Hazaérve senki sem szólt hozzá. A faluban terjengtek a pletykák. A telefonok folyton csipogtak, a lányról szóló hírek pedig nem fogytak. Egyedül Dora próbált valami vidámságot csepegtetni a lányba.
- Ez nem a világ vége, csajszi. - mondogatta már egy hete.
Amikor hazamentek Tommal, akkor egyedül Dora hallgatta végig, aki már halálra aggódta magát értük. A nő, valamilyen különös oknál fogva mindent elhitt, amit mondott neki. Elhitte hogy egy királyságból származik, elhitte, hogy értette a farkasok nyelvét. Aysa viszont nem vele akarta megértetni magát, hanem a ház férfitagjával, Tommal. A fiú kerülte, ha ő a konyhában volt, fiú nem jött le enni. Egy házban laktak, mégse találkoztak. A lányt az elején ez bántotta, a végén meg már dühítette.
Nem ő tehet róla, hogy a csillag megjelölte. Nem tehet róla, hogy egy király lánya. Nem tehetett semmiről sem.
   Aznap este a csillagok gyönyörűen látszottak. Aysa eddig is nagyon szerette nézni őket, de mióta rajta van a jel, egyre jobban bele tud veszni a végtelen égboltba. A tetőn ülve bámulta őket és az eddigieken töprengett. A farkasokon, az apján, és Tomon. Fájt neki, hogy a fiú nem beszélt vele. Az erdőben úgy érezte, mintha szeretné őt, sőt, az életét is megmentette. Farkas vonyítást hallott és az erdő szélén a falkavezért pillantotta meg. A hátsó létrán lemászott, és elsétált a farkashoz.
- Csak úgy odasétálok egy hatalmas farkashoz - motyogta magában - Ez teljesen normális...
- Hercegnő. Apád nyugtalanul keres, erejével az erdőt pusztítja, hátha megtalál. Egy bérgyilkost küldött, akit nagy erővel ruházott fel, hogy találjon meg, és vigyen vissza.
- Köszönöm hogy szóltál Káin. - hajolt meg a hercegnő.
- A falka nem meri megtámadni az embert, aki kutat utánad. Hatalmas kardja mágikus energiát bocsát ki. Félő, hogy lemészárolná a nőstényeinket.
- Megértem.
- Vigyázz magadra, Starklin hercegnő. A gonosz a nyomodban van.
- Megjegyzem és köszönöm hogy figyelmeztettél
   Káin és Aysa is visszaindult a saját otthonába. Vagyis, csak Káin. A lány nem mondhatta magáénak azt a házat, ahol lakott. De a hatalmas kastély, ahol eddig élt se volt soha az otthona.
- Nekem sehol sincs helyem.
Itt, ebben a faluban soha senki se zárta be az ajtókat, így a lány könnyeden ment vissza a házba. Ahogy ment vissza a szobájába, látta, hogy Samantha ébren van.
- Te tényleg kimentél ahoz a farkashoz? - nézett rá a sötétben a lány.
- Ühüm - Aysa halkan válaszolt, félt, hogy Samnek ez se fog tetszeni. Meg akart felelni itt mindenkinek, de sose sikerült.
- Istenem, de menő vagy! - sóhajtott Sam. Aysa istenesen meglepődött ezen, fogalma se volt, mi ez a kitörés a lány részéről.
- Mindig imádtam a farkasokat. Amikor apával... - a lány hangja elcsuklott.
- Nem muszáj elmesélned.
Sam megköszörülte a torkát.
- Én olyan 10 évesen kerültem ide. Az egyik legelevenebb kép a gyermekkoromból, az az, mikor apával kimentünk az erdőbe. Volt ott egy farkas, akit kiraktak a falkából, mert túl gyenge volt. Apával ketten mentünk sokszor megetetni, és mindig hagyta hogy megsimogassuk őt. Egy éven belül meghalt az állat, és apa is. Mintha belehalt volna a farkas hiányába. Azóta is a farkas a kedvenc állatom, mindig is szerettem őket, ahogy apa is...
Aysa még a sötétben is látta, hogy Sam szeméből folynak a könnyek. Először nem tudta mit csináljon, majd eszébe jutott hogy Poppy mindig megölelte, ha szomorú volt. Sam szorosan tartotta, és Aysa ruháira csak úgy potyogtak a könnyek.
- Ne sírj, nyugodj meg Sammy...
- Egyszer elviszel a farkashoz? - kérdezte.
- Elvesztette az édesapját, és emlékül tőle nem maradt semmi, csak a farkasok iránti szeretet. Ki vagyok én, hogy elvegyem tőle ezt a kívánságát?
- Rendben van - válaszoltam. - Holnap este elviszlek.
Sam az örömtől újra megölelte, és mostmár nem csak a könnyektől csillogott a szeme.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - pattogott.
   Aysa egy nagyot ásított, majd ledőlt a saját agyára. Az álom gyorsan maga alá gyűrte, ő pedig alázatosan adta meg magát az álom birodalmának.

¤¤¤

- Szóval egy bérgyilkost küldött utánad apád? - kérdezte Dora, amire Aysa bólintott. - És ezt Káintól, a farkastól tudod?
 

  Nem tudja miért, de egyre több hitetlenséget érzett Dora szavaiban. Mintha az eddig megbízható nőt kicserélték volna, és az ál-Dora most hülyének nézi. A nap csak nemrég kelt fel, mikor lejött megbeszélni a dolgokat, de már egy órája itt ülnek. A nő minden szavát megkérdőjelezi, ami kezdte felbosszantani.
- Azt hiszem, én megyek - állt fel a széktől. - Nincs több mondani valóm.
Már az ajtónál járt, mikor Dora utána szólt.
- Tom is ilyen hülyeségeket mondott, de én gyökerestől kiirtottam belőle. Te leszel a következő.
A lányt kiverte a víz és nem mert hátrafordulni. Úgy ment ki a szobából, ahogy a palotában tanították. Mély levegő, semmi érzelem, egyenes hát, felemelt áll.
- Mit értett az alatt, hogy Tom is ilyen hülyeségeket mondott?
- Dora mit mondott? - rántotta be az egyik szobába Tom. Szinte a semmiből bukkant fel, halálra rémítve ezzel őt. A haja ma reggel még kócosan meredezett mindenfélé, zöld szeme pedig a szokottnál is sötétebb volt.
- Semmi különöset...
A fiú egy sóhaj kíséretben engedett a lány szorításán.  A szeme, ami eddig dühösen csillogott, most mintha megnyugodni látszott volna.
- Vigyázz Aysa, vigyázz - figyelmeztette, majd sarkon fordult.
- Mi történik itt? - gondolkodott magában.
   Ahogy felnézett a lépcső tetejére, látta, ahogy a két testvér suttogva diskurál és néha rábámulnak, mikor azt hiszik nem figyel. Rossz előérzete támadt. Egész nap mindenki kerülte, így felment a szobájába, és olvasott. Amikor a palotában könyvet keresett, az jórészt valamilyen törvénykönyv volt, de itt egy csomó érdekes olvasmány található. Szerette az itt található könyveket, amikben szinte mindenhol egy örök szerelem lakozik.
   Vacsorára mindenki lement, és gyros tálat ettek. Az egész vacsora alatt feszült csend volt, senki sem szólalt meg. Aysának furcsa volt ez, hogy az eddig életvidám családot most mintha a bú teljesen belepte volna. Rettenetes hőség volt, csak fojt róluk a víz, mégis, most úgy érezte, a szívünk egy fagyos jégcsap.
- Aysa, vacsora után eljönnél a szobámba? - Dora fagyos hangja rémisztő volt és Aysa emiatt nem akarta elfogadni, de nem látott más lehetőséget, így rábólintott. A két testvér egymásra nézett aggódó tekintettel. A vacsora hamar eltelt, és Sam meg Tom aggódó tekintetével ötvözve elindult Dora után, a szobájába. Nem is sejtette mi fog rá várni, de kezdett már aggódni.
- Csukd be az ajtót, légyszíves. - Dora hangja hirtelen vidám lett. - Láttad a arcukat? Azt hiszik azt fogom csinálni, de annak még nem jött el az ideje...
- Minek? - egy árva kukkot se értett abból, amit a nő mond neki.
- Mikor Tom kicsi volt, és pont olyan hülyeségeket mondott mint te, akkor egy napon át bezártam egy sötét szobába, és nem engedtem ki. Addig csináltam ezt, míg el nem felejtette, hogy ki is ő. Veled is ezt kéne tennem, mert veszélyes vagy...
Aysa hátán felállt a szőr. Hogy képes valaki ilyet csinálni? Mi folyik ebben a házban?
- Téged is be kéne zárni...pár nap és elfeljted ezt a bolond mesét.
Dora a széke meletti kis piros gombot nyomta meg, mire Aysa lába alatt megnyílt a padló, és ő csak zuhant a sötétségbe.