A közelében minden olyan jó, mégis bonyolult. Lehet, hogy el kellene engednem magam, ha egyszer ennek az egésznek vége lesz, csak magamat fogom okolni, hogy ezt a kicsit sem élveztem ki. Bízom Shawnban, bízom abban, hogy nem fogja összetörni a szívem.

– Kapcsold be az öved, mindjárt leszállunk. – mondta Shawn zavartan, láttam rajta, hogy nagy hatással volt rá az előző pár perc. Édes, eszméletlen aranyos, amikor így viselkedik.
– Hogyne... – kezdtem neki a feladatnak, amire megkért, miközben szüntelenül mosolyogtam. Nem tudtam leplezni, hogy mennyire jól esik a reakciója.
– Min mosolygsz ennyire, hm, Dor? – kezdte pimasz hangon. – Csak nem tetszik valami?
– Erre hadd ne mondjak semmit. – dőltem hátra nevetve. Most jön az a rész, amikor elkezd fölényeskedni, hogy elfedje a valódi érzéseit.
– Nem tudod letagadni, hogy hatással van rád ez... – mutogatott magára, mint egy eszelős. – ez a tökéletes és hibátlan test. Ekkor a nevetesém a diszkrétből hisztérikusba fordult, kénytelen voltam letörölni a könnyeim.
– Nem Shawn... – vettem egy nagy levegőt, hogy kicsit csillapodjak. Tenyeremet a sajgó hasamra helyeztem, rég nevettem ekkorát. – Azért jött rám az 5 perc, mert túl jól ismerlek...
– Valóban így gondolod? – nézett rám kacéran. – Ki a kedvenc... – gondolkozott – ... öhm, képregényhősöm?
– Nem erről van szó... Láttam, hogy zavarban vagy, aztán tudtam, hogy majd az egészet egy nagyképű mondattal fogod leplezni. És ez nem baj, mert imádom, hogy ilyen vagy.
– Én is imádom, hogy tényleg így ismersz. De tényleg ennyire látszott? – vakargatta az állát.
– Igen. – vágtam rá, hiszen a válasz egyértelmű volt. – De jó látni, hogy milyen érzéseket váltok ki belőled... – ült ki az arcomra egy elégedett mosoly.
– Erre semmilyen frappáns válaszom nincs, de ezt még megkeserülöd Dorothea Elizabeth Martin... Meg foglak leckézetetni...– húzta össze a szemét, mintha tényleg mérges lenne, de a szája körüli nevetőráncok elárulták őt. Hirtelen ötlettől vezérelve, amolyan, "na ki fog mit megkeserülni" módon megrántottam a vállam, elővettem egy élénkebb rúzst, majd gyorsan felvittem az ajkaimra, aztán, mint aki jól végezte dolgát, hátradőltem és vártam, hogy leszálljon a gép.

– Akkor este biztosan nem jössz? – nézett rám Shawn kialvatlan tekintettel. Nem csodálom, én is hulla voltam. Esküvő, lagzi, repülés és még egy csomó rajongó a reptéren. A minimális különbség az volt, hogy én mehettem aludni, Shawn pedig rohant egy megbeszélésre.
– Majd meglátom, de te is jobban tennéd, ha pihennél, nem szeretném, ha bármi bajod esne a fáradság miatt... – emeltem rá aggódó tekintetem.
– Olyan édes vagy ilyenkor... – mosolyodott el. Kaptam az alkalmon és gyors csókot leheltem arcára.
– Szia, Raul! – integettem a lakásom ajtajából. Vigyorogtam, mint egy idióta és alig bírtam elnyomni a hangos nevetésem, ami borzalmasan erőteljesen akart kitörni belőlem.
– Mi? – ráncolta a szemöldökét. – Mióta hívsz te Raulnak?
– Nem tudom, csak úgy jött... – vontam vállat.
– Mindegy, majd hívlak. Akkor szia, Elizabeth!

Na ki leckéztet meg kit? Amint beértem a lakásomba, rögvest a háló felé vettem az irányt, elterültem az ágyon én elővettem a telefonom. Beírtam Shawn nevét a keresőbe és addig frissítgettem, amíg meg nem jelent egy új cikk.

***Shawn Mendes rúzsfolttal az arcán mászkál a városban, vajon tudja, hogy ott van folt? Vagy egyáltalán kitől származik?***

Rosszabb vagyok, mint egy kisgyerek... Hogy miért csináltam? Őszintén, magam sem tudom. Kíváncsi lennék az arcára, amikor realizálja majd magában, hogy hogy is lépett utcára. Mindenek ellenére, úgy döntöttem, hogy nem megyek el este hozzá. Ha ott lennék, akkor egyikünk sem aludna, nekem dolgoznom kell, de ami fontosabb, tudom, hogy hiába mondtam neki, hogy legyen óvatos, hulla fáradtan is beülne a volán mögé, azt pedig nagyon nem szeretném, ha bármi baja lenne. Apropó baj... Arra a teljeskörű kivizsgálásra még mindig nem került sor. – hatalmas gombóc képződött a torkomban és a szemeim megteltek könnyel. – Nem lehet beteg, nem lehet semmi baja... Hiszen még csak most kerültünk egymáshoz igazán közel, ha van Isten, márpedig lennie kell, nem venné el tőlem ilyen hamar.

– Hello, Dr. Martin vagyok. – szóltam bele a telefonba a gyors tárcsázás után.
– Á, Dr. Martin, itt Angelina Stone, a recepciót hívta, segíthetek valamiben?
– Szeretnék egy időpontot kérni teljes kivizsgálásra.
– Diktálná az adatait, kérem?
– Nem nekem, hanem a páromnal van rá szüksége... – háraodáltam a szám sarkát. Ez egyre kínosabb. Olyan vagyok, mint egy dilis 50-es anyuka, aki nem bírja feldolgozni, hogy a fia felnőtt és nincs már rá szüksége, de ő mindenféle orvoshoz küldözgeti.
– Akkor az ő adatait legyen szíves. Név?
– Shawn Peter Raul Mendes.
– Születési hely és idő? – hangjában izgatottság jelent meg. Mintha nagy dolog lenne leírni egy sztár nevét. Hahó, ő is ember, szüksége van vizsgálatokra, főleg ha a barátnője paranoiás... A gitár nem képez körülötte semmilyen védőburkot. Fúj, gitár... Mennyi baci lehet egy-egy darabon... Csoda, hogy folyton náthás, 10 fokban egy szál ingben és farmerben pattog a színpadon, leizzad és még a gitárját is tapogatja. Még sosem gondoltam bele, mennyire piszok dolog az éneklés.
– Torontó, Ontario, Kanada, 1998. augusztus 8...

– Köszönöm, akkor szerdán délután 4. Viszont hallásra. – köszöntem, majd letettem a kagylót. A recepciós is motyogott valami köszönés félét, de a felét már félbeszakította a tipikus búgó hang.

Én: Szia, Shawn, ne ölj meg, de kértem neked időpontot szerdán 4-re, szóval légy ott a kórházban és ne felejtsd el, jó? Szeretlek❤️

Shawn: Szia, Édes. Nem fogom elfelejteni. Tetszik a rúzsod, főleg, hogy nem jön le vízzel... Én is szeretlek 😘
Shawn: Este azért még várható vagy egy adag sminklemosóval? 😏

Én: Tudom, hogy az IR-nél volt sminklemosó... 😂 De ne várj, inkább menj haza minél előbb és pihenj.
Én: Ha nem is akarsz, akkor legalább a kedvemért... 😇

Shawn: Megígérem.
Shawn: Amikor már üzenetben is tudod irányítani, akkor valamit nagyon jól csinálsz. Pacsi Dorothy🙌
Shawn: Amúgy Zubin voltam. Tudod, Shawn gitárosa, akit nem mutat be, mert a legjobb haverjaitól is félt. És most bosszúból ráírt az asszonyra, hogy nincs otthon tej, hozzon, pedig tudja, hogy ki fog akadni, mert a gyerekünk laktózérzékeny. 😡
Shawn: Ne hallgass rá, majd megismeritek egymást 😂

Én: Képzelem mennyire lehet fontos az a megbeszélés, ha ráértek arra, hogy egymás "asszonyait" zaklassátok... Sziasztok 😂🙂

Meg sem vártam a választ, inkább csak letettem a mobilom az éjjeliszekrényemre, majd elhelyezkedtem az ágyon és hagytam, hogy az álomvilág teljesen magába szippantson.

– Dor? DOR? – hallottam Shawn hangját.
– Tessék?
– Gyere már, nem tudok mit kezdeni Natetel, egyfolytában sír, hiába ringatom...
– Add csak ide. – nyújottam a karjaimat, majd belehelyezte a csöppséget. – Itt van anya, semmi baj Kincsem.
– De? Ezt hogy? Megszólaltál és rögtön befejezte a sírást... – suttogta erősen gesztikulálva, hogy megértsem, de ne ijessze meg a picit.
– Inkább énekelj neki. – néztem Shawn barna szemeibe szelíden.
– Ha te mondod... Prücsök, most jól figyelj. Stop, take it in
And I breathe for a minute
I think too much when I'm alone
I never win when I
Keep all my thoughts inside
So I pick up the phone
And my dad said, Nate, stay with me
Everything will be alright
I know I haven't seen you lately
But you're always on my mind...
A kisbaba teljesen elnyugodott, letettem a kiságyba, aztán hirtelen fotósok jelentek meg az ablakban és eszeveszettül kattinttgattak és vakuztak, mire én felsikítottam és a picur újra felébredt...

Az álombeli sikításra nem csak a ksibaba, hanem én is felébredtem. Együtt voltunk, volt egy kisfiúnk, akit Natenek hívtak... Túl sok ez nekem egyszerre, nem szoktam ilyen részletességgel álmodni. Rápillantottam az órára.
– Negyed 7... – motyogtam. –Reggel fél 8 lehetett, amikor elköszöntem Shawntól az ajtóban, aztán még biztosan eltelt egy óra, ahogy beszélgettünk... Akkor majdnem 9 órát aludtam. – kicsit sem lehetett fura, ahogy hangosan beszéltem a nagy semmibe. Mikor bevillant, hogy ezt lehet nem kellene, gyorsan megráztam a fejem és a konyhába indultam, hogy egyek valamit, hiszen majd' fél napja nem ettem.

Rég volt már, hogy nem volt itthon semmi és rendeltem kellett, de néha megesik... Mondanom sem kell, rögtön a kedvenc kínai éttermemet hívtam fel, majd felvettem egy kényelmesebb szettett, (mert még mindig abban voltam amiben repültem) ami egy fehér pólóban és egy szürke sortban nyilvánult meg.
– Donuty néni még mindig a kórházban van, holnap este jön haza... – már megint magamban beszéltem. Le kellene állnom.

Kevesebb, mint fél órán belül csengetett a futár én pedig átvettem az ételt. Gyorsan lepakoltam a konyhában, majd a fürdőszobába mentem. A telefonomat ne zavarjnak üzemmódba állítottam, hogy tényleg ne zökkentsen ki semmi a fürdésből. Feltöltöttem a kádat forró vízzel  és nyakig merültem a habokban. Körülbelül két perc után meg is untam, így megfogtam a telefonom és bekapcsoltam egy karácsonyi(!) albumot. Június végen... Június végen Dorothy az All I want for Christmas-t hallgatja... Teljes mértékben normális vagyok, nem de?

A tervem jónak minősült, már nem volt olyan unalmas az egész. Miután lement úgy 4 karácsonyi szám, kiszálltam, megtörölköztem és visszavettem a kényelmes ruhám. Átmentem a konyhába, ahol a kaja még mindig melegen várt, így nagy örömmel téptem fel a dobozt és indultam a nappaliba a TV elé. Igazán egészséges vagyok...

Váltogattam a csatornák között, de semmi érdekeset nem találtam, így elkezdtem nézni a sorozatajánlót. Nem telt el kettő perc, óriási vigyor jelent meg az arcomon, amikor feldobták a The 100-et. 17 évesen még néztem, aztán valahogy abba maradt. De! Most, 11 év után, eljött az ideje, hogy újrakezdjem... Főleg, mert Shawn is szerepel benne, de ez részletkérdés.

– Ahj, Clarke, ne legyél hülye! Most miért kellett megölni szerencsétlent? Szerinted az segít, ha dudorászol, miközben leszúrod!? – igen, teljes mértékben elvoltam egyedül... Mivel a TV bömbölt, csak két rész között volt 1-2 percnyi csend, amit hangos kopogás zavart meg.

– Dor, itt vagyok vagy egy teljes órája az ajtódban, a telefont nem veszed fel és hiába kopogtam, mint egy őrült, meg sem hallottad... – állt velem szemben Shawn.
– Ne haragudj... – tűrtem egy tincset a fülem mögé zavaromban. – Én, izé... Épp sorozatot néztem.
– Igen, előtte meg karácsonyi zenét hallgattál. – nevetett fel. – Komolyan, nem hiszem el, csak te lehetsz az, aki karácsonyi zenét hallgat júniusban...
– Be szeretnél jönni? Vagy kint maradnák inkább a beszólásaiddal? – vigyorgtam.
– Ahj, bolond... – ölelt át szorosan.
– Annyira szeretlek. – kulcsoltam karjaimat a nyakára.
– Én is téged, Dor. Hoztam kaját, csak már tuti hideg, mert valaki nem engedett be. – forgatta a szemeit.
– Az a valaki már evett, de azért köszöni, hogy rendes vagy és gondolsz arra, hogy ne halljon éhen. – álltam el az útjaból, hogy bejöhessen.
– Szívesen. – nézett rám gyorsan, miközben a cipőjétől próbált megszabadulni. Elég vicces volt, ahogy féllábon ugrált az előszobámban.
– Mint egy igazi majom. – nevettem fel.
– Hagyjál már. – fonta össze karjait durcásan, majd elmosolyodott. Kajánul elmosolyodott. Ennek nem lesz jó vége. – Most nézem, hogy milyen rövidnadrág van rajtad. – csapott óvatosan a fenekemre, hogy még véletlenül se fájjon.
– Még mindig kitehetlek, ez az én lakásom. – villantottam egy 1000 wattos mosolyt, majd lehúztam a kanapéra.
– Mit nézünk? – dőlt hátra, miközben átkarolta a vállam.
– The 100. – dörzsölgettem a tenyerem, a reakciójára várva.
– Végre valami, amit én is szeretek. Az eddigi összes barátnőm mindig nyálas filmeket nézetett velem...
– Te meg mosolyogva tűrted, mert egy toleráns cukorbogyó vagy. – nevettem hangosan.
– Cukorbogyó? Jaaa, tudom. – nevetett ő is a fejét fogva. – Így hívott egyszer a kamerák előtt Lea.(Shawn könyvbeli exe szerk.) De Dor?
– Tessék? – néztem rá kérdőn.
– Hogy lehet az, hogy te nem kaptál idegbajt, amikor felhoztam a volt barátnőim témát?
– Emlékszel az első találkozásunkra? – piszkálgattam a karkötőm. – Vagyis, a másodikra.
– Sosem fogom elfelejteni...
– Már akkor az exeimről meséltem neked, szóval én kezdtem. De amúgy is, ők a volt barátnőid, a múltat nem tudom megváltoztatni, de nem is vártam el, hogy egy olyan ember, mint te... – ekkor félbeszakított.
– Mondd ki. Mondd ki, hogy egy szexisten.
– Ahj, néha annyira barom tudsz lenni. – csaptam a combjára sértődötten.
– Azért szeretsz még? – nézett rám kiskutya szemekkel.
– Persze. Cukorbogyóm. – és újra kitört belőlem a nevetés.

Hű. Halihó, újra. Ez az eddigi leghosszabb fejezet, 1882 szó. Remélem tetszett, próbáltam egy kicsit jobban bemutatni, hogy milyen is Shawn és Dor kapcsolata. Igyekszem a lehető leghamarabb hozni a következő részt, addig is sziasztok!!! ❤️ - Dorina