Bár csak egyszer láttam eddig a lányt, de szinte teljesen úgy nézett ki, mint az előző találkozásunknál. Sötétszürke, már-már fekete pulcsi volt rajta. Fekete-fehér combharisnyája eltünt a piros talpú bakancsában. A haja vizesen tapadt az arcához. Szájában egy nyalóka volt, egyik zsebéből pedig egy szürke plüss macska lógott ki.

Ő is végigmért engem, majd kivette az édességet a szájából és elmosolyodott. Intett, hogy kövessem, majd elindult egy árnyékosabb zúg felé. Bár nem szívesen hagytam el a biztonságos nyílt terepet, nem hagyhatom futni ezt a remek lehetőséget. Két hatalmas lépéssel utol is értem a lányt.

- Nem voltál meglepődve, hogy én vagyok itt - mondta halkan.

- A bátyámon kívül te vagy az egyetlen, aki tudja, hogy itt vagyok. És ő hamarabb folyt még álmomban, minthogy üzeneteket küldözgessen. Na meg, nagyon kislányos az írásod - nevettem fel, mire durcásan nézett rám. Tényleg olyan, mint egy gyerek. - Azt hittem ő is itt lesz.

- Tudod, alapból nekem se kéne itt lennem - érintette össze maga előtt a két mutatóujját.

- Világos. De mégis ide hívtál - néztem rá érdeklődve.

- Figyelj - állt meg. A károkért nyúlt és maga felé fordított. De ahelyett, hogy elengedett volna, amint elérte, hogy megmozduljak, inkább két kezével körbefonta az ujjaimat. Lábujjhegyre állt és a fülemhez hajolt. - Többen vagyunk, mint hiszitek.

- Mi? - léptem hátra egy fél lépést, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Kagekao felvette a kapcsolatot pár Japán döggel. Nem tudom pontosan mennyien vannak.

- Miért mondod ezt el? - pillantottam gyanakvóan arra a vörös íriszekkel tarkított arcra.

- Így igazságos - vonta meg a vállát.

- Gyilkosok vagyunk, nem holmi szeretetszolgálat. Ugye tudod, hogy fordított helyzetben én nem tenném meg ezt? - tettem fel a kérdést, amire csak egy bólíntással válaszolt.

- Hadd döntsem el én, hogy mit csinálok - suttogta Cherry a fülembe, majd hátrébb szökkent. Zavarodottan húztam fel a szemöldököm a tettére.

- Ha?

- Mennem kéne - hajtotta le a fejét, majd megfordult.

- Hé! - kiáltottam utána, mire megtorpant ugyan, de nem nézett rám. - Köszi.

- Nincs mit! - nézett hátra a válla fölött, majd kuncogva elkezdett futni és átlendült a temető hatalmas, régi téglafalán, amit szinte teljesen benőtt már a borostyán. Még jó darabig álltam a zuhogó esőben, kezemben az esernyőmmel. Végül egy nagy sóhajjal hátat fordítottam a kerítésnek és elindultam haza.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Óvatosan nyitottam ki a bejárati ajtót és léptem be az előszobába. Az esernyőt leráztam, majd visszatettem a helyére, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy valaki kiment az éjszaka közepén. Lerugtam a sáros fekete cipőt, majd felkaptam a kezembe és elindultam a szobám felé. A nappaliból gyér fény világított, de a tévé hangját nem lehetett meghallani a folyosón. Vigyáz a, hogy ne kerüljék szem elé, belesetem a szobába. Ben a kanapén ült kezével támasztva az állát és unottan nyomkodta a távirányítót. Néhány adónál elidőzött, de aztán fencsóválva átnyomott egy másik csatornára. Mellette a telefonja egyfolytában villogott a bejövő értesítésektől.

- Meddig fogsz még ott ácsorogni, mint egy hülye? - kérdezte, de nem nézett felém.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - léptem oda hozzá és lehuppantam mellé.

- Olyan hangosan trappolsz, mint egy elefánt - mondta, majd felvett egy tálat maga mellől és felém nyújtotta. Kivettem egy marék csipszet és szemforgatva bekaptam.

- Mondod te? Az udvarról lehet hallani a mobilpittyegést! - néztem rá vádlón.

- Hol voltál?

Nem válaszoltam, csak néztem, ahogy kapcsolgat össze-vissza. Még mindig nem vagyok biztos az információkkal kapcsolatban. Akár az egész lehet egy hazugság is. Egy értelmetlen és tök felesleges hazugság. Talán nem is kéne foglalkoznom vele. Hisz Japán a világ másik felén van.

Haj, miért nekem kell minden ilyenről elsőnek tudnom? Ez olyan idegörlő!

- Találkozóm volt - sóhajtottam fel, majd felálltam. - Megyek, beszélnem kell Slendyvel.

- Sok sikert - intett, de már megint a képernyőre meredt.

- Jah, az kelleni fog - horkantottam fel halkan, majd elindultam a dolgozó szoba felé. Eddig talán egyszer jártam ott, akkor is csak pár percig. Leginkább a proxynak van bejárása a terembe, lévén, ők már előttünk is itt voltak.

A folyosóról már látszott a hatalmas tölgyajtó, ami Slendyvel szobáját rejtette. Bár inkább nevezhető csarnoknak, hisz a belmagasság két egymáson álló zsiráf méretével egyenlő. Nekem irracionálisan nagynak tűnt, de Slendy magasságát elnézve pont megfelelő. Két határozott lépéssel az ajtó előtt termettem és egy hatalmasat rásóztam a fafelületre. Ez nem bizonyult valami jó ötletnek, mert szinte hallottam a csont reccsenését a csuklómban. A célt viszont elértem, mert bentről közeledő léptek zaja visszhangot mindenfelé a kihalt folyosón.

- Nem veszünk semmit - dölt ki Scratch a félig nyitott ajtón röhögve. - Oh, szia Jeff. Mit csinálsz itt?

- Ezt én is kérdezhetném - toltam félre a lányt, majd beléptem a dolgozó szobába. - Slender merre bujkál? - néztem körbe.

- Miért?

- Meg kell beszélnünk valami fontosat - mondtam félvállról.

- Gyere! - ragadta meg a kezemet, majd elkezdett maga után húzni. Berántott egy hatalmas polc mögé, ami egy üveggel fedett terasz szerűséget takart. A panoráma ablakok előtt egy apró asztal állt, mellette négy hozzá illő székkel. A polip az egyik ilyenen ült, kezében egy borospohárral és kifelé bámult az ablakon. Az érkezésünkre hátra fordult. Fejét oldalra döntötte, kifejezve az érdeklődését.

- Hát te, Jeffry?

- Beszélnünk kell! - siettem oda hozzá. - Fontos!

-Rendben, ülj csak le - mutatott a szabad székekre. Közben a vörös ruhás lány is elfoglalta a helyét.

- Bort? - bökött felém egy félig teli sötétzöld üveggel.

Csak megráztam a fejem, majd leültem az egyik szabadon maradt helyre. Slendy érdeklődve dőlt előre, állát összekulcsolt kezein pihentetve.

- Ezt négyszemközt kéne megbeszélnünk - utaltam a mellettünk vedelő Piroskára.

- Scratch a rangidős, úgyis elmondanám neki.

- Azt hittem, a bohóc a legidősebb - kezdtem el fejben számolni.

- Mármint Scratch a legérettebb közületek. Ráadásul hihetetlen erős is - mondta, 'mire akaratlanul is összerándultam. Eszembe jutott, milyen könnyen bánt el a halhatatlan nővérrel.

- Oké… szóval nem vagyok biztos, hogy mennyi a valóságtartalma, de… többen lettek.

- Kik? - nézett rám Scratch.

- Ezt hogy érted? - kérdezte pont ugyanakkor Slendy.

- Zalgoék. Állítólag hozzájuk állt pár Japán szellem és kísértet.

- Szellemek? - csillantak fel a barna hajú lány szemei. - Asszem, meg van a dolgom - dőlt hátra, majd elkezdte csavargatni az egyik kiálló tincsét.

- Ezt hogy érted? - néztem értetlenül rá.

- Előre el lett tervezve, hogy ki kivel fog majd harcolni. Képességek alapján válogattunk. Sajnálatos módon ők többen vannak nálunk, így muszáj volt még pár embert szereznünk. Ezért van itt Scratch - mondta Slendy. - A felállás: Te ugye értelemszerűen a testvéred ellen fogsz harcolni. Eyeless a démon kislánnyal, Ben pedig a bábossal küzd meg. A proxy viszi Nurse-t, Painter-t és Kagekao-t. Laughing végre lerendezheti az ügyeit a Grossman fiúval, Smile.dog addig lefoglalja Lulut. Clockwork és Sally pedig Judge Angel és Cherry Pau ellen áll majd ki - sorolta a neveket.

- Sally is harcolni fog? - húztam fel kérdőn a szemöldökömet.

- Persze! Az a kislány aztán tud egyet és mást - füttyentett elismerően a lány.

- És neked mi lenne a dolgod?

- Alapból Zerora figyelnék Seedievel együtt, de az új játékosokkal asszem picit több munkánk lesz a szörpamaccsal - tette mutató ujját a szájára Scratch, miközben magában számolt valamit.

- Nem gondolod, hogy sértő egy több, mint négy méter hosszú lényt le szörpamacsozni? - gondolkodott el Slendy, majd a poharár a szájához - vagy is inkább annak helyéhez - emelte. Már épp megkérdeztem volna, hogy hogy akar inni, amikor a bőre elkezdett repedezni. Egy másodperc múlva a fehér hártyaszerű bőr átszakadt. A polip a frissen létrehozott szájához érintette az üvegpoharat, majd megdöntötte azt. Miután végzett az ivással, megtörölte a száját, ami már kezdett újra összeállni egy nagy bőrfelületté.

- Ööö… asszem jobb, ha lefekszem - álltam fel és indultam az ajtó felé.

- Jeffry! - állított meg a polip. - Leszokhatnál erről az éjszakai mászkálásról. Nem jönne most jól egy haláleset.

- Persze, persze, majd igyekszem - legyintettem egyet hátra se nézve, majd kizártam a hatalmas faajtót, kiléptem rajta, majd nemes egyszerűséggel becsaptam magam mögött. Magam se tudom, miért, de vigyorogva indultam el a szobám felé.

Élek emberek! Ebben a kis szünetben végre összeállt a pontos cselekményszál és nagyon kevés van hátra a végéig. A szülinapomig talán még be is fejezem a könyvet. Belegondolva, már több, mint fél éve írogatok a részeket. Nyugi, nem terveztem nosztalgiázni. Remélem ezt a részt a Wattpad végre szíveskedik kirakni időben. Az előző rész ugyanis karácsony utáni első hétfőn kész volt már, de mégse rakta ki az oldal, pedig nekem azt írta ki, hogy fent van. Meg úgy döntött, kitöről pár embert azok közül, akiket k követek itt. Na mindegy.

Szóóóval, inkább hagylak titeket, úgyhogy, sziasztok!

Úi.: Egyébként ez eddig a leghosszabb fejezet.