Furcsa érzés, ha az emberben egy fejlődő élet van. Nem is tudom mihez hasonlítani, egyszerre riasztó, mégis a világ legszebb dolga. Shawn is csak lassan kezdte feldolgozni, hozzám hasonlóan, hogy mi is történik éppen. Csak azt vettem észre, hogy még az eddigieknél is több csodálat ragyog a szemében, ahogy rám néz. Te jó ég, annyira szeretem őt... Fájdalmas visszagondolni arra, hogy egy évvel ezelőtt egyedül ültem otthon, elképzelhetetlen, hogy hogy bírtam ki nélküle.

– Apádék mit fognak szólni? – tette fel a kérdést Shawn idegesen, miközben hazafelé tartottunk.
– Akarod mondani, hogy Apa mit fog szólni hozzá? – nevettem fel.
– Igen.
– Nagyon boldog lesz, hidd el. – helyeztem a bal kezem a combjára, mire elégedetten elmosolyodott. – Főleg, ha nem fog rád hasonlítani. – jegyeztem meg nevetve.
– Tisztában vagyok vele, de nem várom el, hogy az egész világ szeressen. – vont vállat. – Elég a fél is. – mosolygott önelégülten.
– Ha az egó fájna...
– Vagy mondhatok olyat is, ami tetszeni fog. Mondjuk azt, hogy az egész világ szeret, mert nekem te jelented a világot. Na, ez már jobban hangzik, nem?
– A kommentárjaiddal megölted a varázsát, de le sem tagadhatnád, hogy az elmúlt 16 évben nyálas zenékkel hitegetted a lányokat magad körül.
– Hitegettem?
– Persze, mert rám vártál, és unatkoztál, amíg betoppantam az életedbe. – dobtam hátra a hajam a vállam felett, de Shawn nem vette a poént, és már nem bírtam ki nevetés nélkül. – Csak vicc volt.
– Ja, jó... – rázta a fejét értetlenül. – Tudod, hogy nem szeretem, ha az elcseszett szerelmi múltammal jössz. – mondta ingerülten, az ujjai pedig elfehéredtek a kormány szorításától.
– Ne haragudj. – mondtam halkan. A kézfejem félénken elvettem a lábáról, és esetlenül az ölembe ejtettem, majd az ujjaimon lévő gyűrűket tanulmányoztam. Én tényleg nem akartam őt megbántani, de valahogy mindig mindent elrontok. Ennek egy szép esetének kellett volna lennie, de ezt is elrontottam. Ismételten.

Shawn dühe hazaérve sem csillapodott, mérgesen becsapta a kocsi ajtaját, majd szó nélkül felviharzott az irodájába. Mivel késő volt, és másnap be kellett mennem az klinikára, úgy döntöttem elmegyek aludni.

Körülbelül fél óra telhetett el a megérkezésünk és a lefekvésem között, ezután még vártam vagy egy órát, hogy Shawn a hálóba jöjjön, de nem tette, így leoltottam a villanyt, és elaludtam.

Reggel Shawn már nem volt mellettem, de mindenesetre ott aludt, hiszen az ágy vetetlenül hűlt a hátam mögött.

A telefonomat böngészve megakadt a szemem egy bulvár híren:

ÚTON AZ ELSŐ MENDES BÉBI? (exkluzív képek)

A minap Shawnt kora este a stúdióból valószínűleg haza igyekezve kaptuk lencsevégre, ahogy kis kitérőt tesz egy patikába. Nyilván kedvenc csillagaink is lehetnek betegek, de fotósunk jól láthatóan annak volt szemtanúja, hogy Mendes négy terhességi tesztet vesz a gyógyszertárban, majd hazasiet feleségéhez, Dorothea Martin-Mendeshez, akivel a hónap elején tartották esküvőjüket. Shawn ignorálta a riportereket, menedzsere pedig nem volt hajlandó nyilatkozni. Képekért kattintson ide.

– Fenébe! – túrtam a hajamba. Ha anyuék így tudják meg, akkor halott vagyok, az biztos. Indulatosan megrántottam a kilincset, majd kinyitottam az ajtót, és egy pici papír hullott a lábaim elé.

Sajnálom, hogy nem figyelek rátok eléggé.

Összeráncolt szemöldökkel olvastam újra és újra sort. A szívem meglágyult, képtelen voltam haragudni rá a kirohanása miatt, viszont az agyamban a vészlámpa őrült módon villogott. Nem nézhetem el minden egyes alkalommal, ahogy a világ legapróbb dolgán iszonyúan felhúzza magát, majd engem bűntetve forr a saját dühében. Nem szeretnék kéthetente békákat lenyelni, meg kell tanulnia kontrolálnia magát, és nem utólag bocsánatot kérni. Párszor előfordul, megértem, de nem lehet mindig ennyire hirtelen haragú és meggondolatlan.

A gondolataim engem is felhúztak, idegesen csattogott a cipőm sarka a klinika legfelső emeletének folyosóján. Jesse-t szabadságra küldtem a rengeteg pluszmunkája miatt, Nancy pedig már az irodában várt rám az aznapi adag adminisztrációkkal és aktualitásokkal megtömött mappákkal a kezében.
– Jó reggelt, Nancy. – képtelen voltam mosolyogni, kifejezéstelen arccal vágtam le magam a székbe és láttam neki a munkámnak.
– Jó reggelt. Mindent előkészítettem, ha bármi van, szólj. Megyek a marketingesekhez. – lépett ki az ajtón, majd be is csukta azt.

Hosszú órákkal később, a képernyőtől vörös és száraz szemekkel, a görnyedt testtartásomtól pedig sajgó háttal pillantottam az órára. Elmúlt fél hat. Az irodában mindig iszonyúan világos van a rengeteg lámpának köszönhetően, így megfordultam, hogy kinézzek a hatalmas ablakon. Valóban sötét volt, a város fényei megannyi csillagként ragyogtak a sejtelmesen ködös metropoliszban. A lábaim alig tartottak meg az elgémberedés következtében, de amit megtettem pár lépést, normalizálódott a vérkeringésem, és hazaindultam.

Shawn kocsija a garázsban állt, így arra következtettem, hogy itthon van. A házba belépve megláttam a konyhából jövő fényeket, és Simba azonnal nekem rontott.
– Szia, nagyfiú! – guggoltam le hozzá, majd szorítottam magamhoz. – Gombóc lettél, hatalmas gombóc... – néztem rá elhúzott szájjal. – De így még cukibb vagy. – nyomtam puszit a fejére, majd arrébb ugrándozott.
– Engem nem is üdvözölsz? – sétált felém Shawn. Fekete póló és szürke melegítő volt rajta, a vállára egy vizes törölköző volt dobva, nedves haját pedig hajpánttal fogta hátra, az illata pedig már messziről megbabonázott, mintha csak tusfürdőben fürdene víz nélkül. Piszok jól nézett ki, nagyot kellett nyelnem, hogy ne lágyuljak el tőle teljesen.
– Szia. – mondtam lazán, majd fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, így az előszobában lévő tükörhöz fordultam, hogy kikapcsoljam a nyakláncom.
– Segítsek? – húzta fel a fél szemöldökét, szája sarkában pedig mosoly bujkált. MIÉRT VAGY RÁM ILYEN HATÁSSAL? – tettem fel a kérdést magamnak már vagy milliomodszorra.
– Nem kell. – ráztam a fejem nemlegesen, majd miután végre ki tudtam kapcsolni felfelé indultam a lépcsőn.
– Most hová mész? – támaszkodott a falnak.
– Átöltözni.
– Siess! – ne is álmodj róla, nem terveztem visszamenni.

Hatalmas késztetést éreztem, hogy miután megszabadultam a kiskosztümtől visszamenjek hozzá, de végül győztem, és a hálóban maradtam, megnyitottam az e-maileket, és válaszolgatni kezdtem.

Shawn fél órával később kiskutyaszemekkel jött be a hálóba.
– Tudom, hogy haragszol, Dor. És nagyon sajnálom. Sajnálom, érted? – nézett rám megbánó szemekkel. – Csak ennyit tudok mondani, mit szeretnél, mit tegyek?
– Shawn... – láttam, hogy milyen állapotban van. Igen, azt akartam, hogy magába nézzen, de annyira azért nem, hogy síráshoz közeli állapotban kérjen tőlem bocsánatot. – Nem haragszom rád. – ráztam meg a fejem, majd lehuppant mellém az ágyra. Az ölemben lévő laptopot félretettem, majd megfogtam a kezét. – Nem haragszom, és nem is haragudtam igazán. – néztem a szemébe, amelynek sarkában valóban egy könnycsepp volt. – Csak... Annyit szerettem volna, hogy érezd mennyire rossz nekem, amikor nem tudok hozzád szólni sem, mert annyira felkapod a vizet egy semmiségen. Nem akartam, hogy ennyire rosszul érezd magad. – simítottam meg az arcát. Shawnnak valóban nagyon erős kiállása és jelleme van, viszont belül még mindig a lelki sérült fiatal férfi, akit a lányok egymás után használtak és semmiztek ki. Azt hiszi értéktelen, pedig szó sincs erről, azok a nők valóban elvettek belőle darabokat, de még így is túl jó erre a világra, és fogalma sincs erről. A gondolataimat szavakká formáltam, és közöltem őket Shawnnal.
– Tudom, hogy így gondolod. – ölelt szorosan édes mosollyal az arcán.
– Honnan? – valóban meglepődtem
– Különben nem vettelek volna el, ha nem szeretsz, nem? Azért szeretsz, mert látsz bennem valamit, amit mások nem. És tudom, hogy így van. Én is nagyon szeretlek, Dor. – suttogta a nyakamra, amitől melegség járt át. Shawn annyira érzékeny, és gyenge valójában. Úgy bújt hozzám, mint egy síró kisfiú az édesanyjához, de nem bántam. Amikor összeházasodtunk, beleírtam a fogadalmamba, hogy mindig az leszek, akire szüksége van; feleség, háziasszony, barát, lelki társ, az anyát valóban nem írtam bele, de ha most erre van szüksége, akkor megkapja. Utálom őt szomorúnak vagy boldogtalannak látni, és bármit megtennék, hogy soha többé ne kelljen így látnom őt.