-Edd meg!-dobom Luke arcába, nevetve a sültkrumplit amire tejszínhabot nyomtam majd a habra szortam sót.

-Fhuj, vidd innen!-csapja el kezével
Hát én olyan jót röhögök, olyan kis finnyás.-Undi vagy Ash!

-Te meg cuki, mikor ilyen kis finnyás vagy!-röhögök ahogy egy nagy adag tejszínhabot nyomok szájára amit aztán le is eszek onnan. Ami az ajkain maradt az lecsókolom onnan.

-Na de Ash!-kuncog.

Nem szólok semmit, csak ismét ajkaira hajolok. Egyre jobban szembe fordul velem majd lassan az ölembe ül szemből. Karjait a nyakam köré kulcsolja , én meg derekára helyezem tenyerem. Felvezti tenyerét a tarkómra és onnan meg a hajamba. Mosolyogva szakítja meg a csókot majd maga mögé nyúl egy darab sültkrumpliért. Szám elé tartja. Bekapom miközben rákacsintok. Viszont lépteket hallok és Luke háta mögött Lizt meg is látom ahogy egy sejtelmes mosolyal vizslat minket. Gyerekek hát én egy perc alatt olyan vörös lettem mint egy jól érett paradicsom. Luke hátra hajtja a fejét és fejjel lefele nézi az anyját. Én meg csak kínosan mosolyogok.

-Valamit megzavartam, fiatalok?-kuncog a nő.

-Ugyan. Csak sültkrumplit eszünk.-mondja Luke még mindig mosolyogva. Semmi zavart nem látok az arcán, de én el tudnék sülyedni. Hisz' még mindig az ölembe ül és derekát fogom!

-Látom. Na de csak a tányért hoztam vissza. Már megyek is. Nem zavarom a fiatalokat.-ki is fordul a konyhából.

Jézusom, azt hittem elsüllyedek szégyenembe. Luke ezt észre is vette és jól a képembe röhög. Hát kössz. Ezért megint fogtam a tejszínhabot és telnyomtam az egész arcát. Engem ugyan nem röhög ki senki.

-Ne már! A fagyimra nem marad!-nyafog kisfiúsan.

-Sajnálom.-tettem úgy mintha nagyon sajnálnám pedig nem.

-Mondjuk...nem csak a fagyit lehet nyalogatni.-huzogatja a szemöldökét.

-De perverz valaki. Amugy lassan mennem kell. Át megyek Mikeyhoz segíteni a cuccai elpakolásában.-hajtom le fejem szomorúan. Luke is ugyan így tett. Elmondtam neki Mikey nagyszüleit és szinte ott sírt pedig nem is igazán ismeri őt. Szerintem csak átérezte és azért potyogtak abba a pillanatba a könnyei.

-Menj csak.-áll fel ölemből.

Maradnék még de hát na. Mikeynak most kell egy barát. Szóval az ajtóba felveszem a bakancsom és a kalapom. Arcon puszilom Luke-ot amitől az orrom tiszta tejszínhab lett, és már megyek is. Elgondolkoztam út közbe ,hogy Mikey vajon ugyan olyan marad? Remélem nem fogja vagdosni magát.

...

Az utazójába pakolom a könyveit, kis apróságait amik kellhetnek neki. Mikey addig a ruháit dobálja a csatostáskájába. Eléggé komor a hangulat a házba de hát nem csodálom. Végül is a nagyszülei laktak itt akiket nagyon imádott.

-És...Luke-kal ,hogy haladsz?-próbál beszélgetni.

-Nem is tudom. Egész jól, asszem'. -hunyorgok.

-Hogy értve?

-Most is...az ölembe ült. Tök aranyos volt....és...annyira édes volt mikor konkrétan etetett a sültkrumplival.-mélázok el.

-Mondom ,hogy viszonozza. Csak magának se vallja be.-hallom Mikey hangján, hogy mosolyog.-Az én életem egy katasztrófa de a tied legalább lassan de kezd helyre állni. És ennek örülök, bro.-fordul felém majd meg is idul felém. Megölel.

-Nemsoká' mennem kell de amikor tudok akkor bemegyek az árvába.-suttogom a vállába.

-Köszi.-érzem ahogy a vállamba mosolyog.

Még pár cuccot elpakoltam neki majd elköszöntem tőle és mentem is. Sajnálom, őt nagyon ,hogy árvába kerül.
Elindulok haza és azon kattogok, hogy mit is kéne adnom Luke szülinapjára ,hisz' nemsokára szülinapja. Előbb még nekem lesz de azt leszarom. Most Luke-nak akarok adni valamit amit szeret. Valami pingvines kéne mert imádja kis togyogó állatot. Amugy szerintem is aranyos...és a pingvin is. Talán egy plüssnek örülne. Sok olyanja van de a pingvinnek mindig örül. Vagy nem is tudom. Szereti a karkötőket is. Nem tudom! Addigra kitalálom. Amugy...Haladok szerintem Luke-nál. Mind ketten tudjuk, hogy a "távol maradunk egymástól" hadművelet az megbukott. Ha akarnám se tudnák távol maradni tőle, túlságosan erősek az érzéseim iránta. Fogalmam sincs ,hogy ő mit érez, de nem nagyon ellenkezik. Az anyja előtt is elég magabiztos volt, nem volt zavarba , hogy konkrétan az ölembe ült és én meg a derekát fogtam. Annyira zavarba voltam akkor, hogy azt hittem meghalok. Pedig ritka ha én ennyire zavarba leszek.
Viszont utánna meg annyira aranyos volt. Imádom az nevető ráncokat a szeménél, a ragyogó kék szemeit, mosoly gödröcskéi, és úgy az egész lényét. Imádom ha csacsog nekem, ha hallom gitározni vagy énekelni, ha vicceket mesél, amik amugy olyan szarok, hogy már jók, és amikor nevet. Azt a szívből jövő nevetését annyira szeretem hallani. Amikor tényleg úgy...boldog és szívből jön a boldogsága. Meglátszik, mikor játsza meg magát és mikor nem.
Utálom, és mindig is utáltam ha szomorú, vagy dühös pedig, mostanság csak én okozok neki fájdalmat.

...