Undorodva löktem le magamról az imént megölt dömbert.Alvadt fekete vére rátapadt szakadt megviselt ruhámra.Arcomat se kímétle ,azt is beterítette.
Sóhajtva álltam fel a földről és mentem.Hogy hova?Az jó magam se tudom.

Órák telhettek el mióta útoljára találkoztam egy döggel amely nem volt valami kis darab.

Az utca melyen haladtam kihalt volt.A körülötte húzodó házakkal együtt.Ép épületet alig lehetett látni, volt ami kicsit de volt olyan amit nagyon megrongáltak a fosztógatok vagy éppen az oda benyomorgó hullák.

Halk nesz söpört végig az úton.Idegesen álltam meg és fülemet hegyezve hallgattam.Apró sziszegés,reccsenés.Mindegyik hang más és más irányból jutott el hozzám.
Szokatlan volt.
Hirtelen minden elnémult.Már csak a szél susogását lehetett hallani.
De....valami megváltozott.

Megpördültem tengelyem körül.Nyolc szempárral találtam szembe magam.Megszeppenten néztem rajtuk végig.Három férfi,három nő és két kamaszodó gyerek.

Iszonyú nagy reményt kezdtem fűzni az arcokhoz.De az a remény pillanatok alatt elszállt.Nem volt köztük ismerős mind egy idegen alak.
Kivétel nélkül szegezték rám fegyverüket.
Az egyik középkorú férfi előrébb lépet majd csak ennyit mondott.
-Kezedet a tarkohóz.
Elngedelmesen felmeltem minkét karom.
Füttyentett egyet majd az egyik nő mellé lépett.
-Kutasd át!-parancsolta és felém biccentet.
Ez egyik kést, mely kezemben lapult, azonnal elvette.Átnézte a zsebeim,a táskám majd egyet útoljára enyhe mosollyal arcán végig taperolt.
Miútán megtalálta a második fegyverem a férfi mellé lépett.
-Két kés.-mutatta felé.
A férfi döbbenten kapta ki az éles tárgyakat kezéből.
-Ennyi?-nézett rám.-Hogy élted eddig túl?!
-Ügyesen.-válaszoltam szemtelenül.

Nem tudom pontosan hány nap telhetett azóta ,hogy bezártak ebbe a sötét nyirkos helyiségbe.
Nem tudom mert nem látom mikor kell vagy mikor nyugszik a nap.Egyszer elém szórnak egy kevéske ételt de van ,hogy azt kihagyják.

Nekidőlve a falnak lapultam az egyik sarokban.
A falon lepergő vízcseppeket követtem tekintetemmel.Semmi érdekes nem volt benne.De a tehetetlenségemnek köszönhetően más elfoglaltság nem akadt.

Hirtelen kis fény szökött be a helysigbe.Kinyílott a cella ajtaja.Fiona lépett be.Arcán halvány mosoly jelent meg.
-Tessék!-rakta le elém a tálcát amin felszeletelt paradicsom es egy szelet hús volt.-Jó étvágyat!-tette hozzá.
-Várj!-szólaltam meg először mióta itt vagyok.-Segítened kell!Kérlek!
-Fiona.-suttogtam elkeseredten a nevét.-Ki kell innen jutnom.Meg kell találnom a családom.Tudnom kell ,hogy...-csuklott el hangom ahogy az utolsó szavakat mondtam.-Tudnom kell ,hogy élnek e még!-ismételtem el.

Fiona megrázta fejét.
-Ezt nem tehetem.Tudod ,hogy nem tehetem.
Becsukta a cella ajtót és ott hagyott egyedül a szürke homályba.