Az energialöket vakító fénnyel lőtt ki, és lökte hátra a keletit.
- Ezt hogy? - nézett kérdőn.
Aysa is meglepődött, nem tudta hogy tud ilyet. Egyszerűen csak arra koncentrált hogy Igor minél messzebb kerüljön tőle. A férfi nem szenvedett komolyabb sérülést, gyorsan felállt, csak a homloka karcolódott meg, ahonnan gyengén folyt a vörös nedű. Igor a kezével letörölte.
- Te nem okozhatsz nekem sebet, kurva!
- Mégis sikerült - nevetett Aysa. Nem tudta hogy meg tudná másodjára is csinálni, de nem akarta hogy a férfi lássa benne a félelmet. 
   Újra felé szaladt, kardját felemelve. A lány dobótőrt képzelt el, és a fegyver megjelent a tenyerébe. Folyamatosan dobálta a férfit, de sokszor el se találta. Ha mégis, a férfi meg se érezte. Aysa folyamatosan hátrált, mígnem falnak ütközött. Energialöketeket lövöldözött, de akárhányszor találta el Igort, a férfi csak dühösebb és dühösebb lett, még gyorsabban próbált a lány közelébe kerülni. Aysa érezte hogy egyre kevesebb ereje van, lelkileg és testileg kezdett fáradni. Minden erejét próbálta beleadni, de hamarosan az elfogyott és lekuporodva várta, hogy a férfi végezzen vele. Nem maradt ereje arra, hogy védekezzen, nemhogy arra hogy támadjon.
- Egy hercegnő vagyok - gondolta - legalább emelt fővel távozzak.
  Felemelte a fejét és könnyes szemével a férfit nézte, aki mostmár inkább csak gyalogolt. Több helyről a testén vér folyt le, bár nem ezek lassították le. Igor tovább akarta nézni, ahogy a hercegnő retteg, ezért kezdett el lassítani. Ahogy a lányhoz ért, kardját megsuhintva akarta megskalpolni, de nem messze a nyakától megállt. Ahogy Aysa felnézett, azt látta, hogy Igor már nem is őt nézi, hanem az ajtón kifelé bámul. Hirtelen indul meg, útközben a kardját is elejtette.
- Arany... arany... arany... - mondogatta, és elkezdte felszedegetni az ajtó előtt levő aranyszemcséket.
- Tudod Igor, - kezdte a lány, de a férfi ha hallotta is hogy mit mond, nem mutatta jelét - Sosem voltál  szimpatikus, de egy dolgot elárulok. A kapzsiság öl.
   Az utolsó mondatot elmondva becsapta maga mögött az ajtót. Felsóhajtott egyet, de tudta, korai öröm lenne ez még. Tom és Sam még mindig fogságban van. A cellájukhoz szaladt, és ahogy egyre közelebb ment, úgy csapta meg őt az ürülékszag.
Már eleve az egész helyiség büdös volt, a terem falai végig penészesek voltak, rágcsálók hangját lehetett hallani a fal réseiben.
Tenyerében a fény nem halványult, így tökéletesen belátott a cellába. Sam a leghátsó sarokban meztelenül feküdt Tom térdére hajtott fejjel.
- A  csillagok névében, nyílj ki! - tette rá a kezét a zárra. Egy hangos kattanás, és szabad utat kapott barátaihoz. Letérdelt Sam mellé, és ekkor látta csak, hogy mennyire súlyosak a sérülései. Egész testén zöld és lila foltok, sok testrészéből folyt a vér. Arca fel volt dagadva, szája kicserepesedett.
- Segíts rajta, kérlek! Bármit megteszek érte... - könyörgött Tom. A fiú sírt, és a könnyeket csak a hercegnő tudta csillapítani. Rátette a kezét a lány homlokára, bízva valami ősi ösztönben.
- Nem lehet mindenkinek segíteni hercegnő. Sajnáljuk.
   Mostmár Aysa is sírt, és mikor a fiúra nézett, fejével nemet intet.
- Sam, kérlek, maradj velem...kérlek...
   Sam még lélegzett, de gyengén. Nem valószínű hogy így sokáig húzza.
- Fel kell vinnünk. Poppy ért az ilyen dolgokhoz, talán tud segíteni. Gyerünk.
   Még Aysa maga se hitte el amit mondott, de Tomnak ez az egy reménysugár volt. Kezébe kapta testvérét, és elindultak felfele. Végig néma csendben vonultak a lány vezetésével. A palotában még mindenki aludt, senki sem hallhatta az alaksorban lévő csatát. Ennek ellenére minden egyes szobába óvatosan mentek be, nehogy bárki is ilyenkor császkáljon.
   Samet felvitték Aysa szobájába. A lányt lefektették az ágyba, ami így vérfoltos lett, de nem érdekelte a hercegnőt. A csengőzsinórért nyúlt, ami Poppy szobájában szólalt meg. Vadul rázta, addig, amíg a túloldalt meg nem fogták a madzagot. Ez volt Poppy jele, hogy siet.
- Mikor tanultad meg így irányítani az erőd? És hogy találtál ránk? - kérdezte Tom.
- A csillagokat kértem, hogy segítsenek visszajutni hozzád, és ők aranyport szórtak szét, mutatva nekem a helyes utat.
Ha figyeltél, Igor meghalt. A kapzsisága elvonta a figyelmét, és az aranyvágya megölte őt.
Viszont nem tudom irányítani az erőm, olyan mint valami ősi ösztön, nem tudtam hogy meg tudom csinálni, amíg meg nem tettem. Furcsa ez így, de hasznos tulajdonság.
   Tom erre már nem mondott semmit. Néma csendben várták Poppyt, aki meg is érkezett hamarosan. Az asszony nem értette az helyzetet. Belépett a szobába, és Aysa egy fiúval állt a szobába és egy lány feküdt az ágyban.
- Hercegnő, mi folyik itt? Kik ezek?
Aysa nem lepődött meg, hiszen esélytelen volt, hogy megismerje őt. Mégis, most nem mondhatta el az igazat.
- Később mindent megmagyarázok, segítened kell Sam-en!
   A lány megfogta a semmit nem értő asszonyt, és az ágyhoz húzta. Poppy felfogta, most nem tud kérdezni. Lehúzta a lányról a takarót, és felmérte a helyzet súlyosságát.
- Vizes lepedő, törölköző kell, az ágy alatt találsz, vizezd be őket, én addig hozok gyógyteát. Sietnünk kell. Ha megvannak a vizes borogatások, takarjátok be azzal. Nagyon magas láza van.
   Egyből cselekedtünk, és imátkoztunk. Minden egyes tettünk kapkodó volt és ideges. Rettegtek attól, hogy mi lesz itt. Betakargatták Samet. Így olyan gyengének tűnt az amúgy erős, magabiztos lány. A betegség átjárta a testét és minden egyes pillanattal gyengébbé tette őt. Fájt így látni mindkettőjüknek. Olyan kevés ideje ismerte Aysa őket, de fájt volna elveszíteni egyiküket. A lány lehetséges halála sötét palástot húzott a lelkükre. Poppy negyed óra elteltével se jött vissza. Az idegességük a tetőfokára hágott. Tom már a könnyeivel küszködve kiabált.
- Hol van már? Miért nem siet?
- Már rég vissza kellett volna érnie, miért nem jön?
   Aysa először olyanokra gondolt, hogy az asszony nem találja a lábost, vagy a gyógyfüveket, de rájött, hogy ez nem fordulhat elő. Poppy mindig tudja mi hol van, és minden este maga ellenőrzi, hogy a konyhán minden dolog a helyén van e. Lehet valaki feltartotta, de Poppy már rég le is rázhatta volna pár mondattal. Viszont ha az a valaki megfenyegette, netalán elkapta, akkor most nagy bajban van.
- Meg kell keresnünk! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tom nem is akart ellenkezni, így ketten indultak le a szobalány után. Aysa bezárta a szobája ajtaját, hogy senki se tudjon bemenni. Nem lenne szerencsés számukra, ha a hercegnő ágyán egy félholt lányra bukkannának.
   A folyosók a sötétségben nem voltak annyira barátságosak, mint nappal. A függönyök az ablakokban úgy mozogtak, mintha ember állna ott, ezzel halálra rémítve az este arra járókat. Bár hamarosan kivilágosodik, hiszen a sötétség óráiból már csak percek maradtak . Aysa szívébe ez nyugtalanságra adott okot, hiszen az ő adottsága csak a csillagok előbukkanásától hatott.
Útközben egy sarokban ülő konyhalányt .
- Alicia, - ismerte meg benne Aysa a kedvenc konyhalányát - Mi történt?
Alicia felnézett, megmutatva kisírt, vörös szemeit.
- Szétdúlták a konyhát, és elvitték Poppy-t a király elé...árulás vádjával...
   Újra kitört belőle a sírás, Aysából pedig a harag. Poppy-ra mindig számíthatott, és ha az apja bármit tenni mer vele, azt nagyon megemlegeti. Futva indult el a palota tróntermébe, Tom pedig alig bírta követni. Rengetek kép mellett haladtak el, és rengetegszer fordultak be egy- egy sarkon, de a fiú úgy érezte tudja a helyes irányt. Mintha valami belső ösztöne megsúgná neki hogy merre kell menni. Hamarosan már a trónterem hatalmas faajtaja.
- Azt hiszem itt volt leírva minden, amit amúgy sejtettem - mondta a lány, miközben az ajtóba bevésett képeket nézegette. - Azt hiszem régen, mikor még volt varázslat, ez a család volt az uralkodó, de ahogy teltek az évezredek, a mágiát az embereknél a tudomány váltotta fel.
Aysa a képekre mutogatva mutatta meg Tomnak a történelmüket.
- Az emberek száműzték a varázslatot használó királyt és maguknak új fejedelmet választottak. Viszont a régi király egy eldugott helyen építtetett a megmaradt szolgálóival egy kastélyt, amit varázslat vett körbe, hogy az emberektől távol megvédhesse a mágiát.
Tom némán hallgatta a történetet. Szomorúnak találta.
- Ez történt a világon elő többi régi királlyal is. A világon szétszóródva található már csak meg a varázslat. Talán itt van belőle a legkevesebb, ez a palota már csak azért áll itt, mert az apám fél a kinti emberektől. Már lassan nem védünk semmilyen mágiát, csak magunkat. De ennek véget fogok vetni...
   Ezzel egy határozott mozdulattal benyitott Eric királyhoz. A trónterem már fényben úszott a rengetek lámpás és gyertya miatt. A király már királyi díszben ült és bámulta az éppen belépő lányát. Mellette a királyi főtanácsos ült önelégült mosollyal a száján.
- Apám! - kiabált Aysa - Azt hiszem beszélnünk kéne...