Köszönöm a díjakat EsztyTomlinson-nak, alkoholosgumimaci-nak, és m3dv3cukor-nak.:)

Ha felébredsz és palacsontaillatot érzel, arra számítasz hogy lefutsz a lépcsőn és vagy öt darab vár rád egy tányéron. Ha Louis vigyáz rád, ez úgy működik hogy megcsinált egyet, azt elégette, szóval türelmetlenül várta hogy felébredj, hogy végre ehessen. Szóval én sütöttem palacsintát.

Miután betermeltük majdnem az összeset, elővettem egy dobozt hogy elrakjam a maradékot, de valahogy úgy jött ki, hogy nagy boldogan fordultam, szinte le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról, de arra nem figyelt egyikünk sem hogy Louis épp akkor közeledett a mosogató felé fogalmam sincs miért, a doboz pedig koppant Louis arcán. Fogalmam sincs hol érte, de az orrát fogta.

(True story alapjan, es szegeny apaval tortent)

Most mit csináljak? Úr isten, csak áll ott, és az orrát fogja, most eltörtem az orrát? Vagy nem is az orra volt? Dehogynem, hát mekkorát koppant!

-Nagyon fáj?-kérdeztem rettegve a választól. Esetleg kiabál, esetleg nem. Összeszorított szemekkel bólógatott. Kábé fél percig néztem még ahogy leül a székre.-Ugye nem törött el?-megrázta a fejét, de még így is határozottan visszafogtam a levegőmet.-Inkább...nem rakom el a maradékot-tettem le a dobozt a palacsintatésztás pultra, majd az emeletre sétáltam, és kitörtek belőlem a könnyek.

Mi van ha ideges? Én aztán nem akarok veszekedni, úgyis mindig én leszek a hibás mindenért a végén, ráadásul komolyan ez az első eset hogy Louis a sértett, leszámítva a kiérdemelt pofonokat amiket már kiosztottam neki egyszer-kétszer. Konkrétan arconcsaptam egy műanyag doboz sarkával, ő pedig szerintem éppen azt tervezi hogy hogyan temesse el a hullámat miután halálra vert ugyan azzal a dobozzal amivel szereztem neki élete legfájdalmasabb három percét. Ha jól belegondoltam, már azt sem tudtam hol voltam. Konkrétan olyan szobában voltam aminek az egyik sarkában egy gitár volt, a közepén egy zongora, a szoba végében egy mikrofon, erősítők, és egy laptop, mellette pár számomra azonosíthatatlan tárggyal.

Valamennyire megnyugodtam, de a könnyeim ismét folyni kezdtek ahogy hallottam Louis hangját. Keresett. Lehet hogy egy konyhakéssel a kezében. Csendben körbepillantottam, és akkor láttam hogy van egy sarok, amit nem lehet látni az ajtóból, de előtte van egy létra a falnak döntve, felette pedig egy csapóajtó, nyilván a padlás lehet. Feltettem a lábam a létrára, hogy lássam nagy zajt csapok-e vele ha felmegyek rá. Meg sem nyikkant, szóval a kezemmel felhúztam magam rá, és felültem az egyik fokra. Néma csendben gondolkoztam, néha szipogtam is mellé, mert hát hogy néz az ki mikor lóg a fika az orrodból és összefolyik taknyod, nyálad? Na, kiábrándítóan. Megtöröltem a szemem, majd az ölembe ejtve a kezeim mégegyszer alaposan szemügyre vettem mindent. Letisztult. Mintha nem is Louist tükrözné a szoba, hanem egy teljesen más embert. Minden egyes hangszer vajszínű volt, a falak csakúgy, a padló pedig krémszínűre volt mázolva, egy világos szőnyeg pedig a mikrofon mögött terült szét. Egyedül a mikrofon és az állványa volt fekete a szobában. Visszatérve a szőnyegre: Olyan puhának tűnt hogy megfogadtam hogy nem megyek ki onnan amíg rá nem léptem a felhőre mini kiadásban. Komolyan.

Végül negyed óra magány után-mikor már kezdtem élvezni a csendes, valószínűleg zajszűrő szobát-Louis kinyitotta az ajtót, és belépett. Mikor nem látott-gondolom én-beljebb jött, és benézett a sarokba ahol ültem. Meglepetten pillantott a plafon felé.

-Ide jöttél sírni?-esett le az álla.

-Igen-mondtam kissé összezavarodva.

-Azt hitted haragszom?

-Igen-válaszoltam megilletődve. Bár határozottan.

-Gyere le-intett maga felé.

Valahogy lekászálódtam a létráról, ő pedig elém sétált és átölelt. Valahogy még mindig azt hittem hogy meg fog gyilkolni. Átfogta a vállam és a hátam, én pedig a csípőjét.

-Miből gondoltad hogy haragudnék?-horkantott fel egyértelműen utalva arra, hogy meg sem fordult a fejében akár egy rossz szót is szólni.

-Mert nem szólaltál meg-motyogtam.

-Mert nem tudtam. Megütötted a számat. Úgy meglepődtem hogy meg sem bírtam szólalni-közölte. Eltolt magától, és a szájára mutatott.-Látod?

-Krisztuska!-kerekedtek el a szemeim. Be volt dagadva rendesen. Öhm...

-Gyere-fogta meg a kezem, de kirántottam az enyémet az övéből, majd a szőnyegre rohantam, lépkedtem rajta párat, és Louishoz fordultam.

-Olyan puhának tűnt-mondtam felcsillanó szemekkel. Beletúrt a hajába, a kusza tincsek még jobban összekeveredtek.

-Fura vagy-nevetett ki.

***

Valamikor egy órával később mikor otthoni melegítőnaciban és egy régi 'sexy or sexy?' feliratú, hatalmas rózsaszín glitteres szívvel ellátott pólóban feküdtem a kanapén és a tévét szuggeráltam, Louis beállt a tévé és közém. Mint már mindenki megszokhatta, az ilyen megmozdulásokat nem kedvelem. Főleg ha Timon és Pumba megy a gyerekcsatornán, akkor jobb ha nem is lélegzel a nappali közelében különben megvádollak csendháborításért. Hah.

-Szeretlek, de nem jobban mint Timont és Pumbát-Szent. Szar. Ahogy kimondtam, vissza akartam szívni, megbántam, mindent megadtam volna azért hogy ne lássam Louis teljesen ledöbbent, falfehér arcát. Jesszus. Most mi lesz? Kimondtam hogy szeretem? Még gondolni sem nagyon mertem erre, nemhogy kimondani. Idióta! Na. Erre Louis mit lép? Le.

Lelép. Zavarodottan, szinte láttam hogy repkednek a gondolatok a feje fölött.

Kimondtam hogy szeretem, erre elment. Meglepődtem? Mint a szar. Visszajött két másodpercen belül hogy valami irtó aranyos dolgot mondjon nekem? Nem. Basszameg, Louis nem a könyvekből ugrott elő amiket olvastam. A mi történetünk nem lehet olyan mint amilyenek a szerelmes novellákban vannak.

Két óra múlva a telefonomat mereven bámulva ültem a lépcsőn. Néha fel-fel villant a kijelző halvány fénye az értesítések miatt, vagy éppen olvastam rajta, de hívás nem érkezett. Abban a helyzetben két hívásfélére számítottam.

"Szia, én is szeretlek"

vagy

"Jó napot, Louis Tomlinsont most toltuk be a műtőbe frontális ütközéses balesete után."

Mindig mindenre felkészülök.

Minden előzetes hang vagy bármi nélkül kicsapódott az ajtó, Louis belépett rajta, az ajtó pedig azzal a lendülettel be is csapódott. A lépcsőről eléggé kába tekintettel néztem vissza Louisra.

-Majdnem annyira megleptél mint mikor reggel szájonvágtál a dobozzal, de ez...érzelmileg egyszerre megnyugtató és felkavaró volt, mert nem számítottam rá hogy kimondod, de mivel hát én is szeretlek, ezért örülök neki-hadarta, én meg elmosolyodtam.

-Folytasd azzal hogy mikor először megláttalak...-vigyorogtam szélesen.

-Nem-nevetett fel feladva, hogy ez valami filmjelenetként süljön el.

-De. Komolyan-intettem siettetve.

-Dee, mikor először megláttalak-kicsit belekuncogott, de lenyelte a röhögést, és szinte vigyázban állva kezdett beszélni.-nem gondoltam hogy ilyen fontos leszel nekem, főleg mert lekoppintottál, és szinte leperegtek rólad a beszólásaim, és az utóbbi időben egyre többször jutottál eszembe, aztán elgondolkoztam rajta hogy mióta van ez, és hát mióta találkoztam veled.

Szinte koppant, annyira leesett az állam gondolatban, gyakorlatban csak bámultam Louist, aki olyan arccal fejezte be a monologját mint aki el sem hiszi hogy ezt mind elmondta nekem, de én aztán nem hibáztatom, én sem hittem a fülemnek.

-E...

-Azt hittem könnyű lesz, mert hát csak a rosszkislányokra kell vigyázni-folytatta. Ha valami aranyosat mond, elolvadok.-Miután eltelt egy hét rájöttem hogy a jókislányok és a rosszkislányok között az a különbség, hogy a jókislányok kiválasztják azt akivel rosszak, és tetszik hogy neked én vagyok a rossz feled.

Na. Ez nem az a bizonyos szerelmi vallomás amit még tizenkét évesen elképzeltem. Hogyan nevezzem...felnőttes volt? Mintha már tényleg kinőttünk volna a gyerekeskedésből, pedig mindenki tudja hogy Louis mentálisan igazából maximum öt éves lehet.

-Még a szerelmi vallomásodba is pervezséget csempészel-nevettem el magam.

-Hát figyelj, nekem piszkos gondolataim vannak és te most átfutsz rajtuk. Meztelenül-tette hozzá, mire felkeltem.

-Hagyjuk.

-Mit csináltál amíg nem voltam itt?

-Olvastam-indultam el a lépcsőn. Hallottam hogy utánamjön, a talpa alatt hallani lehetett ahogy a lépcsőn lévő szőnyeg szálai megmozdultak.

-Minek? Hülyeség, okosabb már nem leszel.

Na.

-He?-fordultam felé annyira hirtelen, hogy a hajammal szembecsaptam, de nem esett le a lépcsőn.-A könyvekben egy világ van, talán több is mint a miénk, de mégis a kezedben tartod. Egy jobb világot tartasz a kezedben mint amiben te élsz-tettem fel a mutatóujjam figyelmeztetően.

-Hú. Valaki érzékeny a poros, rohadó papírkötegre egy vastag fedővel-fintrogott.

-A papírkötegek többet láttak belőlem mint te.

-Ezt viszont erősen kétlem.

-Nem úgy!-kerekedtek el a szemeim, majd meglöktem a vállát. A korlátba kapaszkodott, majd amint visszanyerte az egyensúlyát utánam szaladt, ugyanis gyorsan lépkedni kezdtem a szobája felé.

-Miért nem élünk normális kapcsolatban?-kérdezte bizonytalanul magas hangon, amire én egy határozott válasszal járultam.

-Mert nem tudunk.

-Miért ne tudnánk?

-Mert benne van hogy normális-nyitottam ki a szobája ajtaját, majd beléptem, és meglepetten pásztáztam körbe magam körül.-Rendet raktál?

-Ja.

-Mikor volt erre időd?-húztam fel a szemöldököm.

-Mikor fél órán keresztül Timon és Pumbát néztél-forgatta a szemeit tehetetlenül, én pedig visszaemlékezve az egyik kedvenc gyerekkori mesémre újra elmosolyodtam.

-Mit csinálunk ma?-kérdeztem összecsapva a tenyereim.

-Van pár ötletem-vont vállat a fürdőbe sétálva. Leültem az ágyára, nézegettem az ajtót meg a tévét amit mióta majdnemhogy ott élek, egyszer sem kapcsoltunk be. Abban sem vagyok biztos hogy be van-e dugva! Lehet hogy nincs is áramforrása, csak dísznek van a falon. Majd rákérdezek.

-Milyen ötlet?-ráncoltam a homlokom elgondolkozva.

-Hát-állt elém, majd rögtön lehajolt, hogy felforgassa a gondolataimat, hogy meglifteztesse a gyomromat, és hogy a liftből a pillangókat kiszabadítsa, hogy elgyengítsen, és teljesen tinilány módba állítson. Szeretem hogy nem minden adandó alkalommal csókol meg mint minden egyes pár akik csak úgy játszanak ilyen eléggé hülyén kinéző puszis párbajokat, hanem csak mikor jelentést akar neki adni. Nem sokszor van jelentése, de ha van, akkor mély, csakúgy mint a csókja.

Helo:)

Bocsi hogy megint kitudja mennyi ideje nem raktam fel részt:)

De tudjátok, a tanulás a fontos merthát terveim vannak, és azoknak csak az alternatív változatában szerepel magyar egyetem:))))))))))))))))))))

Szóvalhát remélem tetszett, igyekszem többször géphez jutni komolyan, de huuuh annyira elegem van az iskolából:(

Jaés képzeljétek megyek nézni a szerelmeimet jövőre szeptember harmadikán a Grupamába a portugálok ellen olyanjóóóóóó

És a legfontosabb hogy tegnap újabb Burger King nyílt az országban, mégpedig szerény városomban.

Baiiiiiiiiiii

:::::::::Vivi