Nem telt el tíz perc, épp majdnem visszaaludtam, mire a telefonom őrült módon kezdett el csörögni. Nyűgösen nyomtam ki, mondván, hogy ha fontos, újra hív. Majd újra csörögni kezdett.
– Ki az? – szóltam bele dühösen.
– Olvasd el a kijelzőt! – hallottam Daniel hangját. – Linénél megindult a szülés.
– MI? – tágult ki a szemem. Az álmosság az adrenalin hatására elszállt a testemből.
– JÖN A KIS DOROTIE, BASSZA MEG!
– Vitesd a WWS-be, azonnal ott vagyok! – nyomtam ki a mobilt, majd tárcsáztam Nancyt és Jessiet, hogy küldjenek nekem taxit, készítessék elő az egyik szülőszobát, és hívják be Dr. Tussey-t, a legjobb nőgyógyászt. – Shawn, kelj fel, Line szülni fog! – szóltam neki, miután beszéltem a többiekkel. – Most!
– Mi van? – ült fel hirtelen.
– AZ VAN, HOGY NAGYNÉNI LESZEK!

– Indulunk? – állt Shawn az ajtóban felöltözve, nyúzott arccal.
– Igen, itt taxi. – szedtem a lábaim, amilyen gyorsan csak tudtam. – Gyere már! – a fáradtságtól be volt lassulva, én meg hozzá voltam szokva az ilyesmihez, ha éjjel behoztak valakit, akkor mennem kellett.
– Jó, megyek! – jött utánam futólépésben.

A kocsiból úgy ugrottam ki, hogy még az ajtót sem csuktam be, futottam az öltöző felé, hogy bemehessek Linéhez. Shawn győzőtt rohann utánam. Nancy és Jessie már az öltözőnél vártak rám, és a kezembe nyomták a műtős ruhám, a maszkom, a kesztyűm és a cipőket a hozzá tartozó steril zacskókkal. Nagyjából két percen belül már felöltözve dobtam a nyakmba a sztetoszkópot, Shawn pedig elámulva nézett egy padon ülve.
– Most mentél be! Ez hogyan? Máskor meg fél év, mire elkészülsz... – Nancy zavarban volt Shawn láttán, Jessie meg jót nevetett a lányon és Shawn megjegyzésén is.
– Adjatok neki is ruhát! A bátyám kapott már?
– Persze, azonnal. – indult el Nancy.
– És igen, kapott. – válaszolt Jess.
– Az elkülönítettben van? – tettem fel az utolsó kérdést.
– Igen. – bólintott a férfi asszisztens.
– Hozzátok utánam a férjem, ha kész. – mutattam Shawnra, majd elfutottam a lift irányába.

Gyorsan végigszeltem a már ismerős folyosókat, aztán bekanyarodtam arra a részlegre, ahol azokat szoktuk kezelni, akik hogyléte nem kerülhet nyilvánosságra, mert híresek, vagy éppen fontos emberek, diplomaták vagy politikusok.
– Line? – léptem be az üvegajtón a beléptetőkártyámmal. – Hogy vagy?
– Most jól, de 18 perc 22 másodperc múlva döglődni fogok. – válaszolta nyugodtan, miközben csapzott haját tűrte a füle mögé.
– Nyolc és fél percesek a fájásaid? – kérdeztem.
– Aha. Még van 16 percem. – mosolyodott el.
– Öt-tíz másodperccel csökkeni fog az idő, minden alkalommal, amikor az összehúzódó szakasz jön. – ültem le mellé, majd levettem a kesztyűm, és megfogtam a kezét. – Dan hol van?
– Nyugtatót akar nekem szerezni. Azt mondta, ha a gyereknek is olyan hangja lesz, mint nekem a fájások közben, akkor füldugóval fog aludni. – nevetett.
– Úgy fogja bámulni a bébiőrt egész éjjel, hogy kész zombi lesz, ne aggódj.
– Tudom. A drága férjed hol van? – húzogatta a szemöldökét.
– Húzza a steril ruháját. Vagy tíz perce. – nevettem. – Lassan kezdenek majd beszállingózni az emberek. – néztem az órára. – Az ügyeletesek rendesek voltak, mikor behoztak?
– Amint Dan közölte, hogy a tesvéred, úgy bántak velem, mint a királynővel. Meg tudnám szokni.
– A protekció... – ingattam a fejem mosolyogva.
– Büszke lehetsz magadra. Tényleg, csak magadnak köszönheted, hogy idáig eljutottál, és mikor felkértek igazgatónak, még nem is ismerted Shawnt. Annyit tanultál 17 évesen, hogy akárhányszor mentem hozzátok, mindig úgy rángattalak ki a szobádból. Az utolsó két évedben apád halálra csesztetett, mert Kanadába akartál jönni, de kitartottál. Ezt annyira csodálom benned. Remélem a mi kis picurúnk is ilyen lesz. – simította meg a hasát.
– Nem mondj ilyeneket, mert elsírom magam.
– Ha sír, nem tud segíteni a szülésnél. – jött be Dan a szobába mögötte két ápolóval.
– Jó reggelt igazgatóasszony. – köszöntek kórusban, mire Line kuncogni kezdett.
– Jó reggelt. – biccentettem.
– Erről beszéltem. – bökött meg Caroline mutatóujjával.
– Javíthatatlan vagy.
– Ki a javíthatatlan? – lépett be Shawn is a hatalmas kórterembe, ami az ágyat leszámítva elment volna egy hotelszobának is.
– Na tessék, megjött a Mendes gyerek is. Szülni fogok, nem filmet forgatunk, emberek! – kezdett nevetni, majd összeszorította a szemét, és nyöszörgni kezdett.
– 19 perc 32 másodperc. – mondtam. – Volt, hogy hosszabbodot ezelőtt?
– Igen, de maximum 10 másodperccel, majd visszacsökkent 20-szal. – válaszolt Dan.
– Mióta stagnál 18-19 körül?
– Egy órája. – szólt Line, mikor vége lett 15 másodperces összehúzódásnak.
– Tízeses skálán mennyire fáj?
– Tizenegy.
– Kapjon intravénásan 65 mg oxitocint és 500 mg paracetamolt. – fordultam az egyik fehérbe öltözött ápolóhoz, aki bólintott, majd elrohant.
– Baj van? – nézett rám Daniel ijedten. – Vagy mik ezek a fura nevű cuccok?
– Nem dehogy, ez csak hormon meg fájdalomcsillapító. A hormon segít az összehúzódások ütemezésében... – magyaráztam.
– Hogy vagy Line? – néztem vissza a vajúdó sógornőmre.
– Egész jól. – fújta ki szaggatottan a levegőt.
– Remek. Most mind kimegyünk, dr. Tussey megvizsgál, rendben? – szorítottam egyet a kezén biztatásképp.
– Maradj itt, Dorothy! – kérlelt.
– Jó. – szemei a félelem és fájdalom enyvelegétől csillogtak. – Ne aggódj Line, tényleg semmi baj, pár óra múlva már megölelgetheted a kislányod. Mindent tökéletesen csináltál, és a legjobb orvos kezére vagy bízva, dr. Tussey tényleg a legjobb, a világon semmi baj nem lehet. És nyugi, itt még a kórházi kaja is jó. – tettem hozzá nevetve.

Daniel szemszöge

– Félek. – pillantottam a a kanapén melletem ülő sógoromra. Még mindig hihetetlen, hogy a kishúgom tegnap férjhez ment, de az méginkább, hogy ma vagy holnap kislányom is születik.
– Mitől? – kíváncsi volt a tekintete.
– Az egész apaságtól. Mi van, ha szarul fogom nevelni, és azt hiszem, hogy az jó? Vagy honnan fogom tudni eldönteni, hogy mit szabad megengednem neki és mit nem? Mi van, ha beteg lesz? Biztos kikészülök a kisebb láztól is. – Shawn tenyerét a hátamra tette és megveregette.
– Felesleges ilyesmitől tartanod. Douglas orvos, Dor szintén, felhívod és fejből nyomja az összes gyógyszert minden mellékhatással. Ráadásul felelősségteljes vagy, Dan. Mikor összejöttünk gyilkoltál a tekinteteddel. – nevetett fel. – Akkor szarul esett, de most épp ugyanezt csinálom a húgom pasijával.
– Remélem olyan lesz, mint Dorothy, akkor 16 éves koráig nem kell puskát tartanom otthon. – üres tekintettel bámultam a földet és próbáltam feldolgozni a történéseket.
– Hú, a stréber. – Shawn olyan könnyen vesz minden helyzetet. Vagyis úgy tűnik. Lazán nevetett.
– Az volt. – talán a témaváltás segít kicsit felengedni, és nem fogok annyira rágörcsölni. – Komolyan. Igazából nem tudom, hogy tényleg szeretett-e tanulni, vagy csak ennyire el akart menekülni apa árnyékából.
– Menekülni akart. Még most is tereli a szót, ha a munkája szóba jön az apátok közelében. Sőt, ha nem kérdeznek rá, nem is mondja, hogy Douglas Martin az apja. Szerencsére itt nem ismerik annyian, mint nálatok az orvosok körében. Gonoszság, tudom, de valamennyire hálás vagyok Douglasnak. Ha nem ilyen, akkor sosem jött volna Kanadába, és sosem ismerem meg. És nem ülnék most itt melletted, sőt a kis Dorothie anyakönyvében sem Torontó, hanem London szerepelne születésihelyként.
– Menő lesz a suliban, biztos folyton elmeséli majd, hogy a nagynénje esküvője után született, aki amúgy Shawn Mendes felesége. – végre én is képes volt nevetni.
– De jó kedvetek van. – lépett ki Dorothy a kórteremből nyomában a nőgyógyásszal. Mosolygott, mint mindig, és most is épp olyan megnyugtatóan hatott rám a jelenléte, mint máskor. Különleges kisugárzása van, a mosolyától nekem is felfelé görbült a szám. – Menj be hozzá, veled szeretne lenni. – pillantott az ágyon fekvő feleségemre.
– Rendben. – álltam fel, majd besiettem. Mikor visszapillantottam, Dorothy a férjéhez bújva, fejét a mellkasán támasztva figyelt minket, Shawn pedig szorosan ölelte őt. Boldogság járta át a szívem. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy rábólintottam a kapcsolatukra. Igaz, eleinte elleneztem, mert Shawn akkor is egy ismert ember, és féltem, hogy Dorothy sérülne, de szerencsére nem így lett. Nem is kívánhatnék többet a húgom boldogságánál.