Vasárnap koradélután. Egészen szép napos, de egyben szeles idő is. Kipihentem ébredtem reggel, de rögtön jött a felismerés, hogy valami változott. A szokásos reggeli üzenet helyett most nem írhattam semmit. Enyhe ürességet érzek magamban, s magányt. Nem tudom már, hogy te hiányzol-e vagy, hogy valaki legyen mellettem... Azt hiszem mindkettő egyben. Hiányzanak a poénkodásaink, de a többi nem annyira, kicsit talán. Hisz nem érzek már olyan vonzalmat irántad. Azt se tudom igazából milyen vagy, lehet olyan egyszerű és unalmas, amit kiolvastam belőled. Avagy talán nem is ismertelek eléggé? Azt hittem közel voltunk, de rájöttem, hogy bizonyos szinten nagyon is távol. Kapcsolatunkat a hirtelenség és meggondolatlanság vezérelte részemről legalábbis. Már az elején éreztem, hogy ebből nem sok jó lesz, de hát gyenge voltam. Nem törődtem a vészjelekkel. Azzal se, hogy a lehető legrosszabbat hozod ki belőlem néha. Valami vad őrjöngő indulatot, ami nem én vagyok. Nagyon nagy erőt kíván most tőlem, hogy ne írjak neked. Fogalmam sincs, hogy vagy és egyébként érdekelne, de tudom ezzel csak rontanék a helyzeten. Azt se tudom végül bántottad-e magad... Nagyon remélem, hogy nem. Ezentúl lehet már nem is beszélünk többet... Majd hozzá szokom nem? Meg ahhoz is hogy nem osztom meg az érzéseim, aggályaim mással. Nehéz lesz, de eddig is voltam valahogy. Rájöttem, hogy kevesebb gonddal és kompromisszummal jár, ha egyedül vagyok. Talán még működött is volna köztünk, ha nem lennél olyan kívülről amilyen. Szerinted ez felszínes, de érdekes mód sokszor a külső szépségemet dícsérted, tehát akkor neked is számított. Elviseltem volna még, hogy nem vagy a legszebb, de hogy ennyi plusz kg, ez már nem ment. Ha átöleltelek amiatt nem kerülhettem elég közel meg egyebek. Egyszerűen ez taszított benned. S inkább akkor leszek egyedül, megóvva téged attól, hogy úgy vagyok veled, hogy már nem szeretlek. Nem tudtalak elfogadni, ahogy vagy. Sajnálom, tudom, biztos nagyon szemét vagyok... De talán idővel belátod miért tettem. Nem vagyok az a szépség én se, de azért én figyelek arra, hogy nagyon látszódó plusz rajtam ne legyen. Nem is egészséges, s nem is esztétikus. Tudom ez megint szemétség, de nem voltunk egy szinten. Te okosabbnak láttál engem, meg gondolom szebbnek is. Nem bírom elviselni az egyenlőtlenségeket. Egy idő után már kezdtem is unni a dolgokat, amikor a hév elmúlt. Nem maradt más csak a kétségeim. Tudtál aranyos lenni, meg kedves. Alapvetően nem is vagy rossz ember, de néha... Gúnyneveket adtunk ismerőseinknek és kegyetlenül kibeszéltük őket. Ez nem volt szép tényleg. Állandóan ment egymás heccelése. Azért a kapcsolat nem erről szól, ezt te is tudhatnád jól... Nem tudom, hogy viseled, valószínűleg pocsékul, de talán meglátod majd mennyire elvakult voltál. Remélem azért annyi marad benned, hogy nem adsz ki másoknak, mint ahogy én se téged. Talán idővel újra fogunk tudni beszélni? Nem tudom. Apropó beszéd. Ezzel is volt gond, nem tudtam telefonon beszélni veled, valahogy nem jöttek a témák. Hosszú hallgatások aztán hirtelen valami aztán mégsem. Írásban tudtad jól kifejezni magad, de nekem nagyon fontos a szóbeliség is. Végére már nem is tudtál megnyugtatni. Ez változott. Azt hiszem nem értettél, talán én se téged. Szinte sose vettél komolyan semmit. Titkolóztál dolgokról, mert neked így volt kellemes. Sose tudod úgy feldolgozni, ha nem beszélsz róla... De ahogy neked jó. Ha így akkor így. De nehéz az, hogy ne keresselek, de ki kell tartanom mindkettőnk érdekében.