Amint kiértem megcsapott a klasszikus nyár végi fülledt meleg,tudjátok az amelyik egyáltalán nem kellemes,sőt folytogató,de mégis élvezzük,mert van egy hangulata.Eszünkbe jut róla egy kellemes nyári emlék.

*3 évvel ezelőtt*

-SuJunnie~~~-nyafogott nekem,mint mindig.Be nem áll a szája, állandóan mondania kell valamit.
-Igen?-sóhajtottam.
-Kaphatok egy fagyit?-kérdezte reménnyel teli szemmel Jess.Ahogy néz, nincs szívem elrontani a kedvét.....de az anyja így is dühös lesz.Milyen nem hivatalos bébiszitter vagyok én?
-Igen,de csak és kizárólag egyetlen egy gombócot-kötöttem ki.Jess rohamosan bólogatott és aztán vidáman indult meg előre a fagyis irányába.Akármilyen idegesítő tud lenni, nagyon szeretem.Nem hiába vállalom,hogy vigyázok rá,amikor csak kéri a szomszéd hölgy.

*A jelenben*

Az elmerengésemből egy a vállamon kopogtató kéz szakított ki.
-Gyere induljunk-mondta az illető mögülem.
-Rendben-válaszoltam nyugodtan mikor mellém lépett V.
Egy darabig csendben sétálgattunk,de én meguntam és kibukott belőlem az első kérdés ami eszembe jutott:
"Miért véded meg mindig Jimint?"
Ő elkezdett magyarázni abban a szent pillanatban,mintha várt volna már egy kis csevelyre.
-Az öcsém-itt tartott egy apró hatásszünetet, miközben óvatosan rám pillantott-Nem akarom,hogy több hülyeséget csináljon annál,mint amennyit muszáj....-folytatta,aztám elnézett..Szeme a távolba révedt,valószínüleg most is testvérén filózva.
-Egy vámpírnak hogy lehet testvére?-faggatam tovább,hisz minden kis infó szelet jól jöhet még.Ha hirtelen belecsöppensz egy új életbe,nem árt gyorsan felzárkózni.
-Vannak született és átváltoztatott vámpírok.Mi az első csoportba tartozunk-kezdte a sztorit,de láttam rajta,hogy magától biztosan nem folytatja.Szóval én kényszerítettem,hogy mondja tovább.
-Wooow.És hol van a családotok többi része?-V hirtelen megállt.Fejét lassan felém fordította.Tekintete egy pillanatra vörösbe fordult,majd egy fejrázás keretein belül vissza és komoran tovább haladt.
-Már nem élnek-nyögte ki végül és ismét el nézett messzire.Sokat mereng ez a srác,mondjuk ha valóban elvesztette szüleit ez nem is csoda.Az ilyen traumáknak van nyoma,még a vámpírokon is.Legalábbis jelenleg így látom.
-Egy vámpír is meghalhat?-kérdeztem a kelleténél egy icurka-picurkát hangosabban.Ami nem lehet nagy baj,hisz külső szemmel tünhet úgy,mintha hogyha a senior Alkonyat fant faggatná a junior.
-Ne ilyen hangosan-tette kezét a számra-Igen meghalhat,de mára legyen ennyi elég a kérdésekből.Itt vagyunk-intett egy épületre-Én most elmegyek,majd Sugával hazajöttök.Holnap reggel indulunk-adta ki az információkat és parancsokat.
-Hova?-tettem fel egy újabb kérdést.
-Azt mondtam ma már nincs több faggatózás.Vigyázz magadra és egy kicsit Sugára is-búcsúzott,majd elindult vissza.Egy darabig néztem utána,aztán rájöttem,hogy az hülyén veszi ki magát,ha csak itt ácsorgok és várom Sugát miközben egy másik csávót bámulok.
Úgyhogy inkább benyitottam az épületbe.
Egy hosszú jól kivilágított folyosó vezetett az edzőtermekig.Benéztem az egyiken.Valami izomagy püfölte a zsákot bent.Egy ütés,majd még egy és még egy.Minden csapásnál egyre erőszakosabban.Éljen a düh levezetés.
-Hát ez nem Suga-motyogtam magam elé megerősítés gyanánt.
Tovább haladtam.
Még néhány ajtón benéztem,de sehol sem volt az aki nekem kellett.Már azt kezdtem fontolgatni,hogy visszamegyek,de aztán valaki megfogta a vállam.
-Mit keresel itt?-kérdezte élesen,de ridegen.Egy kicsit megijedtem,viszont nem mutattam ki.Erőt gyűjtöttem és egy kis bátorságot.
-Téged-fordultam vele szembe és elszántan néztem rá.
-Egyedül jöttél?-szemében sötét fájdalom látszott,semmi más.Mi lehet a baja?Még senkit sem ismertem aki ennyire... ennyire.... ennyire Sugás lenne.Ami így belegondolva annyira nem meglepő.
-Nem...izé...Vvel-zavarodtam össze.Azt hittem örülni fog nekem vagy legalább lecsesz vagy valami,de semmi.Egy csepp érdeklődést nem mutatott irányomba.
-Aham.Haza akarsz rögtön menni vagy sétáljunk egyet?-eröltetett magára egy mosolyt,de annyira már most ismertem,hogy tudjam,csak álca.
Közben a háttérben verekedés morajai hallatszódtak,szóval valakik nem csak a boxzsákot ütötték....
-Menjünk haza inkább-válaszoltam óvatlanul.A művigyora azonnal lehervadt és még ridegebb arckifejezésre váltott.Még is mi a jó fenét kellett volna mondanom?
-Oké-megindult az ajtó felé,hátra se nézve,hogy követem-e.
Egy pillantra meggondoltam,hogy itt maradok a bodybuilderekkel,de V azt kérte vigyázzak rá.Most értettem meg mire gondol,ilyen állapotban én sem merném egyedül az utcára engedni.
-Várj meg-indultam utána.
"Haza"felé némán sétáltunk egymás mellett.Legalább megfigyelhettem hol vagyunk.Ha tippelni kéne L.A.,de fogalmam sem volt,hogy jutottunk tőlünk a faviskóig,majd onnan ide.Mindkét alkalommal kivoltam ütve.Így hát elhatároztam,hogy most mindenképp végig nézem miképp utazunk.Egyrészt,mert érdekel,másrészt pedig tudni akarom hol vagyunk.

*5perccel később*

Észre se vettem,de odaértünk a mostani helyünkig.A mellettem baktató továbbra is érzelmileg üresen jött.Kívülről azt hinném egy frissen szakított szerelmes pár vagyunk.Vicces.
-Suga....-kezdtem volna valami megnyugtató szöveget mondani mielőtt bemegyünk,de semmi jó nem jutott eszembe.
-Igen?-fordította felém közönyös tekintetét,bár egy apró csepp érdeklődést végre láttam
-Semmi-fordultam el ezúttal én,ezzel elrejtve az arcom.Éreztem ahogy tekintete végig pásztáz,majd eltűnik rólam gazdája sóhajtása kíséretében.
-Semmi.....persze,hogy semmi....ugyan miért is lenne valami?Te semmire sem emlékszel-motyogta inkább magának,de én is meghallottam.Még jó,hogy néha elfelejtik,hogy nem vagyok süket.
-He?-álltam meg vele szemben és vállára tettem a két kezem,így kényszerítve,hogy szembe nézzen velem.
-Felengednél?-tolt arréb egy hangyányit.A keze remegett,ebből tudtam:nem élvezi,hogy ilyen velem.Ez egy picit megnyugtatott.
-Persze,de akár mehetnénk továbbra is együtt....-vettem oda.
-Most nem,bocsi-lökte le a kezem róla.Én bénán hagytam,hogy a tenyerem lecsússzon róla,majd leültem összeszedni a gondolataim.
Nem igazán ment.
Az járt a fejemben:
"Miért ilyen velem?"
Némán merengtem a falnak támaszkodva.Néztem az autókat és a benne ülő embereket akik szabadon mehettek akár merre.Egy kislány és az anyukája elsétált mellettem.
-Szia-integetett mosolyogva a csöppség.Én is ilyen voltam gyerekként.Szerettem ismerkedni,de anya mindig rám szólt.
-Szia-próbáltam minnél vidámabban viszonozni,de anyukája húzta tovább.Akárcsak ahogy velem tette anyu.
-A családod jutott eszedbe ugye?-ült le mellém J-hope.Aki ninja módjára lopakodott oda.
-Igen-néztem le a földre.Nem igaz,hogy 2 perc nyugtom nincs.
-Ne bánkódj.Ők biztosan jól lesznek.Most még fáj nekik,hogy eltűntél,de az emberek könnyen felejtenek...-mondta sejtelmesen.Kezdem úgy érezni,hogy túl sok az utalás ami nekem szól.Mit nem tudok az egyértelmű dolgokon kívül?
-Biztos igazad van-álltam fel és próbáltam nem hanyatt vágódni a lendülettől.
-Pontosan-nevetett-Na gyere van fönt emberi kaja-pöckölt meg.Visszapöcköltem-Ez innentől fogva háború!-ugratott,majd elindultunk a lépcsőn,ahol az előbb a "Bántos Önmarcangolás királya Suga" is feltéblábolt.