Jobban szemügyre vettem a szobát ránézésre a kollégiumi szobámnál kisebb volt, mégis tele volt zsúfolva mindennel. Régi bútorok álltak sorban. Az egyik régi asztalszerűségre, aminek csak három lába volt ép, könyvek voltak pakolva. Shakespeare drámái volt az egyikre írva. A Hamletnél meg volt jelölve tintával, odalapoztam és a monólógnál ki volt jelölve a "nem lenni". Több oldalon is meg voltak jelölve szavak véletlenszerűen.
Furcsa gazdája lehetett. A könyv hátuljára pedig egy monogram volt bekarcolva M. H. Úgy gondoltam, ha ebben a régi raktárszerűségben van az azt jelenti, hogy senkinek nem kell, így megfogtam és nagy magabiztossággal kiléptem az ajtón. A folyosó kihalt volt, lent a földszinten egy lélek sem volt. Ezt nagyon furcsának találtam, mert körülbelül 20 perccel ezelőtt, amikor először indultam lefele az előcsarnokban lézengtek emberek. A bejárati ajtó felé mentem ki akartam nyitni, de zárva volt. - Ez lehetetlen. Este 6-ig nyitva vannak. Az órámra meredtem és fél hatot mutatott. Lehet, hogy elromlott volna, de a professzor előadása négykor kezdődött, egy órán át tartott. Fél óránál több biztos nem telt el azóta, hogy befejeztem.
Most mitévő legyek? Ha itt ragadtam az elég kellemetlen.
Körüljártam a földszintet, kutatva a
dolgozók iránt, de senkit nem láttam. A főolvasó terem ajtaja is zárva volt, a kisebb olvasótermeké is. Visszamentem az első emeletre, ott is mindent zárva találtam, kivéve azt az egy termet, ahol rejtőztem. Kezdett úrrá lenni rajtam a pánik, de próbáltam magam lenyugtatni. Az egyik viseltes székre hanyatlottam le a padlót bámulva. Ahogy így meredtem, feltűnt, hogy egy helyütt világosabbnak látszik. Pont a rozoga asztal alatt. Közelebb léptem és megkopogtattam. Kongott, ami azt jelenti, hogy lennie kell alatta valaminek. Megtámaszkodtam az asztal egyik lábában mire az megmozdult és felnyílt a padlózat, egy csapóajtót rejtve. Lenéztem és a sötétséghez hozzászokva, lépcsőket véltem felfedezni. Óvatosan leereszkedtem, elég szűk járat volt. Nyugtalanító csend honolt, csak a saját lépteimet és halk lélegzetvételem hallottam. Már egy ideje lefelelé tartottam, amikor hirtelen kiszélesedett a járat és egyemes lett. Kétfelé ágazott. Átgondoltam a helyzetem, és úgy találtam, hogy valószínűleg balra lehet kijárat, így arra fele indultam meg. Pár perc után egy ajtóhoz érkeztem. Fából készült kerete már már mállott, de a kilincs vélhetően vasból lehetett. Legnagyobb meglepetésemre rányomásomra kinyílt. Egy kis helyiség tárult elém. Ágy volt a jobb sarokba álltva, balra pedig egy íróasztal, amin papírok hevertek. Szembe velem még egy ajtó. Azt is kinyitottam. Egy folyósóra nyílt, ez már modernebbnek tűnt, de nem vezetett sehova. Csak egy ajtó volt, hasonlatos a központi olvasóteremhez. Megfogtam a kilincset, zárva. Így hát visszatértem a szobába, úgy gondoltam átnézem, hátha találok valami hasznosat. Az asztal alatti fiókokat kihajtottam. Tartalmuk nem volt számottevő: pár levelespapír, tinta, töltőtoll, egy levél. Végül a legalsó fiókban valami fémes csengést hallottam.
Kulcs! -gondoltam. Igazam is lett, ahogy kiemeltem és valóban az volt. Nézegettem a rajta lévő kulcsokat. Kipróbáltam és az egyik pont beleillett a zárt ajtóba, ami aztán könnyen ki is nyílt. Ez az olvasó terem volt, de annak az egyik eldugottam szeglete. Előttem kicsivel egy szekrény tornyosult. Halk neszezésre lettem figyelmes. Majd meghűlt ereimben a vér. Így nem mozdultam. Léptek haltak el a közelben. Majd egy hang megszólalt.
- Háromnegyed hat. Lassan hívhatod be őket!
- Rendben van Uram.
- Megint lépesek hallatszottak, majd kulccsörgés és ajtónyitás. Pár percen belül újra hasonló hangok ismétlődtek meg, csak most több dobogással.
- Üdvözlöm felség, köszönöm, hogy el tudott fáradni.
- Biztos benne, hogy ez jó hely a megbeszélésre?
- Olyan vastagok itt lent a falak, hogy még ha valaki tartózkodna is az intézményben nem fog hallani semmit.
- Rendben van. Azt mondta hírei vannak számomra, amit sürgönyben nem közölhet csak személyesen. Mi lehet az?
- Uram, Ön felettéb ostoba, hogy idefáradt ma, innen nem fog távozni már. Azt hitte, hogy bízhat társaságunkban. Tudja, valaki többet fizetett, mint Ön.
- Hm, szerintem Ön a felettébb ostoba, én nem az vagyok akinek hisz.
- Nem-e?
- Talán azt hitte, hogy Őfelsége óvatlan egymaga eljön ide. Nem, kérem alássan. Szerencse, hogy nem ismeri magát a császárt, így bedőlt a kis trükknek.
- Valóban? Hát legyen, de Ön nem fogja már tudni ezt közölni az urával. Frederick! Végezzen vele, nem szándékoztam ma bepiszkolni a kezem.
- Úgy döntöttem itt az ideje, hogy kilépjek a rejtekhelyem mögül. Nekem háttal egy magas, de már őszülő hajú ember állt. Szemben vele a porosz uralkodó mása és egy másik ember aki éppen az utóbbihoz közeledett.
A puskáját otthonhagyta Frederick?
Elnézést uram, elvették az ellenőrzéskor.
- Ostoba.
- De ez van van.
Ezzel kirántott egy tőrt, de mielőtt közelebb jöhetett volna a királymás előkapott egy kis pisztolyt és célzott. Az ember lábát találva el, aki feljajdult.
- El fog innen engedni, sőt mitöbb a rendőrségre távozik majd velem. Az épület előtt mostanra még megjelenhetett a titkos egység.
- Az nem lehet!
- Amatőr maga, fel fogja fedni kinek dolgozik.
Ekkor nézett csak az ember az irányomba.
Nyugtázta, hogy észrevett, de nem mondott semmit, intett a kezével, azt hiszem arra gondolt, hogy távozzak így visszafordultam. Közben ajtó nyílást hallottam.
- Itt vagyunk Uram.
- Helyes, vigyék el a kettőt, én még körülnézek a helyszínen, nem sokára követem önöket.
Ajtó nyílás és csukódás hallatszott.
Majd egy hang megszólalt.
- Előjöhet.
Így kiléptem újra.
- Nem tudom hogyan jutott be, de már tanúja lett olyan dolgoknak, amiket nem szabadna tudnia. Államtitkok forognak kockán.
- Bízhat a diszkréciómban.
- Mivel győzne meg, hogy ne hallgattassam el?
- Először is bátyám befolyásos ember, lehetséges, hogy önnel együtt dolgozik, ha hirtelen eltűnnék gyanút fogna és visszatérne.
- Ki maga?
- Sherlock Holmes.
- Áh, Mr. Holmes, érdekes egybeesés. Igen, ismerem Mycroftot. Nem vagyunk éppen annyira jóban, de ha Önt megbízta azzal, hova ment akkor azt hiszem nekem is okom van Önben bízni.
- Jó gondolatmenet Uram. Engedne távozni?
- Előbb ossza meg velem, hogyan jutott be!
- Sajnos ezt nem tehetem.
- Hogy hogy?
- Honnan tudjam, hogy Ön kedves Uram megbízható? Lehetett akár egy bizarr színjáték is az egész.
- Ne nézzen hülyének, Holmes.
Ezzel eltávolította magáról az álbajuszt, valamint parókát. Felismertem, egyszer ellátogatott Mycrofthoz, még pár éve.
- Áh, már látom, Morteast felügyelő
- A főfelügyelő. Tehát mondja el!
Így röviden beszámoltam neki erről.
- Lehet, hogy régóta ezt keressük. Kiküldök majd egy csapatot. De előbb én is szemrevételezem. Így hát kimentünk a hátsó kijáraton, tovább a kis szobába.
- Menedékhelynek tűnik.
Ő is a fiókokhoz lépett. A levelet kiemelte onnan.
- Azt hiszem ez fontos bizonyíték lesz. De másnap komolyabban szemügyre veszem.
Visszamentünk tehát a terembe ahonnan kijutottunk az előcsarnokba. Majd kikísért az ajtón is.
- Legyen résen Holmes, veszélyes időket élünk.
- Úgy lesz, Uram.
Úgy döntöttem nem fogok kocsit. Így inkább sétáltam körülbelül egy órát hazáig. Útközben eltűnődtem a nap eseményein. Alig vártam, hogy másnap Mycroft-tal találkozzak.