Ekkor beugrott Shawn és pont azt a sort énekelte, hogy When you fall asleep tonight, just remember, that we lay under the same stars... (Amikor este elalszol, csak emlékezz, hogy ugyanazon csillagok alatt fekszünk.) Annyira szeretem Őt, nem is tudom nélküle elképzelni az életem. Hihetetlen, hogy pont én. Millió másik lányt leönthetett volna, de én voltam a szerencsés. Ezekkel a kellemes gondolatokkal aludtam el, miközben azt ismételgettem magamban, hogy ugyanazon csillagok alatt fekszünk. Mennyire illik a dal a jelenlegi helyzetünkre... 

– Dorothy!– bökdösött Andrew.– Kelj fel, 2 óra és leszállunk.– mondta a megszokottnál hangosabban.

–Mmmm...–morogtam válasz gyanánt.–Mindjárt felkelek, csak adj 5 percet.–szorítottam össze szemeimet fájdalmasan.

– Oké, itt a reggelid.– hallottam, ahogy letesz elém egy tányért.
– Kösz.– nyitottam ki a szemem lassan.– 6 óra van?– kérdeztem, pedig tudtam a választ.
– Igen. Egyél, aztán szedd össze magad.– adta ki az utasítást.

– Azonnal Mr. Gertler.– mondtam szórakozottan. – Semmi kedvem enni.– biggyesztettem le a szám.

– Nem érdekel, én éhes vagyok.– vont vállat és állt neki a reggeliének.

– Szép.– dünnyögtem, miközben felálltam és a mosdó felé vettem az irányt. Vittem magammal a sminktáskám is, normálisan szeretnék kinézni, ha már valami elegáns helyre megyünk. 
– Nem kértem kommentet.– kiabált utánam Andrew.
– Ahogy én sem, de jó étvágyat.– küldtem felé egy gúnyos mosolyt, majd eltűntem a mellékhelységben. 

Ahogy a tükörbe néztem, egy fáradt, karikás szemű szörny nézett vissza rám. –Na most kelleni fog az a vakolat, amit egyébként mellőzni szoktam.– mondtam hangosan. A hajamat megigazítottam, majd megmostam az arcom és a fogam. Feltettem az alapozót és a korrektort, mindjárt normálisabban néztem ki. Aztán választottam egy bézs szemhéjpúdert, szempilla spiráloztam, használtam egy kis highlightert és az egészet egy burgundi rúzzsal dobtam fel. Elégedetten néztem a tükörbe és mosollyal az arcomon hagytam el a szűkös toalettet.

– Azt a k...– mondta Andrew, amikor meglátott.– 10 perce úgy néztél ki, mint egy nyúzott macska, most meg...– kerekedtek ki a szemei.
– Látod, sokat dob a smink.– huppantam le a reggelim elé, ami egy croissant-ból és egy csésze kávéból állt. – Fejezd már be a bámulást.– forgattam a szemeim, majd neki láttam enni.
– Nagyon durva a szád színe.– mosolygott furcsán.
– Az is durva, ami a te szádból kijön.– mondtam anélkül, hogy ránéztem volna.
– Valakinek nincs jó kedve.– tette karba a kezét.– Mi a baj?– fordította komolyra a szót.

– Semmi, tényleg.– ráztam a fejem.

– Ez hülye kérdés volt, Shawn, ugye?– nézett megértően.
– Mi más...– sóhajtottam.

– Ne légy ennyire letört, pár nap és találkoztok. Még csak most búcsúztatok el, nem hiányozhat ennyire.– csóválta a fejét.
– Két napig folyton együtt voltunk, most meg elszakadok tőle egy hétre és alig fogom látni.– mosolyogtam szomorúan.– Egyenlőre nem a hiánya fáj, hanem a tudta, hogy milyen sokáig nem fogunk találkozni.– néztem a karkötőmre, amin a Shawn felirat díszelgett. 
– Sokat jelent neked, ugye?– biccentett a karkötő felé, még mindig karba tett kézzel.
– Ez az egyetlen dolog, amit tőle kaptam.– mondtam két falat között.– Még jó, hogy sokat jelent.

Másfél óra múlva

Leszálltam a gépről, elköszöntem Andrew-tól és felkaptam a cuccaimat. Amit odaadták a bőröndöm, körbenéztem és hiába volt a gép elszeparált helyen, rengeteg újságíró és riporter állt a kordonok mögött, pár ezer rajongóval és bámészkodóval megspékelve. Amint elindultam az ösvényen, amit a kordonok alakítottak ki, hogy legyen hol mennem, két óriási fekete ruhás férfi jelent meg mellettem.
– Ms. Martin.– köszörülte meg a torkát az egyik.– Én Jason vagyok, ő pedig Rob.– mutatott a másik emberre, aki biccentett.– Mi fogunk ügyelni a testi épségére és fuvarozni az itt töltött ideje alatt.– vázolta fel a helyzetet egy mondatban. – Mielőtt megkérdezné, Mr. Mendes küldött minket.
 – Értem.– nyeltem nagyot. Honnan tudta, hogy ezt akartam kérdezni?– Örülök a találkozásnak, nyugodtan tegezzenek és hívjanak csak Dorothy-nak.– mosolyogtam.

 – Rendben, kérlek, add át a csomagjait, Ben elviszi őket a hotelbe, én pedig veled tartok, ahová csak mész és természetesen én viszlek kocsival is.– mondta pókerarccal.
– Nem mehetek a bátyámékkal?– kérdeztem félve.
– Ha a bátyád vagy a menyasszonya vezet, akkor igen, rajtuk kívül csak én ülhetek a volán mögé, ha te is az autóban tartózkodsz. Ez Mr. Mendes kérése.
– Jó.– sóhajtottam, majd elindultam újra a kis ösvényen, előttem Rob-bal, mellettem Jason-nel. Nem szóltam Line-éknek, hogy magángéppel jövök, de nem hülyék, nem nehéz észrevenni a gigantikus tömeget és a gépen lévő szintén hatalmas Mendes feliratot. Ott álltak velem szemben.

  – Sziasztok, annyira örülök, hogy végre itt vagyok.– mosolyogtam és öleltem meg őket, majd kaptak két-két puszit az arcukra. Európában vagyunk, csak az amerikaiknak furcsa ez a szokás, de én brit vagyok, szóval kit érdekel.
– Szia.– vigyorgott Caroline.
– Hello Húgi.– köszöntött Dan is.– Nem mondtad, hogy magángéppel jössz. És azt sem, hogy vannak testőreid.– hunyorgott, mert a firkászok természetesen folyton vakuztak.

– Szerintem menjünk, kiég a retinám.– nyöszörögtem.– Melyik hotelben lesz az esküvő?– kérdeztem.– Szerintem Rob nem tudja.

– Tényleg nem tudom.– sütötte le a szemét.
– A The Dorchesterben.– mondta a bátyám, mire kikerekedtek a szemeim.
– Line! LINE! LINE!– kezdtem ugrálni.– A The Dorchesterben? Úristen, nem hiszem el.– visítoztam, mint egy kislány.– De hogy? Ez London egyik legdrágább szállodája.

– Egy esküvőnk lesz.– vont vállat a menyasszony.

– Akkor Rob, kérlek oda vidd.–mosolyogtam.–Köszönöm.

– Menjünk, mindjárt ott kell lenni.– adta ki az utasítást Dan.–Uram, Ön velünk jön vagy külön?–intézte szavait Jason-hoz.

– Ms. Martin-nal kell lennem végig, ahogy ő óhajtja. Vihetem külön is, de mehetünk Önökkel.– mondta kifejezéstelen arccal.
– A bátyámékkal mennék.–feleltem félénken. 

– Rendben.– majd vett egy nagy levegőt.– HÚZÓDJANAK FÉLRE, EL SZERETNÉNK HAGYNI A TERÜLETET!– kiáltotta, mire a tömeg, mintegy varázsütésre eloszlott.– Jöjjön szorosan mellettem. 

– Hú, Dorothy ez nagyon durva.– csodálkozott Line.– Mindent el kell mesélned. 

– Van is mit.– kuncogtam.

A kocsiban

Miután mind beszálltunk, rögtön a cukrászda felé vettük az irányt.
– Dorothy, te egész héten a hotelben fogsz lakni, mi pedig csak szerdától, hogy felügyeljük az előkészületeket. Line viszont ott lesz napközben, vagy majd vele kell menned ide-oda, de együtt lesztek az biztos.– mondta a tervet Dan, miközben vezetett.– És ahogy látom az Úr is veletek lesz.

– Igen, tudtommal.– bólintottam.– Jason, te hol fogsz lakni?– érdeklődtem.
– A melletted lévő szobában.– felelte rezzenéstelenül.  

– De a The Dorchesterbe hónapokkal előbb kell foglalni és biztos már nem szabad az a szoba.– hitetlenkedtem.
– Ne aggódj, szerintem elfelejtetted, hogy Mr. Mendes a főnököm. Már beszéltünk és intézkedett, ott leszek melletted.

– Dorothy, ez nagyon durva.– mosolygott Caroline.– Alig várom, hogy kettesben maradjunk, ha végeztünk a cukrászdában, elmegyünk a hotelbe és amíg pakolsz beszélgetünk.– dörzsölgette tenyerét.

– Mindenképp Line.– nevettem.