- Kövessen!
- De uram, ha az épületből távozunk...
- Nem azt fogjuk tenni.
Kiléptünk a nagy teremből, de nem a kijárat felé mentünk, hanem az emelet felé vette az irányt. Fellépcsőztünk a második emeletre, itt egy folyósóra fordultunk, majd jobbra vettük az irányt. A végén volt egy terem, ott állapodott meg az idősebb úr. Öltönyének zsebéből előhúzott egy kulcsot, beleillesztette a zárba, az pedig egy kattanással megadta magát. Kitárult az ajtó és egy kisebb teremre engedett belátást, mely vélhetően egy dolgozószoba volt. Egy mahagóni asztal a fal mellett, rajta látszólag teljes összevisszaság. Papírok hevertek rendszerezetlenül, gyűrötten, alóluk kikandikált pár könyv is. A többi olvasnivaló a szekrény polcain helyezkedett el. Szemben egy kisebb ablak volt, de gondosan elfüggönyözve, vastagon szőtt anyaggal, félhomályba borítva a szobát. Az úr invitáló kézmozdulatot tett. Az asztallal szembeni kisebb fotelre mutatott, amit nyilván az esetleges látogatóknak tartott fenn.

- Foglaljon helyet.

Így hát átszeltem a közöttem és szék között lévő távolságot és elhelyezkedtem. Figyeltem arra, hogy tartásom egyenes maradjon.

- Nos, Holmes. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összetalálkozik ezzel a nővel, de ez nem sok jót jelenthet.
- Ön tudja, kicsoda?
- Természetesen, a feleségem.
- Tessék?
- Igen, jól hallotta. Nyomoz ellenem, a jelek szerint németeknek kémkedik. Régóta nem vagyunk már együtt. Rajta kaptam hűtlenségen, így különköltöztünk. A botrány elkerülése miatt kitaláltunk egy mesét a gyenge egészségéről. A vallásom sajnos nem engedélyezi a válást, így az szóba se jöhetett.
- Esetleg ír származású lenne?
- Eltalálta, apám az volt.
- Akcentusa viszont nincs, tehát már itt nőtt fel.
- Jó megfigyelő.
- A nevét még nem említette.
- Alfred Tornsweep.
- Egyet viszont nem értek, uram.
- Mi lenne az? -nézett rám kérdő tekintettel.
- Ha ennyire rosszban van a kedves nejével, akkor miért enged neki bejárást dolgozószobájába?
A férfi elkezdett hebegni-habogni.

- Ne is tagadja, látom, hogy a függöny mögött megbújt valaki, a logika azt követeli, hogy a hölgyre gyanakodjak. Tehát mit óhajtanak tőlem?

Hirtelen elhúzódott a függöny és kilépett mögüle egy nőalak. Fekete ruhát viselt, de fágyol már nem volt rajta.
- Alfred, hogy te milyen ostoba vagy! Ez mégis csak Mycroft öccse, hogy képzelted, hogy átverheted?
- Csend legyen, Margaret! - kiáltotta a férfi.
- Lehet, hogy lebuktunk, de te már nem fogod megosztani a tudásod senki mással! Azzal előkapott egy revolvert.

- Lám, lám. Szóval erre készült, hogy elhallgattat. El kell keserítsem Uram, ez nem fog menni.
- Hogy érti? Bármikor meghúzom a ravaszt és akkor te kis senki meghalsz!
- Látom az illemét már teljesen elhagyta.
- Elég legyen- dagadtak ki az erek a nyakán. Most ennek itt mind véget vetek.
- Várj! - szólt közbe határozottan Margaret. Ha végzel vele, leleplezel mindent, Mycroft tudni fogja...
- Dehogy fogja! Messze van ő innen, majd ráfogom valami másra. De játszunk egy kicsit, Holmes. Azt akarom, hogy szenvedj tudatlanságodtól. Nem is sejted kivel állok kapcsolatban!
- Moriarty bérelte fel, bár azt még nem tudom, miként.
- Eh, most véletlen eltaláltad. De megvan a magam oka is. Mondj hát szépen búcsút, ifjú Sherlock. Szegény bátyád, már sajnos nem láthat viszont. Úgy fog értesülni, hogy hirtelen rablótámadás áldozata lettél...

Ahogy beszélt körbejárt a szobában, s épp úgy helyezkedett el, hogy az ajtónak háttal állt.
Ekkor az halkan kinyílt és egy alak bontakozott ki. Majd egy dörrenés hallatszott, s Tornsweep kiáltva kapott a karjához amiből kihullot a revolver. Épp a lábamhoz esett, mire lehajoltam, hogy felvegyem. Kiegyenesedve szemben találtam magam a bátyammal. Eközben Margaret odafutott a férjéhez.
- Sose becsülj alá egy Holmest- szólalt meg Mycroft.
- Valahogy sejtettem, hogy a másik oldalon állsz, de hogy így kelljen megtudnom. Csalódtam Alfred!
- Fogalma sincs semmiről. Fogalma- szinte köpte a szavakat jajgatásai között.
- Te hogy hogy itt? - kérdeztem Mycroftot.
- Erre majd később visszatérünk. Thornsweep, fáradjon ki. Már várják.
- Légy átkozott, a Holmes név maga legyen az!
- Alfie, nyugodj meg, már nem tehetsz semmit.- felelte a fekete ruhás nő.
- Julie, nem érted? Te is jössz velem...
- Ugyan. Mr Holmes, én nem tettem semmi rosszat.
- És a levél? - szóltam közbe.
- Micsoda? Milyen levél?
- Hm, igen, a keresztnév ugyanaz, de elég érdekes egybefonódás lenne, öcsém.
- De miért is ne lehetne? Én se hittem eddig, hogy mindennek köze lehet mindenhez. Viszont pár dolog elgondolkodtatott.

Mycrofttal kikísértük a két jómadarat, ahol már várt rájuk pár rendőr.
- Felségárulás vádjával őrizetbe vesszük önöket- szólalt meg a parancsnok.
- Ne szórakozzon már, ez röhejes! -kezdte Thornsweep.
- Hallgass Alfred! -utasította Julia. Mire mint egy megszeppent kisgyerek befogta a száját s elindult az őrökkel.

Amikor ketten maradtunk Mycroft hozzám fordult.

- Nos, Sherlock, nem így terveztem újabb találkozásunkat. De mostanra már úgy érzem jobb, ha személyesen közlök veled mindent.
- Hogy haladtál az ügyben?
- Nem túl jól. Pár összeesküvést lelepleztünk, az egyiknek tanúja is lehettél.
- Mi lett a porosz uralkodóval?
- Nem találtuk, ami aggasztó.
- Vagy inkább csak nem akart beszélni az angol urakkal.
- Úgy gondolod, hogy ez lenne a helyzet?
- Nem tudom, szerintem elég büszkék ahhoz, hogy a saját ügyeiket maguk intézzék.
- Akkor incognitoban kell mennünk. Van is egy ötletem kit küldhetnék.
Ezzel sokat sejtetően rám nézett.
- Nem, szó sem lehet róla.
- Nem vágysz egy kis kalandra?
- Az elmúlt napokban elég sokhoz volt szerencsém, nem terveztem idő előtt elhalálozni.
- Na ugyan, szerintem jól boldogulnál. Nem hiába tanultál 12 évet németül.
- Több nyelven is tudok, de ezt kifejezetten nem kedvelem. Nagyon jól tudod, bátyám.
- Sajnálom, de muszáj lesz neked menned. Téged nem ismernek.
- Ez számomra nem elég indok.
- Otthon még megbeszéljük.

Azzal elindultunk végre hazafele. A kocsiban kényelmetlen csöndben ültük végig az utat. Én az ablakon bámultam ki, elhúzva a függönyt, csak hogy ne kelljen Mycrofttal beszélnem. Mikor beléptünk az ajtón és lepakoltunk, sajnos szembe kellett néznem egy újabb eszmecserével bátyámmal.
- Sherlock. Kérlek, a kedvemért gondold át!
- Meglesz. - feleltem kurtán. - Most, ha megbocsátasz, mennék aludni.

Erre csak bólintott egyet és lemondóan az asztalhoz ment, elővett egy papírt, arra irkált valamit. Valahogy már egyáltalán nem foglalkoztatott az egész, csak nyugalmat akartam. Benyitottam a szobámba és úgy ahogy voltam elterültem az ágyamon. Az álom viszont sokáig nem jött a szememre. Amikor is sikerült végre álomba szenderednem, megint rémálmom volt.
Sötét volt és dohos szag terjengett a levegőben. Egy őr voltam, aki épp vélhetően a Toweren haladt végig. Elértem egy cellához, ahol Thornsweep a rácsokat verdeste, mellette lévőben pedig a hölgy pedig ruháját szaggata és érthetetlen szavakat kántált. A tovább haladtam balra, amíg elértem egy eldugott cellához. Ahol is betekintettem és magamat láttam!
Az előttem ülő ember meredten bámult irányomba, mintha csak észre se vett volna. Aztán lehajtotta fejét.
- Ez lehetetlen!-bukott ki belőlem.
A másik én újra felemelte a fejét, mintha figyelne valamire.
Lépteket hallottam magam mögül és Mycroft lépett mellém, ő se látott valószínűleg.
- Sherlock.
- Bátyám-mondta a másom kissé hidegen. -Minek köszönhetem eme látogatást?
- Ejtették a vádakat, szabad vagy.
- Kifizetted az óvadékot?
- Igen.
- Ez a pár hónapnyi tespedés egészen kikezdett már. Mehetek rögtön?
- Még várjuk meg az őrt.
Kisvártatva az említett őr is odaérkezett. Kitárva a cella ajtaját, ami eddig valahogy láthatatlan volt számomra. Ránéztem az őr arcára, Moriarty vigyorgott rám. S ekkor eltűnt a cella és minden.
Csak Moriarty felém magasodó alakját láttam.
- Nos, ifjabb Holmes, újra találkozunk. Úgy érzem sokat tud, ezért lehet itt tartom egy darabig hm...vagy éppen Dimitrijjel elvégeztetem a munkát. Melyik legyen?
- Szólított Uram? - lépett elő egy magas sebhelyes arcú harminc körüli férfi.
- Lenne egy kis munkám számodra.
Itt felém intett. - Érd el, hogy megnémuljon egy életre.
- Da, Úgy lesz, Uram.
Ezzel Moriarty arrébb lépett, majd eltűnt a semmiben.
Dimitrij lassan közeledett felém, míg a távolság szinte semmire csökkent.
Méregette az arcom.
- Na nyissa szépen ki a száját, á! Kivett az övéről egy kést.
Egyre erősebben szorítottam össze a számat. Kezdett megszállni a páni félelem.
Ekkor bekeményített. Bevert nekem egyet.
- Ha nem nyitja ki, akkor felvágom.
A meglepetéstől egy o-t formázott az ajkam. Amaz ki is használta és már éreztem is a fájdalmat.
- Neee! - ordítottam belül némán.
Ekkor ébredtem fel. Verejtékemben úsztam és a padlón feküdtem. Az egy rejtély, hogy kerültem oda.