Ahogy hazaértem felfrissítettem magam és nekiálltam a tanulásnak, hogy majd a vizsgán azért átmenjek. Bár annyi dolog gyűlt össze, hogy képtelen voltam koncentrálni.
A francba is! Miért pont ekkor kell ilyen dolgoknak történnie?! Nekem a tanulásal kéne törődni. Nem mintha nem foglalkoztatnának a rejtélyek... De, ha egyszer már azt óhajtotta, hogy jogra menjek és nem tehettem azt, amit én szerettem volna... Abban az esetben, ha az ember belekezd valamibe csinálja rendesen végig. Bár motivációnak csak a megélhetés jöhet szóba, mert a jog halál unalmas. Az egyetlen érdekes benne a római jog része, az is latin miatt. Mindig is érdekeltek a nyelvek. Latinul egész jól tudok olvasni, ógörögbe is belekóstoltam egy hirtelen érdeklődési hullám miatt. Apropó nyelvek, írások, titkos írás - ez is érdekes. De most előre kell tekinteni. Holnap este, ha Agatha hazaér elbocsátom valamilyen indokkal. Majd később felgöngyölítem azt a dolgot is. A lényeg, hogy a pincében most nem tartózkodik senki. Sőt inkább kikérdezem, túl sok volt ez a két nap. Nyugalomra vágyom már és válaszokra.

Egy sötét kamrában ültem. Fogalmam sincs, hogyan vagy mikor kerültem oda. A falakon víz csordogált. Dohos szag volt és kevés levegő. Ez köhögésre késztetett. Szemben egy rácsos ajtó volt. Hirtelen kinyílt kis fényt engedve be, ami szinte elvakított. Amikor a szemem már hozzászokott volna, becsukta az ajtót. Csak a körvonalait tudtam kivenni.
- Üdv, Holmes. Remélem kényelmesen elhelyezkedett.
Itt gúnyos nevetésben tört ki az alak. Ismerős volt a hanglejtése, de nem tudtam hova kötni.
-Kicsoda Ön? -kérdeztem.
- Ó, azt hittem tudod. Nos...

Hirtelen gyufát gyújtott meg, egy kis világosság áradt szét. Az arcát megfigyeltem s elborzadtam. Mycroft volt az.
- Ez, lehetetlen!
- Maradj veszteg! - kiáltott rám. Mindent elrontottál, a terv csődbe ment, nem hagyhatom, hogy innen távozz.
- Te teljesen megőrültél ugye? Nem tettem semmi rosszat.
- És a felügyelő? Moriarty is gyanakszik. Erről mind te tehetsz!
- Elég volt, bátyám!
A hangom olyan fagyos volt, mint még soha.
- Engedj ki!
- Soha!
Nekirontottam és a falhoz szorítottam.
- Na mi van? Csak nem kezdesz öregedni?

Kivertem a gyufát a kezéből. Teljes sötét lett újra. Viszont ösztönösen éreztem, hol van. Erősen tartottam a falhoz nyomva. - Most mindent visszavonsz vagy...
Itt hirtelen kicsapódott az ajtó s egy alak hátam mögött termett elválasztva bátyámtól. Nem értettem, mi zajlik körülöttem. Majd valami hideget szegeztek a hátamnak.
- Itt a vége, ifjúúr.
Éreztem a fájdalmat, ahogy belémrepült egy golyó.

Zihálva a saját izzadságomban ébredtem. Csak egy álom, de milyen furcsa álom. A szobám látványa az álom után melengető érzéssel töltött el. Megtapogattam a hátam, ép volt. Tehát csak túl élethű volt ez a képzelgés. Csak tudnám, miből rakta össze ezeket az agyam. Az órám után kutattam, tíz órát mutatott. Jó sokáig aludtam, de sebaj. A vizsga kettőkor lesz. Valószínűleg visszaérek ötre a Tower melletti házba, Mycroft törzshelyére. Rendbeszedtem magam, s egy kiadós ebédet követően beletemetkeztem a tanulásba. Délben indultam, a kocsisnak megmondtam a címet. A vonatot épphogy elértem s így fél kettőkor már az egyetem épületéhez közeledtem. A hó már olvadozni kezdett ezért kerülgetnem kellett a készülődő pocsolyákat. Mikor beléptem felsiettem a második emeletre, már páran ácsorogtak egy terem előtt. Köszöntöttem őket, vissza is kaptam pár halk szervuszt, vagy jó napotot. Érdekes mód nem izgultam. Belepillantottam még párszor a jegyzeteimbe, így egész gyorsan telt az idő. Végül három óra tájt végre szólított Mcgray professzor.
-Fáradjon be Holmes!
Bent a pulpitus előtt egy széken helyet foglaltam.
-Nos, miből készült mára?
Látszott rajta, hogy már belefáradt és minél hamarabb túl akar lenni. Az utóbbi résszel én is így voltam. Így tehát kifejtettem az alapvető angol jogszokások kialakulását, valamint a precedensek szerepét az ítelkezésben. Hamar leintett.
- Rendben van. Látom készült. Még azt mondja meg nekem, hogy mikor született a legutóbbi változtatás?
- 1814 augusztusában.
- Azon belül?
Elbizonytalanodtam, milyen nap is volt. 3 vagy 13?
- Augusztus 3.
- Helyes.
- Elmehet.
Kint fél négyet mutatott az óra, így csak a négyes vonatot volt esélyem elérni. Az állomáson megvásároltam a jegyemet, míg fennmaradó időt gondolkodással ütöttem el. A vonaton ülve vártam az indulást. Töprengésemből egy alak zökkentett ki. Feltűnően idegen öltözete volt. Mintha gyászruhát viselt volna. Csupa fekete földig érő, feltehetőleg bársony ruha, az arcát fágyol fedte. Éppen az én fülkémbe nyitott be és helyet foglalt velem szemben. Köszöntöttem, de egy szót sem szólt. Fél óra alatt, ami egy örökkévalóságnak tűnt a kínos szituáció miatt, végre beérkeztünk a King's Crossra. Felkaptam aktatáskámat és leszálltam. Ahogy elhaladtam a vagon mellett észrevettem, hogy a fekébe öltözött nő is eltűnt. Behúzódtam az egyik oszlop mögé és kisvártatva megpillantottam. Körbenézett, mintha keresne valakit és elhaladt mellettem, úgy hogy észrevétlen maradtam. Valami nagyon gyanús volt benne. Vártam pár percet és megindultam a kocsisok felé.
-Tower Street - adtam ki a címet. Időben érkeztem, mint mindig. Még maradt öt perc a megbeszélt időpontig. Gyorsan átvágtam a téren. Amikor újra megpillantottam a nőt. Hirtelen ötlettől vezérelve egy közeli ivóba léptem inkább be. Biztos voltam már abban, hogy engem követ. Pedig azt hittem leráztam, de akkor majd most. A fágyol libbent és a nő is helyet foglalt a közelben. A féfiak érdeklődve vetettek pillantásokat felé. A kocsmáros nő is meglepett kiáltott.
-Eh, mi fene?
A nő arrafordult, de nem szólt semmit. Az emberek elkezdtek köré gyűlni. Két férfi lépett be az ajtón. Amikor megláttak egy illetőt felé siettek bősz ábrázattal.
- Hát, itt vagy te istenverte!
- Most majd megkapod!
Történetesen ez az alak pont a fekete ruhás nő mellett ült, így hirtelen esélyem akadt a szabadulásra. Nagy csetepatéba kezdtek. Mindenki odafordult a nőt is meglökték. De engem ez most nem foglalkoztatott. Kislisszoltam és gyors léptekkel beléptem a IGC- ba, ami szemben volt.
Így viszont már késtem. Átkoztam a szerencsétlenségemet. Befordultam és a teremben alig ült valaki. Nem tudtam, hogy ott találom-e még az emberünket. Tekintve, hogy 10 percet várakoztattam. Mögöttem megszólalt egy mélyebb hang.
- Mr. Holmes?
- Igen.
- Fáradjon hátra, már várják.
Eleget is tettem a kérésnek és a szoba hátsó szögletében egy ötven év körüli őszesedő embert pillantottam meg.
- Elnézést Uram! Én..
- Ne zavartassa magát, már hozzá szoktam a családjuknál a késésekhez.
- Ne haragudjon, de ez Önön hibámon kívül...
- Nem érdekel. - mondta ridegen megint belémfojtva a szót.
- Azért vagyunk itt, hogy fontos dolgot adjak Önnek át. Bár én nem bízom benne, hogy Ön a megfelelő, aki tud rá vigyázni, de a bátyja kezeskedett Önért.

Átnyújtott egy nagyobb csomagot és egy levelet.
- A tartalma nagyon értékes holmi. A levélben talál leírást, az alapján járjon el.
Már készült is felállni, amikor megszólítottam.
- Kérem várjon! Miért nem Ön közli velem?
- Én se ismerem pontosan a tartalmát.
- Uram, látott a közelben egy feketébe öltözött nőt mostamában? - bukott ki belőlem a kérdés.
Erre elsötétült az arca. Megdagadt egy ér a homlokán.
- Erről máshol kéne beszélnünk. Tartson velem. A csomagot helyezze a táskájába. Úgy látszik le kell mondanom az esti programomat.