Egy esős éjjelen édes álmomból a telefonom csörgése ébresztett. Ki lehet az ilyenkor? Mérgesen lelöktem magamról a takarót, s a mobilomért nyúltam. A képernyő bántó fénye miatt elsőre nem tudtam kivenni a nevet. Jungkook?

– Tudod te, hány óra van? – szóltam mérgesen a készülékbe. – Éjjel negyed három! – morogtam.

– Csak engedj be – hallatszott a fiú didergő hangja.

– Hogy mi?

De inkább kezdem az elejéről...

Jiyeong vagyok, egy átlagos 18 éves, szöuli lány. Lassan másfél éve, hogy megismerkedtem egy fiúval, Minjae-vel az interneten. Egy kedves, életvidám srác, hasonló érdeklődéssel.

Kezdetben csak KakaoTalkon írogattunk, de később számot is cseréltünk, hogy internet nélkül is elérjük egymást. Többnyire szövegesen tartottuk a kapcsolatot, de néha beszélgettünk is. Röviden és tömören, de hangja így is teljesen megbabonázott.

Pár hete egy üzenetre ébredtem. Tőle. „Találkozzunk." Rövid volt és nyers, de mindent elmondott, amire vágytam. Igen, hiszen eljött a várva várt pillanat: láthatom a fiút, akibe vakulásig beleszerettem.

– Végre megismerhetem! – ugráltam körbe a szobámban. Amint kifáradtam, vigyorogva dőltem el az ágyamon. – „Mikor?" – írtam az egyértelműen belegyező kérdést.

„Említetted, hogy szereted a BTS-t" – érkezett a válasz pár perc elteltével. – „Jövő héten lesz egy fanmeetingjük."

„Ott leszek!" – írtam gondolkodás nélkül, mire egy mosolygós arccal fejezte ki örömét a válaszomra.

Csiga tempóban ugyan, de elérkezett a nap, ami miatt a szívem már egy ideje a megszokottnál hevesebb tempóban vert. Csinosan felöltöztem, s nyitás előtt egy órával megérkeztem a helyszínre. A sor már így is iszonyatosan hosszú volt, s szidtam magam, amiért nem voltam képes hamarabb elkészülni.

Tekintettemmel végig Minjae-t kerestem. Bár fogalmam sem volt, hogyan is nézhet ki, de nem is számított, mert nem hogy őt, de egyetlen fiút sem láttam. Mégsem tudott eljönni? Másfél óra sorban állás után mindenki elfoglalta a helyét, s a meeting kezdetét vette. Minden a megszokott rendjén zajlott le, s végre a dedikálás következett. Minjae nem hagyott nyugodni, egész végig a közönséget pásztáztam, hátha megpillantom.

Én következtem a sorban. Szépen letérdeltem, ahogyan a többiek, s elővettem a fiúk utolsó albumát. Suga volt az első, majd Jimin, V, Rap Monster. Mindannyian belefirkantották nevüket a rózsaszín könyvecskébe, beszélgettünk, lepacsiztunk. A leader után Jungkook következett.

– Szia! – mosolyogtam rá.

– Szia! – villantotta ki ő is fehér fogait. – Láttam kerestél valakit – monda, miközben a nevét a füzetbe írta.

– Tessék? – ráztam meg a fejem.

– Kerestél valakit, nem igaz? – vigyorgott rám. Honnan tudja?

– Ami azt illeti... igen – sóhajtottam.

– Megtudhatom, hogy kit? – könyökölt az asztalra.

– Egy fiút – hebegtem vörös arccal.

– Mekkora szerencse! Én is az vagyok – mutatott magára nevetve. Aranyos tettén elmosolyodtam.

Kedves volt tőle, hogy fel akart vidítani, de belül így is mardosott a keserűség.

– Ő... nem jött el – hajtottam le a fejem könnyeimmel küszködve. Nehogy elsírd már magad! Pont itt... előtte.

– Hogy hívják? – feküdt az asztalra, hogy láthassa arcomat.

– Minjae – szipogtam a meginduló könnyeket kitörölve szememből.

– Jiyeong? – kérdezte remegő hanggal. Nevem hallatán felkaptam a tekintetem. – Eljöttél? – pislogott rám meglepetten. Hogyan? Mi? – Én vagyok Minjae. Vagyis ezen a néven ismerkedtem meg egy Jiyeong nevű lánnyal – magyarázta zavartan. – Te vagy Jiyeong? – szegezte rám a kérdést.

A fejem teljesen kiürült. Csak tátogtam az ámulattól, majd hirtelen minden elsötétült.

***

Valami nedveset éreztem a homlokon, arcomat pedig apró ütések érték. Lassan kinyitottam a szemem, s Jungkook aggódó tekintetével találtam szembe magam. A meglepettségtől nagy lendülettel ültem fel, így homlokom övének vágódott. A vizes törölköző, ami valószínűleg a homlokomon volt, pedig az ölemben landolt.

– Auch! – kapott sajgó részéhez a fiú. – Kicsit óvatosabban – nevetett.

– Nagyon sajnálom – biccentettem bocsánatkérően.

– Bepirosodott – hajolt lassan közelebb –, a homlokod – simította el a frufrum mosolyogva.

– A tiéd is – vigyorogtam, mint a tejbetök, majd elnevettük magunkat. Arcom elkomorodott, amint eszembe jutott, miért is vagyok itt. – Miért? – leheltem szinte hallhatatlanul. Ő csak kérdőn oldalra billentette a fejét. – Miért tetted ezt... Minjae? – meredtem rá érzéstelen arccal kiemelve a hamis nevet. Nagyot sóhajtott, majd zavartan a hajába túrt.

– Idolként elég nehéz ismerkedni, igaz barátokat szerezni – magyarázta. Barátokat mi? A szó éles késként fúródott szívembe. – Mindenki csak egy csillagot lát maga előtt... pozitív vagy negatív értelemben – hajtotta le a fejét. – Álnévvel ezt könnyen ki tudtam küszöbölni.

– Igen – szöktek könnyek a szemembe –, mert másnak kiadni magad, átverve ezzel a barátaidat igazán jó dolog – jegyeztem meg gúnyosan. A végére már majdnem kiabáltam. – Becsapva... engem is – tettem hozzá elhaló hangon.

– Egyszer sem gondoltam, hogy beléd fogok szeretni! – szavaiba beleremegett a helyiség.

Hangereje meglepett, de amit mondott, az még jobban. Ledermedve pislogtam rá. Jól hallottam? Arcán hasonló kifejezés ült, mint enyémen.

– Szeretsz? – dadogtam.

Szemei kikerekedtek, majd elfordult. Fülei vörös színben izzottak. El sem akartam hinni, hogy ilyet mondtam hangosan. Égő arcomat tenyerembe temettem, de ezzel nem törölhettem ki korábbi kérdésemet.

– És ha igen? – motyogta alig hallhatóan. Kezeimet ölembe ejtettem. – Ha valóban szeretlek? – fordult meg, de tekintetét elkapta, amint az találkozott az enyémmel.

– Én is – súgtam magam elé. Pislogni sem mertem, nehogy lemaradjak arca bármily apró rezzenéséről.

– Megcsókolhatlak? – nézett mélyen a szemembe.

A hirtelen jött kérdéstől kicsit hátrahőköltem, de bólintottam. Ahogy egyre közelebb hajolt lehunyta szemeit. Példáját követtem, s immáron csukott szemekkel vártam, hogy ajkaink találkozzanak. Olyan közel volt, hogy lehelete a bőrömet csiklandozta, ami akaratlanul is mosolyt csalt arcomra.

– Felébredt? – csapódott ki az ajtó. Ijedtünkben két méterre ugrottunk egymástól. – Aigo, csak nem megzavartam valamit? – lépett mellénk J-Hope sunyi vigyorral az arcán. Jungkookkal egyszerre válaszoltunk.

– Nem! – nyögtem ki én.

– Igen! – vágta rá Jungkook. Eltérő válaszunk összezavarta az idősebb fiút, mi pedig elnevettünk magunkat. – A lehető legrosszabbkor toppantál be, hyung – állt fel mellőlem Jungkook erőltetett mosollyal az arcán. – Gyere! – nyújtotta felém a karját, hogy felsegítsen.

– De az Armyk is és mi is nagyon aggódtunk – biggyesztette le az ajkát J-Hope, a lehető legaranyosabb arcát mutatva ezzel..

– Akkor úgy tűnik, ki kell mennünk – fordultam Jungkook felé.

– Úgy tűnik – mosolyogtunk össze. – De remélem, máskor is találkozhatunk – súgta a fülembe, ahogy kiléptünk az ajtón.

***

Három hét telt el az eset óta. Minjae-vel... azaz Junkookkal ugyanúgy tartottuk a kapcsolatot, mint a találkozó előtt. Nagyon hiányzott. Sajnos nagyon elfoglalt volt a próbák, fellépések és interjúk miatt, így bármennyire is akartam, nem találkozhattam vele.

Egy esős éjjelen édes álmomból a telefonom csörgése ébresztett. Ki lehet az ilyenkor? Mérgesen lelöktem magamról a takarót, s a mobilomért nyúltam. A képernyő bántó fénye miatt elsőre nem tudtam kivenni a nevet. Jungkook?

– Tudod te, hány óra van? – szóltam mérgesen a készülékbe. – Éjjel negyed három! – morogtam.

– Csak engedj be – hallatszott a fiú didergő hangja.

– Hogy mi? – ráztam meg a fejem.

– Nyisd ki az ajtót – szólt erélyesebben, s ezzel együtt a csengőnk is megszólalt. Az nem lehet!

Újabb csengetés hasított bele az éjszakába, mire hajlandó voltam kipattanni az ágyból, majd az ajtóhoz szaladtam. Ahogy kinyitottam az ajtót egy velejéig átfagyott, teljesen elázott, didergő Junkookot pillantottam meg a küszöbön.

– Végre! – furakodott be mellettem a lakásba útközben ledobva a cipőit.

– Hát te? – pislogtam meglepetten.

– Írtad, hogy a szüleid nem lesznek itthon a hétvégén – nyögte magyarázat címszóval.

A kijelentés egy halvány mosolyt csalt az arcomra. Nem kellene ilyen dolgokat megosztanom az interneten... idegenekkel. Újra szóra nyitotta a száját, de leállítottam.

– Mindenekelőtt zuhanyozz le, mert meg fogsz fázni – toltam be a fürdőbe. – Nagyon felelőtlen vagy – korholtam.

– De... nincs száraz ruhám – állt meg az ajtóban.

– Amiatt ne aggódj – mosolyogtam. – Siess! – löktem be a kicsempézett helyiségbe.

Amint ez megtörtént, beszaladtam a szüleim szobájába, és összekapkodtam pár ruhadarabot apukám fiókjából. Ha megtudják, hogy egy fiú járt nálam, sosem fognak bennem megbízni.

A ruhákkal a kezemben a fürdőszoba előtt vártam, míg végez. Pár perc elteltével az ajtó résnyire nyílt, s Jungkook egyik kezével hadonászott fel-le. A helyzet akaratlanul is kuncogást váltott ki belőlem.

– Ne nevess! – morgott, de hallatszott, hogy ő is mosolyog.

– Bocsi, bocsi! – ragadtam meg a csuklóját, s kezébe nyomtam az összeszedett holmit.

– Kicsit nagyok – lépett ki a fürdőből néhány pillanat múlva, lógó ruhaneműit vizslatva.

– Hát igen. Apukám nem egy pehelysúlyú férfi – mosolyogtam. Gesztusom viszonozta. – Szóval... miért is jöttél? – tettem fel a fontos kérdést.

Válasz helyett egyre közelebb lépett hozzám, s magához szorított. Az elmém teljesen kiürült. Így álltunk hosszú pecekig. Lassan eltolt magától. Kezével végigvezette állam vonalát, majd hüvelyujjával alsóajkamra simított, melytől párnácskáim szétváltak. Szemhéjaimat lehunytam, így a következő pillanatban csak azt érzékeltem, ahogyan Jungkook gyengéden megcsókolt. Lassan eltávolodott, majd tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.

– Ezzel már tartoztam egy ideje. – búgta mélyen a szavakat. Az ámulattól csak bólintottam. – Remélem, nem gond, ha itt töltöm az éjszakát – Szintén csak egy biccentés volt a válasz.

Elmosolyodott, s ajkait újra enyéimhez tapasztotta. Újra és újra megcsókolt. Egyre hosszabban. Egyre... szenvedélyesebben.