Nem tartott sokáig, és ez Itachit lepte meg a legjobban. Mikor kis híján megölték Deidarát, többen voltak és erősebbek. De ellenük Pein harcolt, Pein és ő. Persze Pein sem volt mindenható, de ha rangsorolásba bocsátkozott volna, az Akatsuki vezetője mindenképpen valahol az első helyek egyikén állt volna. Most csak tízen voltak, és nem tűntek olyan összeszokott csapatnak, vagy rutinosnak. Mondjuk, ez még nem jelentette azt, hogy dadogó kis geninek, nem. A fejvadász csapatok... az ANBU-szint környékén álltak. Volt, amelyikük lemaradt tőle, bár nem sokkal, és volt, amelyikük az S-osztály szintjén állt. 

Most szerencsések voltak, de még így is arra számított, hogy a balhé nagy részét ő viszi el, végül is, Sakura akármennyire is erős konohai mércével, elmarad mögötte. Arról nem is beszélve, hogy a chakraszintje erősen lent volt. Ehhez képest, nem úgy tűnt, mintha védeni kéne. Mire a tsukoyomi első hulláma véget ért, ami elől a lány ügyesen kitért, kettőjüket már kiütötte. Itachi tekintete követte, ahogy szinte már lelkesen veti bele magát a harcba, és végül a tenyerébe temette az arcát, hogy ne nevessen fel hangosan. Nos, inkább rajtuk töltse ki a dühét, mint rajta. A fejét rázva szétzilálta az őt körülvevőkből álló, szoruló gyűrűt. Egyikőjük sem nézett a szemébe, de nem számított. A genjutsui nem csak a szemén keresztül érkeztek. 

Sakura tudta, hogy szerencsés. A haja színe miatt nem ismerték fel, és most nagyon is jól jött a meglepetés ereje, arról nem is beszélve, hogyha felismerték volna, valószínűleg még egyenetlenebb lett volna az eloszlásuk, és ez bosszantotta. A tízből három vacak embert kapott. Igaz, kettőt már elintézett, még mielőtt magukhoz tértek volna a tsukoyomi okozta első sokkból. Érezte, hogy a háta mögött Itachi egy tűzlabdát használ, hogy távol tartsa a fejvadászokat magától, érezte a lángok melegét, érezte a helyet, ahol áll, érezte a chakrája mozgását. De most nem volt ideje elgyönyörködni a harcoló Itachiban, úgyhogy inkább az egyik ellenfelére koncentrált. 

Egy nő volt, katanával, és igazán nem szeretett volna közelebbi ismeretséget kötni a pengéje élével, holott úgy tűnt, a másik ezt szorgalmazza. Hogy eltávolodjon tőle és a katanájától, hagyta magát kergetni egy darabig, ezzel pedig alaposan felbosszantotta, míg a másik kettő kicsit távolabbról ugyan, de követték őket. A háta egy fának ütközött, és a fegyver egy hajszálnyira az arcától beleállt a fa törzsébe. A kínos viszont az volt, mikor nem jött ki belőle, és amit a nő meglepett szemei legutoljára, a sötétség érkezése előtt láttak, Sakura halvány mosolya volt. 

A két férfi, akik úgy döntöttek először őt kapják el, mielőtt segítenének a gyorsan hulló bajtársaiknak Itachival, nem várták meg a következő trükkjét és a lány bosszankodva használta a kawarimit. Nem bírta mosolygás nélkül, mikor a két fejvadász kegyetlenül elbánt egy csokor virággal. Alaptechnika volt, de legtöbbször pont ezért jött jól. Nem mindig számítottak rá. 

Itachi a szeme sarkából figyelte a lányt, és mikor eltűnt, a sharinganjával látta a chakrája villanását. A tekintete követte Sakurát, és csak akkor jött rá, milyen ostobán viselkedik, mikor az egyik ellenfele eltűnt. Francba. Itachi, bár tudta, hogy a későbbre tartogatott genjutsuja értelme elveszik ezzel, de aktiválta az egész csapdát, mielőtt a fickó után iramodott volna, így leblokkolva a többit. A befejezetlensége miatt talán egy percet kapott. A férfi hamarabb érte el Sakurát, mint ő, és nem lepte meg vele. Amit eddig látott belőle, az mind a gyorsaságára épülő technika volt. Az ujjai megszorították a lány vállát, és Sakura hátranyúlt, elkapta a csukóját, mielőtt elvehette volna a kezét.

Itachi elfintorodott, mikor meghallotta a csontok törésének apró, pattogó hangját. Szilánkos törés volt, ismerte már elég jól, hogy hangzik. A fickó a földre szorítva, kicsavart karral, Sakura lábával a hátán nyelte a port, és a lány bosszúsan lepillantott rá. 

- Utálom, ha fogdosnak - mondta halkan, a lába megmozdult, és a férfi könyökének feszült a talpa. 

Sakura érezte, ahogy a hátán végigszalad az az undorító töréshang, de hallott már rosszabbat is. A sérült fickó üvöltésére a másik kettő is megtalálta, és a lány a kezénél fogva magával pördítette a súlyos férfitestet, hogy kézbesítse nekik. Az egyikük sikeresen kikerülte a társát, a másikat viszont maga alá temette, Sakura pedig a talpon maradt felé lendült.

Itachi már a mozdulata legelső rezzenéséből tudta, mire készül. Hiába hallotta a háta mögül érkező halk csoszogást, a genjutsuval letaglózott, három megmaradt ellenfele bizonytalan, imbolygó lépteit, nem törődött velük. Az előző támadásától legyengültek és lelassultak, valószínűleg a sokk blokkolta a chakrájuk egy részét is. Legyek voltak, bosszantó kis legyek, és neki látnia kellett azt az ütést. 

Sakura öklét ragyogásba vonta a chakrája, de nem zöld volt. Kék. Az általános, alapchakra színe, és ez megzavarta. Mikor a lány befejezte a beszélgetését Inóval, és a pecsét lassanként eltűnt a homlokáról, nem volt elég chakrája. Ehhez biztosan nem. Kavargott benne valami, mint ahogyan mindig mindenkiben, még ha teljesen le is szedálta magát, de a fenébe is, még arra sem lett volna elég, hogy megtartsa magát fejjel lefelé egy faágon. Minden energiáját leszívta, és tudta, hogy képtelenség ilyen gyorsan feltöltődni ennyivel. 

Mert az a chakramennyiség, amit érzett Sakura ujjai körül, legalább egy fél-háromnegyed óra pihentetés igényelt. Mondjuk, Kisaménak, aki chakra szempontból olyan volt, mint egy önműködő, felturbózott generátor. Lehetetlen volt, képtelenség. És a saját szemével látta. A pecsétre gyanakodott a homlokán, de az előbb még sehol nem volt. Valahogyan tudta, hogyha megfordul, akkor sem lesz ott. Mégis mibe keveri bele ez a lány? Valami nem volt rendben vele. Shinobiként több volt, mint kellett volna lennie. 

Tudta, hogy csak magát átkozhatja, amiért Sakurára figyelt, és nem a saját harcára. Valószínűleg akkor is látta volna, érezte volna a chakráját. De ha nem nézi, legalább elhitethette volna magával, hogy a byakugou pecsét az, amit Tsunade tanított neki. A pokolba az egésszel. Még látta, ahogy Sakura egy ütéssel eltünteti a fickót a látóteréből, de csak megfordult, és úgy döntött, nem játszadozik tovább. Beszélnie kellett erről a lánnyal, és minél előbb. Szerette a rejtélyeket, de nem akkor, ha az életét jelenthetik.

Sakura figyelte a férfi röptét, a szeme sarkából figyelte a sérült társa alól kivergődő másikat, és meghallotta a sziszegést a háta mögött. Fenébe. Nem figyelt arra a kettőre, akit kiütött az elején. Arról nem is beszélve, hogy látták azt az ütést. Mostanra tudják kicsoda, és valószínűleg a hangból ítélve, ez végre egy jutsu lesz. Túl óvatosak voltak, míg próbálták kipuhatolni, mit is tud pontosan. Itachin persze nem spóroltak ennyire a chakrával. Sakura megpördült, még éppen idejében, hogy lássa, ahogy a lilás gázfelhő egyenesen felé tart. Valószínűleg méreg volt. Egy pillanatra Sasorira gondolt, és elmosolyodott. Most nem volt megkötözve, nem volt, akire vigyáznia kellett volna, és többen voltak.

A sár felcsapódott az ujjaira, ahogy az ökle találkozott a földdel. Gyönyörű hegy volt, kicsit sajnálta, de mikor a talpa alatt rengeni kezdett a föld, és a felrepedő sziklatömbök felrepültek körülötte a levegőbe teljesen szétzilálva vele a gázfelhőt, ami ártalmatlanul eloszlott, el kellett ismernie, hogy szél elemű chakra hiányában ennyit tudott tenni az ügy érdekében. Látta a felismerést megcsillanni ellenfele tekintetében, mikor a por nagyjából elült. Nem tudta, örüljön-e annak a fölényes tekintetnek, vagy kiutaljon a fickónak egy elegáns tökön rúgást. Végül úgy gondolta, ez csak a hasznára lehet, és kézmozdulat nélkül létrehozott két klónt, hogy lefoglalják a háta mögött lévőket legalább egy kis ideig, míg ezzel végez. 

Mikor az ökleit körbefolyta a halványkék, vibráló chakra, az előtte álló férfi, aki úgy tűnt, a támadására vár, elmosolyodott, mintha tudná, mire számítson. Ahelyett viszont, hogy Sakura felé mozdult volna, a chakrája megmozdult és lassan változni kezdett. A másik érdeklődő tekintete követte az energiája mozgását, és mikor az két, hosszú éles pengévé vált, a lába öntudatlanul megrezzent, a pillantása a lány arcára vándorolt. 

- Chakrakontroll - mondta lágyan Sakura. - Hasznos tud lenni. - Egy pillanatra lenézett a nyél nélküli pengékre, amik leginkább egy katanára hasonlítottak, de tudta, hiába próbálná, képtelen lenne még szilárddá tenni. Nem is bánta igazán. A chakra úgyis nagyobb sérülést okoz, mint bármilyen fém. - Na mi az? Csak nézni fogsz? - kérdezte végül, míg felpillantott a férfira. 

Az felszisszent, és végre megmozdult. Felé rohant, egy szál kunai feküdt a tenyerében, Sakura pedig kivárt. Ha elég közel ér, hála Lee-nek, szétszabdalja az arcát. Hátha akkor kétszer is meggondolja, hogy lebecsülje azért, aki, vagy akár azért, mert mellei vannak. Az utolsó pillanatban a fickó a háta mögé került, egyetlen, elmosódott villanássá válva, és Sakura tudta, hogy ehhez most túl lassú lesz, a háta pedig szabad. Felkészült a fájdalomra, míg megpördült a sarkán, a kezei felemelkedtek. 

Csak egy félfordulatig jutott el, mikor a másik jutsuja belemart a bőrébe a lapockájánál, és ahogyan a fájdalomtól összeszorított fogakkal, a lendülettől hajtva továbbfordult, az a lilás gáz végigfolyt a karján, le a könyökén, át az alkarján, a lapockájától az oldalán végig. Egészen előre csúszott, le a bőrén a csípőcsontjáig, és érezte, ahogy a pecsétje felett égni kezd a bőr. A pecsét. Tudta, hogy nem érhet a pecséthez, mert akkor nagy bajban lesz. A Sakura kezében tartott chakrapenge bőrt vágott át, húsba hasított, és a másik egy nyögéssel próbált tőle eltávolodni. A másik keze kinyúlt érte, a penge a vállába fúródott, és ahogyan közelebb húzta magához a remegő testet, a chakrája csontot ért. 

A mozgásuktól felkavart levegőben a gáz messzebb mozdult. És lejjebb. Sakura először a semmivé váló anyag által végigsimító hűvösséget érezte meg a bal lábán, mielőtt újra a bőrébe mart volna. Nem bírta ki felszisszenés nélkül, de ahogy a chakrája végigszáguldott a férfi testében és megérintette a létfontosságú szerveit és a chakrapontjait, a fickó elvesztette az eszméletét. Ahogy a földre hanyatlott a gáz eltűnt, mintha soha nem is lett volna, csak a bőrén tomboló égető érzés maradt utána. Mintha tűzbe dugta volna a karját és a lábát. Felpillantott a klónjaira, de már csak az egyikőjük állt, és az is alig. Egy nehézkes, reszkető levegővétellel felkészült rá, hogy kezelésbe vegye azt a kettőt, de hirtelen hollók csapata örvénylett fel a semmiből. Sakura Itachi hátára bámult, ahogy egy pillanatra megáll a lemerevedett fejvadászok előtt, aztán megmozdul, a kunai a kezében inakat vág el sebészi pontossággal. Talán ő sem tudta volna szebben. 

- Köszönöm - mondta zihálva, mikor Itachi előtte termett. A sharinganok rábámultak a karjára, és Sakura követte a pillantását, hogy egy undorodó hang szökjön ki az ajkai közül. A bőre felhólyagosodott, és lassan felbukkant alatta a vörös hús, az izmok. Bugyogott, mintha savval öntötték volna le. A férfi felé nyúlt, mintha valamit mondani akart volna, de Sakura nehézkesen kipréselte a mondanivalóját az összeszorult fogai között. - Ne most. 

A lány arrébb lépett, a fejvadászokat figyelte, ahogy négyen lassanként alakzatba rendeződnek, sérülten, az egyikük a lábát húzta, a másik több sebből vérzett. Az ujjai kézjeleket formáltak a csípője mellett, mert alig bírta felemelni a karját. A chakrapajzs körbevette az ellenfeleiket, nem számított, milyen gyorsan mozdultak. A chakrája kinyúlt utánuk, a bokájuknál vagy a csuklójuknál fogva visszahúzta őket a buborék kellős közepébe. Chakra villant, ahogy próbálták megtörni, de Sakura tudta, hogy nem fog menni nekik, vagy legalábbis nagyon nehezen, és egy negyedórát biztosan kaptak. Az utolsó chakratartalékait fektette bele, összesűrítette, a fal, ami bezárta őket vastag volt, alig lehetett rajta átlátni. 

Sakura lassan, élesen beszívta a levegőt, és hagyta, hogy a bal lába végre meginogjon alatta. Az a chakra, ami eddig talpon tartotta megmerevítve az összes izmot a lábában most elenyészett, a chakrapajzsba szivárgott át, a fájdalom pedig hirtelen lecsapott rá. Itachi keze az utolsó pillanatban fonódott a dereka köré, hogy óvatosan leeressze a földre, míg ő maga is leguggolt mellé. 

- Mit csináljak? - kérdezte idegesen, utasításra várva, és Sakura felnézett rá. Ha nehezen is, de kipréselt magából egy halvány félmosolyt. - Sakura, mondd meg, mit kell tennem - ismételte a türelme határán Itachi. 

- A hátam... - mondta halkan a lány, az ujjai belemarkoltak a felsőjébe, és a férfi felé nyúlt, hogy megpróbálja kihámozni belőle. - Csak tépd le a fenébe - sóhajtotta Sakura, Itachi pedig egy pillanatig rámeredt, mielőtt a háta mögé húzódott volna. 

Hallotta azt az éles levegővételt, mikor meglátta a hátát. A lány tudta, hogy a lapockáját már nem fedi semmi. Az a lila gáz egyszerűen lemarta róla a ruhát, és a karjából kiindulva sejtette, hogy nézhet ki. Az anyag megreccsent, mikor Itachi a mély kivágásnál becsúsztatta az ujjait a szövet alá, és kettétépte a hátán, hogy hozzáférjen a sebéhez. Sakura a bal karját a melle elé húzta, mielőtt lecsúszik róla az a maréknyi anyag. A hirtelen a bőréhez érő levegő hűvösnek érződött, és egy kis enyhülést hozott. 

- Ki kell tisztítani. Csak használd a chakrámat, és próbáld meg nem vegyíteni a tiéddel - mondta halkan Sakura. - És ne érj hozzá, valószínűleg a te kezedet is szétmarná.

Itachi tekintete a forrásban lévő vízre emlékeztető bőrre tapadt a lány lapockáján és az oldalán. Figyelte, ahogy megmozdul, hogy lecsúsztassa a jobb oldalán a melltartója szakadt pántját és a felsőjéből maradt rongyot, de az az apró, szakadt darab magától szétfoszlott a vállán. A férfi finoman hozzáért a gerince mentén, egy pillanatra engedve csak, hogy a tenyere alatt feszülő apró, gömbölyű dudorokra gondoljon, amik elborították Sakura hátát, és már érezte is a gyógyító chakrát. Olyan lágy volt és puha, mint egy meleg paplan, és átfutott az izmain, végig a karján, mielőtt az erein átlüktetve a másik kezének ujjai között kúszott volna végig. A zöld chakra szinte fellobbant az ujjbegyein, és pillanatok alatt megtisztította Sakura bőrét. Már ami maradt belőle. Mikor a lány reszketve megmozdította a karját, hogy lássa, ahogyan eltűnik az az összeolvadt, folyós bőr, tisztán látta, ahogy a lapockacsontján megmozdulnak az izmai, és erős hányinger tört rá a látványtól. Figyelte, ahogy Sakura előrehajol, a lábát is megtisztítja a savszerű maradékoktól. A térdén jóformán teljesen lemarta a húst, csak a porc világított ki hófehéren az eldeformálódott szélű nyílt sebből.

- Meg tudod gyógyítani? - kérdezte Itachi komoran, és a lány ránézett a válla fölött. 

- Igen, de nem most - felelte Sakura halkan, míg az ujjai felcsúsztak a vállára, hogy a karja elfedje a mellei felső vonalát. - Még nem fáj - mondta halkan, mikor megérezte a néma, aggódó kérdést a másik tekintetében. - Az adrenalin... Majd nemsokára fájni fog. - A hangja jóformán suttogásba veszett. - A táskámban van kenőcs az égési sebekre, és fájdalomcsillapító. 

Itachi felállt, a tekintete a lány táskáját kereste a felszakított föld és a szikladarabok között. Egy-két percbe még a sharingannal is beletelt, hogy megtalálja. Az egyik kődarab félig ráborult, és a férfi kiráncigálta alóla a megviselt hátizsákot. Megkereste benne az apró tégelyt, amit valószínűleg teljes egészében el kell majd használnia, kötszert és egy marék tablettát. Némelyikből már csak por maradt. Sakura elé tartotta a tenyerét, mert nem mindegyik gyógyszert ismerte, és a lány rámeredt. Mire Itachi rájött, mi a baja, a másik pillantása kicsit szúrósabb lett. A férfi tekintete egy másodpercre megállt a sérült jobb karján, majd a balon, amivel a ruhájából megmaradt anyagot tartotta maga előtt. 

- Melyik az? - kérdezte végül egy gyors, kicsit zavart torokköszörülés után, és mikor Sakura megmondta neki, a szájába tette, és megitatta, hogy rendesen lemenjen. 

- Köszönöm - mondta a lány egy sóhajjal, elcsigázva felnézett rá. - Megfordulnál egy pillanatra, amíg...? 

- Nem kéne bekötöznöm előbb? 

- Van fontosabb dolgunk ennél - felelte Sakura, a tekintetével a háta mögé fókuszált, és a férfi tudta, hogy a chakrapajzsot nézi.

- Ne segítsek, vagy...? - Itachi elhallgatott a másik gyors fejrázására, aztán lehunyta a szemét, és megfordult, míg a lány valahogy felszenvedte magára az egyik pólóját. Mikor meghallotta, hogy megpróbál felállni, felé fordult, és hitetlenkedve figyelte, ahogy lassan talpra áll. - Megőrültél? - kérdezte érdeklődő hangnemben, Sakura pedig megfogta a vállát hogy rátámaszkodjon. A következő pillanatban Itachi homloka ráncba szaladt, mikor megérezte a lány chakráját, és mielőtt elfedhette volna, az övé végigszaladt rajta, megkeresve az ereje végső határát. Nem volt kevés, sőt, tulajdonképpen nagyon is csinos adag volt, és fogalma sem volt róla, honnét a fenéből húzta elő, mikor a mai nap már másodszorra merítette le a tartalékait. - Ezt hogy a... - szisszent fel, de Sakura türelmetlenül rápillantott. 

- Később elmagyarázom, de most jobb, ha elindulunk - mondta, és a chakrapajzs felé biccentett, ami kezdett vékonyodni. - Ígérem, hogy most elmondom, Itachi - tette még hozzá egy sóhajjal, mikor Itachi makacsul rámeredt, és nem mozdult. A férfi erre egy sóhajjal megadta magát, és felé nyúlt, hogy a karjaiba vegye. - Tudok járni - mozdult odébb hirtelen Sakura, és a szemét forgatta Itachi metsző tekintetére. - Látod? Tudok járni - ismételte meg, míg tett pár lépést, hogy bebizonyítsa, de minden, amit Itachi látott, az a bizonytalanul mozgó porc volt a térdében, és felfordult tőle a gyomra. 

- Ha ezt kell bámulnom, hányni fogok - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, és Sakura megadóan hagyta, hogy felkapja. 

Egy pillantást vetett a chakrapajzs mögött kiszabadulni próbáló, vergődő fejvadászokra, figyelte, ahogy újra megvastagodik a fal, ami körbeveszi őket és a vonásaik elhomályosodnak, aztán Sakurával együtt eltűnt, mint a kámfor.

******

Itachi úgy tartotta, mint valami nagyon törékenyt. Szinte száguldott vele, de valahogy mégis figyelt rá, hogy ő mozdulatlan maradjon, és kényelmes legyen neki. A sérült karjára tekintettel a bal oldalát támasztotta a mellkasának, Sakura pedig hálásan a mellkasára fektette a fejét, lehunyt szemmel várt, hogy a szíve lenyugodjon, és jöjjön az a borzasztó fájdalom és lezsibbassza a tagjait egészen addig, míg nem hat a gyógyszer. A kettő között talán egy fél óra is eltelhet, és az aztán nem lesz egy leányálom. De most inkább Itachira gondolt, hagyta, hogy az illata megtöltse a mellkasát, a szívének gyors dobbanásai eltompítsák a valóságot. Aggódott miatta. Nem gyilkolt a kedvéért. Egyetlen halott sem maradt utánuk, csak sebesültek. Valószínűleg, ha nem sérült volna meg, szemrehányóan figyelmeztette volna rá, hogy ez még visszaüthet rájuk, ha újra a nyomukba erednek, de most úgy tűnt, nem érdekelte semmi más, csak hogy minél messzebbre vigye őt innen, olyan gyorsan, ahogy csak lehet. 

Szerette volna valahogyan meghálálni, és úgy gondolta, tudja, mivel teheti ezt meg. Ha őszinte lesz vele. Egy másodpercre kinyitotta a szemét, a szempillái végigsöpörtek a véres fekete póló anyagán, mielőtt újra becsukta volna. Tsunade meg fogja ölni. Kizavarja a gyakorlópályára, meteornak is beillő sziklaesőt zúdít rá és a hangsebességet átlépő, szétdurranó labdamaradványokkal fogja bombázni, a földbe döngöli, míg élve el nem temeti az ökleivel... Az agya perceken keresztül elszórakoztatta a biztos büntetés gondolatának különböző változataival, mire eljutott odáig, hogy talán meg sem kéne említenie ezt Tsunadénak. De tudta, hogy úgyis elmondja majd, még akkor is, ha soha többé nem szól hozzá. Tudnia kell, hogy Itachi nem fogja elárulni senkinek. Már csak azért sem, mert ezzel túl nagy kalamajkát okozna, bajba sodorná őt.

Ha eddig nem lett volna teljesen világos, hogy mindenáron meg akarja védeni, hát az a pillanat, amikor a háta mögött három fejvadásszal felé indult el, nem törődve vele, hogy akármikor hátba támadhatják, csak azért, hogy biztonságban tudja őt, nos, ez tisztázta a helyzetet. Ha nem használja most a technikáit, valószínűleg meghalt volna, és még nem volt felkészülve. Nem volt itt az ideje, hogy vége legyen. Annyi mindent kellett még megtennie, nem engedhette. Tudta, hogy Itachi figyeli, és talán húzhatta volna tovább is, hogy ne lássa, hogy ne érezze, de meg kellett nyugtatnia, mielőtt elé áll, és valami ostobaságot művel. Nem akart Itachi háta mögé bújni, azok az idők már elmúltak, mikor másra hagyhatta a harcot. És ha mégis megtette volna, hogy festett volna, mikor alig egy napja mondta neki, hogy harcolnia kell az életéért? Hogy várhatná el, hogy higgyen a szavaiban, ha a cselekedetei szöges ellentétben állnak velük? Sehogy.

A némaság és a fáradtság lassan álomba ringatta a kavargó gondolatai ellenére, de pár perccel később felébresztette a fájdalom első hulláma. Érezte, hogy jön, és már félig ébren átcsapott rajta. Itachi pólójába temette az arcát, hogy valahogy elfojtsa a fájdalmas nyögést.

- Mindjárt ott vagyunk - mondta halkan Itachi, az ujjai megrezzentek a lány vállán, és óvatosan feljebb támasztotta a hátát, ügyelve rá, hogy ne érjen a sérült részéhez. 

Sakura feje a nyakhajlatába bukott, kirázta a hideg a zihálásától, a lélegzete melegétől a bőrén és a fejében egy vékony hang megdicsérte a hülyeségéért. Pár perc múlva már ott állt a fogadó előtt, de úgy tűnt, mintha órák teltek volna el, és Sakura halk nyöszörgése sem segített sokat. Itt nagyon is jól ismerték Deidarát, és tudta, nem fognak meglepődni, ha beállít.

Próbált finom lenni, hogy ne törjön el semmit, mikor berúgta az ajtót, hogy minél előbb bent lehessen, és a pult mögött ülő tulajdonos ijedten felszökkent ültéből. 

- Itachi-sama? - kérdezte meglepetten, és figyelte, ahogy a másik egy pillanatnyi megtorpanás nélkül átszeli az előteret. 

- Szoba. Most - mondta Itachi, a hangjától megrezzenő fogadós egy kulcs után kapott, és futva követte. A remegő kezével csak másodszorra talált bele a kulcslyukba, és kicsit sem segített neki az a gyilkos pillantás, amivel a férfi rámeredt. Mikor végre kinyílt az ajtó, kapkodva kellett félrelépnie, mielőtt Itachi elgázolja. - Hozz valami alkoholt, lehetőleg tisztát - mondta Itachi, míg lefektette Sakurát az ágyra. 

Próbálta nem a sérült oldalára fektetni, de mivel a levegőben képtelen volt hasra fordítani, elkerülhetetlen volt. Hallotta a lépcsőn feldobbanó sietős lépteket, míg a bal karjánál fogva segített a halkan sziszegő lánynak megfordulni, és kibújni a pólójából. 

- Mindjárt jobb lesz - mondta gyengéden, a tenyere megnyugtatóan végigsiklott a gerince mentén, minden egyes apró kiemelkedésnél meg-megállva. Nem a csigolyái érintésére volt kíváncsi, hanem a gerincét fedő bőr két oldalán feszülő dudorokéra. Mintha üveggolyókat rejtettek volna a bőre alá, kemények voltak, de a bőre ugyanolyan puha volt rajtuk, mint bárhol máshol. - Mik ezek? - kérdezte halkan. 

- Mennyi maradt? - kérdezett vissza nehezen véve a levegőt Sakura, és Itachi zavart homlokráncolással számolt. 

- Harmincöt - felelte végül. - Mik ezek? - kérdezte meg újra, és a lány felsóhajtott.

- Chakrapecsétek. - Csak ennyit mondott, de Itachi lefagyott tőle. Mások is használtak chakrapecsétet. A feloldásukig hozzáférhetetlen chakrakészlet volt beléjük pecsételve, de ezek kidudorodtak, nem voltak olyan simák, mint egy anyajegy, ahogy a legtöbbször látta. Végső tartalék volt, általában kis mennyiség, vészhelyzetre. Még soha nem látott ennyit egy emberen sem. 

- Mennyi van bennük? - kérdezte komoran, a hangja választ követelt. 

- Sok - lehelte Sakura, az arca egy fintorba torzult, úgy tűnt, nem csak a fájdalom miatt. 

Itachi újra meg akart szólalni, de akkor besietett a fogadó tulajdonosa és remegő kezével egy üveg szakét nyújtott felé. 

- Köszönöm. 

- Hozzak még valamit, Itachi-sama? - kérdezte kissé bizonytalanul a férfi.

- Nem, köszönöm. A többit később. 

- Igen - mondta gyorsan a másik, meghajolt és kiment, behúzta maga után az ajtót, míg egy utolsó, lopott pillantást vetett a meztelen, szétroncsolt hátra a sok helyen felpúposodott bőrrel, majd borzongva lesietett a lépcsőn.

- Fájni fog - mondta halkan Itachi, míg egy törölközőre öntötte az alkoholt.

- Azt hiszed, nem tudom? - kérdezte Sakura sziszegve, a fogait összeszorítva várta a csípős fájdalmat.

- Nem tudom, mi a francért van a hátadon harmincöt chakrapecsét, és hogy a fenébe bírja el a tested a byakogou pecséttel a homlokodon, és azzal az átkozott Senju-pecséttel a csípődön, de most szépen elmondod nekem a legelejétől kezdve. - A lány a párnába fúrta az arcát, hogy elfojtsa a belőle kitörni készülő sikolyt, mikor a szakéval átitatott törölköző hozzáért a lapockájához. - Nem fogadok el több kifogást, nem érdekelnek a titkok, Sakura - mondta higgadtan, a keze végighúzta a nedves anyagot a lány oldalán, és hallotta, ahogy Sakura körmei alatt felszakad a párnahuzat. - Nincsen mellébeszélés, sem kerülgetés, nincsen finomkodás. Értetted, Sakura? - kérdezte halkan, míg a lány tompán belenyögött a párnába. 

Mikor elhúzta a törölközőt Sakura bőrétől a lány még egy pillanatig görcsösen megfeszítve tartotta az össze izmát, mielőtt megkönnyebbülten elernyedt volna. 

- Fordulj meg - mondta halkan, felé nyúlt, hogy segítsen neki, de Sakura nehézkesen feltápászkodott egyedül is, Itachi pedig elfordította a tekintetét, hogy legyen ideje eltakarni magát. Az ágyon ült, a párnát a mellkasához szorítva, és őt bámulta. A férfi lassan visszapillantott rá, és a lány elgyötört szemeibe nézett. 

- Nem mintha nem akartam volna elmondani neked - mondta halkan, a sérült keze felemelkedett, hogy az arcához érjen, és Itachi egy pillanatra lehunyta a szemét, mikor az ujjai végigsimították a bőrét a fülétől az álláig. - Ígérd meg, hogy ettől nem leszek neked kevesebb - suttogta Sakura, és a férfi szemhéja felpattant, hitetlenkedve rábámult a másikra.

- Kevesebb? - kérdezett vissza, a sharinganjaiban elfojtott düh lappangott, az állkapcsa feszülése is elárulta. - Te. Nekem. Kevesebb. - Képtelen volt kerek egész mondatokban kifejezni magát, de ez is elég volt ahhoz, hogy a lány melegen, hálásan rámosolyogjon.

- Chakratároló vagyok - lehelte végül halkan, a mosolya szomorú volt, de ugyanolyan lágy maradt, és Itachi kifejezéstelen arccal bámult rá, míg a szavai az agyába égtek. 

- Chakra... - kezdte lassan, aztán elhallgatott, a szemei megteltek valami leírhatatlannal. - Mint azok... azok a szerencsétlenek Orocimarunál? 

Sakura bólintott, és felhúzta az ép lábát, a térde a melleinek préselte a párnát. Kicsit zavartnak tűnt, az ujjai végigfutottak a vörösre festett tincseken, amik a vállára ömlöttek, hogy arrébb tolja őket, mielőtt hozzáérnének a sebéhez.

- Pontosan mint azok a szerencsétlenek Orochimarunál - sóhajtotta szinte némán, Itachi pedig akármennyire is le volt taglózva, kényszerítette magát, hogy a sérült combja fölé hajoljon., és elkezdje azt is kitisztítani, míg Sakura szisszenésekkel tarkítva tovább beszélt. - Az anyám is az, és ő... őt használják. - Ahogy kiejtette azt a szót, olyan undorodva és mérgesen, Itachi megrezzent tőle. Felsejlett előtte a kép, ahogyan egy ismeretlen shinobi, akinek nincsen arca hozzáér Sakurához, a finom bőréhez, és az utolsó cseppig kiszipolyozza belőle a chakrát, míg a lány ájultan elterül a hideg kövön. A bal keze ujjai, amivel leszorította Sakura combját, hogy ne húzza el, míg fertőtleníti a sebét, most a kelleténél jobban megszorultak. Érezte, ahogy a tenyere alatt megrándul egy izom, és egy mély, mély levegővétellel lassan, egyenként lefejtette az ujjait a bőréről, ami egy percig még hullafehér maradt a keze nyomán, mielőtt kipirult volna, Sakura pedig folytatta, mintha nem vette volna észre, és ezért Itachi különösen hálás volt. - Azt akarta, hogy nekem legyen választásom, mit szeretnék, nem úgy, mint neki. Azt hiszem, egy darabig nem is tudtam, míg végül el nem mondta, hogy pontosan mi a munkája az ANBU-nál. Azt mondta, lehetett volna belőle... fegyver is, ha elég jó a chakrakontrollja. Ha olyan jó, mint az enyém. De soha nem tudta ennyire irányítani az erejét, mint én. - Sakura finom hangja lassan átmosta a fejét, míg szinte egészen lenyugodott, ahogyan a sebét törölgette. - Ha elég chakrát kapott volna másoktól, és tudja is kontrollálni, nos... egészen jó támadó vált volna belőle. De ugyanúgy a háttérbe kell húzódnia, ahogyan én teszem, bár nekem nem lenne muszáj. Én... nem akartam, hogy használjanak. - Itachi újra összerezzent a szótól. - Se tárgyként, se fegyverként. De Tsunade-sama rábeszélt, hogy... - Itachi felmordult, és Sakura ujjai finoman a hajába túrtak, megdörgölték a fejbőrét. - Hadd fejezzem be, Itachi. Tsuande-sama rábeszélt, hogy akkor sem hagyhatom elveszni a képességeimet, ha nem akarok egyik sem lenni. Én... tároltam már mások chakráját, az igaz, de soha nem azért, mert használni akartak volna. Gyakoroltam, próbálgattam a határaimat... és még most sem találtam meg őket. 

Sakura hangja a mondat végére teljesen elenyészett, és a férfi felbámult rá. 

- Képes lennél... az enyém...? - dadogta zavartan, mire a másik óvatosan bólintott. - Egészen? 

- Egészen - válaszolta halkan a lány, a fejét lehajtva a sebére bámult. 

- Kisaméét? - Itachi hangja elkomolyodott, sürgető volt, és valahol megbújt benne a pánik, hogy Sakura szinte hallotta a szíve zakatolását a szavai mögött.

- Igen. 

- Pein? - A férfi határozottan kezdett bepánikolni a szavaitól, és Sakura felnézett, előrehajolt, hogy a két tenyerébe zárja Itachi arcát.

- Mikor legutoljára próbáltam... én... - A lány elhallgatott, mint aki nem tudja, hogy merje-e folytatni, de végül vett egy nagy levegőt, és a sharinganokba nézett. - Átvezettem magamba Naruto chakráját. Nem az egészet, de jó részét. Kurama chakrájának egy részével együtt. Én... kiütött egy fél órára, de... még élek - fejezte be végül kicsit tanácstalanul, egy kínos, komoly mosoly tűnt fel az arcán, de elenyészett, mikor meglátta, ahogy Itachi arca eltorzul a fájdalomtól, és az ölébe hajtotta a fejét. 

- A kibaszott, kurva életbe... - nyögte Itachi valahová a combjai közé, és Sakura meggörnyedt, hogy óvatosan megcsókolja a feje búbját. - Ezért nem akartál maradni. Ezért voltál olyan furcsa. Pein... 

- Igen. Ezért vagyok én az, aki megvédi majd Narutót, ha eljön a napja - mondta halkan. - Mert a Senju-chakrával megfékezem Kuramát, bezárom, és elszívom a chakráját. Ha tudtam volna eleget gyakorolni, ha Narutót nem viszi el Jiraya, mostanra már talán irányítani is tudnám. Naruto védve lenne, amíg én az erejét használhatnám, de így... Csak bezárom, elszívom a chakráját, és csöndben belehalok, ha kell. Naruto nem tud a tervről... - tette még hozzá. - És örülnék, ha így is maradna.

- És még te papolsz nekem az életről. Hogy harcoljak érte.

- Nem igazán tervezem meghalni ebben az esetben sem - felelte Sakura. - Vannak még trükkjeim, és tudom őket használni is. Nem csak állnék ott, amíg a Kyuubi chakrája lassan felemészti a testemet, ne aggódj. 

- Ne aggódjak? - Itachi végre felemelte a fejét, és a lány lesütötte a szemét, mikor rábámult a sharingannal. Azzal a dühös, vérvörös szempárral. - Ha Pein megtudja, az első dolga lesz, hogy láncra ver, és felhasznál. Gyönyörűek leszünk, Sakura - nevette végül halkan a másik karját szorítva. - Pein két legjobb fegyvere. Konohaiak Konohagakure ellen. 

- Tudom - mondta Sakura, és a tenyerét a férfi ujjaira simította a felkarján. - Tudom. Éppen ezért kell hazamennem, Itachi. Amilyen gyorsan csak lehet. Szerencsém van, hogy Pein belement az alku azon részébe, hogy hazaenged, ha végeztem a gyógyításoddal. Tsunade ezért könnyebbült meg annyira, mikor elmondtam neki, de azt hiszem... Szóval, Pein nem hülye. Nyilván nem fogja érdekelni bármilyen alku, ha kiderül, hogy...

- Nem - vágott a szavába a férfi. - Pein megtartja a szavát. Hazaenged. A kérdés, hogy mégis mivel fog visszatartani. Ő elenged majd... de rá tud venni, hogy eszedbe se jusson visszamenni Konohába. - Sakura lehunyta a szemét, és biccentett. - Sakura, akkor... Azért megy ilyen könnyen a chakránk vegyítése? Mert te... 

- Nem hinném - felelte Sakura, az ujjai Itachi ujjai közé csúsztak. - Használtam már más chakráját, de soha nem kevertem. A határvonalak mindig olyan... élesek. Nem úgy, mint veled. De valószínűleg azért megy könnyebben, mert tudok kezelni másféle chakrákat. 

- Ha most tárolnád az enyémet... Tudnád vele mindazt, amit én? - kérdezte a férfi. 

- Nem - rázta meg a fejét lassan a lány. - A tudásod nem a chakrádban van. 

- Nem így értettem. A chakráink alapeleme különböző. Tudnád kezelni azt is, ha...

- Azt hiszem, igen - mondta Sakura, lesütött szemmel bámult az összefonódó ujjaikra. - Itachi, én... 

- Ha rajtam múlik, Sakura, márpedig esküszöm neked, hogy rajtam fog, soha, soha senki nem fog téged használni, mint egy tárgyat, vagy egy fegyvert. Nézz rám. - A lány lassan felemelte a fejét, és a szemébe gyűlt könnyek vékony fátylán keresztül az izzó sharinganokba nézett. - Soha. Senki. 

Itachi felé nyúlt, a tarkójára simította a tenyerét, hogy lehúzza a fejét az övéhez. Sakura nyaka megadóan hajlott az érintése alatt, lehunyt szemmel a homlokát a férfi homlokának támasztva egy aprócska, áttetsző könnycsepp a gravitációnak engedve a combjára hullott, mint valami pecsét a másik szavain. 

Annyi minden volt ez egyszerre. Ígéret, fogadalom... Holott megmondta, hogy nem ígér meg semmit. Hogy ez nem az. De pontosan az volt, és ezt mindketten tudták.