Mai gyönyörűséges napon megint azon gondolkodom, vajon miért is lett ez a sorsom?
Vajon halálom óráján csak a por lesz a tanúm?
Úgy tartják sok múlik azon, hogy az ember mit visz át a kapun.
Lehet ennek nincs értelme, de nézd el, egyébként nem rímelne.
Nem is igazi vers ez. Ki tudja mi?
Én nem igazán, te talán jobbat tudnál írni.
Nem keres más mostanság, csak aki vár. Hiába a sok kacagás, belül kín és keserv emészt.
Hogy miért?
Éppen most tudtam le életem egyik fontos feladatát.
S mégis. Itt van ez az űr, mi tettekre sarkallna, de nincs ki megvalósítsa...
Vágyaim részben be fognak teljesülni, avagy sem, mert egyedül maradok, igen. Hiába csinálok majd szép képeket, ha nem lesz ki lássa. Hiába teszek bármit, ha nem ismernek el.
Érdekes ugye? Mindig kell, hogy valakivel megoszhasd örömed fájdalmad.
Különben nem marad más csak a bánat. Másokat nem érdekled és ehhez hasonló gondolatok.
Talán lesz jobb. Remélem, hogy változni fog.