Test csak egy börtön. Egy nagyon mély üreg alján lévő cella. Gátolja lelkünk s szellemünk a szabad szárnyalásban. Én választottam nemet? Miért kell a társadalomnak mindenfajta igényeket támasztania a személlyel szemben? Nem elég baj az, ha létezik az ember? Minden egyes nap ugyanazt kell csinálni. Felkelni, tenni-venni, s enni. Igen, biztos én vagyok az egyetlen, akinek ez korlát és gát. Újra felkelni, újra lefeküdni. Újra enni s állandóan éhesnek lenni. Eltűrni, hogy másodlagos vagy egyesek szemében is az is maradsz, csak mert nő vagy. Minden hónapban vérezni, s ha késik rettegni. Mivel hormonproblémád van megszokni, hogy sose tudhatod napra pontosan. Igen, önsajnáltatni. Amúgy nagyon vidám ember vagyok én alapjáraton, tényleg. Csak sokat gondolkozom, valószínűleg felesleges dolgokon. A tudatlanság tenne boldoggá? Miért tudom elrontani a saját hangulatom? Ez valami átkos képesség? Miért miért miért? Miért nem vagyok elégedett azzal, ami vagyok. Miért nem vagy elégedett a világgal? Nem akarok átlagos lenni. Ki akarok lógni, ez meg is van. De akkor meg szar egyedül lenni. Hol a logika? Sehol. Utálom az összes rendszert, amit az emberre erőltetnek. Utálom, hogy ha nem úgy cselekszel, mint elvárják, akkor kinéznek. Utálom, hogy nőként cseppet se vagyok nőies belül. Agresszív vagyok, sokszor ideges. Vajon miért lehet ez? Kamasz korom óta megzavarodtam? Vagy csak a rossz szocializálódási készségem. Néha nem jó nekem senki sem. Nem is elég néha senki sem. NEM ÉRTENEK. Egyáltalán nem. Szinte senki sem. Miért nehéz nőnek lenni? Azért mert, ha nem vagyok olyan, amilyen, akkor már rögtön valami köztes lénnyé válsz. Mi a franc a baj velem?! Mindig amikor egész boldog vagyok, hirtelen jön valami ami teljesen visszalök a mélybe. Abban a cellában találom magam, a testem börtönében.