– ...mit gondolsz? – pillantott rám.
– Bocsánat, nem figyeltem. – szabadkoztam.
– Kambodzsáról beszéltem. – mosolygott az elkalandozásomon.
– És mit mondtál róla? – nevettem.
– Hogy szerintem érdekes, nem mindennapi úticél, és neked is tetszene. Ráadásult ott még nem jártam.
– Én már igen. Végre egy hely, ahol én már voltam, és te még nem. – utaltam a bő országlistára, amikben mind járt. – Anyu igazából irodalmár és járt valami történészeti kurzusra, emiatt lett ez a két tárgya. Nagyon érdekelte, néhányszor járt ásatásokon is. Kambodzsába is emiatt mentünk el. – magyaráztam.
– Akkor nem szeretnél oda menni?
– Mit szólsz közép-Afrikához?
– Ott nem háború van? – ráncolta a szemöldökét.
– Pont ezért. Lehetne segíteni legalább a gyerekeknek.
– Szívesen adományozok, de nem vagyok hajlandó elkísérni téged egy olyan helyre, ahol meghalhatsz. Nem akarlak elveszíteni.
– Akkor menjünk Kambodzsába. – egy próbát azért megért.

– Te jó ég, Shawn! Mi a franc van itt? – néztem körbe a házban. Egy délelőtt nem voltam itt, és máris tiszta disznóól az egész.
– Semmi. – dobta le a kabátját a kanapé közepére.
– Remélem van dolgod, mert most felmehetsz az irodádba, amíg kitakarítok. Ez nem állapot, borzasztóan néz ki az egész ház. – masszíroztam a halántékom nyugtatásképp, de nem igazán segített.
– Itt sem vagyok! – rohant fel a lépcsőn, majd hallottam, ahogy szólt a kutyának is, aki ezek szerint odafent pihent valahol.
– Remek... – néztem körbe újra.

Egy óra takarítás után Shawn lerobogott a lépcsőn. Melegítőjét és pulcsiját pedig ingre és öltönynadrágra cserélte, karján az az óra volt, amit tőlem kapott születésnapjára. Elégedetten pillantottam rajta végig.
– Nem baj, ha elmegyek Camilához?
– Nem, dehogy. – ráztam a fejem. – Sokáig maradsz?
– Gamal összepakolt és lelépett, hagyott neki egy levelet, hogy neki nem jött be az élete, és vége... – magyarázta. – Szüksége van rám.
– Ilyenkor egy nőre lenne szüksége. Megyek én is. – tettem le a kezemben lévő rongyot.
– Kérte, hogy ne gyere. Tudja, hogy mekkora nyomással jár az esküvő, nem akar még ezzel is terhelni téged... – mutogatott.
– Miért, csak az én esküvőm lesz? – emeltem fel a szemöldököm viccesen. – De persze, megértem, menj csak.
– Nem tudom mikor jövök. – nyomott puszit az arcomra. – Szia.
– Szeretlek. – öleltem át gyorsan.
– Én is.

Mivel Shawn negyed tízkor még nem ért haza, így úgy döntöttem, szánok egy kis időt magamra. Az elmúlt időszakban a munkába menekültem, örültem, hogy néha eljutottam fodrászhoz, vagy épp kozmetikushoz.

Forró vizet engedtem a kádba, gyújtottam néhány gyertyát, megkerestem a kedvenc verseskötetem, és kikészítettem a mobilom, de csakis a zene miatt. Egyébként repülőgép üzemmódba kapcsoltam, hogy ignorálhassak minden hívást és üzenetet. Nem mintha bárki is hívna ilyen későn, na mindegy...

Miközben az üres, csendes (és végre tiszta) házat a csobogó víz visszhangja járta át a konyhában teát főztem.
– Shawn itt hagyott minket, Simba. – jegyeztem meg a kutyának, aki a lábam alatt üdögelt szinte ventillálva, pedig nem volt meleg a házban. – Elment Camilához, megint szakított vele a pasija. És megint csak egy levélben, nem személyesen. Tudod, néha úgy sajnálom őt. Végig kell néznie, ahogy összeházasodunk, boldogok vagyunk, őt meg mióta ismerem másodszorra dobják ki. – Simba értelmes kis tekintetével ugyanúgy bámult vissza rám, mint mindig. – Kérsz kekszet? – vettem ki hirtelen egy jutalomfalatot a zacskóból. – Hát persze, hogy igen! – nyújtottam neki, mire boldogan megette.

Vagy egy órát töltöttem a vízben. Igazán jót tett, hogy végre kiszakadhattam a világból, és egy kicsit elmerülhettem az édes semmiségben. A tusfürdő vanília illata töltötte meg a fürdőt, és az aroma átvándorolt az egész házon. A hajam vizes hullámokban esett a vállaimra, én pedig úgy döntöttem, hogy nem várok tovább Shawnra, hiszen már fél 12 is elmúlt, így Simba társaságában lefeküdtem, majd pillanatokon belül el is aludtam.

Reggel teljesen egyedül ébredtem. Simba valószínűleg megunta a társaságom. Shawn többszöri hívás után sem vette fel, pedig kicsengett. Végül arra jutottam, hogy elmegyek utána. A szörnyen hideg időre tekintettel egy vastagabb farmerre, egy hatalmas vörös pulóverre, csizmára és természetesen egy bundás kabátra esett a választásom. A fejemre sapkát húztam, míg a nyakam köré egy akkora sálat tekertem, hogy alig látszott az arcom.

– Jó reggelt, Ms. Cabello-hoz jöttem. – köszöntem a recepciósnak.
– Jó reggelt, szólok neki, addig egy nevet kérhetnék? – kérdezte, miközben letekertem magamról a sálat, és megszabdultam a sapkámtól is. Elég mogorva volt, és gyanítottam, hogy a biztonságiaknak akart szólni, mert úgy gondolta valami őrült rajongó vagyok.
– Dorothea Mendes. – hallgattam Shawnra, és mennyire igaza volt. A férfi lecsapta a telefont, azonnal felajánlotta, hogy hozat nekem kávét, elvette tőlem a kabátom és mire észbekaptam, már a lift hívógombján volt a keze. Annyira mocskos világban élünk.

– Köszönöm, innen boldogulok. – mondtam a recepciósnak az 1042-es előtt állva.
– Megvárom, mire ajtót nyit, hátha szüksége van Ms. Cabello-nak egy kávéra.
– Nem kell, köszönöm.
– Ahogy gondolja, ha mégis...
– Tényleg nem.
– Értettem, akkor viszlát. – viharzott el.

Pár percet várnom kellett az ajtó előtt, és mindkettejüket hívtam, mire végre felkeltek.
– Ki az? – nyitott ajtót Camila nyöszörögve. Shawn inge volt rajta. Te jó ég... Nem, nem történt semmi, nyugi Dorothy, Shawn nem ilyen.
– Beengedsz, Mila? Shawnhoz jöttem. Este 6-kor elment, most meg reggel 10 van. Aggódtam. – magyaráztam.
– Ki az ilyen korán? – hallottam meg Shawnt, majd megállt Mila mögött az ajtóban. Iszonyatosan össze voltam zavarodva, de hittem, hogy ez nem az, aminek látszik. – Dor? DOR? – kerekedtek ki a szemei. – Te? Itt?
– Igen, itt. Bemehetnék végre? Szörnyen hideg van a folyosón. – panaszkodtam.
– Gyere. – ragadta meg az ajtót a férjem hátulról, majd szélesre tárta. Camila furcsa fejjel csüngött az ajtófélfán, és nem igazán reagált semmire.

Egy cseppet megnyugtatott Shawn gondosan összehajtogatott ruhája a kanapén, viszont a két pohár és az üres whikey-s üveg, az üres kávés csészék, illetve egy érintetlen, és a kétoldalról bevetetlen ágy, meg Camila ruhái cseppet sem. Shawn bizonyára észrevette, hogy milyen csatákat vívok épp magamban, ahogy végigmérem a szobát. Fogalmam sincs, hogy mi volt a szemében.
Kérdőn néztem rá. Nem akartam rákérdezni semmire, nem akartam, hogy azt higyje, nem bízom benne. Igenis hittem, hogy nem történt semmi, csak a magyarázatot vártam, hogy mégis hogyan sikerült összehozniuk ezt a félreérthető szituációt.
– Dor... – sóhajtott egy nagyot. Csendben vártam a magyarázatot, nem akartam csúnyán nézni, vagy karbatenni a kezeim. Csak vártam. – Ez... – túrt a hajába idegesen. – Tudom, hogy azt hiszed, de nem... – kereste a szavakat. – Tudod, hogy sosem tennék ilyet. – a bizonytalansága megijesztett, és bennem is megingott a feltevés, hogy sosem tenne ilyet. Elkezdtem izzadni. – Mondj valamit, kérlek... – nézett rám könyörgően.
– Meséld el, hogy mi történt. – próbáltam nyugodt hangon beszélni, majd inkább leültem a kanapéra, és a lehető legjobban el akartam nyomni a bennem kavargó megtévesztő érzelmeket. Hideg fejjel, ésszerűen akartam mérlegelni.
– Dor, én... – temette az arcát a kezébe. – Kibaszottul fogalmam sincs. Nem tudom. – nézett fel rám könnyes szemmel. – Camila már ivott, amikor ideértem. Ittam én is, de csak néhány pohárral, aztán hozatott kávét, mert fáradt volt, és láttam, hogy tett mindkettőbe valamit, de azt hittem édesítőszer, majd elkezdett forogni világ, és kurva szarul voltam, majd nem éreztem semmit, és... És... – motyogta meredten.
– És? – kérdeztem halkan, elcsukló hangon.
– És a következő emlékem, hogy felébredek.
– Shawn, így keltél fel? Alsónadrágban? – kérdeztem.
– Igen, esküszöm! Én soha nem csalnálak meg Dor, az életemnél milliószor jobban szeretlek, soha nem tennék veled ilyet! – egy könnycsepp gördült le az arcán. – Mondj már valamit!
– Shawn, nem tudom, hogy mit higyjek. – ha egyszer megcsalnak, az kurvára fáj, de ha kétszer, akkor már valahogy sokkal logikusabban látod át, és ha igazán szereted, akkor keresed az enyhítő körülményeket.
– Könyörgöm... – Shawn előttem térdelt. kezeivel a combjaimat fogta, hogy ne tudjak elmenni. Mégis leemeltem magamról őket, és Camila táskájában kezdtem kutatni. A lány egyébként még mindig az ajtónál volt, csak ülő helyzetben bámulta a semmit. Kicsit könyebb szívvel kiemeltem egy aprócska zacskót, amiben fehér kristályos anyag volt.
– Tudod mi ez? – rázogattam meg, Shawn pedig értetlenül nézett rám. – Ez meszkalin. Hallucinogén tudatmódosító, öntudatlan állapotot, erős illúzuókat és hallucinációt okoz, tompa érzékeléssel. – mondtam. – Olyan, mint az LSD, ha még sosem fogyasztottál, nem tudtad, hogy bekerült a szervezetedbe, ráadásul koffeinnel és alkohollal, akkor...
– Akkor?