Óh. Mily szép az élet...
Ja most éppen nem.
Egyet dolgot kértem....
Egy rohadt dolgot. Egy átkozott dolgot...
De nem. Nem, nem és nem!
Véredből vagyok...
Tudom, felnőtt vagyok, de sose törődtél rendesen velem...
Egy dolgot kértem. Te mintha meg se hallottad volna.
Olyan nehéz lett volna beszerezni?
Ennyire? Amikor már azt hittem szervezetem felépül újra jelentkeztek a tünetek. S akkor bepöccentem, igen.
Sósat kértem, sósat, nem édeset. Erre...
Áh. Amikor valamit elkezdesz, de sose fejezed be rendesen. S ha szóvá teszem. Haj! Na, akkor még dícséretet várnál tőlem... Tudod. Évekig rettegtem tőled! Próbáltalak szeretni! Próbáltalak. Néha ment is. De... mindig feljön ez. Mindent nekem kéne csinálnom? Nem bírom. Nem! Csak magamra számíthatok?! Mert rád, ó úgy látszik nem. Ha keresnélek, elérhetetlen vagy. Számodra a fontos csak az, hogy neked jó legyen... S akkor hol vagyok én? Hm... Áh. Olyan ideges lettem. Lehet majd megemlítem neked, aztán biztos dühös leszel. De utálok függeni tőled.