//Kérlek, olvasd el az előző fejezetet, hogy érthető legyen a történet!//

- Figyelmeztetlek, Fjodor Mihajlovics, ha elveszed az életem, én elveszem a boldogságod.

Fjodor az asszonyra nézett. Semmilyen érzelem nem tükröződött az arcán.

- Nem foszthatsz meg tőle, mert sosem ismertem boldogságot. Mégis megpróbálnád?

Az asszony szeme megvillant. Sarokba szorult a szalon ablaka és Fjodor közt, de nem tört meg.

- Vedd el őt tőlem, és szenvedni fogsz. Ölj meg engem, és amíg élsz, sosem lesz többé nyugtod. - A szavak átokként peregtek le az ajkáról.

Fjodor lehunyta a szemét.

- Csak az ő kedvéért kértem az áldásod - mondta -, és megtagadtad tőlem. Így melyikünktől veszed el a boldogságot?

Az asszony elfordult. Fjodor várt, mond-e valamit, végül felemelte a kezét és megérintette a homlokát.

- Fekete a szíved - mondta, ujjait a nő homlokán nyugtatva. Vér fakadt a keze alól, sötéten, feketén. - Egyformák vagyunk, mamácska - eresztette el, amikor az asszony összecsuklott az ablak előtt -, és te most megbűnhődtél.

Otthagyta a halott nőt a szalonban. Egy zsebkendőbe törölte a vért a kezéről.

*

Muszáj lett volna aludnod, de le sem vetted a szemed a monitorról. A keresés reménytelennek tűnt. Már több éve voltál Fjodorral, és minden apró nyom, amit találtál, végül zsákutcának bizonyult.

Egy ásítást elfojtva belekortyoltál a teádba. Kihűlt és megkeseredett, mégis az utolsó cseppig kiittad. Az üres csésze a szoba egyetlen valódi ékeként trónolt a mintás porcelán aljon.

A dupla monitoron futó szövegeket összevetetted az előtted heverő jegyzettömbbel. Olyan sok adatot gyűjtöttél össze haszontalanul! Minden tudás darabokban hevert előtted, és bárhogy próbálkoztál, nem tudtad összerakni.

Amikor találkoztál Fjodorral, nem hitted, hogy végül feláldozod az életed, és valaki másét kezded élni miatta. De annyira elmerültél a kutatásban, hogy a végtelennek tetsző, éber éjszakákon nem tudtad, hol érsz véget te, és hol kezdődik az a képességhasználó halott orosz asszony.

*

Fjodor egészséges volt, amikor érted ment. Pontosan emlékeztél, mert a kisugárzása megbénított. Ahogy belépett az otthonodba, a ruhái, a haja és a keze tisztasága szinte vakított. Egyáltalán nem illett a házba: piszok és repedezett, elsárgult falak közé.

Egyedül voltál, nem számítva az alvó apádat a kisebbik szobában. Részegségében ugyan eljutott az ágyig, de a takaró lecsúszott róla. Nem vetted a fáradtságot, hogy megigazítsd. Amikor már egyenletes volt a hortyogása, becsuktad utána az ajtót, és reménykedtél, hogy nem fog felébredni.

Az anyádra nem sokat gondoltál, és legalább olyan ritkán láttad. Meglepett, amikor a bejárati ajtó nyikorgását hallottad, mert délelőtt szinte sosem járt haza. Mégsem őt, hanem egy idegent pillantottál meg a konyhával szemben. Bár nem tudtad a nevét, a ruhája, az arca, és még a levegő is, amit felkavart az előszobában, a szívedbe égett. Fjodor magas volt, jó kiállású, és hajlíthatatlan akarat aurája övezte. Nyeltél, felhúztad a vállad. Az anyád, ezt jól tudtad, nem volt otthon, és még sosem fordult elő, hogy a munkáját felhívta magához.

Úgy döntöttél, nem törődsz vele, de a Fjodorból sugárzó erő miatt nem tudtál elfordulni tőle. Hevesebben vetted a levegőt, mintha súly nehezedett a mellkasodra, de csupán a saját érthetetlen félelmed gátolt. A férfi, amint észrevett, rád mosolygott. Borzongtál, mert a szeme a mosoly ellenére is üres és hideg maradt.

Ez a különleges, ibolyaszín szempár jégcsapként döfött a bordáid közé. Hátrébb csúsztál a széken, a görgők nyikorogtak a súlyod alatt. Szólni akartál, megmondani, hogy az anyád nincs ott, és minél távolabb tudni magad ettől a férfitól. Fjodor mégis beljebb ment, csodálkozva pillantva hol a konyha, hol a zsúfolt nappali felé.

Végül ismét rajtad állapodott meg a tekintete. A kezét, mintha nem is tudná, mit csinál, végighúzta a fal egyik vastagabb repedésén, így állt meg a nappali küszöbén. Átellenben volt a te birodalmaddal: a szoba legtávolabbi sarkában, messze a szüleid hálójába vezető ajtótól egy kis asztal állt. Régi számítógép, néhány könyv, egy mosatlan teáscsésze és mindenféle apróság volt rajta. Az asztalnál ültél, megkapaszkodtál a szék oldalán, és teljesen lebénultál.

Sokat megadtál volna, ha nem engedsz a napfény csábításának, és a fal tövében nyugvó matracodat eltakaró függönyt, mint szoktad, egészen az asztalodig húzod. Szerettél bezárkózni, még ha csak egy darab textil jelentette is a privát szférát. Akkor Fjodor talán nem vett volna észre, de manapság, ha eszedbe jut, csak örülsz a szerencsédnek.

- (Név) (Apai név). - Fjodor úgy szólított meg, mintha régi ismerősök lettetek volna. A hangja a csontodig hatolt. A felhorgadó harag kirántott a zsibbadtságból.

- Csak (Név). Mit akar tőlem?

Azt, hogy Fjodor hogy lépett be a lakásba, felesleges lett volna kérdezni. Ritkán zártátok kulcsra az ajtót, mert valaki, ha más nem, az apád mindig volt odahaza.

Próbáltál ellenségesen nézni Fjodorra, hogy elijeszd, de az apád neve miatti harag hamar szégyenbe fordult. Tizenhét éves voltál, ő pedig felnőtt. A különbséget nemcsak ez jelentette köztetek, elég volt az egészséges bőrére vagy a ruháira nézned. Meghátráltál, de a válladat nem eresztetted le. Fjodor mosolygott rád, fagyos ibolyaszemét rémült arcodon nyugtatta.

- Ne félj tőlem, (Név), nem az anyádhoz jöttem. - Feléd nyújtotta a kezét. Hihetetlenül messze volt, a gesztusnak mégis hatalma volt feletted. - Szükségem van egy okos lányra. - Fjodor pillantása az arcodról a monitor felét betöltő kódsorra siklott, pengemosolya még szélesebbre nyílt. - Szükségem van rád.

Ha ugyanazt az éhséget látod Fjodor arcán, mint ami állandó vendég volt a sajátodon, elutasítod. Ő azonban rezzenéstelenül, kinyújtott kézzel várt. Nem sokat töprengtél, mielőtt megadtad magad. Kerülgethetted, megkérdezhetted, miért hív, és Fjodor belement a játékba. Mindketten tudtátok, hogy a végén úgyis igent mondasz neki.

*

Hogy miért maradt meg olyan tisztán az emlékezetedben a keze makulátlan fehérsége, a ruhái gazdagsága és a fekete haja természetes, egészséges ragyogása, az az állapotodnak köszönhető. Csodáltad, egyszersmind utáltad a finomságot és a szépséget, mert neked nem sok jutott belőle.

Képmutató életre kényszerültél. A családodnak sosem volt elég pénze, elég jó ruhái, és annyi étele, hogy jóllakottan fekhess le aludni. Mégis előbb kaptál telefont, mint könyvet a kezedbe, és hiába volt télen hideg a radiátor, a leggyorsabb, legerősebb internethozzáférése volt a számítógépeteknek az egész kerületben. Ezt már régóta tudtad, elég volt egyszer lecsekkolni.

Szegény voltál és sokat küszködtél az apádtól származó ostoba büszkeséggel. Mindent, amit átadott, igyekeztél levakarni magadról. Neked nem számított a látszat. Hipernet helyett jobban örültél volna a főtt ételnek, meg annak, ha az anyád törődik veled, de mire kijártad az általánost, megszoktad a körülményeket. Okos voltál és sok minden érdekelt. Előbb a könyvtárban, majd a neten lógtál iskola után, hogy minél több dolgot megismerhess, végül egészen eltemetted magad a képernyő előtt.

Ki akartad használni, amid volt, mert a szüleid megmutatták, milyenné nem akarsz válni. Néha úgy érezted, minden, ami veled történt, tévedés. Egy erőszakos alkoholista és egy lélektelen prostituált gyerekeként nem akartál tudomást venni a valóságról. Olyan titkokat kerestél, amik bebizonyítják az igazadat. Sokáig reménykedtél, hogy születésedkor elcseréltek a kórházban. Az egyre erősödő hasonlóság közted és az anyád közt mit sem számított.

Először kétségbeesésedben, aztán a gyerekes ábrándokat félretéve már csak érdeklődésből foglalkoztál régi iratokkal. A kíváncsiságod előbb idegen nyelvek, majd holt nyelvek, végül a kódok és titkosírások felé fordított. Heteket, később, fejlődve már csak napokat vett igénybe egy-egy rejtjel megfejtése. A tudásod gyorsan bővült, és kíváncsiságból elkezdtél digitális kódokat is feltörni, hogy lásd, működik-e.

Sosem éltél vissza a hekkertudásoddal. Jelentéktelen dolgokat fejtettél vissza, mert a számsorok gyönyörködtettek. Mámorított a siker. Egy-egy rejtvény végére érve mindig melegség és elégedettség öntött el.

Nem volt nehéz előbb az internet mélyebb, majd a sötétebb oldalára is belépned. Kerülted a törvénysértést, de így is rengeteg dolgot láttál, amit nem kellett volna.

Állandóan változó, vándor csetszobákban múlattad az időt, így keveredtél a Patkányok a holtak házából nevű csoportba. Laza kapcsolatot tartottál fent valakivel, aki patkánynak mondta magát, de nem törődtél sokat vele. Mindez csak arra szolgált, hogy elüsd az időt, és ne kelljen foglalkoznod a korgó gyomroddal.

Néha használt, ha meglapultál a nappali sarkában. Magadat is patkánynak érezted, amikor a konyhából jövő veszekedést még jobban felhangosított zenével nyomtad el. Idegenekkel csevegtél, rutinosan hárítottad el a becstelen felkéréseiket, mindeközben azt gondoltad, hogy a barátaid. Nem jöttél ki jól másokkal az iskolában. Az osztálytársaid utalták az okos gyerekeket és lenézték a szegényeket. Ezek közül egy is elég lett volna, hogy kiközösítsenek, de te szerettél tanulni, és a ruháid nagy része sem származott plázából.

Minél magányosabb és sérültebb voltál, annál mélyebbre merültél a kódok és könyvek közt. A számok, szimbólumok és értelmetlennek látszó betűhalmazok lettek a mindened.

Néha verseket írtál a saját nyelveden, számok és betűk keverékeként. Senkinek nem mutattad meg őket, ahogy általában mindent titkoltál magadról. Nehezen viselted az elutasítást, ezért amikor Fjodor azt mondta, szüksége van rád, nem számított, mit hagysz ezért hátra.

Senki sem akart téged igazán. Mintha még a szüleidnek is csak teher lettél volna. Ha te nem vagy, talán már évekkel ezelőtt elválnak, de abban sem voltál biztos, házasok voltak-e egyáltalán.

Szeretted őket, különösen az anyádat, de ez a szeretet megkopott, ahogy megláttad a valódi arcukat. Az anyád iránt szánalmat, az apád iránt sűrű, zsigeri gyűlöletet éreztél.

*

Talán a helyzetedből fakadt, hogy nem voltál már szűz, amikor először találkoztál Fjodorral. Mindig tisztán és a ruhatáradhoz mérten csinosan öltözködtél, és ahogy nőiesedtél, az arcod is vonzóvá vált. Az ajkad, a szemed, és különösen a hajadat szerették. Néha már bosszantott ez a figyelem, mégsem hárítottad el. Olyan ritkán kaptál kedvességet, hogy könnyen adtad magad egy kis törődésért és pár jó szóért.

Nem féltél, hogy Fjodor le akar feküdni veled. Megtanultad, hogy a dolgoknak ára van, ő pedig legalább figyelmes volt veled. Így könnyebb lett volna, még ha nem is akarod. Fjodor azonban nem közeledett hozzád. Megvárta, hogy a bizonytalanságodat leküzdve felállj az asztaltól.

Elindultál felé, a szíved hevesebben dobogott Fjodor pengemosolyától. A hátadra simította a kezét, mintegy házigazdaként kivezetve a konyhába. Hiába engedett el hamar, a tested felforrósodott és az érzés csak lassan csillapodott.

- (Név) - mondta Fjodor, már a konyhában. Mögötted állt, ismét a helyiségen kívül maradva, te viszont beléptél. A csípőd az asztalnak ütődött, nem volt hová menned. - Szükségem van a szolgálatodra. Ha hajlandó vagy rá, elviszlek innen.

Újra körülnézett a lakásban, kis csodálkozással, mintha először látná. Ez volt az első őszinte érzelem az arcán, a változás felkavart.

Kiszáradt a torkod. Beszélni akartál, kérdezősködni, de összezavarodtál, és a legelső gondolat bukott ki a szádon.

- Én még iskolás vagyok.

Fjodor felvonta a szemöldökét.

- Nem tudok tovább várni.

*

Fjodor hatalmasabb volt az akaratodnál. Nem várta meg, hogy összeszedd magad. Összehajtott, vastag levélpapíron egy címet hagyott az asztalon, a papírt belsejében egy kulcsot találtál. Elment, te pedig, maradék erőd és a holmidat összeszedve utána indultál. Nem hagytál üzenetet az anyádnak és nem köszöntél el az alvó apádtól.

Az otthon mindent átható cigarettafüstje megült a hajadban. Még a metrón is érezted, és veled maradt az idegen lakásban is, az első hajmosásig.

Fjodor a lakásban volt, amikor megérkeztél. A hely kisebb, csupaszabb, de tisztább volt, mint ahonnan jöttél. Az előszobából előbb a konyhába, majd egy nappaliszerű, világos szobába jutottál. Fjodor az ablak közelében álló tömörfa asztalnál ült. Teáscsésze volt előtte, és egy külföldi lapot olvasott. A lépteidet hallva felnézett, az összehajtogatott újságot a csésze mellé tette.

- Gyere ide - mondta. Bizonytalanul tetted le a táskáid az ajtó előtt. A másik, üres székhez mentél. Fjodor nem állított meg, így leültél vele szemben. Nem tudtad, mit mondj neki, így vártad, hogy folytassa. Fjodor végigjártatta rajtad a tekintetét, rövid időre megállapodva az ajkadon.

- A nevem Fjodor. - A hangja nyugodt, barátságos volt, mégsem érezted magad biztonságban. - Úgy hallottam, jó vagy az adatgyűjtésben.

- Mondhatjuk így. - Lesütötted a szemed. Mérlegeltél, mennyire add ki magad. Fjodor feltételezése pontatlan volt, de elképzelni sem tudtad, mit tesz, ha helyreigazítod.

- Szükségem van néhány információra. - Fjodor összeérintette az ujjait az asztalon támaszkodva. Ettől felerősödött a belőle sütő hatalmasság. - Talán meg kell fejtened hozzá egy-két kódocskát - mosolyodott el -, ez már igazán a te asztalod.

- Miért én? - A honnan tudod? helyénvalóbb lett volna, de az arcodra kiült döbbenet is megtette a magáét.

Fjodor nem nevetett, de a széles, embertelen mosolya legalább olyan borzongató volt. Akkor először kezdtél félni, hogy hátha a kormány embere vitt magával. Tudtad, hogy nem tettél semmi rosszat, de a vezetőséged őrült volt. Bármilyen váddal elkaphattak, hogy aztán a halálnál is rosszabb várjon rád.

Tudtad ezt, és mégis maradtál. Fjodor talán hagyta volna, hogy nemet mondj, de ha ki is mész az ajtón, az arcára örökké emlékezetél volna. Bármilyen nagy volt a mosolya, minden vonása hűvös maradt. Nem egészen kegyetlenség, inkább valami különleges fájdalom sugárzott belőle. Akkor, ahogy tényleg kettesben maradtatok, megéreztél valamit ebből.

Fjodor sokáig nem felelt. Te törtél meg előbb a lilásszín szempártól, és folytattad:

- Miért van szükséged rám? Mi az, amit más nem tud megadni?

Ostobaságokat kérdeztél, mégsem tudtad befogni a szád. Minden szó, ami beléd fagyott a saját konyhádban, egyszerre akart kitörni.

- Neked van időd, nekem már nincs. Mással kell törődnöm. Egyébként is, (Név), célt adok neked. - Fjodor belekortyolt a teájába, de szomorúan tette le a csészét. - Kihűlt, amíg vártalak. Légy szíves, készíts egy másikat, és idd meg velem.

Bármilyen udvariasan beszélt, parancs rejtőzött a bársonyos kérés mögött. Nem tudtad megmagyarázni, miért, de felálltál és a konyhába mentél. Egy kis asztalon szamovár állt, de nem bajlódtál vele. Csak könyvekben láttál néhányszor ilyen hagyományos teafőzőt, és nem akkor akartad kipróbálni.

A tea csak egy teszt volt. Fjodor próbálgatta, mennyire törte meg az akaratod és szerezte meg az engedelmességed. Sokáig nem vetted észre, később pedig nem szégyenkeztél miatta. Fiatal és naiv voltál, Fjodor könnyen lenyűgözött a modorával.

Vizet forraltál, teát készítettél mindkettőtöknek, és szó nélkül visszavitted az asztalhoz. Fjodor elégedett pillantása kísérte minden mozdulatod.

- Akkor, (Név) - szólított meg, mintha a beszélgetésetek meg sem szakadt volna -, rátérhetünk a munkádra végre?

*

A feladat egyszerűnek tűnt. Először csodálkoztál, hogyha Fjodor ért hozzá, az asszony lenyomozását miért nem ő maga csinálja. Viszont, amit mondott, hihető volt. Tényleg nem ért rá, és miután a megbeszélés végére értetek, személyesen csak ritkán láttad.

Fjodor sehol sem lakott hosszabb ideig. Azt hitted, a saját lakásába vitt, és ez technikailag igaz volt, mégsem maradt ott éjszakára. Egyedül hagyott egy számítógéppel, néhány feljegyzéssel, amit a beszélgetés végén átnyújtott neked, és egy ígérettel. Azt mondta, másnap jelentkezik némi pénzzel, hogy a szükséges dolgokat megvehesd magadnak.

Mindez hihetetlen volt. Ugyan Fjodor nem kötött, hogy maradj a lakásban, te mégsem szöktél meg. Nem volt hová menned, és amíg a jegyzeteket lapozgattad a reggelid felett, vártad őt.

Fjodor nem jött végül, de egy köteg kis címletű bankjegyet találtál a postaládádban. A szolgálataidért cserébe hajlandó volt rólad gondoskodni.

*

Eleinte még jártál iskolába, de a kutatás mind jobban elvonta a figyelmed. A nő, akiről Fjodor mindent tudni akart, egy távoli városban élt. Két évvel azelőtt meghalt, a harmincas évei végén járt. Be nem jegyzett képességhasználó volt, ismeretlen képességgel. Az olyan részletek, mint hogy volt-e férje, gyereke vagy egyéb hozzátartozói, nem érdekelték Fjodort. Világossá tette, hogy csak a képességével foglalkozz. Találd ki, mi az, hogy működik, és hogy lehet semlegesíteni. Sosem jött ki a béketűréséből, ha beszámoltál neki, mégis izgalmat fedeztél fel rajta.

Mivel folyton mosolygott, az arca egyéb részleteiből olvastad ki az érzelmeit. Amikor csak üzeneteket váltottatok, megpróbáltál a szavai mögé nézni. Idővel egészen jó lettél ebben.

Sokáig nem kérdezted meg, miért érdekli ez a képesség annyira. A nő halott volt, Fjodor, akármit derítettetek ki róla, már nem tudott volna mit kezdeni vele. Mégis egyre várta a jelentéseidet, és ha ritkán is, de mindig szakított időt rád.

*

Egyszer egy teljes évig nem hallottál Fjodorról. Megszoktad már, hogy egyedül élj, nélküle mégis elveszett voltál.

Mielőtt elment, meglátogatott. Arra kért, hogy folytasd a kutatást, bármit hallasz felőle. Fjodor nem fejtette ki, mire gondol, de aggódni kezdtél. Nem volt olyan pókerarcod, mint neki, hamar átlátott rajtad.

- (Név) - szólított meg akkor, az ablaknál állva -, egy időre elmegyek. Messzire - mosolyodott el, megelőzve a kérdésed -, de vissza fogok jönni.

- Fjodor!

Magad sem tudtad, mit akartál, a neve az érzéseidet összesűrítve szaladt ki a szádon. Fjodor egészen feléd fordult, és mint régen, magához intett. A tested magától mozdult felé, és hagytad, hogy a karjába zárjon.

- Csitt - suttogta, állát a fejedre támasztva. Arcod a mellkasához simult, először érezve közelről a belőle áradó meleget és finomságot. - Meséld el, mit találtál nekem.

A hangja megnyugtató duruzsolás volt. Hasonló a szamováréhoz, amit megtanultál kezelni, mióta beköltöztél.

Remegett az ajkad. Nem akartad elhinni, hogy Fjodor a búcsú perceit is a feladatodra pazarolja. Mégis beszéltél, hogy elégedett legyen. Ha boldoggá nem is tudtad tenni, legalább elégedettnek akartad látni őt.

- Ritka transzformáló képesség - mormoltad Fjodor kabátjához simulva. A keze a lapockádon pihent. Egy tétova simogatás után nem mozdult, de nem is engedett el. - Kevés hasonlót találtam az országban. Nem egészen értem, hogy működik. - Végig egy tónusban beszéltél, mély lélegzeteket véve. Elteltél Fjodor illatával hogyha elmegy, emlékezhess rá.

- Folytasd - kért lágyan. A hangja borzongatott.

- Olyasmi, mint egy átok. - Elhalkultál, ahogy próbáltad rendezni a gondolataidat. - Nem közvetlenül azon hat, akin használják, ezért nem értem. Átváltoztat embereket, de még nem találtam meg, mi alapján.

- Megtörhető? - Fjodor állandó kérdései közül ez volt a legkeményebb.

- Nem tudom. Próbálok rájönni. - Megráztad a fejed, az arcod egészen Fjodor mellkasához simult. Ő eltolt, pillantása a tiédet kereste. Megmerevedtél, és ő sem hátrált el, csak a kezét vette le lassan a hátadról.

- Köszönöm. - Fjodor két kezébe fogta a kezed és finom csókot lehelt az ujjadra. Fülig pirultál, de hiába, nem tudtál elfordulni tőle. - Ha visszajöttem, megjutalmazlak valamivel a munkádért.

Ha lehet, még jobban zavarba jöttél. Fjodor a kezedet fogta, próbálta rabul ejteni a tekinteted, mégis lehajtottad a fejed, hogy meg tudj szólalni.

- Nem azért teszem.

- Ezt nem értem. - Tudtad jól, hogy érti. Néha már megrémített, milyen okos, és milyen nagy, rejtett összefüggéseket vesz észre. Mégis arra kért, hogy tovább beszélj, mintha csak a zavarod és szégyened szórakoztatta volna.

- Szeretem. - Óvatosan ejtetted a szót, mintha idegen nyelven volna. Nem néztél Fjodorra. Túl rég láttad ahhoz, hogy kezelni tudd csillogó, hideg szemét és a veszélyes mosolyát. - Tényleg célt adtál nekem ezzel... és amúgy is.

Elhallgattál. Úgy érezted, a füled is ég, és megkönnyebbültél, amikor Fjodor eleresztett. Még mindig közel voltatok egymáshoz. Hiába volt már erő a testedben, hogy hátrálj, nem tetted.

Fjodor felsóhajtott. Mintha benne is hasonló játszódott volna le, de ilyenről még álmodni sem mertél. Kiegyenesedett, megigazította a sapkáját, amitől még a lakásba belépve sem vált meg, és beszélni kezdett.

- Kötődhetsz ehhez a munkához, (Név), és ha valaha végzel, adok másikat. - Bár csak kissé változott a hangja, a figyelmedet nem kerülte el. Olyan volt, mint egyetlen hamis szólam egy nagyzenekarban. Nem feltűnő, de észrevetted, és többé nem tudtad elengedni. - Kötődhetsz hozzá, szeretheted is - folytatta -, de velem ne tedd.

Nem szidott, nem gúnyolt, mégis szégyenkezve hajtottad mélyebbre a fejed. Fjodor tényleg átlátott rajtad, pedig minden erődet megfeszítve próbáltad nem szeretni.

Az érzés észrevétlenül lepett meg, még mielőtt az első évetek véget ért volna. Fjodor és a halott asszony jelentették számodra a világot, és mert a lelked nem volt egészen törött, kettejük közül az élőt választottad. Először csak érdeklődtél iránta, és próbáltad megérteni őt. Fjodor ritkán dicsért, de minden gesztusa és szava melengette a szíved az addigi mellőzöttség után. Keményen dolgoztál, hogy kivívd az elismerését és a figyelmét. Néha, amikor pihentél az üres lakásban, Fjodort képzelted a másik székre a konyhaasztalnál.

Örömmel gondoltál vissza a beszélgetéseitekre, akármilyen ritkák és formálisak voltak általában. Tényleg nem akartad szeretni őt, mert hamar felfogtad, hogy egy hozzá hasonló férfi nem sokat akarhat egy épp csak nem tini lánytól. Az érzés mégis utat talált a szívedbe, és végül már titkolni sem tudtad többé. Azt akartad, hogy hozzád érjen, még ha csak a fejedet simogatta is meg teázáskor.

Nem akartál olyan lenni, mint anyád, de Fjodor, ha kíván, bármikor elvehetett volna. Ő azonban sosem nézett rád úgy. Az éhség, ami első nap nem ült a szemében, az eltelt évek alatt csak egyszer csillant meg. Beleremegett a lábad, de Fjodor nem tett semmit. Lehunyta a szemét, ez elkínzottá tette az arcát, és amikor felnyitotta, nem nézett tovább rád.

- Vigyázz magadra - mondta, most már tényleg búcsúzóul. Elindult az ajtó felé, de hirtelen jött elszántsággal a karja után kaptál.

- Tudni fogom, ha visszajössz?

Fjodor megállt. Rövid ideig hallgatott. Félni kezdtél, hogy túl messzire mentél a karja szorításával.

- Az elsők közt - mondta, de mintha visszafojtotta volna a lélegzetét.

*

Tudtad, hogy Fjodor áldott, de a képességét nem ismerted. Számodra a képességhasználók különleges, felsőbbrendű lények voltak. Irigykedve, félve, de legtöbbször csodálattal néztél rájuk.

Mivel te átlagos voltál, a rád bízott feladat magával ragadott. Fjodor megszállottságának árnyéka hajtott, hogy minél többet deríts ki az asszony képeségéről. Apró összekötőelemek hiányoztak, de nem tudtál rájönni, mik azok.

Megdörzsölted a szemed, lemondó pillantást vetve a monitorra. Muszáj volt aludnod, nem gyötörhetted a testedet tovább. Olyan kevés volt hátra a megfejtéshez! Bosszantott, de már jobban kezelted a hevességed.

Lezártad a rendszert, a falba süllyesztett széfbe tetted a jegyzeteid. Bevett rituálé volt, hiába nem látogatott meg senki a kis lakásban. Kevés holmid volt, ami igazán sokat ért, de Fjodor jegyzetei beletartoztak. Még mielőtt elkezdted, nyomatékosította, milyen fontos, hogy kettőtökön kívül senki se tudjon róla.

Fjodor általában keveset árult el magáról. Kölcsönösen zárkózottak voltatok, ő mégis újabb és újabb apróságokat fedezett fel rólad.

Amíg távol volt, alig kaptál hírt felőle. Nem kerested más emberek társaságát, de az övére szomjazni kezdtél. Hevesebben dobogott a szíved, ha lépteket hallottál odakintről, és csalódott sóhaj hagyta el az ajkad, ha az ajtó zörgése nem társult hozzá.

Az alvás segített tisztán gondolkodni. A zuhany alatt, de még az ébresztő teádat kortyolva is a rejtvény darabkáin gondolkoztál. Egy képesség, ami tárgyakká változtat embereket, de azt nem, akin használják. Tárgyak, emberek. Átok. Szenvedés. A hasonló jelenséget leíró jegyzetek hiányosak voltak, és az egyetlen, ami igazán emlékeztetett a nőére, inkább egy népmesére hasonlított.

*

Egy özvegyasszony cselédsorban és rabságban tartotta a szépséges mostohalányát. A lány később találkozott egy férfival, aki beleszeretett, és meg akarta szöktetni őt. Amikor az özvegy rajtakapta őket, kibújt belőle az ördög, és magához ragadta a lányt. A férfi, hogy megmentse, megölte az asszonyt, aki halála előtt megátkozta őt. A férfi elvette tőle a lányt, a boszorkány pedig elvette a boldogságát.

A nő meghalt, de amikor a férfi a kedveséhez sietett, csak a lány ruháit, köztük pedig egy korsót talált. Arannyal futtatott, díszes porcelán volt, de hasonlított arra az agyagkancsóra, amivel a lány vízért járt a kúthoz. A férfi akkor pillantotta meg először és szeretett bele, a szerelme és boldogsága pedig az átok miatt korsóvá változott.

A férfi, amikor felfedezte ezt, iszonyúan szomorú lett. A köpenyébe tekerte a korsót, és hétszer hét tartományt bejárt, hogy kedvesét valahogy visszaváltoztassa. Sokáig nem talált feloldozást az átok alól, így a bánat elemésztette a szívét.

Végül, amikor már feladta a keresést és a világ egy vad, sötét zugában megállapodott, találkozott egy fehér leples asszonnyal. Az asszony a bánatáról hallva megszánta őt, és megérintette a homlokát. Azt mondta, ha igaz a megbánás a szívében, menjen vissza a boszorkány, az ő gonosz nővére házához. A ház alatt megtalálja a halott nővérét. Ássa ki, cseppentse a vérét a csontjaira, és az átok megtörik, ha a szíve keserűségével fizet érte.

Megörült ennek a férfi. Kezet csókolt a fehér boszorkánynak, és elindult a szerelme szülőháza felé. Hétszer hét tartományt járt be reménykedve, de a korsóvá változott lány a vándorlásai során darabokra tört a köpönyege alatt.

*

Már ezerszer átolvastad, kivonatoztad, körüljegyzetelted, majd félredobtad mesét. A világ egy távoli, névtelen csücskéből származott, ami száz évvel azelőtt még Oroszországhoz tartozott. Nem támaszkodhattál rá, mégis, ahogy kipakoltál a széfből, beléd hasított a felismerés.

Ledobtad a papírokat az ágyadra, a köteg mélyére túrtál. Átok, ismételgetted. Átok. A nő képessége tényleg átok volt, ami egyetlen egyszer csapott ki belőle, a halála pillanatában. Akárki volt az áldozata, akihez csak kötődött és akit szeretett, egy rá jellemző tárggyá változott körülötte. A mese feloldásra vonatkozó része zavaros metafora volt, de a vér mentén már el tudtál indulni.

Sok képességnek volt köze a vérhez és a testkontrollhoz. Ha az áldozat vére és az áldott teste kell ahhoz, hogy megtörjön, akkor nem lehetetlen. Az új nyom szinte égetett. A megfelelő papírokat felkapva a géphez siettél, és elmerültél az ismert vérhez és emberáldozatokhoz kötődő képességekben.

Az asszony a régi fővárosban lakott, bő hétszáz kilométerre tőled. Visszatértél a személyes adataihoz és a halálával kapcsolatos jegyzetekhez. Egy helyi temetőben temették el, húszperces barangolást követően még a parcella helyét is megszerezted az adatbázisból. Megszállott, széles mosolyra húzódott a szád. El sem hitted, de annyi zsákutca után végre megtudtad, amit akartál. Kifújtad az addig visszatartott lélegzeted.

- Sikerült - mormoltad újra, fennhangon. - Komolyan, nem hiszem el!

Már a telefonod után kutattál a szétszórt papírok között. Az állandóan váltakozó, védett vonalon üzenetet küldtél Fjodornak. Még így is kódolva beszélgettetek, de az értelme ez volt:

Megfejtettem, írtad fülig érő szájjal. Ha az országban vagy, találkozzunk és elmondom.

Nem telt el egy óra sem, és Fjodor válaszolt:

Gyere el hozzám, kért, és rövidesen egy időpontot és egy városon kívüli címet adott neked.

*

Be tudtál lépni a lakásba, mégis összerezzentél, amikor az ajtó magától bezáródott mögötted. Sziszegve kattant a helyére a zár, aprót csippant az elektronika, de ezen kívül semmi sem árulta el, hogy nem hétköznapi ajtóról van szó.

A lakás magasabb és nagyobb volt, mint amit valaha láttál. Fjodort nem láttad az első helyiségben, de ahogy beljebb mentél, zenét hallottál, és ez felvidított. Rádióra gondoltál, bár tiszta és erős volt a hang, ami vezetett.

Még mindig izgatott voltál, szinte repültél odáig, mégis megtorpantál a harmadik szoba küszöbén. Fjodor ült a helyiség közepén, délutáni langyos fénnyel övezve. Hátradöntött fejjel, az arcán eszményi nyugalommal játszott egy nagyobbacska hangszeren. Ülve épp akkora volt, mint a combjai közé ékelt cselló. Gyönyörűen játszott, a zene betöltötte a szobát és a lelked.

Nekidőltél az ajtónak, és csak nézted őt. Szólni sem mertél, nem akartad megzavarni őt és a pillanatot. Sosem láttad Fjodort ilyen békésnek. Rövid időre lehunyta a szemét, gyengéden húzta végig a vonót a húrokon. Melegség áradt belőle, a ruhád és a bőröd alá furakodott, különös súllyal nehezedve a mellkasodra.

Alig kaptál levegőt. Intim volt Fjodor játékát hallgatni, és nem tudtad, mit tegyél. Egyszerre akartál elhátrálni és közelebb menni, leülni egy székre vele szemben, és csak figyelni őt. Kiszáradt a szád Fjodor arcát nézve. A mozdulatai megbabonáztak, a játéka ledermesztett. Amikor leeresztette a vonót és csend ült meg a szobában, hirtelen tértél magadhoz a kábulatból.

- Gyere be, kedvesem. - Fjodor ibolyaszín szeme feléd villant. Sápadt arcát aranyfény, a tiédet zavarpír festette. Lehajtott fejjel léptél be a szobába, de csak álltál tanácstalanul. - Ülj le - kegyelmezett meg Fjodor, félretéve a csellót az öléből. Egyetlen szék volt a helyiség közepén, meg egy kanapé távolabb, a fal mellé tolva. Tétován arra indultál, de Fjodor a fejét rázta. - Ide, kedvesem. - Hideg mosolya szinte megfagyasztotta a véred, ahogy magához intett és a térdére ereszkedtél. Alig érintetted, Fjodor mégis elégedettnek tűnt, mielőtt a hátad mögé került.

Addig lelkesen beszélni akartál és a közeledben tudni őt, mégsem tudtál ránézni vagy megszólalni a sokktól.

Fjodor halkan felnevetett a hátad mögött. A füled mögé igazított pár hajtincset, hogy lehajtott fejjel se rejtőzhess el egészen a szeme elől.

- Nemcsak bűnös vagyok, hanem magam vagyok a bűn, (Nevecske). De még mindig nem merültem olyan mélyre benned, hogy az átok visszahasson.

Fjodor kissé megemelte a térdét, amikor csúszni kezdtél, de kézzel nem támasztotta meg a derekad. Zavarosan beszélt, és nem tudtad, jól érted-e, amit mondott. Forró lett az arcod. Nem láttad magad, de biztosra vetted, hogy már a nyakad és a füled is ég. Fjodor kifújt egy mély lélegzetet, lehelete a nyakadat cirógatta. Felnyögtél, de azonnal az ajkadba haraptál. Szégyellted magad Fjodor előtt, de ő nem törődött a hangoddal.

- Meséld el, mit találtál, drágám. - A becézésnek simogatnia kellett volna, mégis hűvösen, téli szél érzetét keltve hagyta el a száját. Megmerevedtél, amikor Fjodort már közvetlenül a füled mellől hallottad. - Tudom, hogy nem azért csináltad, (Nevecske), de utána meghálálom.

- A vér - motyogtad. Fjodor visszafojtott lélegzettel várta a folytatást. - A véred... Mármint az asszony csontjai és az áldozat vére együtt feloldják az átkot.

Hiába próbáltad elfedni a ballépésed, Fjodor rosszat ígérő hümmögése ütötte meg a füled.

- Az én vérem? Hát átkozott vagyok, (Nevecske)? - Fjodor felnevetett és magához szorított, feljebb húzva a térdén. A nevetése, ahogy jött, el is halt, de teljesen letaglózott. - És bűn vagyok és bűnhődés - duruzsolta, amitől borzongott mindened -, tudtad, ugye? Mit csinál a vérem vele?

- A maradványaira kell csepegtetni - és a szívfájdalom elvégzi a többit, de ezt már nem tetted hozzá. Minden ostobaságnak hangzott. Ha meg is fordult a fejedben, hogy Fjodor maga miatt kutat ilyen őrülten, a gondolatot próbáltad elnyomni.

Fjodor magához szorított. Két kezét összekulcsolta a hasadon, a fejét a válladra döntötte.

- Ügyes vagy - suttogta. Hangjától felborzolódtak a pihék a nyakadon. - Köszönöm, drágám. - Megcsókolt a füled mögött, amitől hirtelen kiegyenesedtél, a vállad a mellkasához simult. - Mit kérsz tőlem cserébe? - Fjodor a füledhez ért beszéd közben. - Csókokat? Simogatást? - Elképzelni sem tudtad az arcát. Fjodor nem hagyta abba, finoman megérintette a hasad, ahogy közelebb vont magához. - Őszinteséget?

Nem feleltél, egyszerűen képtelen voltál rá. Fjodor hátradőlt, elhajolt a füledtől, a lélegzete melegét és a testedet elöntő kellemes bizsergést hátrahagyva.

- Bárcsak Polla látna - mormolta Fjodor, kezét az öledben nyugtatva. - De ő már nem lát és nem érez semmit. Én szegény szerelmem! - Gúnyosan beszélt, hangjában már nyoma sem volt a korábbi melegségnek. - Nézd meg, (Név) - szólt keményen, fejedet a megfelelő irányba fordítva -, az ott az én szegény menyasszonyom!

Akaratlanul is felnyögtél. Ha valaha úgy tűnt, Fjodor nem teljesen normális, ezzel végleg bebizonyította. Semmilyen lány nem volt a szobában rajtad kívül. Fjodor árva csellója volt a szemed előtt, amiből olyan gyönyörű dallamot csalt elő pár perccel korábban.

- Az ott... - Nem fejezted be a mondatot. Próbáltál Fjodorra nézni, és ő lazított annyit az ölelésen, hogy felé fordulhass. Összehúzott szeme és széles, hideg mosolya végképp beléd fojtotta a szót.

- Köszönöm, hogy feloldozást találtál - mondta Fjodor, szemét le sem véve döbbent arcodról. - Tudtam, hogy te kellesz nekem, okos kislány. Nem lett volna jó, ha papírrá vagy csészévé változol, mielőtt ezt megoldod nekem - suttogta, addig szélesítve a mosolyát, hogy már ijesztővé vált. Ezzel szemben gyengéden érintette meg az arcodat. - Polla bűnös - folytatta -, és nem érdemli meg, hogy békében nyugodjon. Megmentjük őt, (Nevecske) - zárta két kezébe az arcod, féloldalt fordítva az ölében -, hogy aztán, mint a többi, méltón bűnhődhessen.

- Fjodor, miről beszélsz? - Alig ismertél a hangodra. Elvesztél Fjodor csillogó, sötét szemében, a tested zsongott a közelségétől és a zavartól.

- Hűtlen volt hozzám, az anyja pedig megvédte őt - mondta Fjodor, az arcodhoz közel. - Bűnösök mind, de én is az vagyok - döntötte fejét a homlokodnak, hogy az orrotok hegye összesimult -, mert egy ideig még így is szerettem.

A gondolataid befejezetlenül, szinten csak érzésekként rontottak egymásnak. Fjodor megölte azt a nőt vagy öt évvel azelőtt, és bárki, aki azóta fontos volt neki, élettelenné vált körülötte. Te mégis éltél, nem lett belőled se kulcs, se egy teáskanna.

Fjodor kihasznált téged. Bármit tett, bárhogy kedveskedett, a szíve jeges maradt, neked nem jutott hely benne. Magához szorított, megcsókolta a nyakad, és mégis lélegeztél.

Még mindig sokkban voltál, nem tudtál gátat vetni a könnyeidnek. Lassan, de feltartóztathatatlanul csurogni kezdtek a szemedből.

- Ne sírj, (Név) - szólt Fjodor, keményebben. - Mielőtt elmentem, figyelmeztettelek. - A könnyed az ő arcát is áztatta, de nem mozdult, hogy letörölje.

Emlékeztél, mit mondott akkor. Szeresd a munkád, de őt ne, és már a mondat végét is láttad. Ne szeress, mert nem fogom viszonozni.

Nem jelenthetsz semmit, így Fjodor a lelkedben, mert nem akarom, hogy átváltozz egy golyóstollá.

Nyeltél, hogy elfojtsd a sírást, de még vigasztalhatatlanabbul zokogtál fel. Belekapaszkodtál Fjodor ruhájába, mire lassan átfogta a derekad, és hagyta, hogy a kabátját markold. Nem szólt, amíg meg nem nyugodtál. Mozdulatlanul tűrte, hogy hozzá simulj, és a nyakába temesd az arcod. Szájon át kapkodtál levegő után. Nem érezted az orrodban Fjodor megnyugtató illatát, de a szájpadlásod égett, ahogy a fűszerek és lágyság megtapadt rajta.

- Mondd, mit kérsz tőlem ezért? - mormolta Fjodor, amikor elcsendesültél. - Elraboltam a fiatalságod.

Nem emelted fel a fejed, amikor beszélni próbáltál, Fjodor így nem értette, mit mondasz. Eltolt magától, és amit összeszedted magad, rekedten megismételted:

- Megmentettél. - Elcsuklott a hangod, de vettél egy nagy levegőt, hogy befejezhesd. - Felhoztál a pokolból.

Fjodor az állad alá nyúlt, maga felé fordította kipirosodott, nedves arcodat. Letörölt egy könnycseppet az ajkadról, majd felnézett, tekintete összefonódott a tiéddel.

- Nem érdekel, mivé változol majd, drágám, emberré teszlek megint. Nem ez a sorsod - mondta halkan, de nem fejezte be.

Fjodor lehajolt és megérintette az ajkad. A szíved hevesebben vert, a lélegzeted a csóktól még zaklatottabbá vált. Fjodor a derekadat ölelte, te a ruhájába kapaszkodtál. A csók elmélyült. Felnyögtél, amikor Fjodor ráharapott az alsó ajkadra.

- Nincs visszahatás. - Szédültél, alig bírtál beszélni, amikor elváltatok.

- Még nincs - mondta Fjodor, egészen szelíd mosollyal. - Használjuk ki - harapott újra a szádra. Fél kézzel a hajába túrtál, közelebb húzva a fejét a nyakadhoz. Fjodor megcsókolta, az érzés ívbe feszítette a hátad.

- Leírtam, hol van a nő eltemetve.

A hangod újra elcsuklott, de már nem a könnyektől. Remegett a tested, ahogy Fjodor végigcsókolta a nyakad, harapásokkal tudatva, hogy annyi eltelt év után az övé lettél végre.

//Ha van igény grafikus szexjelenetre, jelezd ♥ Szívesen írok egy pwp folytatást, mert hiányzik, viszont a történet kerek lett anélkül is. Szóval... kedves Reader-chan, ha szeretnéd közelebbről is megismerni Fjodort, tudasd velem, és teszek róla ♥//

Update: folytatás nem lesz, de aki további kapcsolatba szeretne lépni Fyodorral, ajánlom az Agónia róla szóló fejezeteit, és a készülő Fyodorközpontú történetemet, amit hamarosan közzéteszek majd Boszorkány címmel.
2020. 10. 30.