Még mindig csak a telefont bámultam. Tudja. Honnan tudja? Mit látott? Kérdések kavarogtak bennem. Törölközőben ültem az ágyon, vizes hajjal. Felhívtam. Vártam egy darabig, de nem vette fel. „Foglalt"

-Ahhhhj komolyan...-motyogtam halkan.

-Nem fogja felvenni.... mert egy gyáva pöcs -hallottam az ismerős férfihangot a hátam mögött. Felpattantam és hátrafordultam hirtelen, majdnem eldobtam a telefonomat is.

-Mi a... -fogtam be a szám megijedve. Zavarban voltam és egyszál törölközőben. Felkelt az ablakpárkányról és lassan közelebb jött.

-Te azért látsz, mert már nem vagy teljesértékű ember. – mondta, közelítve félvigyorral. Én pedig hátráltam, közben a törölközőmet szorosan fogtam.

-Mi..mi vagyok akkor? –félve néztem rá.

-A két világ között vagy. Élet és halál között. Mivel a lelkedet eladtad, már nem vagy ember. – már nagyon közel volt. Hiába hátráltam, a falba ütköztem.

-Egy srác meglátott téged ma.- hoztam fel a témát félelmemben. Ráncolta a szemöldökét értetlenül.

-Meglátott?- nézett rám. Nyugodtan beszélt.

-Akit hívni próbáltam. Brendon. Ismered?- Néztem a szemébe. Kínosan közel volt. Elmosolyodott.

-Azt hittem mostanra már kitaláltad szívem, hogy azért lát, mert ő sem ember- A mögöttem lévő falat támasztotta a kezével. Nem mertem megmozdulni. Brendon nem ember?

-Vele szeretnék erről beszélni. Te hazamehetsz nyugodtan – Mondtam halkan.

- Haza?! – nézett rám, mint egy bolondra. – Nekem nincs otthonom. – mosolygott.

-Nem szeretném, ha itt maradnál. – elnéztem más irányba. Hirtelen csendben maradt. Mintha megbántottam volna ezzel. Ránéztem, hogy mi a reakciója. Kifejezéstelen arccal nézett.

-A szemed még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint volt. – halkan suttogta maga elé. Leengedte a kezét a falról és távolabb állt. – Értettem, Delilah – nézett a szemembe, ahogyan hátrált. Egy fekete füstben távozott. Összerogytam a földre. Félek. Mi lesz most?... Brendon... néztem a telefonomra. Megint próbáltam hívni, de semmi válasz.