A házban csönd volt. Semmi se mozdult, minden békésen aludta az igazak álmát. Tökéletes. Lassan szedtem a lépcsőfokokat. Késem pengéjén néha megcsillant a hold fénye, ahogy elhaladtam egy-egy ablak mellett. Egy nagycsalád élt itt a kutyájukkal. A szőrős dög most a garázsban fetreng a koszos földön félig kilógó belekkel. Mindig is akartam egy ilyen kis korcsot, de a szüleim nem engedték. Bár mostanában már nem igazán számít, mit mondanak. Igaz nem is tudnak semmit se mondani. Ez a jó a halottakban. Sose zavarják meg az embert semmiben sem.

Mikor felértem az emeletre, elindultam a hálók felé. Az első szobában egy huszonéves lány szuszogott. A falakat mindenféle tinizenekarok poszterei díszítették. Hogy képesek ezek a hülye csitrik rajongani ezekért a nyáltengerekért?

Miután elvágtam a lány torkát, még kicsit kidekoráltam a szobáját. Fő a dizájn, már nem azért. Nem lett nagy átalakítás, csak a képek kicsit jobban hasonlítanak most a papírmaséra, mint fotókra. Meg a tapéta is tele van vágásokkal. Meg véres kéznyomokkal. Egyszóval az egész szobában káosz volt. És ezt alig két perc alatt.

A tehetségemet csodálva léptem be a következő szobába. Itt két srác volt. Az egyik mélyen aludt, de a másik fejhallgatóval a fején ült és a telefonját nyomkodta. Láthatóan nem vett észre. Komolyan, hogy lehet mindenki ennyire gondtalan? Vigyorogva léptem közelebb hozzá és toltam kicsit lejjebb a telefont a mutatóujjammal. Miután az eszköz kikerült a látószögéből, a srác dühösen kapta fel a tekintetét és kiabált rám.

- Ne már Brad! Ezerszer megmo... - halkult el a hangja, ahogy rájött, nem az vagyok, akinek hisz. Ijedten ugrott hátrébb - már amennyire tudott, tekintve, hogy még mindig az ágyon ült - és védekezve maga elé tartotta a kezét. Nyitotta a száját, de egy jól gyakorolt mozdulattal kezemet az ajkaira tapasztottam, megakadályozva ezzel azt, hogy idő előtt elrontsa a bulit.

- Shh... Nem akarjuk, hogy a tesó felébredjen, igaz? Elég késő van már, nem igaz? Holnap pedig iskola, nem igaz? - néztem rá, mire hevesen elkezdett bólogatni. Szemeiből sütött a félelem. Már nem kellett hozzá sok, hogy elsírja magát. - Mondd csak, te miért vagy akkor még fent? - kérdeztem, miközben a késem hegyével eltűrtem egy  barna hajtincset a homlokából. A mozdulatra összerezzent. Reakciója mosolyt csalt az arcomra. - Egész biztos vagyok benne, hogy a testvéred a család zsenije. Nincs igazam? - mosolyogtam rá mézesmázosan, mire megint elkezdett bólogatni. - Biztos mindenki vele foglalkozik inkább, mintsem veled. De ezen könnyen változtathatok - kuncogtam fel. - Csak egy apró vágás vagy egy határozott szúrás és a gond máris megoldódott! - míg beszéltem késemmel végigsimítottam az arcán és a torkán. Másik kezemmel továbbra is befogtam a száját. Már egy ideje érzem rajta a sós könnyeket. Megtört.

- Ne-e... - motyogta meggyötörten.

- Miért kell elvenni a kedvemet? Most olyan rosszul érzem magam - játszottam meg a sértettet, majd felröhögtem. - Valóban késő van. Már biztos te is fáradt vagy. Úgyhogy csak. Menj. Aludni - mondtam tagoltan, majd egy hirtelen mozdulattal felmetszettem a torkát. Szinte azonnal megpróbált felkiáltani, de sérült torkából csak bugyogó és hörgő hangok törtek fel. - Most pedig játszok egy kicsit a testvérkéddel is, jó? - kérdeztem barátságosan, majd átszökkentem a másik ágyhoz. - Hé Brad! - böktem meg a vállát. - A bátyád szeretne veled beszélni egy kicsit. Megígérem, nem fog sokáig tartani.

A másik fiú morogva tornázta magát ülőhelyzetbe, majd felém fordult. Ijedten hőkölt hátra. Na, azért nem vagyok ennyire gyönyörű! Utánanyúltam és elkaptam a pólója nyakánál fogva. Egészen közel húztam magamhoz és belevigyorogtam a képébe.

- Tudod, beszélgettem kicsit a testvéreddel. Elege van, hogy mindig veled foglalkoznak helyette. Tudod, meg tudom őt érteni. Úgyhogy tégy meg nekem egy szívességet. Csendben halj meg! - a vértől már így is síkos kést könnyedén állítottam bele a mellkasába. Vigyorogva álltam fel és fordultam meg a tengelyem körül. A másik srác még ugyan lélegzett, de már nem volt teljesen magánál. De egyvalami felkeltette a figyelmemet. A telefonja a kezében volt. A képernyőn egy sms látszott. Közelebb hajoltam, hogy meglessem, ki tud az itt történtekről. - Átkozott! - hördültem fel, amikor megláttam a segélyhívó számát. Le kell lépnem. Nem foglalkoztam a többi emberrel a házban, hangos trappolással indultam le az emeletről.

Utam a garázshoz vezetett, ahol a kezembe kaptam a már előre odakészített benzineskannát. Gyorsan végig locsoltam a kis helyiséget és a földszintet, majd meggyújtottam egy gyufát és elhajítottam. A ház egy másodperc alatt kelt életre körülöttem. A lángok szanaszét futottak, mindent befestve sárgával. Nevetve néztem egy darabik a művemet, majd mikor meghallottam a szirénákat, gyorsan kirohantam az égő házból. A maradék benzin segítségével felgyújtottam az egyetlen kijáratot, majd elrejtőztem a bokrok között. Mikor az ügyeletes rendőr végre megérkezett, kapkodva rohant a égő épülethez. Megvártam, míg nem figyel, majd óvatosan mögé lopództam és hátba szúrtam. Késemet vigyorogva töröltem a pulcsim ujjába. Még egy pillantást vetettem a mesterművemre, majd elindultam az erdő felé.

Mint említettem, ez egy ilyen nyugodt kis rész lett. Na hagylak titeket! Jó éjt!