Hajnal volt már, mire álomra hajtottam a fejem. Nyugtalan kesze-kusza álmokat láttam. Az egyikben Mycroftot elnyelte a fekete mélység,  amint belepillantottam engem is mágnesként vonzott magához. A délelőtt nagy részét az ágyban töltöttem, ami ritkaságszámba ment nálam, t
izenegy tájt ébredtem. Első dolgom volt feladni egy sürgönyt a vizsgáztatómnak, hogy lehet késni fogok a holnapi időpontról. Nem fog rám túl jó fényt vetni, de a Mycroft-féle ügy prioritást élvezett. Próbáltam koncentrálni a római jogra, de minduntalan elkalandozott a figyelmem. Úgy döntöttem, utána nézek Moriarty professzornak. Valami azt súgta, hogy nem véletlen a kijelölt rész a könyvben.
Ahogy kiértem, konstatáltam, hogy havazik. Máskor ez felvidított volna, de most csak az akadályt láttam benne. Leintettem egy kocsit, a helyi könyvtár címét bemondva elhelyezkedtem az ülésen. Kicsit lassan haladtunk a havazás miatt, de nem telhetett bele fél óra mire megérkeztünk az úticélhoz. Sietve szálltam le, annyira, hogy majdnem orra is estem. A professzor mai napon előadást tartott a számtan iránt érdeklődő laikusoknak négy órától. Három óra ötvenöt percet olvastam le a zsebórámról. Úgy látszik ezt a jó szokásomat nehezen adom fel. Beléptem a klasszicista stílusban épült Scientia Omnia Könyvtárba. A bejárat mellett egy korosodó hivatalnok körmölt egy vastag könyv felett. Amint felfigyelt jelenlétemre megszólalt.
- Moriarty professzor előadására jött?
- Igen.
- Első emelet, 10-es terem balra. Legközelebb iratkozzon fel és érkezzen hamarabb.
- Úgy lesz.
Szinte futva szedtem a míves lépcsőfokat. Szinte rögtön megláttam az említett termet. Még az ajtaját nyitva találtam, így beslisszoltam. A sorok szinte mind meg voltak telve. Kivéve az első kettőt. Magamban átkozódtam, hogy nem indultam el hamarabb, de nem volt más lehetőségem. Így az első sorban a pulpitussal szemben helyet is foglaltam. Nem sokára egy középkorú ember lépett be, lezárva az esetleges menekülésem útját. Haja már őszült, és a fejtetőnél kopaszodott. Csiptetős szemüveget viselt és egy kissé elnyűtt öltönyt.
Körbe néztem a teremben s mindenhol érdeklődő tekintetekkel találkoztam.
-Jó napot kívánok Önöknek, örömmel látom, hogy szép számban érkeztek. Viszont, ha kérhetném előlről töltsék fel a sorokat. Fáradjanak kérem a hátulról előre!
Mire kérésére szót fogadtak a többiek, végre mellettem is feltöltötték a helyeket.
- Úgy jó lesz, köszönöm! Nos, mint tudják -folytatta miután lepakolta aktatáskáját a pulitus mellé- azért érkeztem ide mai napon, hogy felvilágítsam Önöket bizonyos kérdésekben a matematika ékes tudományával kapcsolatosan.
Először is kíváncsi lennék az elhivatottságukra. Kérem számoljanak be arról, hogy miért is fáradtak be a mai hóban gazdag napon. Kérem kezdjék hátulról! -
Így eltelt körülbelül 10 perc mire körülbelül harminc ember elmondta a saját indokát, míg végül én is sorra kerültem.
Megköszörültem a torkomat, hogy összeszedjem a gondolataim, amiket az imént rendezgettem.
- Professzor, kérem, engem a logika érdekelt mindig is. Mi hogyan függ össze. Nem feltétlen számtani, de mint tudjuk abból vezethető le.
- Érdekes meglátás. Hogy is hívják?
Gondolkoztam, hogy célszerű-e a valódi nevem bemondani, de meg volt arra az esély, hogy a campuson láthatott már, így gondoltam hiábavaló lenne hazudni.
- Holmes, uram.
- Nos Mr. Holmes, úgy veszem észre, Ön igen éles látással rendelkezik, de még tapasztalatlan a tudományok terén. Most pedig előadom maguknak miről tanulhatnak az egyetemeken, s kinek érdemes jelentkeznie.

Vagy órát beszélhetett, mire végzett. Több érdeklődő még kérdéseket tett fel neki, én gondoltam mihamarabb szabadulok, mert úgy láttam itt mást nem tudhatok meg. Amikor távozásra készen felálltam és a kijárat felé vettem az utam, egy hang megállított.
- Várjon kérem, válthatnék egy szót Önnel?
Hárafordulva láttam, hogy Moriarty átható tekintetével engem vizslaltott.
- Parancsoljon, professzor úr.
- Kérem a többiek távozzanak, az ifjúúrral négyszemközt lenne beszédem.
Kisse meglepődtem ezen kijelenetése miatt, megfegyelmeztem magam, hogy ne üljön ki az arcomra bármi, amiből a professzor következtethetne az ittlétemre. Amint mindenki eltávozott a teremből, ketten maradtunk. A professzor és én.
- Gondoltam, hogy ma tiszteletét teszi. Halottam híres bátyjáról. Miért érdeklődne egy jogászhallgató egy eligazító előadás iránt? Önt nem a téma, hanem a személyem vonzotta ide.
- Mi tagadás, így van.
- Mire kíváncsi tehát? Elég pontos célja vannak a jöttének.
- Nem igazán értem, mire céloz.
- Legyünk őszinték egymással, Holmes úrfi! Önt az esetleges politikai szerepvállalásom érdekli. Megtudta, hogy pár éve visszautasítottam egy felkérést.
Erre belül szinte ujjongtam, nem sejt a dologról, vagy pedig próbált csőbe húzni.
- Igen, professzor úr, sajnálom, hogy titkolóztam.
- Sajnos nem mondhatok erről Önnek mást, minthogy nálam a tudomány az első.
- Elnézést a zavarásért, Uram.
- Ne, maradjon még! Kíváncsi vagyok, mit tanult az egyetemen. Ön szerint mit kell tenni a kémekkel?
- Ez nem tartozik a tananyaghoz, sajnálom, de sietnem kell. Viszontlátásra!

Gyors léptekkel kiléptem a teremből és sietve a lépcső felé vettem az irányt. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem, amint nekiütköztem egy fiatalembernek. Korombeli lehetett. Elegáns fekete öltönyt viselt, a cipője makulátlanra puculva. A kezében kalapját tartotta.
- Vigyázzon jobban legközelebb! -felelte enyhe akcentussal.
- Elnézést.
Elsétált mellettem, de óvatlanul nem vette észre, hogy az ütközéskor leejtett egy lapot. Felvettem, hogy visszaadjam neki, de éppen akkor tűnt el a látókörömből. Egy levél volt, rajta azzal a pecséttel, amit láttam a széfben is. Gyorsan átgondoltam a dolgokat, s arra jutottam, jobb, ha visszajuttatom, még gyanússá válnék. Így visszaindultam. Úgy sejtettem az idegen Mycrofthoz igyekezett. Sejtéseim be is igazolódtak. Az ajtó hirtelen kicsapódott, hogy helyet adjon az előbbi fiatalembernek, aki szótlanul átkozódott. Aztán észrevett engem. -Maga?
- Ezt elhagyta. -nyújtottam át neki.
Kimérten megköszönte és már viharzott vissza a terembe.Hirtelen gondolattól vezérelve az ajtóhoz léptem és rátapasztottam a fülem a kulcslyuk közelébe. Halk hangfoszlányok szűrődtek ki. Majd a mélyebb hang szinte felkiáltott.
-Teljesen megőrültél? Hogy lehetsz ennyire elővigyázatlan? Tudtam, hogy nem téged kellett volna megbízni ezzel. Még ennyit se tudsz véghezvinni rendesen.
-Csillapodj James. Szerinted bölcs dolog kiáltozni? Ki tudja, kik mennek el a terem előtt, mint tudjuk nem elég vastagak a falak
- Igazad van, jobb lesz, ha biztonságosabb helyre megyünk.
Ekkor kapcsoltam, s gyorsan bementem a szemközti terembe. Hála az égnek nyitva volt az ajtó és még nagyobb szerencsémre még üres is volt. Egy kisebb helység tárult elém. Alig, hogy elhelyezkedtem, hallottam,.hogy egy ajtó kinyílt, s lépteket amint elvonultak, valószínűleg a lépcső irányába.
Megdorgáltam magam. Ezt épphogy megúsztam, legközelebb óvatosabbnak kell lennem.