Egy boldog,normális nap vége volt.Csak sétálni mentem az erdőbe,mint mindig.Csiripelő madarak és tavaszi szellő kísért csak az úton általában,de ezúttal nem voltam egyedül az egyébként magányos ösvényen.Már az út felénél éreztem,hogy valaki követ.Figyelt és egyre közelített.Nem mertem hátra nézni,némán szaporítottam lépteim.Itt történt az első baklövés,miszerint letértem a megszokott útvonalról.Erre a talaj tele volt éles kövekkel,gyökerekkel és a fák olyan sűrűn voltak,hogy a ragyogó nap fényt teljesen kizárták.Viszont az a bizonyos valaki továbbra is követett.Kénytelen voltam futni egyenesen előre az egyre nyirkosabb rengetegben.Aztán elkövettem a második hibát.Elestem,természetesen egy hegyes kőre.A tenyerem vérezni kezdett.Ekkor hirtelen valami elragadott,majd egy az ösvénytől távoli fához szorított.
-Megvágtad a kezed-mosolygott a mellékesen igen helyes elrablóm.Barna haj,csokoládé szempár és hibátlan vonások.De miért is foglalkozom én ezzel?Az imént raboltak el,még hozzá természetfeletti gyorsasággal!!!
-Eressz!-sziszegtem félve.A fiú felemelte a kezem,lassan lenyalta róla vért.Kirázott tőle a hideg.Ilyet azért mégsem csinál egy ember!Egyre jobban fagyott belém a szó és a levegő is.Minden érzékem élesebbé vált,aztán mikor ismét szemembe révedt minden tompulni kezdett a félelem hatására.
-Hmmm.....-a szeme vörös lángban égett.A rózsaszínes ajkai közül tűhegyes fehér fogak villantak elő.Tehát nem ember.....vámpír vagy mi a szösz.Az agyamat egy köd lepte el a sokk miatt.Szédültem,hányingerem volt és reméltem,hogy ez csupán egy pocsék rémálom vagy egy ritka szutyok vicc.De nem,támadóm egyik kezét az államhoz emelte,majd felhajtotta.Így az egész nyakam szabaddá vált.Odahajolt,lehellete cirógatta,szemfoga súrolta a bőröm.Közben a fa aminek nekitámasztott egyre inkább kezdett a hátam részévé válni.Sajgott mindenem és képtelen voltam gondolkodni.Eközben a fogpár egyre élesebben karistolta a bőröm.
-Ereszd el!-üvöltött hirtelen egy másik srác.A támadóm elfordult.Arca oldalról is hibátlan volt,vonásai valóban eszméletlen gyönyörűek,hogy őszinte legyek az egész srác gyönyörű volt,nem különben a másik.Tökéletesek voltak....Talán túl tökéletesek is,mint az angyalok.Vagy inkább démonok.
-Az enyém!-nevetett fel "Démon1"(=drága támadóm),majd egy hatalmas mosoly kíséretében ismét rám szegezte lángban úszó tekintetét.Azonban az újjövevény(=Démon2) hátra rántotta,el tőlem.Én összerogytam a fatövében,hisz már nem volt ki támasszon én pedig képtelen lettem volna mozdulni.A félelem megbénított szoros béklyóival.Zsibbadt mindenem és tehetetlenül feküdtem a hideg földön.Egy harmadik személy a semmiből hozzám suhant,felkapott és villám gyorsasággal elrohant velem valamerre...a sokk hatására útközben elájulhattam.

Lassan kezdtem zörejeket,majd beszédet hallani.Egy puha ágyban feküdhettem,de nem hiszem hogy otthon.A társalgók ismeretlenek voltak számomra.
-Meghalt?-kérdezte egy idegen hang.
-Nem,még nem harapta meg Jungkook.Időben odaértünk-mondta a srác aki elrántotta,mint most kiderült,Jungkookot.Felismertem a hangját.Tehát velük vagyok.A démonjaimmal...
-Figyeljetek!Szerintem ébredezik-szólt egy ugyancsak ismeretlen,de nagyon kedvesnek tűnő hang.Óvatosan kinyitottam a szemem,felültem,valóban egy ágyacskában voltam.Kábultan néztem körbe,vizslatva a szoba többi részét.Rajtam kívül négy feltűnően helyes srác ücsörgött a környezetemben.Biztosan vámpírok vagy démonok vagy aminek nevezik magukat.Hátrálni próbáltam egészen a falig lapultam,de onnan már nem volt hova menekülni.Persze felugorhattam volna és futhattam volna,de minek?Nem létezik,hogy ne tudnának elkapni.
-Ne félj,nem fogunk bántani.Én RM vagyok,vámpír-nyújtott kezet az egyikük,az aki leteperte Jungkookot.Haladás,tudom egyikük nevét és hogy vámpírnak tartják magukat.Bár nem tudom ez mit takar pontosan.
-A magad nevében beszélj,én harapok-kuncogott az " ugyancsak ismeretlen,de nagyon kedvesnek tűnő hang" gazdája.Így már kevésbé kedves.Ez elég riasztóan hangzott.
-Jimin-mordult rá egy másik idegen.Szemmel láthatóan "ura és parancsolója",de legalább a főnöke vagy mi.
-V??-kacagott tovább Jimin,nem komolyan véve Vt.
-Hagyjátok már abba!Teljesen megrémítítek!-jött hozzám közelebb a negyedik- J-hope vagyok-fordult felém.
-Én SuJung-nyögtem ki nagy nehezen.A hangom remegett,akár testem.Nem hittem,hogy ilyen nehéz megszólalni.Teljesen kiszáradt a szám.
-Szép neved van!-mosolygott J-hope vidáman.Egy ilyen mosollyal akár az Északi-sarkot is fel lehetne olvasztani!
-Meg amúgy is elég kis csinos vagy,nem csak a neved szép!-nyalta meg a szája szélét Jimin.Ezzel kizökkentve a J-hopeon való bámészkodásomból.
-Jimin!-hörgött V-Gyere most szépen elmegyünk sétálni!-rántotta fel az említettet.Az kajánul vigyorogva integetett,míg V kivonszolta,de hallottam,hogy kint már Ő is csak kuncog az egészen.
-Hol vagyok?Kik vagytok?Mikor mehetek el??-találtam meg a hangom.
-Azt hiszem valahol Kanadában most,de hamarosan indulunk tovább-kezdett válaszolni RM.J-hope csak türelmesen várt és az arcom fürkészte.
-Akkor elmehetek mikor ti is indultok?-kérdeztem kapaszkodva az utolsó reményembe.Tudtam mi lesz a válasz,de hallanom kellett.Bár ez talán a józanságom végét is jelenti,de akkor is hallanom kell.
-Velünk kell jönnöd-jelentette ki.Mondjuk logikus,miért rabolnál el valakit,ha haza akarod engedni?Már csak egy kérdésem maradt.Miért kellett egyáltalán elrabolni?Azt még értem,hogy Jungkooktól megvédtek,de miért nem hagytak ott??De helyesbítek.Egyáltalán miért nem hagytak meghalni?!