Már napok óta vándorolt étlen szomjan a sivatagban. Kezdte feladni a reményt, sehol se fogja megtalálni. Nem csak, hogy megtalálni nem fogja, amit azért még túl élne, hanem az éltét is lassan elveszti, ha így halad. Nem ez volt a terv, nagyon nem. Átokverte Fülöp király, ha nem ragadta volna el, akkor a nagymester jobban kidolgozta volna a tervet. Az élet azonban sajnos nem kívánságműsor, így tehát teljesen máshogy alakult minden. Az ükapja akkor ott volt, de aztán elmenekült, s feladva a lovag létet ezzel kihívta Isten haragját. Ezért lehet ő is éppen itt. Bár talán jobb lenne, ha nem lenne. Istenkáromlás ezt gondolni? Sokszor gondolkozik el ezen. Főleg mióta céltalan bolyong. Lassan kezdi elhagyni az ereje, meg kéne pihenni csak egy kicsit. Talán aludni, ha fel se ébred az se baj. Ennél semmi se lehet rosszabb. Végül is semmi se köti az élethez. Rokonai messze távol, őt rég elfeledve, már aki él még. Évek óta nem járt otthon. Pedig olyan közel járt már a cél eléréséhez. Pont most lenne vége az egésznek?

1 évvel ezelőtt:
Az Úr születésétől számított 1412-es esztendőben.

Humbolt az égre meredt. Kedvenc tevékenysége volt mostanában, hogy a felhőket kémlelte. Unta a szerzetesi létet, cseppet sem volt hozzá való. Legszívesebben elszökött volna. De hova? Otthonról épp azért küldték el, mert harmadszülöttként valymi kevés esélye volt az öröklésre. Irigyelte is emiatt a bátyjait. Az idősebbik hivatalnok a király udvarában, a fiatalabbik pedig maradt otthon, hogy majd átveszi a gazdaságot. Hát neki harmadszülöttnek ez maradt. Ezen kívül egyébként volt még egy húga, akit talán már férjhez is adtak. Fogalma se volt. Itt élt a külvilágtól elzárva már kerek 10 éve Cornwallban. Az egyetlen, ami tartotta benne a lelket, a tudás iránti vágy volt. Abban a kegyben részesülhetett ugyanis, hogy mint szerzetest írni és olvasni megtanították, sőt mostanában Abelard a monostor vezetője őt is befogta kódexeket másolni. Egyébként kezdetben egész izgalmas tevékenységnek tűnt, de hamar ráunt, mint mindenre. Egyik rossz tulajdonsága volt a nyugtatlanság. Vágyta a kalandot, szomjazta. Tudta, hogy nem lenne szabad erre gondolni. Ó, ha megtudná a többi rendtársa, mit gondol. Azt kifelejtettem a mondandómból, hogy a bencés rendbe került. Annyiban töltötte el ez nyugalommal, hogy tudta, a híres Clairvaux-i Bernát is az volt. Szép idők lehettek, amikor keresztesként még elszabadulhattál akárhonnan. Most már nincs meg ez a lehetőség. A templomos rend sincs már, melynek regulájához nevét adta. Vajon az ükapja tényleg az volt vagy mind ez csak ilyen családi legenda? Sose tudja már meg. Franciaországból egészen idáig menekülni. Talán fel kéne keresnie a sírját, hátha az Úr valami jelet adna, hogy mihez kezdjen az életével. Igen, el kéne valahogy kéredzkedni és felutazni Eastfolkba. De ugyan őt miért is engednék el? Ide van kötve, nincs indoka bárhová is menni.
Tanakodását egy éles hang zavarta meg.

- Humbolt nem szégyenled, hogy a restség újra vissztalált szívedhez? Nem is értem, miért tűrlek még meg itt. El kéne küldelek valahova máshova, jó messzire innen. Mit szólnál Franciaországhoz? Talán kamatkoztathatnád diplomáciai erényeidet, hisz abban azt hiszem mindig is bővelkedtél.
- Atyám, ha gondolja szívesen elzarándokolok oda, s vissza. Akár ott is maradhatok. Esetleg felmenthetne fogadalmam alól.
- Azt nem tehetem. Ezzel szégyent hoznék a kolostorra. Miért érzed így fiam?
- Sajnos az Úr szolgálata nem köt le eléggé, sok gondolat nyomaszt. Régi álomképek, eszmék...
- Megszállt az ördög vagy mi lelt téged?
- A keresztesek. Dicső küzdelem a Szentföldért. A templomos rend, melybe ükapám is tartozott. Ezek érdekelnének, nem a tespedés.
- Valóban eltaláltad. Tespedsz. Adok én neked munkát, hogy ne szabadulhass! Penitencia 20 Miatyánk és ezentúl nem húzod ki magad a zsolozsmázás alól. Eddig elnéző voltam, de ez innentől megváltozik. Nem tűrök meg ellenvetést. Az Urat engedelmesen kell szolgálnod odaadással. Családod nevére szégyent ne hozz!
- Nem érdekel a családom- suttogja halkan a férfi, azt remélve, hogy az idősebb nem hallja. Viszont az megneszel valamit.
- Tudod mit? Nem mehetsz ki az udvarba, az ront meg téged. Ezentúl csak a dormitóriumban lehetsz. Böjtre foglak.
- De atyám!
- Hallgass, ha jót akarsz magadnak. Így is elég bajom van nélküled is. Azt hittem az idő betört téged, de látom rajtad a lázadás jeleit...

Ekkor nem tudta folytatni, mert a kertbe egy díszes ruhás nemes alak lépett ki. Abélard nagy megrökönyödéssel összeszedte magát.
- Hamarabb érkezett, Uram.
- Tudom, üzentem magának postával, de úgy látszik megelőztem a hírem.
Itt az ember tudatára jött annak, hogy más is áll mellettük. Humboltra vetette szemét. Összeráncolta a homlokát, mintha valami összezavarná, majd a szemöldöke feljebb húzódott kifejezve meglepetettségét.
- Humbolt, te vagy az?
- Igen, uram, erre a névre hallgatok.
- Milyen rég volt. Nagyon rég. Még egészen aprócska kislegény voltál.

Abelard értetlenül bámul rájuk.

- Elnézést tisztelendő atyám, ő itt az unokaöcsém. Tudja egy írnokot kerestem az útra. De azt hiszem, jobbat találtam. Igazából elkérném magától a legényt. Átkísérném a Marseilles-i tartományba. Biztos van üresedés.
- Kétlem Uram, inkább Lyonban...
- Mindegy. Írassa meg a levelet és aztán mehetünk is.
- Ez nem így megy!
- Hallottam kisebb kihágásokról az Ön intézményét illetően, biztosan nem akarná, ha ezek véletlenül kitudódnának.
- Mit képzel magáról? Fenyegetni meri Isten szolgáját? - itt eltorzult az arca.
- Takarodjon, a fiúval együtt. Majd megírom a levelet, csak távozzanak, de rögtön!

Ezzel nyájasságot mimelve átsegíti őket a kolostoron ki a bejáratig.
- Örvendtem, Uram- mondja sejtelmesen. Kerülje el Isten áldása.
- Ez most megátkozott engem! - nézett nevetve a férfi Humboltra.
- Szokása így beszélni, ha feldühítik. De most ne vesztegessük rá szavainkat. Megmentettél Paul bácsi. Hálám örökké üldözni fog!
- Éreztem én, hogy nem lesz itt jó neked, de apádat nem lehet meggyőzni semmiről. Sajnálom, hogy nem jöttem hamarabb. Lefoglaltak bizonyos teendők. Igazat mondtam viszont, írnokra van szükségem. Képzeld találtam valamit, ami esetleg elvezethet a titkos kincshez.
- Hogy mihez?
- A grálhoz.
- Miből gondolod, hogy tényleg megtaláltad a hozzá vezető utat?

- Ezt nézd - ezzel kikap poggyászából egy könyvet, átnyújtja Humboltnak. Ő áttanulmányozza a borítását majd kinyitja. Az első lap alján folyóírással a következő áll: Martius Francus.

Visszapillant az unokabátyjára legszivesebben egyszerre sok kérdést intézne hozzá, de csak ennyit bír kinyögni:
- Ezt hol szerezted?
- Nagyapád sírja mellett pihent, csak tudni kellett, hol keresse az ember. Folytatta a kutatást, amit dédapjától öröklött, s ami visszavezethető az ükapádig.
- Tehát tényleg templomos volt?-néz rá meglepetten Humbolt.
Mindig is ezt akartam hinni, de olyan valószínűtlennek tűnt.
- Igen, és tényleg ott lehetett, amit eddig ki tudtam olvasni belőle. De sajnos én nem értek annyira a latinhoz, mint te. Bízom benne, hogy segíteni fogsz nekem megfejteni. A városneveket már kiszedtem belőle - ezért indulunk francia területekre.
Humbolt lapoz egyet. A főcím fordítva: út az igazsághoz.
Gyorsan lapozgatja tovább, egyszer csak megakad a szeme valamin, végigfuttatja a szemét a sorokon.
- Oda kell mennünk ahol kivégezték őket?
- Ezek szerint. Azért előtte jobban tanulmányozd át majd a fogadóban.