Luke Hemmings

Öt napja itt fekszik mozdulatlanul. De én minden nap bejöttem és most is itt vagyok. Elmeséltem neki a napjaim és két napot itt is aludtam. Nem adom fel. Érzem, hogy nemsokára fel kel. Persze a seb kifertőtlenítésbe már profi vagyok. És amugy egyre jobban gyógyúlnak csúnya sebei. De annyira hiányzik már ,hogy lássam, csodás zöld szemeit.

-Mondd már meg, mikor akarsz végre felkelni? Hm...kezdek fáradni ebbe a reménykedésbe ,hogy valaha is újra lássam a zöld szemeid. Amugy tegnap...ne tudd meg! Payne akkorát behúzott Richárdsonnak! Látnod kellet volna. Persze Louis szét választotta őket. Ha nem Payne akkor tuti én verem be annak a szarnak a képét amiért ezt művelte veled. -Lágyan simítok végig egyre borostásabb arcán.

Megint igazából betudtam annak ,hogy halucinálok de mintha megrebbentek volna pillái. De amikor elfordította a fejét akkor már biztos voltam benne, hogy éledezik. Ne tudjátok meg, mekkor öröm és boldogság szalad végig minden kis porcikámon. Megszorítottam enyhén a kezét.

-Gyerünk Michael. Kérlek...menni fog. Csak szépen nyisd ki a szemed.-bíztattam mert tudom mostmár ,hogy hall mert rebegtek szempillái. Próbálkozik. Úristen én mindjárt kiugrok a bőrömből. Egy puszit nyomtam kézfejére.

-Luke...-nagyon hallkan nyöszörögte. Lassan nyitja fel szemeit mintha a szempillái mázsás súlyúak lennének. Elkezdett köhögni amit meg is értek mert napok óta nem ivott-nem evett.

-Kuc-kuc.-mondtam egy ellágyult mosolyal. Annyira boldog vagyok, hogy felébredt. Annyira nyálasan boldog. Fáradt mosoly jelent meg ajkain.

-Mindig...hallottam ,hogy.. itt vagy. Azt is....mi...mikor...énekeltél.-nehez beszélt.-hozol...egy pohár vizet...lécci?

Egyből pattantam fel és hozom is neki azt a pohár vizet.

Michael Clifford

Csak Luke miatt tudtam erőt venni magamon ,hogy felkeljek. Ő tudta elérni ,hogy valamiért érdemes legyen felkelni. Minden nap bejött elmesélni a napját és, hogy alig várja ,hogy...ha jól emlékszek ,idézem "Bazdmeg! Nyisd má' ki a szemed mert kinyitom helyetted!" Na de hamar vissza is jött egy pohár vízzel és egy orvossal. Letette a vizet a kis szekrényre ami az ágy mellet van. Az orvos viszont segített nekem felülni. Ennyitől szédülni kezdtem és a fejemhez is kaptam. Nem is vettem észre, hogy az is be van fáslizva egy kis részen. Viszont az orvos elkezd vizsgálni és nyomott az infúzióból. Idegesített de jelenleg nincs erőm ellenkezni úgy kb bárkivel is. Csak ott ültem mint egy kisfiú akit vizsgálgat a doktór bácsi.

-Meddig...kell még...bent lennem?-nagy köhögések közepette ki tudtam nyögni kérdésem. A torkom, akár egy szahara sivatag.

-Még pár napig bent kell tartanunk, magát, Mr.Clifford és aztán vissza viszik a fogdába.-mondta a doki de azért...a szemébe nézve láttam azt a kis félelmet mert börtön rab vagyok. Jajmár!

-Értem. Mostmár meg ihatom a vizet amit a barátom hozott be?-próbáltam gúnyos lenni de nem jött össze. A hangom olyan mintha csikorgatnának két kés pengéjét. Persze a barát szóra ,Luke egyből felkapta azt a szőke buksiját.-Mi az...-köhintés-nem olyan...barátra gondol...-még egy köhintés.-Gondoltam.

Na de az orvos kiment és lassan a pohárért nyúltam. A pohár is olyan volt mintha mázsás súly lenne. Nagyon el vannak ernyedve az izmaim. Lassan kortyolgatni kezdtem és szinte egy felfrissülés ment rajtam keresztül ,hogy megihattam ezt az egy pohár vizet.

-Luke...mi a baj?-eléggé szomorkásan bámult ki az ablakon.

-Semmi.-Felém fordul és egy halovány mosoly kúszik ajkaira.-Örülök, hogy felébredtél.

-Látom.-forgattam meg szemeim.-Gyere má' ide.-nyújtom felé mind a két kezem.-Gyorsan mert hamar fáradnak.-mosolyogtam.

Mostmár egy öszintébb mosoly jelent meg ajkain majd elindult felém. Mikor elém érte, nem megöleltem hanem fogtam a trikója nyakát és magamhoz húztam. Ezzel meg is csókoltam. Istenem de jó végre újra érezni telt ajkait. Éreztem rajta a meglepödöttséget de aztán viszonozta csókom. Először elég vadnak indult de aztán egyre lassúbb lett az egész. Lassú és szenvedélyes. Sajnos hamar el kellet válnom tőle mert fogyni kezdett a levegőm. Ez...annyira furcsa volt de mégis...annyira jó.
Homlokát az anyémnek támasztotta.

-Minden egyes szavadat hallottam még itt voltál. Köszönöm,...baby.-Eddig csak azért neveztem így mert hát miért ne. De mostmár...más okból is. Viszont...eszembe jutott a Harrys fogadás. Egyből elfordítom a fejem Luketól. Joga van tudnia de akkor...meg fog utálni egy életre.

-Mikey....-mutatóujjával vissza fordította arcom.-Mi a baj?

-Semmi különös.

-Michael Clifford...az őröd vagyok. Előbb utobb megtudom.

-Nem mondthatom....el...mert...-na jó, mi ez a köhögő roham?!-mert akkor...mégjobban utálni...utálni fogsz mint most.

-Nem utállak te majom.-mosolygott majd egy puszit nyom ajkaimra. De ha ezt elmondom akkor utálni fogsz.-Szóval...-ül le a székre.

-Nem lehet Luke!

-Miért nem?

-Mert...mert nem.-hajtom le a fejem.

-Nem bízol bennem?

-Nem erről van szó. Hanem....hanem akkor még azt a kis bizalmadat is elvesztem amit...amit belém vetettél.

-Michael...

-Lucas...

...

Bocsanat a helyesirasi hibak miatt. Nem neztem most at. Remelem attol teszett.