Elkezdett esni az eső. A vízcseppeket figyeltem az ablakon, amikor egy papírlabda landolt az asztalomon. Mielőtt szétnéztem volna, hogy kitől jött, kibontottam.

„B10 tanterem 16:00 Randi?" -állt benne. Azt hittem Brendon hülyéskedik. Vagy nem nekem szánta.

"Lara a másik oldalon ül, de válaszolok helyette: Nem :P" –írtam vissza. Előre dobtam Brendonnak. Megrezzent, nem tudta mi van. Hátranézett miután elolvasta.

-Ezt nem én írtam. -tette le a papírt elém komoly arccal.

-Hogyhogy nem te? -néztem furán.

-Komolyan nem én. -majd szét nézett és így tettem én is.

Lara firkált a füzetébe, meg a telefont nyomkodta a tolltartójában. Gyanakodni kezdtem a levéllel kapcsolatban. Most Brendon szivat, vagy van egy titkos hódolóm? Visszafordultam az ablakhoz. Imádtam az esőt nézni, és hallgatni. Mindig egy emlékfoszlány ugrik be az esőről. Egy lila ékkő, amin megcsillan a fény az esőben. Lehet nem is emlék, csak láttam valami filmben, de akkor is szép. Amikor vége lett az órának, leraktam a fejem a padra és közben úgy néztem Lara rajzát. Ahogy elnéztem a papírlap felett, láttam, hogy egy srác néz. Felemeltem a fejem a padról és inkább előre néztem.

-Brendon. -szóltam halkan az előttem ülő fiúnak, aki unottan rám nézett.

-Mi van? -felhúzta az egyik szemöldökét flegmán és lazán hátradőlt a székében.

-Látod te is azt a srácot? –suttogtam és a fejemmel próbáltam rábökni.

-Ja.-bökte oda durván.

-Jó mindegy. -mondtam és karba tett kézzel hátradőltem. Hosszú csend után hátrafordult teljesen.

-Nem mindegy melyik ember és melyik nem? -borult ki. Tűrtem a fagyos, haragos tekintetét és tovább ültem a kényelmes pózomban.

-Nem. -szólt egy hang az asztalom mellől. Mindketten odafordultunk. Dane volt az.

-Te mit keresel itt? -mondtam halkan, gondolom a többiek nem látták, hogy lenne ott bárki is. Lara meg zenét hallgatott.

-Csak figyellek.-guggolt le a padom mellé. Brendon figyelte minden mozdulatát.

-Minek? -szólalt meg végül Brendon.

Dane ránézett lesajnálóan és válaszra sem méltatta, visszafordult felém. Nézett, de hogy miért, nem tudom. Én próbáltam a másik irányba nézni mikor Lara a telefonját nézve felpattant és kitolta a széket maga alól, amit szörnyű csikorgás kísért. Rám nézett döbbenten. Látja Danet???

-Adam nem ír már 1 órája! -nyafogott. Én meg kifújtam a levegőt. A szívem majdnem kiugrott.

-Hát biztos dolga van. -néztem meg a telefonomon az időt.

-De neeeem! -ki volt akadva.

-Nyugi, biztos valami fontosat csinál. -próbáltuk nyugtatni Brendonnal.

-Hogy lehet ilyen f*sz? -mutatta felénk a telefonjában lévő képet, amit Adam rakott ki 5 perce. A képen egy lánnyal pózolt.

-Azta. -döbbentünk le Brendonnal. Nem tudtunk mit mondani. Lara kiment a teremből dühösen. Utána futottam. Szinte tudtam hova megy. Benyitottam a mosdóba és hallottam a szipogások sorozatát és nagyon reméltem, hogy valaki "csak" drogozik vagy ilyenek. Amint megláttam a síró Larát a földön átjárt a fájdalom. Leguggoltam mellé és simogattam a hátát. Nem nagyon tudtam mit mondani, még csak ismerni sem ismertem ezt az Adamot.

-Figyelj... talán csak egy rokon. -mondtam biztatóan. Ő csak tovább szipogott és megrázta a fejét. További csend lengte be a mosdót, Lara szipogása mellett. Az eső halkan kopogott az ablakon miközben én egy zsepit kerestem. Felnéztem és Lara mellett Dane állt, aki minket nézett, majd mikor észrevettem csak annyit mondott. „Elkésel." Nem szólaltam meg csak öleltem Larát, akinek a szíve láthatóan darabokban volt.