– Na, mit gondolsz? – hajol hozzám Dina suttogva.

– Eddig ez tetszik a legjobban!

Erre bólint. – Igen, nekem is. Közöljük vele is, vagy tartsuk titokban? – biccent fejével a tulaj irányába.

Hangosan felnevetek. – Közölhetjük!

– Kivesszük! – szólal meg Dina. Olyan bátortalan volt a kapcsolatunk elején, mostanra mégis olyan határozott lett. Vajon miattam, vagy csak így alakult?

A nő erre megfordul, és kedvesen ránk mosolyog. – Rendben, akkor akár már most alá is írhatjuk a papírokat.

Bemegyünk a nagyobb szobában. Egy apró újpalotai lakásban vagyunk, nincs erkélye, és egy kis nappalival, meg egy még kisebb szobával rendelkezik. Nekünk viszont ez bőven elég. Egy kicsit sajnálom, hogy otthagyom a belvárost, de lássuk be, amúgy sem voltam akkora parti arc, hogy problémát jelentsen azután a néhány átmulatott este után hazajönnöm az éjszakaival. A bejárás miatt meg nem aggódom, itt van a ház alatt egy hatalmas parasztelosztó, szóval a közlekedés igazán jó.

Az ablakhoz sétálok, amíg a nő előrángatja a papírokat a táskájából. Alattunk hömpölyög a Fő tér forgalma, az egész olyan nyüzsgő, mégis érezni, hogy ez már a külváros. Otthonosnak érzem, mintha mindig is ide tartoztam volna. Itt fogunk Dinával ketten lakni, mintha valóban elkezdődne a felnőtt életem.

– Három példányban kellene aláírni, ha elolvasták, és megfelelőnek találják. – A nő szavaira otthagyom az ablakot, és leülök hozzájuk az egyik fotelbe. Nekiállok, hogy végigolvassam a szerződést. Elég jogi szövegesre sikerült a megfogalmazás, erősen kell rá koncentrálni, de a végén nekem teljesen korrektnek tűnik.

– Szerintem jó.

– Szerintem is – válaszolja Dina.

A lap aljára kanyarintom a nevem. Furcsa érzés. Akkor ez most már a mi kis bérelt otthonunk.

Alig, hogy végzek a papírokkal, megrezzen a telefonom. Alex írt.

Visszavonta az értékelést.

A homlokom ráncolom, csak lassan esik le, hogy Zalánról beszél. Megnézem a Facebook oldalt, ahonnan valóban eltűnt az értékelés, sőt! A kommentje sincs már ott. Ellenőrzöm a Youtubot, Instát, de mindenhonnan eltűntek a kommentjei.

– Zalán visszavonta a kommenteket, és az értékelését – súgom oda Dinának.

– Úgy tűnik, mégis hatással voltál rá.

– Úgy – bólintok. Valóban, ezek szerint végül egyetlen dologra volt szükségem a problémáim megoldásához: őszinteségre. Az egész idő alatt csak ennyi kellett volna. Milyen ostoba dolog, hogy nekem ez jutott eszembe utoljára.