– Ilyen, így fogadtam el. Hétfőig ki kell gondolnom mi legyen.–sóhajtott.

– Hogy érted?– néztem furán.
– Erről beszéltem, hogy lassan szeretnék visszavonulni. Ha ezt aláírom, akkor 5 évig még a szakmában kell lennem.– mondta gondterhelten.
– De nem úgy volt, hogy akkor hagyod abba, ha lesz kiért visszavonulnod?

– De igen. Tudod van egy lány...– a szívem millió darabra hullott, annyira fájt hallani. A tüdőm felmondta a szolgálatot, a gyomrom mogyoró méretűre zsugorodott és a pulzusom az egekben volt. Hiába voltak a valódi életfunkcióim tökéletesek, a lelkem meghalt. Visszahozhatatlanul elment. Úgy éreztem, mintha hideg kések vagdosnák a bőröm minden részét, majd a forró lángnyalábok ellepik a testem és porrá égek. Hamvaimat a szél elviszi a világ minden tájára és millió darabban heverek a hideg földön.Féltem, rettegtem, hogy mi lesz ezek után. Igaza volt Dan-nek, nem kellett volna megbíznom benne. A rohadt életbe, mindig igaza van. –...úgy érzem, érte érdemes lenne ott hagyni ezt az egészet. Amúgy is unom már, elegem van. De ő, kedves, segítőkész, megértő, jó hallgatóság, eszméletlen intelligens, mindig ott van, ha szükségem van rá, mindemellett gyönyörű és céltudatos. Annyira tökéletes, hogy félek, nem érdemlem meg, hogy nem vagyok elég jó hozzá. Amikor a közelében vagyok, szinte éget a vágy, hogy megcsókoljam, de úgy rettegek a visszautasításától.–minden egy szó egyre inkább zúzta a szívem, ahogy nyeltem, a nyálam szinte marta a torkom. –Dor, jól vagy?– nézett furán.
– Persze.– erőltettem mosolyt az arcomra. Nem tudtam elhinni, hogy ezt teszi velem. Reggel a karjaiban ébredtem, miközben ő más lányt szeret. Belegondolni is nyomasztó és undorító.
– Végre elindult a kocsisor, 10 perc és ott vagyunk.– nem mosolygott, teljesen elkomorodott az arca. Remélem leesett neki, hogy nem biztos, hogy meg kellett volna osztania ezt velem. Ezek után még kérdezgetett, de mivel csak mondatszókkal válaszoltam, befejezte a faggatást.

– Ide adod a karkötőm?– kérdezte még mindig komoran. Idő közben megérkeztünk és leállította a motort. Szó nélkül kinyitottam a kesztyűtartót, rámartam a két karkötőre, amik össze voltak kapcsolva. Egy hisztérikus mozdulattal szétkaptam őket, majd az övét Shawn kezébe nyomtam, a sajátomat pedig csak szorongattam, aztán kipattantam a kocsiból és beviharzottam az épületbe.

Gyorsan felmentem a szobába, ahol nem találtam senkit. Felkaptam a fekete bikinim, fogtam egy törölközőt, belebújtam a sarumba, leakasztottam a fehér köntöst, majd azt is felvettem és már kint és voltam az ajtón, útban a wellness részleg felé. Nem érdekelt, hogy felismernek vagy hogy megbámulnak. Csak be akartam menni egy gőzkabinba, ahol a sejtelmes fehérség körbevesz és nem zavar senki. Tervem jól is működött. Fogtam egy fehér lepedőt, az öltözőben megszabadultam a ruháimtól, majd magam köré tekertem a lepelt és már be is léptem a párás szobába, ahol számításaim szerint, nem is volt senki.

–Hihetetlen, még semmi sem volt úgy, ahogy elterveztem, mióta ez az idióta belépett az életembe.–suttogtam a fehér semmiségbe. Leültem egy padra, ami a legtávolabb volt az ajtótól. Élveztem, ahogy a forróság következtében szívverésem lelassul és hagytam, hogy az izzadság cseppek mellett a könnyek is előtörjenek. Csak sírtam és azt suttogtam, hogy miért voltam ennyire, de ennyire naiv.–Hogy is gondolhattam, hogy én, az egyszerű doktornő kellek majd egy olyan énekesnek, mint ő? Hogyan? Nem versenyezhetek azokkal a nőkkel, akikből így is kap minden ujjára egyet.–mondtam hangosabban. –Nem lehetek ennyire hülye, hogy hagyhattam, hogy elvegye az eszem? Nem én kellettem neki, hanem az, hogy megint a címlapokon legyen, csak a változatosság kedvéért, most nem egy szupermodellt hülyített, hanem egy egyszerűbb lányt, akinek az élete nem egy nyitott könyv és a firkászok jó sokat tudnak rajta csámcsogni. Aki eddig nem ismerte Shawn Mendes-t, az most rákeresett, mert velünk voltak tele a lapok. Még népszerűbb lett. Erre kellettem, ez egy kicseszett terv volt. És azt merte mondani, hogy szeret. Többször mondta, hogy szeret. Én meg bevallottam neki, hogy én is őt. Hogy lehetek ekkora idióta? – keltem ki magamból és mondtam monológom normál hangerővel. Már nem sírtam, sőt. Egyre erősebbnek éreztem magam. Ekkor megláttam egy alakot közeledni. Jézusom, ez az ember végig itt volt? Ahogy közelebb ért, ki tudtam venni, hogy férfi. Egy baromi izmos férfi.

– Tényleg ezt gondolod?– hallottam meg egy ismerős hangot. Shawn hangját. Annyira elborult az agyam, hogy fel sem tűnt, hogy itt van. – Dor baromira félreértettél... – állt meg előttem.

– Mi-mi, mióta vagy itt?– dadogtam.

– Régebb óta, mint te. Mindent hallottam...– sóhajtott.– Leülhetek?– mutatott a mellettem lévő helyre. Aprót bólintottam, hogy igen. – A kocsiban én... Én rólad beszéltem. Nem egy másik lányról. Én, akkor akartam elmondani neked az érzéseim, azt hittem te érted, hogy rólad van szó. Aztán annyira nem érdekelt és azért lettem szomorú, mert te nem akarsz többet. Tudom, hogy nem így kellene. Ezerszer elképzeltem, hogy hogy mondom neked el, mit érzek. Mind romantikusabb volt, mint ez.–mutatott körbe a helységben. –De most muszáj. Szóval Dor...–fordította az állam ujjaival maga felé.–Te vagy az a nő, akiért ott fogom hagyni a karrierem. Senki más nem érdekel, csak te. Annyira tökéletes vagy, de annyira, hogy nem tudom elképzelni, hogy állsz velem egyáltalán szóba... Imádom minden porcikád, iszom az összes szavad, megőrülök a közeledben, csak téged akarlak. Most is, minden vágyam, hogy megcsókoljalak, de nem tehetem.–harapta be ajkát.–Nem tudom, hogy te hogy érzel, de tudnod kell, mióta ismerlek teljes lett az életem. Te voltál az a plusz, aki mindig is hiányzott, te teszel teljessé. Már az elejétől fogva, annyira a barátság és a szerelem határán volt a kapcsolatunk, hogy nem tudtam mit szeretnél. De szeretném, ha tudnád, én veled akarom leélni az életem, el akarlak venni feleségül, szeretném, ha te lennél a gyermekeim anyja.– nézett végig a szemembe.– Te vagy a mindenem, mindennél jobban szeretlek. Menthetetlenül szerelemes vagyok beléd Dorothea Elizabeth Martin.– várta a reakcióm, várta, hogy mi lesz. Tudtam, ha most elrontom, egész életemben bánni fogom.
– A tiéd vagyok, örökké és visszavonhatatlanul Shawn Peter Raul Mendes, csakis a tiéd! Mintha az egész életem idevezetett volna, ide hozzád. Szeretlek. Annyira szeretlek.– suttogtam ajkaira, mire végre, egy hét, egy nap és 16 óra után megcsókolt. Nem akartam, hogy vége legyen. Sosem akartam, hogy ajkaink elváljanak. Ez volt életem legszenvedélyesebb csókja. Beleadtam mindent, minden egyes érzelem benne volt abban a csókban, amit valaha kiváltott belőlem. A szerelem, a vágyakozás, a bizonytalanság, a düh, a félelem, az oltalom, a féltékenység és egy csepp magány... Sorolhatnám a szavakat végeláthatatlan időkig, de teljesen felesleges. Szeretem őt és ő is engem és csak ez számít.

– Képtelen vagyok felfogni, hogy te is így érzel.– mondta mosolyogva.

– Pedig hozzá kell szoknod, ha velem szeretnéd leélni az életed.– döntöttem fejem a vállára.

– Ahj, Dor.– sóhajtott.
– Mi a baj?– néztem rá ijedten.

– Ez igaz, vagy csak álmodom? Annyira szeretlek Dor...– hitetlenkedett.
– Én is szeretlek Shawn.– ültem az ölébe. Aztán lassan tudatosult bennem, hogy csak az a lepedő van rajtam... – zavartan visszaültem a helyemre.
– Történt valami?
– Csak ez van rajtam.– húztam a szám.– És itt nem szeretném. Ne haragudj.

– Te azt hitted, hogy én, itt, most rögtön?– rökönyödött le.
– Miért, nem? Én csak neked akartam volna örömet okozni.– néztem rá kiskutyaszemekkel.
– Dor, nekem te ennél sokkal többet érsz. Nem mondom, hogy nem vágyom rád, mert nem szeretnék neked hazudni. De még ne, túl korán van hozzá...
– Annyira szeretem, amikor egyformán gondolkozunk.– bújtam hozzá és szívtam be mélyen illatát.

– Lassan menni kéne, itt vagyunk majdnem másfél órája.– állt fel lassan.

– Mehetünk.– fogtam meg a kezét.
– Várj.– térdelt le.– Dor, lennél a barátnőm?

– Dor, kelj már fel itt vagyunk a hotel előtt...– bökdösött Shawn.
– Várj, mi?– értetlenkedtem.– Te miért vagy ruhában és hogy kerültünk a kocsiba?– Basszus, nem hiszem el.– Megint bealudtam, ugye?
– Igen.– nyitotta ki nekem az ajtót.
– Sajnálom. Mikor aludtam el?– kérdeztem reménykedve, hogy a van egy lányos rész, már álom volt.
– Miután letette Mr. Boots.– segített ki az autóból.

– Huh, akkor jó.– töröltem meg a homlokom.

– Rosszat álmodtál?– kérdezte aggódva.– Habár, nem tudom mennyire lehet rossz az az álom, amiben én vagyok ruha nélkül.– nevetett.

– Hülye.– vágtam oldalba.– Kiveszem a karkötőket, segítesz feltenni?
– Természetesen.– mosolygott. Csak álom volt Dorothy, ne keverd a valósággal. Nem jöttetek össze, amit mondott, csak az, amit te hallani szeretnél, ő nem ezt gondolja.– fújtam ki a levegőt.