Először senki se szólalt meg, de végül a főtanácsos elkezdett nevetni. Őrült kacagása visszhangzott a fehér falakon.
- A király már rég nem tud egymaga döntést hozni. Tudod, a mágia sokmindenre képes, például az irányítása alá vonni embereket. Az apád egy ostoba féreg volt!
Aysa újra apjára nézett, aki még mindig őt bámulta, de a szemében már nem látta a felismerés szikráját. Mintha hólyag ülne a szemén, és elvakítaná őt az igazságtól.
- Tudod, hercegnőm. Az apád már akkor elgyengült volt, mikor te megszülettél, így nem volt nehéz rávennem őt, hogy anyádat száműzze innen.
De ahogy látom, az egyik száműzött visszajött. 
Henrik, a főtanácsos most Tomra nézett.
- Kicsi Thado, már akkor is butaságokra kényszerítetted a hercegnőm, mikor gyermek voltál. Te ültetted belé a gondolatot, hogy a kinti világ jó. Téged is könnyű volt eltenni az útból...
Aysával megpördült a világ. Hát az imádott Thado-ja mégsem magától szökött el, hanem elvitték. Hát nem fiú akarta elhagyni őt.
- Te aljas féreg... - sziszegte Aysa - Ezért meglakolsz majd!
- És ezt mégis hogy tervezed? - nevetett Henrik. - Őfelsége, kiáltson őrségért, és vitesse el ezt a két eretneket a börtönbe!
   Aysa reménykedett hogy apja nem teszi, hogy felismeri az állítólagos "árulóban" a lányát, de nem. Hamarosan a két gyereket négy őr kísérte az egyik börtöncellába. Kapálóztak, rúgtak, de semmi se használt. A végére a lelkesedésük is elfogyott, és nem tanúsítottak ellenállást. Az őrök a szűk folyósokon úgy vitték őket mintha rongybabák lennének. Szerencséjükre nem abba a börtönbe vitték őket, ahol Tom és Sam szenvedett, hanem a jópár emeletnyivel feljebb lévő, de még mindig az alaksorban találhatóba. Ez már egy fokkal gusztusosabb volt, de a falakon még így is sok helyen volt rászáradva vér és ürülék. A szürke falat pókhálók díszítették, amelyekben szorgosan serénykedett a kicsiny lakója.
Az őrök a leghátsó részhez vitte őket, és egy-egy határozott mozdulattal belökték őket a zárkájukba, majd bezárták az ajtót, majd hangos nevetgéléssel együtt távoztak. Aysa mindegyik őrt név szerint ismerte és tudta, ha kiszabadul innen, nagyon megbánják a tettüket.
   Tom mintha csak erre várt volna, a lányhoz fordult, és mélyen a szemébe nézett. Aysa állta a pillantását, egészen addig, amíg a fiú olyan közel nem jött, hogy az orruk szinte összeért. Ekkor lesütötte a szemét, és titkon egy csókra várt, de helyette a fiú nekinyomta a falnak.
- Miről beszélt az a férfi? Ki az a Thado? Mi történik körülöttünk?
Tom hangjában kétségbeesés tükröződött, amit Aysa teljes mértékben megértett. Ő maga is így érezne a helyében.
- Tom, én már egy ideje sejtem, csak eddig nem hittem hogy elhiszed - kezdte halkan a lány. - Te vagy Thado.
   A fiú ugyanolyan értetlen fejet vágott mint eddig. Nem mondott neki semmit az a név hogy Thado.
- Én nyolc éves voltam, mikor te elmentél. Legalábbis azt hittem...
Kisbaba korom óta te voltál a legjobb barátom, az egyetlen és igaz. Nagyon sokat játszottunk, kalandoztunk ketten a kastélyban. Akkor még eléggé önfeledtek voltunk. Aztán te hamar kinőtted a királyság határait. Mást is akartál látni, mást is meg akartál tapaszalni a kinti világból. Ezt rám is rámragasztottad, így ketten kerestük a lehetséges kiutat erről a helyről. Igaz, én azt hittem, hogy ez csak egy játék, de te nem. Te hittél benne hogy sikerülhet.
Végül is, az utolsó együtt töltött napunk után azt ígérted, hogy elmegyünk erről a helyről és én csak másnap kaptam a hírt, hogy te tényleg elmentél, de engem itthagytál. Csak most derült ki számomra, hogy ez nem is így volt.
   A fiú egy ideig néma csöndben állt. Próbálta megemészteni a hallottakat.
- Tudom, hogy ezt egy kicsit nehéz elhinni, de ha...
- Nem, - vágott közbe a fiú - én...mióta itt vagyok úgy érzem, hogy jártam már ezen a helyen. Mintha minden kicsit ismerős lenne, de nem tudom honnan. A képek a falon, a tornyok, a termek, mintha mindet láttam volna ezelőtt is. Mostmár legalább értem miért van ez.
   Aysa örült, hogy nem kell bizonyítgatnia azt, hogy igazat mond.
Egy ideig néma csend volt.
A lány Samen gondolkodott. Lehet már nem is él, olyan súlyosak voltak a sérülései.
- Igor velem is ezt tette volna - gondolta - Megvárta volna míg megkaparintja a trónt általam, és utána addig kínozna, amíg bele nem halnék. Utána ő és a főtanácsos ketten azt tehetnek amit akarnak...
- Aysa, kik voltak a szüleim? - kérdezte Tom. Hangjában valami féle remény csillant, de nem tudtam neki megnyugtató választ adni.
- Te egy szobalány egy szem gyermeke vagy, Poppy-é, aki most fogságban van. Az apád... nos, őt nem tudom ki lehet, de édesanyád biztos tudja rá a választ.
- Akkor az anyámmal már találkoztam, csak nem tudtam arról hogy az anyám? - döbbent meg - És te nem szóltál?
- Ne haragudj... - kértem bocsánatot - Ha megmondom, akkor Poppy figyelmét teljesen lekötöd és akkor Samantha már lehet akkor meghal. Én jót akartam...
A fiú először csak nézi a síró lányt, majd odamegy hozzá, és szorosan átöleli. Érzi az apró, vékony lány remegését, és szívének gyors ütemű dobbanását. Aysa a fejét befúrta a fiú mellkasába. Beszippantotta mélyen az illatát, és nyugalmat keresett a két erős kar között, amit meg is talált.
- Azt hiszem mondanom kell valamit - mondta Tom/Thado, miközben kicsit távolabb tolta Aysát. Két ujjával a lány álla alá nyúlt és megemelte a fejét. Thado a lány gyönyörű szemeibe nézett és egy régi emlék ugrott be neki, még gyerekkorából. Aysával játszottak és már akkor elbűvölőnek találta a lányt.
- Szeretlek - súgta Thado.
Aysa szívverése egy pillanatra megállt és úgy érezte, hogy a lábai menten cserbenhagyják. Nem is tudja ő maga sem, hogy mikor alakult ez nála ki, vagy hogy miért, de tudta...
- Én is szeretlek, Thado.
   A fiú lassan hajolt közelebb, Aysa pedig becsukott szemmel várta őt. Mikor a fiú ajka az övéhez ért, lába megremegett, szíve pedig háromszor gyorsabban kezdett dobogni. Minden porcikáját átjárta egy új érzés, amit nem lehetett leirni.
A csók végével Aysa zavarban érezte magát.  Papikavörös fejjel sütötte le a szemét, fel se mert nézni. Thado jót mosolygott ezen, majd ez nevetéssé fokozódott, mikor már nem bírta magában tartani.
- Hey, ne nevess ki...én ezelőtt még sosem...
Thado megfogta a derekát, és puszit nyomott a homlokára. Minden mozdulata, minden érintése gyengéd volt.
- Ha kiszabadulunk innen, elmegyünk igazi randira. Kapsz virágot és valami szép helyre megyünk. Lehet majd egy második első csókunk. - mosolygott.
   Aysa bólintott. Sosem hitte volna, hogy a palota börtönében egyszer igazán boldog lesz. Annyira abszurd az egész. Félnie kéne, és féltenie a kint lévő barátait, de ő most boldog. Már volt egy terve. Az éj leple neki varázserőt hozott. Akkor ki tudnak szabadulni, és a fiút be tudja zárni a szobájába, vagy bármelyik másik helyiségbe, ahol biztonságban van. 
   Aysának volt egy megérzése, miszerint a fiúnak nem fog tetszeni ez a terv, ezért még el sem árulta neki. Csak ültek egymás mellett, és beszélgettek. Thado elmesélt pár dolgot a náluk szokásos dolgokról. Az iskoláról, a barátairól, hogy hova szoktak eljárni bulizni.
A lány pedig felvázolta, hogyan telik el egy nap a palotában. Elmondta, hogy Igorhoz kellett volna feleségül mennie, ha betöltötte a 18. születésnapját.
   Egészen addig beszélgettek, amíg Aysa kezén a csillagjel fel nem világított.
- Este van - súgta a lány. Kiszakadt a fiú öleléséből, és az ajtóhoz ment.
- Csillagok, segítsetek nekünk kijutni innen - tette rá a kezét az ajtóra. A zár egy hangos kattanással adta meg magát.
- Induljunk - fordult hátra a már kicsit sem meglepett sráchoz.
   Kettesével vették a felfelé vezető lepcsfokokat, siettetve egymást. A csillagok óráin belül kell ezt elintézniük, különben megint ugyan ott fognak tartani. Vagy rosszabbul.
- Apa, megyek és megmentelek.