Magyarország

Erika unottan bámult az ablakból látható beton dzsungelbe, ahol autók ezrei ontották magukból a füstöt. Fura, hogy az emberek nem akarnak elektromos autót venni, de még biciklivel se járnak, inkább lélegzik be a folyamatos szmogot.
-Erika! Gyere enni!-szólt Erika anyukája. Így hát Erika lement az étkezőbe, és leült a helyére. A vacsora krumpli volt, mint mindig, hiszen ez az egy növény képes megteremni ezen a lepusztult vidéken. Erika apukája beüzemelte a tévét, és a híradóra kapcsolt. Ugyanazok történtek, mint minden nap. A híradós felsorolta a közlekedési balesetek hosszú sorát, amik a füst miatti rossz látási viszonyok nyomán történtek, elmondta, hogy az olaj szállító hajó balesete miatti kőolajszennyezés a tengeri állatállomány jelentős csökkenését eredményezte, és újra meg kellett hallgatni az uv sugárzásról mondott monológot, hogy milyen veszélyes, meg ne menjünk a napra.

Dél Amerika

A kis kunyhóban lakó emberek dacoltak a kegyetlen hőséggel, miközben ették az egyre rosszabb minőségű burgonyát. A szárazságot már ez a növény se kedveli, mi lesz ha már a krumpli se terem meg? Nem lesz mit ennie az embereknek, és új földre akarnak majd költözni, de az már nem lehetséges, hiszen ez az utolsó föld. Ezt muszáj lesz megmenteni. A kunyhóban lakók földművesek voltak, ők vigyáztak az ültetvényre, hogy senki se bántsa. Megöntözni nem tudták mivel, hiszen már csak az ivóvízük maradt, de azt csak nem áldozhatják erre?

Peking

Cho reményvesztetten feküdt a kórházban, ami dugig volt töltve beteg  emberekkel. Mellette egy férfi feküdt, lélegeztető gépre kötve, valószínűleg kikezdte a tüdejét a homok. Magának Chonak is ez volt a problémája, a rengeteg homok, amit a szél a városba hord. Már nem lehet olyan embert látni, akin ne lenne maszk. Így senkinek se lehet látni az arcát, de bár ez lenne a legnagyobb probléma. Az orvosok nem tudnak mit kezdeni a rengeteg beteg emberrel, ezért már minden ápoló, orvostanhallgató, állatorvos, sőt, még fogorvos is a kórházakba lett rendelve, a lényeg hogy legyen köze az orvos szóhoz. A szoba ajtaján belép Cho barátja, és az ágyhoz siet, hogy nyomjon egy puszit barátnője fejére.
-Jobban vagy már?-kérdezi.
-Egy kicsit.-válaszolja Cho.
-Elhoztam a könyvedet, hogy ne unatkozz.
-Köszönöm.
-Megyek, beszélek az orvossal, addig te olvass.
-Rendben, menj csak.
Vang odaért az orvoshoz, és megkérdezte:
-Üdv, mit tud Cho betegségéről?
-Üdvözlöm, Cho tüdeje elgyengült, mert a homok érzékennyé tette a külső tényezőkre. Ne aggódjon, csak bent tartjuk egy kicsit, míg a tüdő felépül, és aztán már mehet is, amennyiben viselni fogja az arc maszkját.
-Értem, és köszönöm a tájékoztatást.
-Nincs mit.
Vang visszament Chohoz, aki már belemerült a könyvébe.
-Az orvos szerint hamarosan meggyógyulsz, de ezentúl figyelj oda, és mindig viseld a maszkot, hogyha odakint mászkálsz.
-Úgy lesz, és nagyon köszönöm hogy itt vagy velem.
-Ez természetes.
Mindeközben az egész világon azon tanakodtak az országok vezetői, mit kezdjenek az utolsó föld siralmas helyzetével?