A percek csiga lassúsággal teltek. A folyosón ülve, az ujjaimmal a lábamon doboltam, miközben vártam, hogy végre mondják a nevemet. Rajtam kívül még legalább huszan vártak a sorukra.

A mai az első nap az iskolában. Amikor valaki betölti a 18-at, az első tanítási napon át kell esnie ezen a "teszten". Igazából az egész csak arról szól, hogy megállapítják, hogy alkalmasak vagyunk-e az erőnk fejlesztésére vagy nem. Rettegtem a tudattól, hogy ha belépek az ajtón újra használnom kell a varázserőmet.

-Sky Blackwell. -szakította félbe a gondolataimat egy nő, aki a terem ajtaja előtt olvasta fel a neveket.

Serena még utoljára bátorítóan rám mosolygott, majd be is mentem.

-Sok sikert! -mosolygott rám a nő miközben kinyitotta előttem az ajtót.

Egy tágas terembe léptem. A fény szinte megvakított, ahogy átszűrődött a hatalmas üveg ablakokon. Hunyorogva léptem beljebb a három fős társaság felé, akik egy hosszabb asztalnál ültek.

-Jó reggelt, Sky! -köszöntött a középen ülő nő.

-Jó reggelt! -szóltam, miközben leültem a velük szemben lévő székre.

-Át kell néznünk néhány alap kérdést, aztán fel is mérjük az erejét. Ígérem nem fog sokáig tartani és már mehet is. -mosolygott rám.

-Rendben. -bólintottam és kezdtem kissé felszabadulni.

Pár rutin kérdést tett fel, hogy egyeztetni tudja a papíron lévőkkel. Teljes név, születési idő, hely, szülők neve, lakcím stb... Azonban az utolsó kérdés váratlanul ért, teljesen leblokkoltam.

-Augusztusban ünnepelte a születésnapját, aznap kapta meg a varázserejét, igaz? -burkoltan arra célzott, hogy esetlegesen történt-e valami rendellenes. Például, hogy a szülinapom előtt kaptam meg az erőmet.

Rögtön levert a víz. Sosem volt erősségem a hazudozás, de az igazat sem monhattam.

-Igen, akkor. -mondtam végül.

-Rendben, akkor kezdhetjük is.

Miután felkelt, a terem másik végébe indult, én pedig követtem.

-A papíron egyszerű varázsigéket látsz, ez csak az erőd felmérésére szolgál. -nyújtott át egy lapot.

Ahogy a szememmel végig futottam a lapon, megnyugodtam, mert tényleg semmi bonyolult nem volt benne.

Az első feladatnál csak a könyveket kellett átröptetnem az egyik polcról, a másikra.

Semmi furcsát nem vettem észre, amíg a harmadik feladat körül be nem csapódtak az ablakok. Kint beborult az ég, a szél őrültek módjára kezdett fújni. Ijedten az ablak felé fordultam.

-Folytasd csak nyugodtan, ez csak egy kis vihar. -mosolygott rám biztatóan a nő.

Tudtam, hogy ez nem egy sima vihar. Mindig így kezdődött, amikor használtam az erőmet. Először csak beborult, aztán a szél kezdett fújni, de sosem végződött ennyivel...

-Ez az utolsó feladat, utána mehetsz. -próbált nyugtatni. -Koncentrációt igényel, de ne aggódj menni fog.

Csak láthatatlanná kellett volna tennem az egyik asztalt és a terem másik végébe irányítani, majd ott újra láthatóvá tenni.

Ahogy a kezeimet az asztal felé irányítottam, éreztem ahogy ismét túlteng bennem az erő. Tudtam, hogy nem lesz jó vége, de már nem tudtam leállni.

Az asztal körvonalai elhomályosodtak, majd teljesen eltűntek. Az eső szakadni kezdett kint. Az ég dörgött, a villámok csak úgy záporoztak. Megremegtem a hangok hallatán. Nem tudtam koncentrálni, a tenyerem izzadt, a térdeim remegtek, éreztem, hogy nem sokáig birom már visszatartani az energiát.

Újra az asztalra öszpontosítottam, ám amikor már befejeztem volna a feladatot, és láthatóvá tettem az asztalt, egy faág bevágódott az ablakon.

Mindenki aki a teremben volt egy emberként pattant fel a helyéről.

-Ügyes voltál, szép munka! -hadarta a mellettem álló nő. -Sajnos az időjárás közbeszólt, de így is szépen helyt álltál. Gratulálok! -bólintott elismerően.

-Azt hiszem a többi diákkal új helyet kell keresnünk a felméréshez. -húzta el a száját egy másik nő.

-Hihetetlen, milyen gyorsan jött ez a vihar. -mondta a harmadik. A tekintete végig engem vizsgált, mintha tudta volna, hogy valami közöm van a dologhoz.

-Gratulálunk, Sky! De most menjünk, mielőtt még valami történne. -terelt az ajtó felé a nő, aki a vizsgán végig mellettem volt.

Még mindig sokkos állapotban léptem ki a folyosóra. Serena szinte rögtön a nyakamba ugrott.

-Egek, jól vagy? Hallottam a csattanást, mi történt? -faggatott rögtön.

-Csak egy faág betörte az ablakot. -motyogtam.

-De megfeleltél a teszten? -kérdezte izgatottan.

-Igen. -bólintottam.

-Tudtam, hogy sikerülni fog! -borult a nyakamba.

*****

Miután beszéltem Serena-val azonnal visszamentem a házunkba. A többiekkel átmentek egy másik épületbe ahol folytatták a tesztet.

Ahogy beléptem a házba, szinte rögtön a fürdőszobába vettem az irányt. Levettem az esőtől átázott ruháimat és beálltam a forró vízsugár alá.

Mikor kész lettem, még mindig a vizsgán történtek hatása alatt voltam. Csak ültem a szobám ablaka előtt és bámultam ki az udvarra, ahol kezdett újra kisütni a nap.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor megjöttek a többiek. A nappaliban ülve beszéltük át a vizsgán történteket. A felét sem fogtam fel annak amit mondtak, a gondolataimba voltam mélyedve.

Már hat óra volt, amikor Patrick írt egy sms-t, hogy találkozzunk. Beszélni akart velem a vizsgán történtekről, ugyanis vele még nem volt alkalmam ma beszélni.

Gyorsan copfba kötöttem a hajam, a zsebembe csúsztattam a telefonom és indultam is belebújni a cipőmbe.

-Csak nem egy randival ünneplitek meg a vizsga sikeredet? -vigyorgott Serena.

-Fogd be, Sere! -szóltam vissza egy kicsit ingerültebben. -Különben is, honnan tudod, hogy vele találkozok? Kémkedsz utánam? -vontam fel a szemöldököm, mire felém villantotta azt a lenéző pillantását, amit mindig is annyira utáltam.

-Akartam csinálni ma valamit a vizsga örömére, de Parker mondta, hogy Patric ma nem ér rá, aztán mondtad, hogy te is mész valahova. Nem volt nehéz összerakni. -forgatta a szemét.

-Nem volt alkalmam még beszélni vele a vizsga óta. Ezért találkozunk. -vontam meg a vállam. -Na nem mintha magyarázattal tartoznék neked. -tettem hozzá.

-Ma valahogy a szokásosnál is undokabb vagy. -jegyezte meg szórakozottan.

Igaza volt. Egész délután semmihez nem volt kedvem és mindenkivel bunkó voltam.

-Sajnálom. Ez nem az én napom. -húztam el a számat.

-Tudod... Sosem értettelek téged. -kezdett bele. -Sikerült a vizsgád, de nem tudsz annak örülni, inkább más problémákat kreálsz magadnak.

Nem okolhattam azért amiért ezt hiszi. Mindent magamban tartottam, csak Patrick tudta az igazat ezekről a dolgokról, így kívülről úgy nézhetett ki, mintha állandóan csak hisztiznék, de az igazság az, hogy nem igazán érdekelt mit gondolnak mások.

-Látod, én már csak ilyen Drama Queen vagyok. -vontam meg a vállam, majd kiléptem az ajtón.

Patrick-nek mindenről beszámoltam a városba vezető úton. A társaságában valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalmat éreztem. Szerettem vele lenni, mert nem kellett túlgondolnom a dolgokat, nyugodtan kimondhattam az első gondolataimat, mert tudtam, hogy ő megért.

Egy-egy gyrosszal a kezünkben sétálgattunk a parkban, amikor az órámra pillantottam.

-Basszus. -ettem meg a kezemben lévő utolsó falatot. -10 percünk van visszaérni.

-Esélytelen. -rázta a fejét nevetve.

-Van egy ötletem. -jelentettem ki. -Egyáltalán nem biztos, hogy működni fog, de olvastam egy varázsigét a könyvemben. Teleportálás egyik helyről a másikra. Szerinted működhet? -kérdeztem.

-Nem kizárt. Egy próbát mindenképp megér. -bólintott.

Pár pillanatba telt csak, mire átgondoltam a varázsige minden szavát. Hirtelen az egész testem tiszta libabőr lett, amikor egy hideg fuvallatot éreztem. Mindig így kezdődött...

-Nem fog menni. -ráztam meg a fejem.

-Bízok benned, Sky! -kiabálta túl a szelet.

Biztatóan az ujjaimra kulcsolta a kezét. Lehunyt szemekkel hagytam, hogy az erőm elárassza a testemet. Hallottam ahogy a távolban dörögni kezd, majd leszakadt az ég és az eső cseppek kezdték átáztatni a ruháimat. Próbáltam kizárni a zavaró tényezőket, de közel sem voltam olyan magabiztos magamban, mint amilyennek mutattam magam.

Alig fejeztem be a varázsige utolsó szavait, már az iskola udvarban álltunk. Patrick kezét szorongatva, remegő térdekkel néztem körbe.

-Gyere! -húzott maga után futva.

Az első fedett helynél megálltunk, ami ebben az esetben a könyvtár volt. Az előtérben kifulladva néztünk egymásra.

-Megcsináltad. -mosolygott rám büszkén.

-Nem. -ráztam a fejem dühösen és éreztem ahogy a könnyeim áztatják az arcomat. -Megint ez történt. Minden egyes alkalommal amikor használom az erőmet leszakad az ég. -hadartam. -Rá fognak jönni, hogy milyen elfajzott vagyok, ha mindig akkor lesz Égszakadás, amikor én varázsolok.

-Biztos van erre valami megoldás. Beszélned kéne valakivel.

-Kivel? Senkiben nem bízhatok. -sütöttem le a szemeimet.

-Egy valaki azt hiszem mégis van, akiben megbízhatsz és hozzád hasonlóan ő is előbb kapta meg az erejét. -mondta, mire felkaptam a fejem.

-A Nagyi. -jutott hirtelen eszembe.

-Pontosan. -bólintott.

-Akkor azt hiszem meg van a hétvégi program. Irány Wilston. -töröltem le a könnyeimet.

Ha elolvastad és tetszett, nyomj egy vote-ot!❤️❤️