Program kilőve, ma mán nem dó'gozom többet, az hétszentség. Tudni kell ám határt szabni, különben az ember teljesen e'veszíti a szabadidejét, és az egész nap kizárólag a munkáró' fog szó'ni, semmi másró'. Belépek inkább a WoW-ba, és levezetem a mai fe'gyülemlett feszültségemet. Mindig kiidegel, amikor nem úgy haladok, ahogy akartam, ha mondjuk valami megakaszt. Az tényleg idegesítő. Persze, nem lehet mindig fent lenni, azt mondják a nagyok, kihívás nélkül az élet olyan, mintha nem is élnéd. Fene se tudja, lehet, hogy olyan. Én mondjuk, most éppen leszarok mindenféle mélységesen mély életfilozófiát. Ezek ugyanis csak akkor működnek, ha az összes létfontosságú igényed maradéktalanul ki van elégítve, és nálam ez a veszély nem áll fent. Reggel óta például nem ettem semmit, így nem nagyon tudok másra koncentrá'ni, csak arra, hogy legalább a pizzám mán végre úton van. Nekem ez mán elég, ettől mán majdnem teljes a világom.

Mostanába' sötétedhet odakint? Áh, ki tudja? A redőny teljesen le van eresztve. A villanyt még hajnalba' kapcsó'tam fe', amikor szükségem vót reá, azóta meg úgy maradhatott. Nem tudom, nem igazán foglalkozom semmivel, ha rendesen belemerülök a munkába. De ezzel azt hiszem, majd' mindenki így van. Aki szereti, amit csinál, annak az az élete. Onnét lehet tudni, hogy jó dó'got csinál az ember, azt, hogy az az ő útja. Hát, az enyimé a programozás.

Hínak a WoW instance-re, de most osztán még biztosan nem járnak jó' velem. Amíg meg nem gyün az a retkes pizza, nem bírok koncentrá'ni, inkább megírom, hogy majd később.

Ahogy kilövöm azt is, meg szembegyün velem egy híroldal: Támadás érte a G-mailt, több fiókot is fe'törtek. No, ezt mán szeretem, amikor címlapra kerül a művem. Hát ki mondhatja el még magáró' hogy főcímoldalon hozzák le a szakmai sikerit? Ez az első nagy dobásom az életembe'. Kisebb eredményeket mán ugyan produká'tam, de ekkora kapásom énnekem még sosem vót. Belelesek a kommentszekcióba. Nem tudom, mi végett, hiszen előre sejthető, mit találok: mindenki az akasztásomat kívánja, meg osztogatják a jó tanácsokat, hogy miképp lehet az én furmányos módszereimet kivédeni. Szerencsére az internet is nagy meg mély, nem ó'vassa mindenki ezeket a mélyen szántó bölcseleteket, vagy látja, osztán legközelebbre meg el is felejti. Bevallom, kissé szórakoztató, ahogy emberek úgy bízzák reá egy cégre az egész életüket, hogy eközbe' meg fittyet hánynak az alapvető biztonsági előírásokra is. Mintha csak odamenne az ember valakihez az utcán azzal, hogy figyelj, hát add mán meg nekem kérlek a PIN-kódodat a bankkártyádhoz, légy oly kedves. Mire a másik meg, hogy ha mán ilyen szípen kéred el ezt most tőlem, én megadom neked, tessék itt a kártya is, nehogy osztán még az is hiányozzék neked! Majd ezek után meg jajveszéke'nének, hogy ki lettek rabolva. Az emberi ostobaságból lehet a leginkább meggazdagodni. Valahogy e'kényelmesedtünk az évek során. Vagy tán ilyen vót a világ mindig is? Ki tudja. E'fogadták az emberek ezt a tálcán kínált világot, hogy most mán minden olyan egyszerű, hogy annyi energiát belefektetni, amíg végigó'vasunk egy szerződést, mán túlzottan sok, és inkább e'hiszik, hogy majd azt a cégek mindig jobban tudják. Nekik mán szükségtelen bármit tenniük, kritikusan gondó'kodniuk, vagy bármi. Nem éreznek veszélyt egy gyanús e-mail láttán, kiadnak adatokat idegeneknek, ha kell. Hogy most jóhiszeműek vagy ostobák vónának? Énszerintem a kettő együtt. E'hiszik, amit a közösségi médiába' látnak, mintha nem léteznének a világba' rosszindulatú emberek. Mentségükre szó'jon, sokan nem is rosszindulatbó' teszik, amit tesznek, pusztán anyagi megfontolásbó'. Én is imígyen vagyok ezzel. Nekem osztán mindegy végül, hogy ezek az emberek később visszakapják-e a fiókjukat vagy sem, nem érzek irántuk se nem szánalmat, se nem bűntudatot, nem gondolom őket egytől egyig ostobának, hiszen elegendő ide némi figye'metlenség is, hogy besétáljanak egy jó' felépített csapdába. Az ő dó'guk, így jártak, mint ahogyan az én megélhetésem meg az én dó'gom. Olyan lett végül a kapitalizmus is, mint egy sűrű sötít dzsungel. Mindenki mindenkinek a farkasa, néhány ragadozó meg nem vadászik, csupán csapdát állít, akár a pók a sarokba', vagy a tátott szájú, mozdulatlanná dermedt krokodilok. De az élet helyett itt csak a pínz forog körbe, egyszóval mégiscsak egy fokkal jobb ez, mint a valódi vadon. Mindenkit pusztán a pínze érdekel, a megrendelőm sem különösebben kíváncsi tán ezekre az adatokra, meg osztán én számomra is csak az a fontos, hogy utalgassa a megbízóm a pínzemet a számlámra szípen, szorgalmasan.

Márpedig az meg utalgatja, rendületlenül, így hát én meg elégedettnek mondanám magamat. Bár, most ebbe' a pillanatba' ezt nem tudom őszintén kijelenteni, de nagyátlagba' teljesen igaz az életemre, nekem jó itt. Jó ez a kis luk, nincs is szükségem nagyobbra, jó ez a meló, mer' nem áll felettem egy főnök ostorral, és jók a haverok is, mer' bármikó' elérem őket, akár a hajnali órákba' rábukkanok valakire, aki visszaír, ha szükségem van reá. Vagyis hát, tudom, hogy jó ez, mégis néha eszembe jut, hogy meddig szeretném ezt én így élni. Hogy osztán egyszer tán én is nyugdíjba vonú'nék, akkor meg jó vóna, ha a megtakarításon felül némi nyugdíjat is átutalnának nekem is. Vagy ha lefordítana erről a székről valami szívroham, hát nem bánnám, ha nem csak egy vaskos csekk ellenébe engednének ki a kórházból. Egyszóval, ha nem csak úgy lennék itten, mint egy kísértet, hanem az ország igazgatása számításba venne engemet is mint állampolgárt. No, meg osztán, ha meg egyszer találnék valami szíp menyecskét, aki szülne nekem egy szíp gyermeket, akkor mégse vóna munkanélküli hivatalosan az íccsapja. No, nem mintha bármi menyecske is vóna a közelembe', meg osztán abba' sem vagyok én még biztos, hogy egyáltalába akarok-e pulyát valaha az életembe'. Innen igazán nehéz e'képzelni egy ilyen szíp családi életet, csak szeretem, ha van előttem választási lehetőség. Persze azt se feledjük el, hogy bár igazán aprócska reá az esély, azért előfordulhat, hogy egy kevésbé szíp napon berúgja itt nekem az ajtót a rendőrség. Egyszóval vágyik néha az ember egy afféle legális állásra, no. Bármennyire is megéri ez most nekem, hosszútávon csak nem látom benne a jövőképet. A megtakarítással nincsen gond, még egy-két év, osztán egy önálló lukat is meg tudnék vásárolni, de az az életnek még csak az egyik tartópillére, hogy úgy mondjam, kellene mellé egyéb stabilitás.

Görgetem lefelemenetbe azt a híroldalt, de igazába' semmit sem ó'vasok el. Nagyot kordul a gyomrom, rendesen mar, az istenit neki, mi lesz mán? Mi lesz mán? Mi... Hangosan hasít a csendbe a kaputelefon. No, végre! Ez most osztán az én futárom kell legyen! Fe'pattanok, hogy...azt a... Hatalmas csirimpolás, a bennfeledett kávéscsésze fe'borul, ahogyan az asztal éle találkozik a térdemmel. Kár vót ilyen hirtelen felugrani, annyit már tán kibírtam vóna éhen, most meg még reáállnom is fáj, úgy kell kisántikálnom a szobámbó'. Nyitom az ajtóm, át a konyhán, mán nyomom is a kapunyitót. Hárman ülnek az asztalnál, a rumlis jány, a tisztaságmániás gyerek, meg az a szakács csávó, de egyik sem mozdulna. Tán nem hallják a csengőt, vagy mi a rák van velük? Mindenesetre igazán barátságos hozzáállás, de mit is várhatnék?

Öt emberrel élek együtt ebbe' a házba', de nincs sok kapcsolatunk egymással. Mindenki éli az életét, mindenki teszi a dó'gát, ahogy én is.

Hallom a lépcsőn a lépteket, mán rántom is fe'fele az ajtót. Tán a kelleténé' nagyobb hívvel, mer' a futár meg tesz is egy lépést hátra, szeme kitágul, úgy mered rám, majd csak motyogja, hogy meghozta a pizzámat.

– Jó' tetted! – mondom neki, oszt kikapom a keziből, majd lendületből reávágom az ajtót. Mindeközbe' a közönségem meg síri csendbe' ül magának. Jobban is teszik, egyből megyek vissza a pizzámmal, egyikre sem vagyok kíváncsi. Bevallom, ezt a sokan lakást nem igazán gondó'tam végig teljes óvatos alapossággal. Hogy ezek mindig vagy zajongnak, vagy nem nyitnak ajtót! Egyikkel sem szimpatizálok igazán. Istenigazábó' csak a rendmániással, meg a szakács csávóval keveredtem eddig beszélgetésbe, azt is igyekeztem rövidre fogni. Nincsen velük baj, csak olyan igazán furcsa alakok, na, nem lettünk barátok. A maradékba' meg semmi érdekeset nem találtam. Ez a rumlis boszorka a legrosszabb mindközül. Hangos, trágár, mint egy kocsis, szítdobál magakörül mindent, meg hajnalba' eszi haza a fene. Az utóbbi még nem is érdeke'ne, ha nem éppen a bejárati ajtó mellett lenne az én szobám. Osztán ott az a gitáros csaj, azzal nincs sok baj, leszámítva, hogy furcsán fél a kilincs fogdosásától, meg hogy törne mán végre keresztbe az a hangszer. A lilafejű még rendbe' is vóna, mint lakótárs, csak nem hiszem, hogy akadna nekünk egymással közös témánk.

Ha csak egy kívánságom lehetne, az az vóna, hogy legyen hozzá még három. Jelenleg minden a praktikusságró' szól. Ez a munka fizet a legtöbbet, ha a ráfordított időt, energiát tekintjük, ez a szoba a legolcsóbb, a legerősebb nettel, ez a pizza a legolcsóbb, ehető minőségbe'. Ha még egy újépítésűt találnék hasonló jó paramíterekkel, bányászhatnék kriptovalutát is akár, de egy ilyen rozoga házba' nem kezdenék ilyesmibe bele. Sokat töprengek ezen a jövő kérdésen, mer' hát csak nem élet az, ha az embernek semmi szípkilátása nincsen, mindenféle értelembe' véve, de közbe' meg mindig reá jövök, hogy túl magasak az elvárásaim a munka körülményeit tekintve. Persze, amikor először betettem a lábamat Pestre még emígyen vót ez. Akkoriba' egy nagy multinál kezdtem, még junior programozóként. Kivettem egy pici garzont, minden reggel bejártam, végigdöcögtem a villamossal a körúton. Jó vót az első helyem, szerettem azt is, csak azt a tetves tömegközlekedést nem szerettem, az okádék szagú járatokkal meg azzal a kurva nagy tömeggel ami hömpölygött végestelen-istentelen-végig az utcákon, hogy aztán meg valakit mindig kerü'getni kelljen. Mán éppen kerestem magamnak egy jó kis városi kerékpárt, de amikor meg a szemem előtt csaptak el telibe egy biciklist, hát mingyá' e'ment attól is kedvem. Osztán minthogy a home office-t meg annyira nem kultiválták ottan, ahun vótam, így hamarosan reáleltem valami teljesen itthunró' végezhető feladatra. Tán nem teljesen legális, sőt, egyenesen pár év sittel jutalmaznának meg érte, ha e'kapnának, de más egyéb szempontokat figyelembe véve meg tökéletes! Eztán meg mán csak keresnem kellett egy helyet, ahun semmi sem állhat az itthoni munkavégzés útjába keresztbe, meg osztán a költségei is mondjuk a felére sem tesznek, mint az előző hely, hogy ha mán így alakult, legalább valami biztonsági tartalékot, de még jobb vóna valami igazi útravalót összekapargatni.

Nem szívesen gondó'kozomezen a témán, mer' csak e'keserít. Bármennyire is praktikus most minden, ez atakarékra vett élet valahogy csak lehúzza az embert. Keresek inkább valami jókis filmet a pizzámhoz. Kell néha valami, ami kiröppenti az embert ebből avilágbó', mer' a világ meg mán csak olyan, hogy sosincs benne minden egyszerrejelen.