Hajnalban felriadtam egy rémálom miatt. Megint a zuhanásról álmodtam. Ránéztem az órára, hajnali 3 volt. A mosdó felé vettem az irányt. Mindenhol sötét volt, de valahonnan kiszűrődött a fény. A titkos szoba volt. Figyelmen kívül hagytam és visszafeküdtem aludni. A telefonom csörgése keltett. Odanyöszörögtem a kezemmel, végighúztam a képernyőn az ujjam, hogy feloldjam a zárat majd a fülemhez emeltem csukott szemmel.

-Szia. –szóltam bele álmosan.

-Szia, mi újság? -Lara tök energikus volt.

-Ah semmi, aludtam, de te mit csinálsz fél 6-kor? -a telefont se bírtam a fülemnél tartani ezért csak rátettem a fejemre és úgy hallgattam Larát.

-Futok-nevetett.

-Pfff mióta? -érdeklődtem.

-Hát...tudod, Ronny rávett a sportos életre. -Lara folytatta.

-És ki az a Ronny? -kezdett gyanús lenni. Tuti pasi dolog.

-Áh csak egy barát. -szinte tudtam, zavarban van. -Még. -tette hozzá.

-Ahm...igen? -ültem fel végre.-Hát sok sikert, amúgy Brendonról tudsz valamit? -ráncoltam a szemöldököm.

-Nem. Rég beszéltem vele. -mondta.

-Hmm én is. -próbáltam valami ruhát keresni a szememmel.

-Már Adam se érdekel. –nevetett.

-Annak örülök, majd kérek infót erről a srácról. –mondtam. Elég gyorsan túllépett Adamon.

-Okés. Na, aludj még, nem zavarok. –hallottam, hogy fut. Elköszöntünk, majd felöltöztem. Gyorsan letusoltam és rendbe szedtem magam. Lementem, mama már reggel sütött valamit és kedves mosollyal üdvözölt.

-Mi lesz ez? -néztem be a sütőbe.

-Pite.-tette el a hozzávalókat.

-Hmm nyami. -mosolyogtam és a finom pite illatát szippantottam be. Amég ott guggoltam a sütő előtt a pitét nézve arra gondoltam, hogy Dane hova tűnt? Sóhajtva felálltam és mama felé fordultam. Törölgette a tányért és nézett kifele az ablakon.

-Vigyél neki sütit. –szólalt meg. Értetlenül néztem rá, majd kinéztem én is az ablakon. Dane kint ült a tó mellett.

-Kinek? -néztem mamára ijedten. Danere gondol?

-A démon fiúnak. –tette el a tányért és elém tolta a sütis tálcát. Meglepődve néztem rá.

-R..rendben. -fogtam meg a tálcát. – Te... -kezdtem volna bele.

-Igen tudom. –pakolt tovább.

-Várjunk, mit tudsz? -forgattam egy sütit a kezemben amibe beleharaptam. Nem válaszolt.

-Amúgy meg nem kínálom meg semmivel. Megrohadhat, ott ahol van. –mentem ki az udvarra. Szóval tudja. Vajon a többiek is tudják? Honnan tudják, és miért én vagyok az egyetlen, aki nem tud semmit? Elnéztem a tó felé. Ott ült, nincs jobb dolga? Rico haladt el mellettem nagy sebességgel. Egyenesen Dane felé ment, ugatva. 

-Rico! – futottam utána. – Gyere ide! –nem hallgatott rám. Dane felállt, látta, hogy fut felé a kutya. Odaértem, Rico csak állt előtte és ugatta. Ha bántani meri... futott végig a gondolat a fejemen. Leguggolt a kutyához és nyújtotta a kezét barátkozás képpen. Felkaptam Ricot az ölembe még mielőtt baj lesz.

-Mit keresel itt? –néztem Danere.

-Mivel itt vagy, nem tudok messzire menni. Bármennyire is szeretnék. –nézett fel, majd felállt.

-Miért nem? –néztem rá, közben Ricot nyugtattam.

-A kötelék miatt. –porolta le a nadrágját.

-Nem értem ezt az egész kötelék dolgot, de legalább akkor ne legyél idegesítő, ha itt fogsz lenni a nyakamon. -öleltem át Ricot.

-Bátor dolog így beszélni azzal, akinek eladtad a lelked, csak hogy élhess. -mosolygott gúnyosan.

-Bármikor el is veheted. –fordultam sarkon. Már az se zavarna, ha inkább nem kötöttem volna semmit.

-Nem tehetem. –szólt utánam. –Igazából semmit sem tehetek. –jött közelebb. Megálltam. -Ezt mind csak kitaláltam. -mosolygott.

-Amit Brendon mondott igaz? Mióta ismersz engem? –néztem rá. Először csak csendben nézett. Most vajon gondolkodik mit mondjon? 

-Igen igaz. Régóta, de nem emlékszel. Én pedig nem mondhatok semmit. Már ez is sok. Magadnak kell rá jönnöd. Pedig hidd el, könnyebb lenne, ha elmesélhetném. –simította meg az arcom. Szóval akkor nem haltam meg? Nem értek semmit. Mégis milyen kapcsolatban álltam Daneel? Annyi kérdés forog a fejemben.