A harc egy taktikai játék. Ha így fogod fel, az nyer, akinek a logikája jobb. Ha kiszámítod mit fog tenni az ellenfeled, nyert ügyed van.
Annak lesz nagyobb esélye, aki kezd, hiszen a másik kénytelen lesz kivédeni a támadást. Ha nem hagyjuk érvényesülni, a játék kimenetele egyértelmű lesz.
   Aysa már értette hogy működik az ereje. Ha a kíván fegyverre gondol, akkor az megjelenik a tenyerében. Minden fegyvere éles volt, és ezüstösen ragyogott, akár a csillagok. Halálos szépség.
   A tanácsos először hagyta, hogy a lány támadásai közel legyenek hozzá, de figyelt, nehogy túl közel legyenek. Megfigyelte, hogyan harcol. A hercegnő távolról támadt, és nem kísérelt meg közel menni a célpontjához.
Ha egy olyan emberrel harcolsz, aki közelről szeret támadni, attól mindig távolodj el, így nagyobb az esélyed.
Ha az ellenfeled távolról harcol, akkor próbálj minél közelebb maradni hozzá.
   Aysa csodálkozott, hogy a férfi még nem próbálkozott semmivel. Csak hárította a támadásait, de nem támadott.  Cselre gyanakodott, és igaza is lett.
   A tanácsos egyáltalán nem indított ellene támadást, csak könnyed mozdulatokkal védte ki. Mikor látta, hogy a lány fáradni kezdett, akkor a kezéből kicsapódó lángokat egy gömbbé formázta, amely úgy nézett ki mint a Nap. A férfi viszont nem a hercegnőre célzott, hanem a mögötte álló tömegre. Csak egy pillanaton és Aysa lélekjelenlétén múlt, hogy meghaljon valaki. A lány egy vedőhálót borított a katonák fölé, így a tűzgömb nem ölt meg senkit. Viszont amíg arra figyelt, a tanácsos több támadást is indított ellene.
A legtöbb nem ért célba, de az egyik detonáció pont előtte ért földet,és messzire repítette. A fal állította meg végül, és emiatt mindene fájt, és alig látott. Küzdött azért, hogy ne veszitse el az eszméletét, hiszen harcolnia kell. A katonákat már nem védte semmi, és most nagyon örült, hogy Thado-t nem engedték be, hiszen megkérte a parancsnokot, hogy pár katonával tartsa távol innen. Csak résnyire látott ki, jobban nem volt képes kinyitni a szemét. Érezte, hogy eltört valamilye, de nem tudta megmondani hogy milye. Az egész teste fájt.
- Szegény, pici Aysa... - jött közelebb Henrik úr. - Azt hitte játszani tudja a nagyok játékát, de úgy látszik tévedett... Nyisd ki a szemed, és nézd ahogyan a barátaid hamuvá válnak!
   A férfi egy hatalmas tűzgömböt hozott létre. Aysának most gyorsan kellett gondolkodnia.
- Állj! - nyögte, miközben tűrte a fájdalmakat, amit az okozott, hogy megpróbált a férfi szemébe nézni. -  Inkább igent mondok. Hozzádmegyek.
A tanácsos láthatóan nem értett semmit. Eric király földjén a házasság amúgy sem szerelem kérdése volt, de ha az egyszer megköttetett, azt senki se szakíthatta szét. Nem értette a megsavanyodott szívével, hogy valaki mások biztonsága érdekében lemondana a gyors és könnyű halálról. A lány arcán a fájdalom minden fajtája meglátszott, mégis, egy könnycsepp se fojt le emiatt.
- Micsoda önfeláldozás egy vesztes embertől. Mi van ha már nem áll az alkum?
Aysa szívébe már nem lakozott félelem. Magabiztosan válaszolt.
- Látom hogy néz rám taná...akarom mondani, királyom - hízelgett Aysa.
   Nagyon szánalmasan érezte magát ekkor. Térden állt, mert jobban nem bírt felkelni, körülötte vér, és lassan égő fadarabok. Az arcán érezte a hűvös szélet és a napsugarakat.
Napsugár... tehát nappal van.  Aysa ereje már nem hatott, innentől csak magára számíthatott.
- Akkor adj egy csókot kedvesem - térdelt le mellé a férfi. A negyvenes évei végén járó tanácsost Aysa akkor sem csókolta volna meg, ha az élete múlik rajta. Fél keze a törőn volt, amit a szoknyája derékövébe dugott.
A férfi felé hajolt, mintha meg akarná tenni, de mikor a táncsos lehunyta a szemét, Aysa a szívébe döfte a kést. Furcsa nyugalom tört rá, ahogy a férfi eldőlt oldalra, és holtan feküdt a padlón.
Vége van.
Még a katonák is meglepődtek, mikor a vérben ülő lány elkezd sírni. Nem is a síráson lepődtek meg, hanem hogy a hercegnő sír. Nem volt illő, hogy az alattvalói jelenlétében mutassa ki könnyeit a lány, de végül is, hamár minden a feje tetejére állt, akkor ez most nem elítélendő.
   Aysán most jött ki minden. A sok megpróbáltatás, a stressz, a fáradság. Egyszer csak valaki megfogta a vállát. Az apja állt fel, vette fel a koronát, és húzta fel a földről sérült lányát. A karjába vette, és szorosan megölelte.
- Neharagudj lányom - súgta a fülébe Eric király - Rossz apád voltam, és rossz király...
- Semmi baj, Apa - ízlelgette a szót Aysa. Régen nem kellett már az apjának szólítania. - Hozzuk rendbe a dolgokat.
   A király rámosolygott, és pont ekkor lépett be a terembe Thado. Ahogy megpillanotta a királyt, karjában szerelmével, azonnal odasietett. Ekkor látszott meg, hogy Tom semmire se emlékszik a régi illamtanleckékből.
- Aysa, jól vagy? - fogta meg a kezét. A király úgy döntött, ideje kicsit arrébvonulni a fiataloktól, így lányát letette a trónjára.
- Aysa, minden rendben? - tette fel a kérdést újra. Szemén látszott hogy sírt.
- Persze - hangja erőtlen volt - csak salyog mindenem.
- Nem volt szép dolog, hogy nem engedtél be - mosolygott rá a lányra - Én is segíteni akartam.
   Aysa csak megingadta a fejét és elmondta, mi történt. Míg mesélt, a fiú végig fogta a kezét, és Aysa ebből merített erőt, hiszen majd elájult, olyan rosszul volt.
   De pont mikor befejezte, Thado elengedte a kezét. Először nem értette miért, de végül rájött. Apja előhozta Poppy-t. Thado édesanyját. Aysa mosolyogva adta meg magát a sötétségnek. Talán minden jóra fordul.