Elfogadni önmagam -ez volt a célom már egy ideje. Ma viszont ahogy egy tükörrel szembekerültem szerte foszlott minden eddigi próbálkozásom. Az eredmények, amiket eddig úgy hittem, hogy elértem. Rájöttem, hogy ingatag lábakon állnak. Amikor rondának látod magad. Szar érzés, sőt mitöbb borzasztó. Hazaértem, s kitört belőlem. Sírtam, s a szuicid hajlamom is újra mutatkozott. Nem éri meg. Beszéltem egyik ismerősömnek erről, sokáig nem értette. Végül kinyőgtem, hogy hormon problémák és bőrömmel van bajom, ott végre kapcsolt. Nem, ez nem női hiszti. Nem mintha a nők, akik nem elégedettek magukkal állandóan hisztiznének, egyszerűen csak kicsi az önbizalmuk. Miért olyan nehéz ezt megérteni?
De ami a nehezebb, önmagam elfogadni. Pedig muszáj lesz már. Eddig a kapcsolatokban kerestem támaszt, menedéket. S hova jutottam? Oda, hogy egyedül maradtam, még jobban elszigetelve. Mások előtt megjátszom, amikor tudom, hogy minden rendben. Pedig rohadtul nincsen semmi se rendben. Űr van bennem sokszor. Hiába lesz diplomám, hiába értem el annyi mindent. Mégis bennem motoszkál. Szakítás után azt hittem, hogy beleszerettem valaki másba, de ez valószínűleg csalóka ábránd volt. Amikor megtudtam, hogy a kedves illetőnek, nevezzük K-nak, más tetszik, akkor kissé ledermedtem. Félreértettem volna azt, hogy bízott bennem, vagy csak mindenkivel ilyen? A csillogó szeme se nekem szólt volna? Valószínű, hisz kinek is tetszene olyasvalaki, mint én. Egy szőke, nagyon sablonos ugye? Az tetszik neki, megint. Az előző, akiről panaszkodott is az. Azt mondta, hogy valahogy mindig bevonzza a problémás lányokat. Hm talán az ő hibája. Nem mintha lett volna esély amúgyis bármire. Én is problémás vagyok, de nem szőke. Beleképzeltem azt, hogy különleges. Hehe. Rohadtul nem az. Ez csak valami szokás lehet nála, gyerekes még. Majd felnő egyszer, s talán be is látja, hogy miért vonzott be olyan lányokat. Vagy összejön azzal a szőke lánnyal, aki elvileg tetszik neki. Valahogy van az az érzésem, hogy nem ez fog lenni. Mindenki a saját kárán tanul, kivéve aki másén. Most belesüppedve az érzéketlenségbe, legalább nem érzek oly fájdalmat. Csak egy kis űrt. Nagyon jó lenne több barátot szerezni. Egy társaságot, akikkel el tudok járni. Talán így jobban menne az ismerkedés.
Miért nem vagyok elégedett? Mindenkiben csalódok általában. Biztos túl magasra helyezem a lécet. Túl komolyan veszek mindent, s túl sokat várok. Vajon reménytelen a helyzetem vagy egyszer megtalálom végre amire vágyok?