– Annyira hihetetlen, hogy vége...– ültem bele az egyik ülésbe, majd Shawn is lehuppant mellém.
– Minek van vége?– ráncolta a szemöldökét Shawn.
– Hát ennek az egész esküvősdis, herce-hurácás témának.–sóhajtottam.
– Ó, igen?– mosolygott Shawn, mint a tejbe tök.– Ebben én nem lennék ennyire biztos...

– Tessék? – ráncoltam a szemöldököm.
– Semmi, pihenj Dor, éjjel van... Szép álmokat! – ereszett meg egy kedves, de annál álomittasabb mosolyt, majd elfordult és lehunyta szemeit.
– Aludj jól, Shawn. – suttogtam a levegőbe. Szerintem nem hallotta, hangos szuszogása elnyomta az erőtlen hangom. És ekkor kezdődött az agyalásom... Itt ülök egy férfi mellett, akit alig egy hónapja ismerek. Olyan dolgokról beszélgetünk és olyan dolgokat tervezgetünk, ami anno Mich-csel meg sem fordult a fejünkben, nem volt ilyen szoros a kapcsolatunk. Soha, én pedig hozzámentem volna...
– Dor?! DOR?!
– Igen? – ráztam meg a fejem, mikor észrevettem, hogy engem szólongat. Fel sem tűnt, annyira elkalandoztam.
– Írt Andrew, hogy amint visszaérünk Torontóba, rögtön hívjam fel. Valami tárgyalás, vagy nem tudom... A lényeg, hogy gyorsan hazaviszlek, aztán... Este ráérsz? – fürkészte az arcom.
– Persze. Kedden megyek dolgozni először, addig bőven kipihenem magam. – mosolyodtam el.
– Átjöhetnél, nézhetnénk filmet, vagy ilyesmi. – vont vállat. Kicsit zavarban volt, ujjaival a kezén lévő karkötőt piszkálgatta.
– 7-re ott vagyok, de ha most nem haragszol... – fogtam meg a párnám. – ... nagyon fáradt vagyok.
– Rád sosem tudnék... – lágy hangja melegséggel töltött el, aprót sóhajtottam, majd hátradőltem és behunytam a szemem. Kis idő múlva megéreztem Shawn kezét, ujjait az enyéimre kulcsolta, így aludtunk tovább. Tudom, nem olyan nagy dolog, hisz' felnőtt emberek vagyunk, de akkor is. Az ilyen egyszerű, mégis eszméletlen kellemes pillanatok miatt mondhatom azt, igenis teljes az életem. Várjunk... Mi a fenét csinálok?! Dorothea Elizabeth Martin...

Gondolatok milliói száguldottak át az agyamon a másodperc töredéke alatt. Shawnt kevesebb, mint egy hónapja ismerem. Mégis ez a kevés idő elég volt ahhoz, hogy így tekintsek rá? Teljesen megbabonázott, nem látok a rózsaszín ködtől. Egyszerre élvezem és rettegek a potencionális vakságomtól.

Lépkedem a felhőkön, Shawn védelmező karjai ölelik derekam, lágy hangja tölti meg az édes semmiséget, mámorító illata kúszik fel az orromba... De ha ő nincs, akkor mi marad ebből? A puha, békés báranyokhoz hasonlító felhők piszkosszürkévé válnak, az oltalmazó karok helyét átveszi a csípős, hideg szél, a hangból nem marad más, mit bántó csend és az illat elillan, mintha ott sem lenne. Nem marad semmi... Semmi...

Nem tekinthetek így rá. Szeretem őt, odaadnám érte mindenem, de ez mégsem lehetséges. Minnél közelebb engedem magamhoz, annál jobban fog fájni, ha hirtelen talál mást... Ha már nem az én nevem fogja olyan édesen kiejteni, ha már nem az én ajkaimat fogja csókolni... Akkor mit ér mindez? Mit ér, ami most van? Ha elmúlik, akkor a kegyetlen, szürke valóság marad nekem, semmi más.

Túl gyors nekem ez a tempó, olyan helyet kapott a szívemben, mint még soha senki. Ha a szívemre hallgatnék, akkor ezeket a gondolatokat jó messzire kéne küldenem... De nem megy, egyszerűen nem. Mielőtt megismertem Shawnt, csak ésszerűen tudtam gondolkozni, sosem hallgattam a szívemre. Majd jött ő és minden megváltozott. Ha mellette vagyok a szívem olyan heves dobogásba kezd, hogy teljesen elnyomja a gondolataimat... Nem engedhetem ezt, nem engedhetem meg magamnak, hogy így szeressem őt. Viszont azt sem tehetem, hogy nem viszonzom az ő végtelen szeretetét. Rettegek, hogy ez a végtelen szeretet mégis véges... Vagy én csak egy részét kaphatom meg, a többi mást illett. Mást, aki jobban tudja őt szeretni, mint én.

– Jó reggelt, Édesem. – szólt Shawn, kissé rekedtes, álmos hangon.
– Jó reggelt. – akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra Shawn láttán, majd gyorsan el is hervadt a boldogságom. Bárcsak tudnám, hogy én szeretem-e őt annyira, mint ő engem. Vagy szabad-e így szeretnem ennyi idő után.
– Dor, baj van? – máris aggódik, máris tudja, hogy valami nincs rendben. Látja rajtam. Vajon én is megérzeném ugyanezt rajta?
– Minden rendben. Mindjárt jövök, kimegyek a mosdóba. – álltam fel a székből, majd az említett helyiség felé indultam.

Megnyitottam a csapot és megmostam az arcom. Lehet, hogy ez csak átmeneti melankólia, el fog múlni, csak időt kell adnom magamnak. Amint hazamegyek, ledobom magam az ágyra és alszom egy nagyot, talán akkor nyoma sem lesz ennek. Remélem. Ha már ott voltam a mosdóban gyorsan ki is sminkeltem magam. Miközben az alapozót kentem világás bőrömre, gondolataim újra szárnyra kaptak. Két lehetőségem van, sodródom az árral, teljesen elveszem az érzéseimben, élvezem azt, hogy szeretek és viszont szeretnek, de lehet, hogy mindez csak pár hétig, hónapig, évig fog még tartani. Minnél tovább tart, annál jobban fogom szeretni és ragaszkodni hozzá, így annál nagyobb fájdalmat fog okozni a hiánya, aztán csak a maradosó űr marad Shawn után, mert talál szebbet, jobbat, okosabbat, aki méltóbb a végtelen szeretetére, mint én. Vagy lassítok, nem mondom meg, hogy ez nekem gyors, vagyis... Kit áltatok, nekem ez nem gyors. Ha tehetném, most rögtön hozzámennék. Csak félek... Féltem magam, mert önző vagyok, féltem az érzéseimet, mert önző vagyok. Ő is félhetne, de neki nem kell, hiszen én nem kapok minden ujjamra 5 modellt, énekest vagy bárkit, aki jobb, mint egy egyszerű orvos. Annyiszor mondta, hogy szeret, hogy én vagyok a mindene... De mégis, mi van, ha leszáll ez a gép és meglát egy lányt, aki teljesen elveszi az eszét. Neki nem kell tartania attól, hogy én találok mást, de nekem annál inkább. Nem arról van szó, hogy nem bízom benne, csak tisztában vagyok azzal, hogy ő többet érdemel, mint amennyit én tudok adni neki. Olyan nőt érdemel, aki képes elszakadni a munkájától miatta, aki rugalmas, nincs helyhezkötve, nincsenek páciensei... Mint egy modell, ha akar dolgozik, illegeti magát, gyönyörű, mindig történik vele valami, utazik, de gondol egyet, lemond mindent és pihen az aktuális pasijával, egy nyaralójában a 10 közül, a világ legkülönbözőbb pontjain. És a legfontosabb, hogy ne legyen meddő, mint én. Shawn csodás apa lenne, de én ezt lehet nem tudom megadni neki. Önző lennék? Nem tudom... Vagy visszafogom az érzéseim és lassítunk, vagy fogalmam sincs.

Időközben kész lettem a sminkemmel, a hajamat is kicsit megigazítottam és egy halovány mosoly kiséretében léptem vissza Shawnhoz.

– Gyönyörű vagy... – mondta alig hallhatóan.
– Köszönöm. – zavaromban lesütöttem a szemem. – Shawn?
– Tessék, Egyetlenem? – nézett rám érdeklődően. Most komolyan Egyetlenemnek hívott?! Hogy lassítsak, ha egy árva szóval képes megolvasztani a szívem? Miért teszed ezt velem Shawn Peter Raul Mendes?
– Nagyon nagy baj lenne, ha lemondanám az estét? – néztem rá félve.
– Nem, dehogy. De nincs semmi baj, ugye? – fürkészett.
– Nincs, akkor szolnék. – mosolyodtam el bíztatóan.
– Azt hittem, hogy megtudtál valamit a mosdóban... De akkor nem, jó. – fújta ki a levegőt megnyugodva.
– Mit tudtam volna meg? – ráncoltam a szemöldököm.
– Mondjuk, hogy terhes vagy... Szeded rendesen azt fogamzásgátlót, ugye?
– Shawn, ezt komolyan itt kell megbeszélni? – nevettem el magam. – Még jó, hogy szedem, melletted sosem lehet tudni. – suttogtam, hogy csak ő hallja, miközben a szemeimet forgattam.
– Ezt a szemforgatást oktatnod kellene, esküszöm... – nevetett ő is. – De ha ezzel azt akartad mondani, hogy egy szexisten vagyok, akkor meg vagyok elégedve magammal. – emelte fel az állát, ezzel jelezve, hogy most igazán büszke.
– Te nem vagy normális. – ráztam a fejem hitetlenül.
– Pontosan, hiszen egy isten sosem normális, ő emberfeletti, és az emberfeletti nem normális. – erősen gesztikulált, nem is tudná letagadni, hogy énekes.
– Shawn, én megőrülök tőled. – kacagtam újra.
– Én is tőled, bébi. Yeah, you keep driving me crazy. – énekelt egy sort, majd felém emelte arcát, amin a tipikus, szívdöglesztő mosolya ült.
– Hihetetlen vagy Shawn Peter Raul Mendes, hihetet... – súgtam, de a szó végét már belémfolytotta, ajkai az enyémimre tapadtak, kevesebb, mint tíz perce határoztam el magamban, hogy nem engedem, hogy teljesen elvegye az eszem... Erre most úgy csókolom, mintha sosem látnám őt többé. Ujjaimat óvatosan a hajába vezettem, mire belemosolygott a csókunkba, és gyengéden közelebb húzott magához.
– Szeretlek. – mondtam, ahogy elváltak ajkaink. Nem hiszem el, nem tudom kontrolállni magam, megőrülök a közelében, teljesen elveszítem az irányítást a testem felvett.
– Én is szeretlek, Dor. – mosolygott, gondolom a hirtelen érzésektől kipirult arcomon. – Én is nagyon szeretlek. De...
– De, mi? – szaladt ránca a homlokom.
– Miért nem jössz el ma este? – nézett rám úgy, mint egy kiskutya, akit nem visznek el sétálni.
– Fáradt vagyok... Hazaérek és az első dologom az lesz, hogy bevetem magam az ágyamba. – nem hazudtam nagyot, tényleg fáradt voltam.
– Jó, én megértem.– hajtotta le a fejét beletörődően. – De mindenképp zaklatni foglak, hogy találkozzunk! – tette fel mutatóujját.
– Azt rögtön gondoltam, Shawn. – nevettem fel újra. A közelében minden olyan jó, mégis bonyolult. Lehet, hogy el kellene engednem magam, ha egyszer ennek az egésznek vége lesz, csak magamat fogom okolni, hogy ezt a kicsit sem élveztem ki. Bízom Shawnban, bízom abban, hogy nem fogja összetörni a szívem.

Sziasztok!!! Hát, nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem ezt a szünetes dolgot, nagyon sajnálom... 🙁 DE! Megvan a 30.000!!! azaz, harmincezer megtekintés. Hihetetlenül, eszémeletlenül, köszönöm.❤️
Olyan jó érzés, hogy ennyi embernek tetszik, hogy ennyieteknek tudtam egy kis örömet okozni, hogy a magányotok eltörpülhetett a csésze kávém mellett. 😏😉 Hah, belsős poén, köszönjük Dorina, elég szar volt... 😒 Mindegy. KÖSZÖNÖM ÉS NAGYON HÁLÁS VAGYOK! ❤️💓 - Dorina