-Utállak, amiért ezt teszed.

-Hogy kihozom belőled az érzéseid?

-Csak... megnehezíted.

-Mit?

-Mindent. Ugye nem gondolod komolyan, hogy ez működhetne?

-Már miért ne működhetne? Te is vonzódsz, én is...

-Ez nem így megy. Amit teszünk az... nem normális. Szerintem sem. Nemhogy rajtunk kívül álló emberektől.

-Miért ne lenne normális, hogy két ember szereti egymást?

-Mert ez a két ember férfi! Az ég szerelmére Marcell... fogd már fel!

-És?

-Te konkrétan azt sem merted felvállalni, hogy barátok vagyunk. Akkor ezt hogyan tennéd? Meg eleve sajtó... szemmel tartanak minket. Tudod hány újság írta meg az apám halálát is? Vagy már arról cikk született, amiért komoly fejet vágtam. Meg sem kérdeznek felőle... a saját szavaid nélkül megjelenik. A pletyka pedig megállíthatatlanul terjed. És sok ember elítéli az ilyen fajtát. Az is simán megtörténhet, hogy megismer az utcán és leköp... jobb esetben. Óriási kockázat.

-Kitalálunk valamit...

-Most inkább azt találd ki miért nem mentél be az egyetemre.

-Délelőtt nincs órám. És nélküled amúgy sem megyek.

-Persze... véletlenül megjelenünk közösen, amíg én már egy hónapja nem voltam, de te rá tudtál venni. Nem jó ötlet.

-Jó, akkor ma még nélküled megyek.

-Meg nézz csak magadra... itt vagy, az én lakásomban, derekadon egy törölköző, és egy összenyálazott póló képezi az öltözéked. Haza kellene menned, készülődni.

-Már megint annyira túlspilázod... Miért aggódsz ennyire?

-Mert ha én nem tenném, akkor már most tudna róla valaki. Szóval az én ruháim, vagy elbúcsúzunk?

-Viszlát, hercegem! –hajolt meg enyhén bohókásan, miután visszavette ruháit. -Estére visszajövök.

-Hercegem? –kicsit furának gondoltam, de belementem a játékba. -Várom, hogy szórakoztasson, udvari bolondom!

-Megtiszteltetés önt szolgálnom. Szép király!

Kicsit gyorsan emelkedett a rangom. Meg kicsit gyorsan történt ez a... minden. Nem vagyok biztos magamban egyáltalán. Akarom én ezt? Hiszen az hogy bajnok már vágyik arra hogy bajnokságon vehessen részt még nem jelenti azt, hogy neveznem kell. Vagy hogy eleve űznöm kell ezt a sportot. Veszélyes, meg... én nem az ilyen ellenfelekhez vagyok szokva. És nem is vagyok edzésben. Ahj ez már olyan nehéz. Mi lesz még? Közben meg a tanulásra, és az edzésre is vissza kell álljak. Na meg az edzősködést sem kellene halogatnom, és a szőnyeg alá sepernem. Még belegondolnom is fárasztó.

És itt van Marcell, akire inkább barátként gondoltam. Csak normális esetben az ember nem akarja megcsókolni a barátját. Hova raktam az eszem? Marci kikapcsoltatta, de mindig nem lehet kikapcsolva. Olyan bolond, és gyerekes. De emellett olyan védelmező, erős, törődő és jól néz ki... a teste is rendesen karban van tartva, meg az arca is. Bár miért figyeltem? Vonzotta a tekintetem. De nem szabadna, hogy vonzza.

Össze szedem magam és még a héten... sőt holnap vissza megyek a suliba. Valahol, és valamikor el kell kezdenem nagyobb lépésekben haladni. Mikor, ha nem most? Aztán a többi lépést majd meglátjuk.

A napom eltelt a küldött anyagok tanulmányozásával. Olyannyira, hogy szinte zsongott a fejem. Aztán Janka is felhívott, aki szintén nem lát ki a tanulásból. Már alig egy hónap, és érettségizik. Szegény, ilyen állapotban tanulni, egy ilyen fontos eseményre. Mert nekem szinte tök mindegy hogy sikerül az év végi vizsgám, csak ne bukjak meg, míg neki nagyon nem mindegy.

Már Jankát is olyan régen láttam. Jó igen, nekem az egy hét is annak számít. Pedig azt terveztem, hogy végleg ide költözöm, és minden cuccom idehozom. Ne csak azért járjak haza, mert ott maradt egy pólóm. Mondjuk azért legalább hazamegyek, mert ha itt lesz mindenem akkor... akkor is hazajárok, de valószínűleg nem olyan sűrűn. Viszont ezt is nagyon régóta tervezem meglépni.

Ahogy sötétedni kezdett, hallottam is a csengetést.

-Megérkeztem, ahogy óhajtotta. –hajolt meg szintén az ajtóban.

-Kitalált már valamilyen programot?

-Ha volt is, felséged szemébe nézve elfelejtettem.

-Akkor sajnos el kell távolítanom az jelenlegi helyéről. De tudok ajánlani egy másik pozíciót.

-És mi lenne az?

-Megosztom a birodalmamat, és legyünk rajta uralkodók mindketten.

-Benne vagyok.

-És ezt fejezzük be jó? Nem szeretnék a végén háborúzni a ''trónért.''

-Én még elbírtam volna vele játszadozni.

-Te mivel nem bírnál. Milyen volt a suli?

-Az anyám, vagy az apám lettél, hogy az iskoláról kell veled beszélnem?

-Egyik sem. Csak kíváncsi vagyok, mert holnap már mennék.

-Komolyan? Ennek örülök. Nem változott semmit, ugyanolyan unalmas, és fárasztó. Bár nem szeretném elvenni a kedved. Az lehet, hogy sokan figyelni fognak. Meg összesúgnak mögötted, de nem érdemes magadra venni.

-Nincs elég bajom nélkülük. –sóhajtottam.

-Az emberek ilyenek, de tudod, minden csoda három napig.

-Tudom.

-Én pedig itt leszek veled.

-Itt. És nem ott.

-Figyelj... jelenleg nincs más. Majd, idővel... Tényleg van is egy tervem, hogy tölthetünk el minél több időt egymással észrevétlenül.

-Mond.

-Apával megbeszélem, hogy vegyen nekem egy lakást a közelben. Sokkal praktikusabb, mert nem otthon rontom a levegőt, nem oda viszek fel embereket. És akkor közel leszünk egymáshoz, és megbeszéljük mikor nálam, mikor nálad szervezzünk találkozót.

-És apud ezt meg is teszi?

-Persze, annyi pénze van, hogy nem is fog neki feltűnni. És még örülni is fog, hogy a saját életemet szeretném élni, önállósodni, ilyenek.

-Rendben. A suliban pedig kerüljük a másikat.

-Sőt... utáljuk egymást.

-Doktornő biztos leadta a jelentést igazgató úrnak, és osztályfőnöknek is. Miszerint mi már kibékültünk.

-Jó, de elhidegülhettünk egymástól, főleg mióta te gyászolsz.

-Legyen. És hoznunk kell szabályokat, annak érdekében, hogy ne történjen... baleset.

-Szabályokat?

-Igen, amiket szeretném, ha betartanál. Csak ezekkel együtt játszunk érthető?

-Igen.

-Nincsen testi érintés, összenézés, ingerlés, bambulás, flört semmilyen nyilvános helyen.

-És ha az öltözőben veszed át a pólód?

-Nem nézel oda Marcell. Ilyen egyszerű. –mondtam, mire ő közelebb jött, és a felsőm alját kezdte feltűrni. -Hé, állj!

-Ez nyilvános hely? –kérdezte háborodottan.

-Nem, de...

-Akkor itt nincsenek szabályok. És ha máshol nem nézhetek oda, muszáj most megjegyeznem mitől vonom meg magam. –próbálkozott tovább.

-Jó, de ott még nem tartunk, hogy te vetkőztess. –szóltam, és a kanapéra dobtam a pólóm, mire ő lemerevedve bámult rám.

-Azta. Te mégis mennyit edzel a hasadra?

-Meglepően keveset. Inkább a helyes táplálkozás.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Ez. –lépett hozzám egyre közelebb. -Annak számít? –mondta, majd falni kezdte az ajkaimat.

-Eddig nem szerepelt az étrendemben, de most már beleírom.

Úgy éreztem, hogy nekem ez kell. Végre valaki törődött velem. Szörnyű érzés volt lefekvés előtt elengednem, és egyedül feküdnöm be az ágyba. Vártam, hogy magához öleljen, és annak ellenére, hogy mennyi minden bánt megnyugodjak. Álmatlan voltam, pedig holnap már korán kelek. Holnaptól... minden úgy lesz, ahogy megbeszéltük.