Utam nem mondható zökkenőmentesnek. Először is még mindig szobafogságban voltam. Alig értem le a földszintre, a polip máris az utamba állt. Szerencsémre ő se volt a topon, így egy sima, csak vízért jöttem kamu is bevált. De azért igyekeznem kell majd. Odaléptem az ajtó melletti fogashoz és levettem róla egy esernyőt. Kérem szépen, gyilkos vagyok, nem hülye. Ezután feltettem a fejemre a kapucnit a fejemre és kiléptem a bejárati ajtón. Miután megbizonyosodtam, hogy nincs veszély, elindultam az erdei ösvényen. A táj most olyan csendes volt. Még egy hülye tücsök se ciripelt, nemhogy egy szentjánosbogárral találkoztam volna. Mint a vihar elötti csend. Talán még se jó ötlet ez az egész? Menj tovább! Hisz nem ijedsz meg tőle, igaz? Simán legyőzöd. Megölöd egy pillanat alatt. Hisz ezt akarod, nem? Akkor mennyél!

Lassan haladtam előre monoton léptekkel nem figyelve a környezetre. Lassan elértem Ben tavát. A vízen sárga levelek ringatóztak, a körülöttem lévő fák meg már szinte teljesen kopaszok voltak. Annyira gyorsan rohan az idő. Rég voltam már a temetőben. Tényleg, az igéretem! Bár végül is, annak már nincs jelentősége. Hisz az a mocsadék él. Bár már nem sokáig. Erről én gondoskodok személyesen. Tartok neki egy gyönyörű temetést és garantálom, hogy most tényleg a föld alá fog kerülni és ott is fog maradni.

Megálltam az út szélén, majd kis gondolkodás után elkezdtem átverekedni magamat a bokrokon. Úgy körülbelül tizenöt méterrel beljebb volt pár rózsabokor. Magam sem tudom, miért tetszettek meg a vörös virágok, de akarok vinni a sírjára. Mégiscsak így szokás egy temetésen.

Nagy nehezen átvergődtem magamat az akadályokon és elértem a növényeket. Elővettem a késemet és elkezdtem levágni a szálakat. Nem érdekelt, hogy a tüskék beletépnek a börömbe, s felsértik azt. Sőt, élvezettel néztem a kibuggyanó cseppeket. Ez olyan én vagyok!

Miután elegendőnek találtam a mennyiséget, visszajátszás az ösvényre és elindultam a város felé. Áthaladtam azon a réten, ahol annak idején Slendy elkapott. Az is milyen rég volt már... Innen már nem volt messze a temető.

Óvatosan nyitottam ki a hatalmas vaskapukat, nem akartam feltűnést kelteni. Gyors léptekkel indultam meg a sírok között. Elértem a leégett városrészben élők sírjait. Ó, az én első áldozataim. Nem is.... Az első valami szánalmas hülyegyerek volt. Hogy is hívták? Roland? Ronald? Vagy esetleg Randy? Lényegtelen. Megállok a sírja előtt. Eddig az összes általam halott ember sírjára tettem egy virágot, de nála elgondolkoztam.

Ekkor eldördült az ég és elkezdett esni az eső. Az eddig is erős szél viharossá vált, s elkezdte tépni a frissen vágott hajamat. Gyorsan előkotortam az esernyőt és kinyitottam. Még pár másodpercig álldogáltam, majd az egész csokrot letettem a hideg kőre. Csak néztem a rózsákat, ahogy a szél szétzilálja a szirmaikat. Gyönyörű volt.

- Te meg ki vagy? - kérdezte egy ideges hang a hátam mögül. Nem kellett megforduljon, hogy tudjam, ki az. Egy másik árny a múltaból, Keith. Ő volt az, aki ezt tette velem.

- Rég találkoztunk - mondtam azon a beteg hangon, ami az emberekben általában előidézi a reflexszerű félelmet. - Nem ismersz meg?

- Sajnálom, de összekeversz valakivel - habogta.

- Csakugyan? Nem te vagy Keith?

- Mi? Honnan tudod a nevemet? T-te ki vagy? - tette fel újra a kérdést, amit megint figyelmen kívül hagytam.

- Utálom az esőt. Kioltja a tüzet - mondtam elgondolkodva. - Láttál már embert égni? Felettébb látványos dolog. Ahogy a bőr lassan elszenesedik, a haj megpörkölődik és besötétül.

- Je-jef-f-frey? - kérdezte ijedten.

- Bingó - csettintettem egyet és a mutatóujjammal a semmibe mutattam, mintha az egy pisztoly lenne.

- Mit akarsz? Engem is megölsz?

- Csábító gondolat, de nem - mondtam, de még mindig nem néztem rá. Hisz nem szabad, hogy az arcomra fény derüljön. - Valakire várok, ha tudni szeretnéd. Troy hogy van? - kérdeztem nyájasan. A három seggfej közül őt utáltam a legjobban. Mindent ő kezdett. - Ne is válaszolj, nem érdekel. Egy öröm volt veled találkozni, de mennem kell - köszöntem el vigyorogva, amit ő az ernyő és a kapucnis miatt nem láthatott.

Fütyülészve indultam tovább a találka helyre. Nem siettem, már nem. Ha komolyan gondolta, akkor megvár. Nem tévedtem, ugyanis egy alak támaszkodott neki annak a hamis sírnak. A haja az arcába lógott kezében egy plüsst tartott. Fekete kapucnis volt a fején, hogy védekezzen az eső ellen. Egy nyalóka volt a szájában, zsebéből pedig egy kés markolatát lógott ki. Mosolyogva intettem neki, amikor megpillantott engem.

- Üdv albérlő! Remélem nem azért hívtál ide, mert szétcseszted a házamat - néztem Cherry vöröses barna szemeibe.

Bocsi a késésért, de kisebb családi gondok közbejöttel. Am újra olvastam néhány régebbi részt és gyakorlatilag sokkot kaptam a hibák számától. Komolyan, leírtam az ijesztőt "ly"-el. Asszem át kéne néznem és kijavítani a hibákat. Na jó, hagylak titeket.