Nem örülök ennek a hangzavarnak, de most mit lehetne tenni? Ez van, ha az ember többedmagával él. Leszarják, hogy akar-e bulit, avagy nem. Szóval ma mán dógozni azt nem fogok, ez mán borítékolva van, így hát ma estíre pihengetést terveztem. Egy kicsit játszom, osztán megnézek egy filmet és húzok is aludni, legalább hónap reggel korán kezdhetek. Kattintgatok a megnyitott oldalak között, egy-kettőt nem ártana mán bezárni, mert csak lassítják a böngészőt. Az Outlook jelez. Jött egy e-mailem. Biztos valami elkószált hírlevél, ami valami furcsa okból kifolyólag nem a spam mappában landolt.

No lám! Ez nem hírlevél. Állásinterjú, méghozzá egy jó nagy multinál. Skypon kívánják megtartani, mert annyira tetszett nekik a tesztem. Erre mán inni kéne, de még a WC-ig is olyan kínkeserves eljutni, hogy a hüttőt meg se kockáztatnám.

Mintha kopognának az ajtómon. Biztos valami barom nekidőlt. Faszom ki van mán ettől a csődülettől, remélem lassan megunja mind.

A rumlis jány nyit be hozzám. Ez meg mit akar tőlem? Úgy néz körbe, mint aki múzeumba érkezett. Csodálkozik mindenen, még a galérián is, pedig tudtommal az összes szoba ugyanígy van berendezve.

– Tán segítsek valamiben?

– Aha. – Becsukja maga mögött az ajtót. – Csak bejöttem hozzád dumálni. Hoztam sört.

Leteszi elém a sört, majd lekuporodik a parkettára. Mi van ezzel? Meszet evett? Mondjuk a sört nem bánom, de ezek után takarodhatna is kifele innen.

– Mirűl?

– Ne legyél már ilyen ellenséges! Még alig beszélgettünk, pedig együtt élünk. Mesélj magadról!

Előredőlök a székemen, hátha le tudok szűrni valamit a rumlis jány ábrázatábó', mer' nem igazán értem, mit akar ez én tőlem. Kinyitom a söröm, miközben szívélyesen válaszolok neki:

– Hát én magánvállalkozóként végzek adatbányászatot mindenféle cégeknek.

– És ezt itthonról csinálhatod?

– Persze. Én e'végzem a dógom, ők meg utalják szípen a kártyámra a lovettát.

– Miért pont ide költöztél? Hogy tetszett meg ez az albérlet?

– Most mi ez itt? Kiha'gatás?

– Csak kíváncsi vagyok rád. Szerintem nem normális, hogy egy éve együtt lakunk, és nem tudunk egymásról semmit. Téged ez nem zavar?

Kicsit morfondírozok a válaszadás előtt, de nem annyira a kérdésén, inkább csak azon, hogy akárhogy töröm a fejem, úgy rémlik, valahogy mégis kibírtuk az egy év alatt ismerkedés nélkül. Sőt! Kibírtam én a két év alatt is ismerkedés nélkül.

– Nem, nem igazán.

Oldalra biccenti a fejit, a szemét összehúzza. Arra enged következtetni, hogy nem erre a válaszra várhatott. Sóhajtok egy nagyot, hogy aztán kielégítsem a kíváncsiságát – Akkoriban arra a következtetésre jutottam, hogy ebben a házban van jó stabil netkapcsolat, és a szoba ára is vállalható volt. Hát idejöttem. A többi engem mán nem érdekelt.

– Ennyi? Net, meg árfekvés?

– Igen, persze. Ennyi igényem volt, nem több. No de akkor most mán csipogjál te is egy kicsit, minek gyüttél be ide én hozzám?

– Hogy beszélgessünk!

– Te engem ne nézzé' madárnak, biztos hogy nem ezé' gyüttél, nem tudom minek, de hogy nem ezé', az egészen bizonyos.

– Jó – süti le a szemét. – összevesztünk Petivel, és valakivel beszélgetni akartam.

– Oszt én kerültem elsőként szóba? Mi van azzal a kis copfoskával? Vagy a dagadt csajjal, azt meg most láttam, hogy nőzik.

– Te Alex! – Halkan ejti ki a nevemet, miközben a körmét bizerálja. – Az létezik, hogy te nem tudod a nevünket?

– Van róla némi fogalmam, de nem mernék megesküdni egyikre sem.

– Alex, hogy a picsában lehetséges az, hogy két éve élsz ebben a lakóközösségben, ugyanazt a konyhát, fürdőt, WC-t használjuk, és te nem tudod a nevünket?

– Hát mer' szarok bele, most mit szépítsem? – Kényelmetlen csend ül közénk, csak kintről szűrődik be zaj. Jobb vóna mán kint tudni ezt a jányt, olyankor nem zavar ha kuss van. – No és min vesztetek össze Petivel? Az a tisztaságmániás, ugye?

– Az – vigyorodik el. – Mindegy, megbántott, én meg otthagytam.

– Oszt mégis? Rád fogta, hogy nem suvickolod a tűzhelyet eléggé lelkesen?

– Nem! Mindegy!

– Há, te gyűtté' ide, nem én oda!

– Jó! – Még a kezivel is intett, hogy elfogadta a meggyőző érveimet. – Kutakodott utánam, aztán a hátam mögött szervezkedett, én meg nem szeretem az ilyesmit.

– Hogy ennek mennyi szabadideje van!

– Ugye! Ezt mondtam én is! Túl sok!

Úgy pattan fel, mint akit megvágott az elektromosság. A telefonját rángatja elő a zsebéből, az rezeghetett neki.

– Biztos a kis geci Petike,mi a szart akar? – mondja, majd megdermednek az arcizmai. A szemöldökét összevonja, szeme ide-oda ugrál, mint aki nehézkesen értelmezi a szöveget, amivel dóga van. Kezdek félni, tán valami cirill betűs üzenetet kaphatott. –Zoli írt.