A világ mindig is tele volt fájdalommal.

Szóval mit számít, ha én is összetörlek?

Odakint esett az eső. A szoba ablaka bukóra volt nyitva, a hatalmas függönyöket a szél össze-vissza csapkodta. A párkányt csak a villámok fénye világította meg, ahogy alig pár kilóméterre a kollégiumtól becsapódtak a villámelhárítókba. A lány az asztalnál ült, előtte egy hatalmas régi varrógéppel. Arcát sárga fénnyel vonta körbe a kis fehér asztali lámpa pislákoló égője. A szobában csak a gép monoton zúgása hallatszott. A földön mindenütt vörös anyag cafatok hevertek.

Ekkor kopogtak az ajtón, mire a lány abbahagyta eddigi tevékenységét. Oldalra nézve végigpillant magán. Egy zöld, kockás blúzt viselt és hozzáillő kék farmert. Gyorsan megtörölte a homlokát és az ajtóhoz sétált. Kicsit félve nyitott ajtót - mert ugye ki jönne át beszélgetni hajnali kettőkor? Az ajtóban egy nála pár évvel idősebb fiú állt. Már látta párszol az ablakon keresztül, hála, hogy a gimnáziumnak és a fősulinak közös az udvara. Nem tudott róla semmit, csak a nevét. Gregory.

- Emily Parker? - mérte végig a lányt.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét kérdőn.

- Mondj nemet!

- Mi? - pislogott Emily zavartan.

- Mondd, hogy nem - ismételte meg Greg komoran.

- Oké. Nem tudom mit akarsz, de nem is érdekel. Én nem vagyok kapó az ilyesfajta dolgokra. Megtennéd, hogy nem zargatsz? - nyomta meg a tagadószavakat, majd be akarta csukni az ajtót, de a fiú megállította. Arrébb tolta a lányt, majd belépett a szobába. Körbenézett, majd mosolyogva a lányra nézett.

- Miért nincs lakótársad?

- Mert zavarja őket a varrógép hangja - forgatta meg Emily a szemeit.

- Őket?

- Heten is panaszkodtak rám, míg végül egyedül maradtam. Bár engem nem zavar. Szeretem a csendet - fordult körbe a szobában a lány. - Szóval... Mire kéne nemet mondanom?

- Ő veszélyes. Bármit is kér, mondj neki nemet. Nem ismered, de ő tudja, hogy ki vagy.

- Ki az az ő? - fordult a fiú felé. Greg az ablak elött állt. Kitárta a két üvegtáblát, mire a viharos szél beözönlött a szobába. A fiú felpattant az ablakpárkányra, majd a lányra pillantott. Emily utána akart kapni, de a fiú egy villámlás kíséretében kiugrott. A lány döbbenten pislogott, majd kezét szája elé emelve odafutott az ablakhoz és kinézett. Odalent azonban már nem volt senki. Emily lassan elhátrált az ablaktól. Ez... Meg... Mi... Volt?

Ekkor valami leesett a földre és kialudt a fény. Az asztali lámpa már nem volt a helyén, törötten hevert a polc mellett. Emily ijedten fordult körbe. Valami kuporgott a polc tetején. A lény ráugrott a lányra és összekarmolta.

Emily sikitozva ébredt. Ijedten nézett körbe a szobájában. Egy hete álmodja ezt, minden nap egy kicsit tovább haladva a történetben. A valóságban nem ismerte a fiút, de érezte, hogy ő tényleg létezik.

A lány lassan felült és hátrasimította hátközépig érő haját. Ideje lenne már levágatnia. Sóhajtva állt fel és sétált a tükre elé. Felkapta kedvenc hajkeféjét és elkezdte kifésülni a fején lévő hatalmas gubancot. Mikor végzett, két copfba fogta és egy-egy szalaggal megkötötte barna haját. Oldalra pillantva észrevette a vörös ruhát, amit egy hete kezdett el varrni. Pont amikor megjelentek az álmok. Végigsimított az anyagon, a selyem csikizte a lány tenyerét. Még pár varrás és végre elkészül. Emily felkapta az asztalról a tűt  és befűzte a fekete cérnát. Előkereste a fekete anyagot, majd a ruha derekára mérte.

- Pont jó - mosolygott, majd elkezdte felvarrni az anyagra a selyemövet. Tíz perc múlva már a tükör elött forgolódott és igazgatta magán a ruhát. Csak egy röpke pillantást vetett az órára, de azonnal megdermedt. - A francba! Már ennyi az idő?

Gyorsan összeszedte az anyagdarabokat és összepakolt a kollégiumi szobájában. Ezután felkapta a szürke zoknijait és fekete topánkáit. A kesztyűit is felrángatta, de bosszankodva vette észre, hogy míg az egyik a felkarjáig, a másik a csuklójáig ért. Bosszankodva kapta fel a tűt, de rájött, nincs ideje befejezni már, ezért elrejtette a kis fémtárgyat a zoknijában.

  Épp végzett, amikor valaki kopogott. Kicsit félve nyitott ajtót, majd megnyugodva fújta ki a levegőt. Ugyanis nem Greg, hanem Nicolas állt előtte.

- Kész vagy?

- Igen, mehetünk - mosolygott rá a fiúra, majd megfogva a kezét elindult a kihalt folyosón. - Egyébként... Hova is viszel?

- Meglepetés - lépett mögé Nico és bekötötte a szemét. Elkezdte tolni a folyosón a lányt, aki kuncogva tapogatózott a sötétben. Hallotta az ajtó nyitódását, majd a hideg szelet, ami az arcába csapódott, amint kilépett. Döbbenten kapott a fejét takaró anyaghoz.

- Mit keresünk mi itt? - nézett körbe döbbenten a lány.

- Mondd csak, bízol bennem? - kérdezte a fiú.

- Persze - A lány kicsit furcsának találta, hogy a srác, akivel majdnem két éve jár, ilyeneket kérdez tőle.

- Kár - szólalt meg a fiú, majd megragadta Emily karját és elkezdte vonszolni a tető szélére.

- Hé, mit csinálsz? Engedj el! - kiáltotta a lány, de ő nem állt meg. Mikor már a peremen álltak, a lánynak kicsordultak a könnyei. - Kérlek...

- Mondtam már, hogy gyönyörű ez a ruha - suttogta bele Emily fülébe, majd meglökte.

Emily sikítozva ébredt. Ijedten nézett körbe, de meglepetésére nem a szobájában, hanem az utcán ébredt. Lassan felült és lesimította a haját. Az egyik copfjából elveszett a hajgumi, arca bal oldalán pedig egy hatalmas horzsolás terült el. Mikor felnézett, megpillantotta a kollégiumot, melynek tetején egy helyen félig le volt szakadva az eresz. Mintha valaki abba kapaszkodott volna...

A lányba villámcsapásként ért a felismerés. Vihogva terült el a földön. Nem tudta, meddig feküdhetett ott, amikor valaki egy esernyőt tartott felé. Mikor kezdett el esni?

- Jól vagy? - kérdezte egy ismerős hang.

- Gregory? Te vagy az? - nézett fel a fiúra, majd megint elnevette magát.

- Te meg honnan...

- Az nem fontos. Mondd csak, bízol bennem? - kérdezte a lány.

- Igen.

- Kár - nevetett fel a lány, majd elkapta a fiú felé nyújtott karcát és közel húzta magához. - Tudod, igazad volt. Nem kellett volna igent mondanom - kuncogta, majd beleszúrta a fiú nyakába a tűt. Mosolyogva állt fel és fordult körbe. Nem érdekelte, hogy szakad az eső. Szökdécselve indult el a szobája felé. A bejárati ajtó üvegében meglátta magát. Az arca jobb fele tele volt törésvonalakkal.

- Az Emily már nem is illik rám. Mostantól a nevem Scratch - mondta, majd nevetve belépett az ajtón és elkezdte keresni azt az embert, akiben a legjobban bízik.

Hát itt is van a Halloweeni rész. Na erre biztos nem gondoltatok, mi? Scratch története onnan jött, hogy nagyon unatkoztam és elkezdtem csinálni egy halloweeni sminket. Végül megszületett belőle S. aki teljesen úgy nézett ki, mint egy creepypasta. Úgy döntöttem, lerajzolom, írok neki egy történetet és kirakom. A kérdés az, hogy szeretnétek, ha Scratch felbukkanna a történetben máskor is? Nem lenne kulcsfontosságú szereplő, csak néha jelenne meg. Mindegy, boldog halloweent mindenkinek. És jó bulizást.

Az eredeti smink: