Hűvös, késő novemberi délután volt. Szonja barátnőjétől sétált hazafelé. Rékával időtlen idők óta legjobb barátnők voltak, és mivel a gimi vége óta ritkán találkoztak, most bepótolták az elmúlt alkalmakat. A lány fázósan húzta össze magán a pulóverét. Bár nem volt vékony a pulóver, a metsző szél mégis Szonja csontjaiig hatolt. A lány a szürke égboltra meredt, majd egy elfojtott fintorral belépett a buszpályaudvarra. Bár csak pár ember lézengett ott, mégsem volt egy bizalomgerjesztő hely. Cigicsikkek és üdítősüvegek hevertek a betonon, a szél megmozgatta a faleveleket, melyek kéretlenül tévedtek a pályaudvarra. Egy férfi alaposan végigmérte Szonját, aki ezzel nem törődve odalépett a táblához, melyen a menetrendek látszottak. Kiválasztotta saját buszát, majd megkeresve a kocsiállást lecövekelt, és a földet bámulta. Pár pillanattal később megérezte, hogy valaki nézi. Felkapta a fejét, majd gyorsan körülnézett, de nem látott senkit. Az érzése percek múltán sem szűnt, szóval ezúttal kissé figyelmesebben pásztázta végig a megállót. Egy anyuka a kislányával. Nem. A fickó, aki már az előbb is megbámulta. Nem. Éppen egy másik férfival beszélgetett. Elfordította a fejét, és akkor meglátta Csongort, amint az egyik táblánál áll. Noha a fiú látszólag minden figyelmét a tábla kötötte le, Szonja pontosan tudta, hogy a fiú nézte őt. A gimnáziumban nagyon jó kapcsolatot ápoltak, azt is mondhatnánk, hogy legjobb barátok voltak. Csak volt ott még valami. Az a valami, amit egyikőjük sem mert bevallani a másiknak, majd végül az utolsó osztálykiránduláson elcsattant egy óvatos csók. De ezek után semmi. Nem romlott meg a barátságuk, de a csókról soha többé nem beszéltek. Soha. És mindkettejük szívében ott maradt egy félig kitöltetlen űr. Szonja közelebb lépdelt a fiúhoz. Csongor elszakította a tekintetét a tábláról, és óvatos mosolyra húzta a száját, amitől arcán megjelentek a Szonja által annyira imádott gödröcskéi. A lány is széles mosolyra húzta a száját, majd futólépésben megindult, és a fiú nyakába ugrott. Csongor a derekánál fogva szorította magához a lányt.
- Hiányoztál. - suttogta.
- Te is. - emelte fel fejét Szonja a fiú válláról. Arcuk vészesen közel került egymáshoz, a két fiatal érezte egymás szívdobbanásait. Végül Csongor döntött. Óvatosan Szonja arcára simította hatalmas tenyerét, majd közelebb húzta magához a lányt. Ajkuk összeforrt, és Szonja megtelt élettel. Csongor csókja édes volt és vattacukorízű. Belemosolygott csókjukba, majd ezúttal ő kezdeményezett egy újabb csókot.
- Meg fogsz fázni. Hideg az orrod. - suttogta a fiú, majd egy puszit nyomott a lány szájára.
- Nem érdekel. - vigyorodott el Szonja. - Mert akkor te fogsz ápolgatni. - kacsintott.
- Hm... Nem rossz, nem rossz, de jobban örülnék neki, ha egészségesen élvezhetnéd a társaságom. - szorította magához Csongor, hogy kissé felmelegítse.
- Oké... És most...? - a lány száját bizonytalanul hagyták el a szavak.
- Most... Hazaviszlek. Mármint hozzám. Ha nem bánod. És szépen megbeszélünk mindent. - cirógatta meg Szonja arcát.
- Rendben. - mosolyodott el a lány. Este Szonja hozzábújt Csongorhoz, a fiú pedig a lány oldalát simogatta.
- Annyira vártam már ezt a pillanatot. - suttogta Csongor. - Csak sosem mertem bevallani.
- Ezzel kapcsolatban hasonló érzéseim vannak. - mosolyodott el a lány, majd megcsókolta a fiút.

Heló mindenkinek! Hoztam egy cuki kis novellát nektek, remélem nem lett túl cukormáz. Komoly visszatérést egyenlőre nem tervezek. Jelenleg is online oktatásban vagyok, ami néha keményebb mint gondoltam, de azért néha hozok majd nektek ilyen kis szösszeneteket. Aki digitális formában van, annak kitartást, meg aki nem, annak is! Legyen szép napotok! ❤️❤️❤️