- Szóval... ez... ez nem olyan rossz - köszörülte meg a torkát Itachi, és mikor Sakura egy gúnyos pillantást vetett rá, széttárta a karjait. - Miért? Boldognak tűnsz.

- Lesz még ebből sírás - mormolta a lány az asztalnál összefonódott párosra meredve, és Itachi követte a pillantását. - Hordod a gyűrűdet - tette még hozzá, és a férfi tekintete a bíborvörös kőre siklott.

- Lehet, hogy csak egy emlék - mondta tétován, de ő maga se hitte el a saját szavait.

- Persze. A nyuszik meg mindjárt beugrálnak - vágta rá Sakura keserűen és elfordult, végigsétált a konyhán.

Itachi utánabámult, figyelte, ahogy körbenéz, eltűnik a szobában, aztán egy utolsó pillantást vetett a csókolózásba feledkezett önmagára, mielőtt követte volna. Az asztal mellett ellépve megkopogtatta az asztallapot, és bár tudta, hogy a másik nem hallja, mégis odasziszegett neki.

- Mondd, hogy nem vagy komplett idióta, Itachi.

Belépett a szobába, és Sakurát kereste, aki a gyűrött ágy mellett állt, a szekrényre akasztott egyszerű fekete köpenyt bámulta, és mellette a másikat, a piros mintásat. Halvány, fájó mosoly tűnt fel a szája sarkában.

- Úgy tűnik, itt mindenkinek van egy csöppnyi kis második élete - mormolta maga elé. - Két küldetés, két jinchuuriki között. - A hangjából csöpögő gúny jóformán marta a fülét. Itachi lehunyta a szemét, és felsóhajtott. - Elárulom Narutót. Miattad. Konohát. Mindent, ami valaha fontos volt nekem. Elárulom saját magam érted. - Sakura hangja nem volt több egy elhaló lélegzetnél, és a férfi felnézett rá, a komor, töprengő szemekbe nézett.

- Ahogyan én is - felelte halkan, és a lány nyelt egyet, megfordult, hogy újra a két köpenyre meredhessen a szekrényajtón, de fájt látni, így elfordult, a képeket bámulta a falon.

Szinte fel sem fogta, mit lát, csak végigsiklott rajtuk a tekintete, Itachi viszont alaposan szemügyre vette mindegyiket. Talán egy tucatnyi lehetett, mindegyiken ők ketten voltak, néha Kisame is felbukkant mellettük. Az egyiken Naruto is szerepelt, és azon megakadt a szeme. Valahogy ettől többnek tűnt az egész. Ha a Kyuubi jinchuuriki tud kettejükről ebben a jövőben, az mindent megváltoztat. Kinyitotta a száját, hogy felhívja Sakura figyelmét is erre az érdekességre, de a lány halkan felnyögött, és Itachi követte a pillantását. Az éjjeliszekrényen egy másik gyűrű hevert, egy, amit túlságosan is jól ismert.

- Mit keres itt az ő gyűrűje? - sziszegte a lány, ideges volt, döbbent és gondterhelt, ahogy felé fordult.

- Fogalmam sincs, hogy kerül ide. Pein sosem szerezte vissza, holott kerestette eleget - felelte homlokráncolva Itachi, a lila kőre bámult, és Sasorira gondolt.

- Azért nem találta meg, mert nálam van - mondta halkan Sakura, és a gyűrű felé nyúlt, az ujja végigsiklott rajta, de az mégsem mozdult odébb. Nem volt fizikai teste.

A lány érezte magán a másik égető tekintetét, és felpillantott rá, Itachi döbbent, jóformán elszörnyedt pillantására egy vállrándítással felelt.

- Te megtartottad... Sasori gyűrűjét? - kérdezte levegő után kapva, és úgy tűnt már a gondolat is teljesen lesokkolja.

- A Hokage tanítványa vagyok, emlékszel? - kérdezett vissza higgadtan Sakura, és a szoknyává alakított nadrágja zsebébe süllyesztette a kezét. - Nm sikerült mindent kiderítenem, mindenesetre... érdekesen működnek - jegyezte meg egy halvány, de kihívó mosollyal, ahogy elfordult. Itachi utánanyúlt, és a könyökénél fogva visszatartotta.

- Te teljesen megőrültél? Ha Pein megtudja, kibelez érte - sziszegte idegesen.

- Még jó, hogy Peinnek nem kell mindent tudnia, ugye, Itachi? - kérdezte nyomatékosan a lány a haragos, fekete szemekbe bámulva.

- Tudtál róla, hogy azért vagyunk kilencen és nem tízen, mert a gyűrű nélkül elég nehéz lenne új tagot felvenni? - kérdezte komolyan Itachi, és Sakura egy sóhajjal bólintott.

- Annál jobb mindenkinek, minél kevesebben vagytok - mondta lassan, és figyelte, ahogy a férfi halványan elmosolyodik.

Kicsit meglepte, mikor Itachi elengedte a könyökét, és megpaskolta a fejét.

- Okos kislány - suttogta egy elégedett mosollyal, és Sakura felnevetett rajta, elhúzta a fejét.

- Köszönöm - felelte nevetve, végül elkomolyodva megrázta a fejét. - De akkor sem értem, hogy mit keres itt, és miért tudsz róla, hogy mindvégig nálam volt - mondta, Itachi pedig a tekintetét a gyűrűre szegezve megvonta a vállát.

Már éppen megszólalt volna, mikor a jövőbeli önmaga és Sakura belépett a szoba ajtaján.

- Tudod, hogy indulnunk kell - mondta éppen elfojtani próbált nevetéssel a fiatal nő, és valahogy kiszabadult a másik karjai közül, átvágott a szobán, és egyszerűen átsétált Sakurán, hogy a gyűrű után nyúlva felhúzza a hüvelykujjára.

Itachi hallotta, hogy a lány és ő is kihagynak egy lélegzetvételt.

- Nem. Nem, nem, nem - morogta a férfi, és önmagát figyelte, ahogy egykedvűen figyeli a műveletet, amitől neki hányingere támadt. - Mi a frász baj van veled? - kérdezte idegesen tőle, de persze a másik nem hallhatta.

Itachi a fogait összeszorítva megfordult, és kisétált a szobából, míg odabent átöltöztek, és Sakura követte.

- Talán... talán van rá valami értelmes magyarázat - mormolta halkan a lány, és megköszörülte a torkát. - Sántít az egész. Én nem... nem tennék ilyet, ha nem lenne rá igazán nyomós okom.

- Naruto - mondta halkan Itachi, és elgondolkozva Sakura felé fordult. - Az egyik képen ott volt velünk Naruto.

- Úgy érted... Naruto? - csuklott fel a lány. - Velem és... veled? - Úgy bámult Itachira, mintha szellemet látna. - Jó hogy nem csoportképet csináltunk az egész Akatsukival egy kis bijuu szívás előtt - horkant fel, és megrázta a fejét. - Ki. Van. Zárva.

Sakura hátrafordult, mikor az idősebb énje kilépett a szoba ajtaján, és vett egy mély levegőt, Itachi pedig a tenyerébe temette az arcát. Sakura viselte a piros felhős köpenyt, és nem ő.

- A rejtekhelyen találkozunk, ha beszéltem Shikamaruval - mondta éppen a nő, a karjait felemelve összefonta a haját a vállán, aztán feltekerte a tarkójára a fonatot, és egy csattal rögzítette. - Siess, minél hamarabb össze akarok szedni mindenkit, és aztán végre kézbe vesszük ezt az egész helyzetet - folytatta, és elvette Itachitól a felé tartott bambuszkalapot. - És kérlek... - sóhajtott fel még Sakura, a szemébe nézve. - Ne nyírd ki Nejit. Szükségünk van rá.

- Hm. Nem ígérek semmit - mormolta Itachi, míg lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja a nőt. - Vigyázz magadra.

- Mint mindig - mosolygott rá Sakura, és a fejébe nyomva a kalapot egy maroknyi virágszirommá vált, és Itachi egyedül maradt.

A lány az utolsó pillanatban kapott Itachi keze után, mikor rájött, hogy a jövőbeli énje eltűnése azt jelenti, hogy ők is követik majd, mivel az ő jövőjét figyelik, és nem Itachiét. Mikor a férfi ujjai az övéi közé csúsztak kicsit megnyugodott, habár ez az utazási forma nem volt túl eszményi. Felkavarodott a gyomra a körülötte villogó színektől.

- Úgy látom tanultál egysmást - hümmögte Itachi töprengve.

- Azt hiszem, kénytelen voltam - felelte a lány, és figyelte a kibontakozó képet.

Egy teremben álltak, és Sakura azonnal tudta, hogy ez egy szentély. Látszott a díszítésen, a stíluson, és valahogy ismerős érzés öntötte el. Mintha... mintha járt volna már itt. Körbefordult, minden egyes centimétert alaposan megfigyelt, de egyszerűen nem jutott eszébe róla semmi. Tudta, hogy lehetetlen, de mégis úgy érezte, ismeri ezt a helyet. Itachi figyelte, ahogy gyanakodva körbenéz, de nem szólt semmit. Ő az akatsuki-köpenyes Sakurára koncentrált igazán, és a terem másik felében egy asztalnál törökülésben ülő Shikamaru Narára, aki lehunyt szemmel meditálni látszott.

Mikor a lány kinézelődte magát, és ugyan még mindig azzal a kellemetlen sejtéssel, hogy ismeri ezt a szentélyt valahonnét, de követték a nőt, aki átszelte a termet, és megállt Shikamaru előtt, aki lassan felnyitotta a szemét, és ránézett.

- Tegnapra vártalak - mondta a férfi csöndesen.

- Közbejött valami - intett Sakura, és ledobta a kalapját az asztalra.

- Ja, közbejöttél - mondta a lány Itachinak a szemét forgatva, mire az halványan elmosolyodott.

- Vagy inkább ő jött közbe - vágta rá a férfi, és Shikamarura mutatott, Sakura pedig halkan nevetett.

- Minden rendben odalent? - kérdezte a nő Shikamarutól, míg leengedte a haját.

- Le van gyengülve - felelte a férfi az ölébe eresztett kezeivel. - Így is okoz elég problémát, hogy féken tartsuk, de azok a láncok sokat segítenek - folytatta higgadtan. - Nem tud kiszabadulni, és napról napra egyre rosszabb állapotban van. Egy hónapig még biztos húzza. Többet nem adok neki.

- Nagyszerű - bólintott elégedetten Sakura, és a haját babrálva fel-alá kezdett járkálni. - Ino?

- Lent van vele, próbálja kicsit puhítani neked. Már nem fél tőle annyira, mióta nem tudja használni a sharinganját - mondta a férfi, mikor megérezte magán a nő kérdő pillantását. - Bár a védelme még mindig erősebb, mint bárkié, akivel eddig találkozott, legalábbis ezt mondja.

- A sharinganja? - motyogta kérdőn a lány Itachi mellett, és egy gyors, értetlen pillantást vetett a férfira. - Ha te nem vagy ott lent...

- Sasuke - mondta Itachi, és kissé idegesnek tűnt.

- Konoháról van valami hírünk? - kérdezte Sakura az akatsukis köpenyben, és Itachi rámeredt, ahogy megáll Shikamaru előtt, és komolyan a férfira néz, aki megvonja a vállát.

- Kakashi nem jelentett a múlt hét óta. Kicsit aggaszt, de tud magára vigyázni, tudod.

- Tudom. Ettől függetlenül, lebukhatott - mutatott rá a nő, és újra járkálni kezdett. - Attól tartok, leleplezték, és ki tudja, Danzou mit tett vele azért, hogy elárulta őt. Ez egy kicsit felgyorsítja a dolgokat - sóhajtotta Sakura, és Itachi halkan megismételte a rég hallott nevet, majd egy újabb pillantást váltott a mellette álló összezavarodott lánnyal. - Lemegyek - mondta végül nyugodtan a nő. - Felküldöm Inót. Elhoznátok ide Hidant? Szükségem lesz rá.

- Hidanre - ismételte hitetlenkedve Sakura, és rámeredt saját magára. - Megbolondultam, vagy mi van?

- Természetesen - biccentett Shikamaru, és a nő elindult a terem hátuljában megbúvó ajtó felé.

- Ne aggódj, én se értek ebből többet, mint te - mondta Itachi, míg követték Sakurát, aki előtt hangosan nyikorogva kitárult az ajtó, és elindultak lefelé a lépcsőn. - Miért tartod fogva az öcsémet egy pincében? - tette fel a költői kérdést elrévedve. A levegő minden lépéssel hűvösebb és nyirkosabb lett, ahogy egyre lejjebb értek.

- Talán mert egy közveszélyes őrült - motyogta maga elé a lány, és lelépett az utolsó lépcsőfokról az idősebbik énje után, aki egy hatalmas fémketrec felé tartott, ami a pince kellős közepén állt.

Ino a ketrec előtt állt, a rácsok köré font ujjakkal, és úgy tűnt, meg sem hallja a lépteket a háta mögött.

- Beszélj - mondta halkan, de odabentről csak hörgés hallatszott, majd egy hangos, őrjöngő ordítás, és Itachi homlokráncolva próbálta megállapítani, hogy miért olyan ismerős ez a hang. Mert abban biztos volt, hogy ez nem Sasuke.

- Ino - mondta Sakura, és megérintette a szőke lány vállát, aki felrezzent, és megpördült, de a barátnőjét látva megkönnyebbült.

- Egek, a frászt hozod rám - nyögte a szívére szorítva a kezét. - Na mi az, csodafickó nem engedett ki az ágyából? - nevetett fel, de kicsit még mindig idegesnek tűnt.

- Ino, ez nem éppen az a pillanat, amikor ezt meg kéne beszélnünk - mosolyodott el komolyan a nő, és Ino beismerően bólintott.

- Oké, igazad van. Csak az ilyen apróságoktól valahogy könnyebb ez az egész - sóhajtotta, aztán megszorította Sakura kezét. - Nagyon sajnálom, de nem tudom áttörni a védelmét.

- Hallom - mondta a nő, és a ketrec felé fordította a fejét. - Menj fel Shikamaruhoz, van egy feladatom számotokra. Ő majd mindent elmond.

- Rendben - bólintott a szőkeség, és egy aggódó pillantást vetett abba az irányba, amerre Sakura is nézett. - Légy óvatos, jó?

- Újabban a meggondolatlanság és a hirtelenség olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak - felelte Sakura, de nem nézett az előtte álló lányra, és Ino egy pillanatig még az arcát figyelte, mielőtt egyedül hagyta volna azzal, aki a ketrecben rejtőzött.

A nő előrelépett, a tenyerét a hűvös fémrácsnak simította, és várt. Várt és hallgatott. A sötétségből kisvártatva, bizonytalan léptek hangja hallatszott, aztán felbukkant a halvány fényben egy reszkető láb, egy ziháló mellkas, és végül a hosszú, fekete tincsekkel keretezett arc, Itachi ajkai pedig elnyíltak a látványtól.

- Azt hiszed, a kislány meg tud törni - nevette halkan a férfi, és elérte a rácsot, Sakura kézfejére csúszott a tenyere, aztán az ujjai görcsösen összeszorultak, és a körmei belevájtak a fehér bőrbe. - Senki... senki nem turkálhat a fejemben - sziszegte közelebb hajolva. Chakra vakító fénye villant fel egy pillanatra, aztán fájdalmasan felnyögött, elengedte a nő kezét, és összegörnyedt.

- Hányszor kell még ezt eljátszanunk, Madara? - kérdezte halkan Sakura, a szemeiben szomorúsággal lebámult a görcstől összerándult férfira, míg a kézfején zöld chakra hullámzott át, és a másik által hagyott véres kis félholdak nyomtalanul eltűntek. - Kezd elfogyni a türelmem, és ez igazán kellemetlen hír a számodra - sóhajtott fel a nő, az oldalát a rácsoknak támasztva összefonta a karjait a mellkasa előtt. - Meghallgatsz végre, vagy megint végig kell menjünk a szokásos rutinon?

- Gyere csak, drágám - zihálta egy tébolyult mosollyal. - Ezúttal nem fogod visszarakni rám azokat a nevetséges láncokat.

- Mint az elmúlt ötvenhárom alkalommal sem, ugye? - kérdezte Sakura érdeklődve, és lecsúszott a rács mentén, felhúzta a lábait, míg Madara egy vicsorral rámeredt. - Nézd, mivel körülbelül most lehetsz nyolcvanöt, szeretném azt hinni, hogy érettebb vagy ennél az ostoba macska-egér játéknál. Öt percet kérek az amúgy értéktelen idődből, Madara, és utána akár el is felejthetjük egymást. Úgy gondolom, elég előnyös ajánlat ez részemről, tekintve, hogy miért is vagy itt.

- Tsunade halottan is többet ér, mint élve - nevette a férfi, csöppet sem jókedvűen.

- Túllépsz a határokon - felelte rezzenéstelen arccal Sakura Madarára meredve a rácsok között, és a férfi arca ingerült grimaszba rándult. - Naruto sem fogadta túl jól, hogy az ő mestere az utolsó sennin. Azt hiszem, egy kevéssé megorrolt rád, ahogy az Akatsuki is. Bár, Peinért hálás vagyok. Aligha tudtuk volna eltávolítani, ha nem segítesz.

- Nem segítettem senkinek - fújt egyet megvetően a férfi. - Főleg nem Hashirama szánalmas kis híveinek.

- Hogyne, természetes, hogy nem - vágta rá gúnyosan Sakura, és legyintett. - Mindenesetre, kapóra jött, kezdett teljesen bekattanni. Ha nem jössz te, nos, attól tartok, pár életet elveszítettünk volna. De neked is útban volt, így hát...

- Elegem van belőled - morogta Madara, és feltápászkodott, hogy újra beleolvadjon a sötétségbe a ketrec hátuljában, de megtorpant, mikor a nő utánaszólt.

- A dolgok nem mennek úgy ebben a világban, ahogyan te szeretnéd. Minél tovább élsz, annál jobban tudatosul benned, hogy ez a világ csak fájdalomból, szenvedésből és ürességből áll. Ahol fény ragyog, ott árnyék sötétlik majd.

- Ne idézd a saját szavaimat - mondta komoran átbámulva a válla fölött a férfi, és elfordult. - Hallgass. Nem maradok itt tovább.

- Ha távozni akarsz, csak nyugodtan - mosolyodott el végül Sakura, és felállt, kinyílt előtte a ketrec ajtaja. - Már ha meg tudsz mozdulni.

Madara meg sem moccant, és a nő mögött felhangzott egy kelletlen hang.

- Unom már ezt, vénember - nyekeregte Hidan, és Sakura megfordult, hogy ránézzen. A tekintete végifutott a foglyuk vérével teli üvegcsén, amit a másik a kezében tartott, és az elszíneződött bőrén, végül megállapodott Hidan gúnyos félmosolyán. - Hé, nehéz téged megtalálni, ribanc.

- Neked is szép napot - felelte felszaladt szemöldökkel a nő, és visszafordult Madara felé.

- Mit akarsz tőlem? - kérdezte végül a férfi, a vállait leeresztette, mintha megadta volna magát, és Sakura halványan elmosolyodott.

- Azt akarom, hogy segíts visszaszerezni Konohát - lépett előre, és Madarához sétált. - Danzou diktatúrája nem valami kívánatos dolog. Meg akarom szüntetni azt az embert. Véglegesen. - A nő megkerülte a másikat, és megállt előtte, Hidan szimbólumán kívül, hogy a szemébe tudjon nézni. - Te magad is tudod, mivel kísérletezett. Hogy mit tett Shisuival.

- Tudom - mondta Madara rezzenéstelen arccal, de a szeme elárulta.

- Hogy mit tett a klánnal. Nem csak neked fontos ez, Madara.

- Egy kis bűntudatod támadt talán? - gúnyolódott a férfi, és Sakura felsóhajtott.

- Semmi közöm nincs a múlthoz.

- Talán mégiscsak van. A nagyanyád...

- Nem akarok róla beszélni - szakította félbe Madarát a nő.

A férfi az arcát fürkészte, nem figyelt a háttérben türelmetlenül ciccegő Hidanre, és Sakura állta a pillantását.

- Nagyon hasonlítasz rá - szólalt meg végül Madara, és előrelépett, annak ellenére, hogy látszott, mennyire nehezen képes mozdulni. A karja felemelkedett, és a nő arca felé nyúlt, de félúton megállt a mozdulat, és újra leeresztette a karját. - Hitt bennem. Amíg meg nem ismerte az eszközeimet - mormolta halkan, beletörődően.

- Mert az út, amin el akarjuk érni a célunkat, Madara, különböző a tiédtől. És valahol tudod, hogy a miénk a helyes út ahhoz a világhoz, amit megteremteni kívánsz évtizedek óta. Mikor még gyermek voltál, értetted a világot, és tudtad, mi a helyes. De ott volt az örökösnek tűnő háború, és egy idő után teljesen mindeggyé vált, milyen eszközzel törhetsz ki belőle. Most háború lesz. És ha vége... újra érteni fogod.

- Még a szavaitok is egyformák - felelte a férfi egy halvány, komor mosollyal, de a szemében fájdalom ült. - Mit kapok cserébe? - kérdezte a mellkasán összefont karokkal, és Hidan felnyögött a háta mögött, mert képtelen volt mozdulatlanul tartani, holott erőlködött eléggé.

- Egy világot, ahol csak győztesek vannak - mosolyodott el diadalmasan Sakura. - Egy világot, ahol béke van. Egy világot, ahol szeretet van.

- Hagyjuk ezt a maszlagot - emelte égnek a tekintetét a férfi. - Mit kapok érte?

- Amit akarsz - mondta komolyan a nő, és Madara rámeredt.

- És ha a Juubit akarom? - kérdezte végül kihívóan, a szája sarkában diadalmas mosoly formálódott, de elenyészett, mikor Sakura megszólalt.

- Akkor megkapod.

- Képes lennél feláldozni az egész világot Konohagakuréért? - kérdezte Madara fenyegetőn.

- Mindent feláldoznék Konohagakuréért - felelte Sakura nyomatékosan, és a férfira meredt. - Ha a Juubit akarod, megkapod. A jinchuurikiknek nem kell meghalniuk, ezt te is tudod, csupán Pein volt olyan megszállott, hogy nem érdekelte senki élete. De egyébként én a helyedben a mohó, gyerekes kapkodás helyett gondolkoznék, Madara. A sharinganod nélkül hogyan akarod irányítani a Juubit?

A férfi arca elkomorult, ahogy a nőre bámult.

- Mit tettél a szemeimmel? Azok a szemek...

- Az öcsédéi voltak - mosolyodott el Sakura. - Ne aggódj. A sharinganjaid nélkül fele annyit sem érsz nekünk, amennyiért megérne kockáztatni mindent.

- Mit tettél a szemeimmel? - ismételte lassan, sziszegve Madara és előrelépett, Hidan hiába próbálta visszatartani.

- Képtelen leszel őket használni, amíg én úgy nem döntök - felelte a nő. - Talán érdemes lenne a kedvemben járnod. Neked semmi, amire kérlek.

- Nem kérsz. Zsarolsz. És ez nem tetszik.

- Nézz magadra, Madara. Nem vagy több egy fogolynál. Egy bábnál. Akármennyire is nem tetszik, a kezemben vagy, és gondolom, nem fog meglepni, ha elárulom, hogy rohadtul élvezem, hogy sakkban tartalak - vallotta be Sakura. - És most lépj vissza a szimbólumba.

Farkasszemet néztek egy hosszú, szinte végtelennek tűnő pillanatig, a feszültség a levegőben vibrált, még Itachi is érezte, holott külön fizikai síkon léteztek. Aztán Madara megmozdult. Hátralépett, és újra Hidan szimbólumában állt. Hagyta, hogy a másik visszairányítsa a ketrec hátsó falához, ahol láncok lógtak a falról, és Sakura követte. A köpenye zsebéből tekercset húzott elő, és új béklyókat idézett, hogy helyettesítse a törötteket. Az utolsó láncszembe csúsztatta a két mutatóujját, és a fém úgy nyílt szét, mintha papírból volna. Miután kicserélte, visszahajlította a fémet a helyére, és Madara csuklójára erősítette őket.

- Nem szeretném, ha még egyszer tönkretennéd. Sok munkám van benne - mondta a férfi komor fekete szemeibe meredve, aztán lepillantott, és kicsit lehajolt, hogy a sötétben lássa, minden rendben van-e az illesztésekkel. Az egyik ki volt lazulva, így odanyúlt, hogy kijavítsa a hibát. - Ino nem jön többet. Ígérem.

A vas hangosan kattant a néma pincehelyiségben, és Sakura felegyenesedett, megfordult. Lánc csörrent, és Madara megragadta a vállát.

- Ahogy látom, nem csak névben vagy Uchiha - mondta neki félrebiccentett fejjel, és a nő nevetett.

- Van amit még rendbe lehet hozni, Madara - felelte egy halvány mosollyal. - Lehet, hogy ez egy kifacsarodott, önző világ. De még meg lehet menteni. Most még igen.

- Tudod mit? Remélem, igazad van - sóhajtotta a férfi, és lehunyta a szemeit, Sakura pedig egyedül hagyta, Hidannel az oldalán elindult felfelé a szentélybe.

- Nem csak névben vagy Uchiha - visszhangozta hitetlenkedve Sakura, és Itachi felrezzent. - Ez most meg kéne, hogy lepjen? - kérdezte rámeredve a lány, és Itachi elmosolyodott.

- Sajnálom, hogy ilyen kiszámítható vagyok - mondta, és széttárta a karját. - Ne hibáztass. Csak azt tettem, ami helyes - mondta végül a férfi, mikor Sakura egy csúnya pillantást vetett rá, de a szavaira szégyellősen lesütötte a szemét. Kicsit többet mondott ez a pár szó annál, amennyit jelenleg tudni akart. - Pein halott, úgy tűnik, akatsukis vagy, Danzou vezeti Konohát, ami ellen puccsot készülsz elkövetni a kis barátaiddal és az Akatsukival, a feleségem vagy és a pincében tartod Madarát. Ez jobban tetszik, mint a többi? - vigyorodott el végül, mire a lány elgondolkozva maga elé meredt.

- Azt kell mondjam... sokkal jobb! - jelentette ki végül. - Van egy tébolyult Uchihám a pincében - nevetett fel végül, és lehajtotta a fejét. - Mintha Tsunade-sama egyik álma elevenedett volna meg! - mondta, aztán hirtelen elkomolyodott. - Tsunade halott. Pein is halott, bár az mondjuk nem érdekel. De hol van Naruto és Sasuke? - kérdezte végül.

- Megnézzük? - érdeklődött Itachi, és a hangján hallatszott, hogy ő is tudni akarja.

- Persze. De van még pár megválaszolatlan kérdés. Miért van itt Hidan? Mikor fogtuk el Madarát, és minek kell nekem ahhoz, hogy kinyírja ezt a... Danzou fickót? Nem lehet akkora durranás, hogy pont a magasságos Madara Uchihát akarjam ráereszteni. Egyáltalán hogy a frászban van még életben? Ő is olyan levakarhatatlan, mint Orochimaru volt? Miért vagyok akatsukis, mi hasznom van belőle? És mégis mi a fenéért volt hajlandó egyáltalán Naruto elfogadni, hogy veled vagyok, nemhogy egy képen vigyorogni veled? - hadarta kicsit kiakadva a lány, és Itachi mosolygott.

- Fogalmam sincs. Ahogy arról sem, miért nem viseled a klánszimbólumot, ha egyszer a feleségem vagy - mondta még egy vigyorral, és Sakura egy gyors, éles pillantást vetett rá a szeme sarkából.

- Szállj le a témáról, Itachi - morogta. - Valószínűleg azért, mert nem akarom.

- Vagy csak azért, mert éppen megtorpedózni készülsz Konohagakure vezetőségét - mondta a férfi, mert nem tetszett neki a válasz.

- Inkább oda figyelj - sóhajtotta a lány és az idősebbik énje felé bökött, aki éppen fellépett az első lépcsőfokra, ami felfelé vezetett a pincéből, és Itachi megadóan arra fordult.

- Kicsit kiszáradtam ettől a melótól - motyogta Hidan, és oldalra sandított, mire a nő egy sóhajjal előhúzott egy kunait, és a férfi a karja alá tartotta a Madara vérével félig teli üvegcsét, hogy felfogja Sakura vérét, mikor megvágja magát.

- Tessék. Koktél, Hidan - mondta a nő, és Hidan egy fintornak tűnő mosollyal ránézett.

- Kösz - biccentett, és figyelte ahogy a zöld chakra begyógyítja a mély vágást a teli üveg felett, aztán a szájához emelte, és egy szuszra kiitta. - Jó cucc - mondta elismerően, mikor kiürült, és Sakura egy öklendező hangot adott ki, amin a férfi kicsit hisztérikusan ugyan, de felkacagott, aztán eltűntek a fordulóban.

- Egek, ez rohadtul undorító - sóhajtotta a lány, és érezte, hogy Itachi megint őt figyeli. - Mi az? - sóhajtott felé fordulva, és a férfi töprengve bámult rá.

- Tudod, ha elveszlek, hordanod kell majd, akármennyire is gyűlölöd - mondta Itachi őt figyelve, mire Sakura a szemeit forgatta.

- Tényleg ez a legnagyobb problémád most, Itachi Uchiha? - kérdezte, és mikor a férfi egy halvány mosollyal bólintott, a lány hitetlenkedve rámeredt. - Jó. Nem gyűlölöm, csak nem szeretem hordani, mivel Sasukéhoz tartozik. Boldog vagy?

- Nagyszerű - vágta rá elégedetten Itachi, és a ketrec felé sandított. - Na, megnézzük az ostoba kisöcsém és a jinchuurikid?

- Naruto nem az enyém - felelte a lány, de aztán végül megadóan biccentett, és figyelte, ahogy elmosódik a pince és a megláncolt Madara, hogy helyet adjon a villogó színeknek és az egymásba olvadt, zümmögő hangoknak.

Mikor megálltak, Sakura éppen megérkezett az Akatsuki menedékhelyére, és Itachi elésietett.

- Sokáig tartott. Mi történt? - kérdezte, és a nő rámosolygott, mielőtt lábujjhegyre állt és gyengéden megcsókolta.

- Semmi baj. Mondtam, hogy ne aggódj. Úgy tűnik Madara lassanként észhez tér. Mindenesetre, könnyebb némi logikus viselkedést kiváltani belőle, mint az öcsédből - mondta kuncogva. - Hol van az a két baka?

- Odabent - felelte Itachi megnyugodva, és bementek a házba.

Sasuke és Naruto az asztalnál ültek, éppen valamin veszekedtek, de mikor nyílt az ajtó a szőke fiú felpillantott, és az arca felragyogott az örömtől, mikor meglátta.

- Sakura-chan! - kiáltotta boldogan, felpattant, és a nyakába borult, mire a nő nevetve megpaskolta a hátát.

- Nekem is hiányoztál, Naruto - mondta halkan, és Sasukéra pillantott.

- Ne tapizd aniki feleségét, dobe - dohogott összeszűkült szemmel a fiatalabbik Uchiha, és a bátyjára pillantott, aki legyintve leült mellé, miközben a másik Itachinak a torkán akadt a levegő.

- Majd leüti, ha zavarja - mondta Itachi, és maga elé húzta Naruto félig üres tányérját, hogy befejezze helyette a vacsorát. Úgy tűnt, ez volt az ő kicsinyes bosszúja.

- Csönd legyen, teme - morogta Naruto, és még jobban megszorongatta a nőt, aki rácsapott a karjára.

- Hess innen, Naruto. Nem vagyok az anyád - szólt rá Sakura, de a másik elszontyolodott arcát látva felsóhajtott, és elmosolyodott. - Jól van, na. Kimerültem, és éhes vagyok.

- Hozok valamit enni neked, Sakura - mondta hirtelen Sasuke, és felállt, kisétált a konyhába.

- Köszönöm! - kiáltott utána a nő, és leült Itachi mellé az asztalhoz, majd rövid töprengés után közvetlenül melléhúzta a székét, és egy ásítással ráhajtotta a fejét a férfi vállára. - Aggódom a senseiért, de totál kivagyok. Madara leszívta az agyam - motyogta még, mielőtt elaludt volna.

Mikor Sasuke visszatért a megpakolt tányérral, rámeredt az alvó Sakurára, majd letette a tányért, és leült. A pillantása találkozott Itachiéval, és Naruto felhorkant.

- Megint azt csináljátok! - kiáltott fel durcásan. - Megbeszélitek nélkülem!

- Kuss legyen, dobe! - mordult fel Sasuke, és egy csúnya pillantást vetett a szőkére. - Agyonverlek, ha felkelted Sakurát.

- Mi bajod van neked? - kérdezte értetlenül Naruto. - Totál megkattantál, teme. "Hozok neked kaját, Sakura-chan!" meg "Ne keltsd fel, Sakura-chant!"... Valamiről lemaradtam már megint, nem igaz? - kérdezte és gyanakodva váltogatta a pillantását Itachi és Sasuke között.

Sasuke a tányérjára bámult zavarában, de Itachi állta Naruto pillantását majd végül egy sóhajjal megadta magát.

- Azt hiszem, kinyír, ha megtudja, hogy elmondtam - mondta elkínzottan, és lehunyt szemmel ugyan, de kibökte. - Sakura a gyermekemet várja.

- MI? - ordított fel megdöbbenve Naruto, és hiába csapta Sasuke a szájára a tenyerét, tovább beszélt, kissé felháborodottnak tűnt.

- Na, pont ezért nem akarta még az orrodra kötni - sóhajtott fel újra Itachi, és befejezte a vacsorát, eltolta maga elől a tányért. - Bár, ha rajtam múlna, talán soha nem tudod meg, fafejű - tette még hozzá, és Sakura oldalát támasztva felállt a székről, hogy a karjaiba vegye a nőt. - Jó éjszakát, fiúk.

- Tényleg rám hagyod, ezt az idiótát, aniki? - kérdezte fájdalmas arccal Sasuke, de Itachi rázkódó vállal otthagyta a kiguvadt szemű Narutóval, és a háttérben a láthatatlan, de nem kevésbé lesokkolt Sakurával és Itachival.

- A bátyjának hív - csodálkozott Itachi.

- Terhes vagyok - nyögte a fejét fogva Sakura. - Egy háború kellős, kicseszett közepén! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? - fordult a férfi felé villámló szemekkel.

- Nem én - visszakozott gyorsan Itachi és az imént eltűnt jövőbeli énje után mutatott. - Ő.

- Anyám - sóhajtott fel a lány, és a szemét forgatva Itachi karjára csapott. - Húzzunk innen.

- Látni akarom a gyerekemet - tiltakozott a férfi, és kérlelőn Sakurára bámult, aki a szemeit forgatva legyintett.

- Csak tessék. Úgysem számít, mit mondok.

- Bocsáss meg, hogy ez túl sokat jelent nekem - felelte Itachi komoran, mielőtt a képek felgyorsultak volna, és a lány rábámult, majd óvatosan megérintette a karját.

- Sajnálom - mondta halkan, a szeme szomorú volt, és a férfi rápillantott a szeme sarkából.

- Hát még én - mormolta végül, és egy pillanatra lelassította a képáradatot, hogy figyelje, ahogy Sasuke aggódva körbedongja a pocakos Sakurát.

- Jobban figyel rám, mint mikor az övét hordtam ki - jegyezte meg kissé rosszallóan a lány, Sasukéra bámulva, aki a nő kezét fogva erősen koncentrálva fürkészte őt, nehogy leessen az alacsony padról, amin éppen nevetve végigsétált.

- Ahhoz képest, hogy két órával ezelőtt még gyűlöltétek egymást... - hümmögte Itachi a faluban történtekre utalva.

- Anikinek nevezett - emlékeztette Sakura, és a férfi arcán azonnal feltűnt egy mosoly, amitől nevetnie kellett. - Hihetetlen vagy - mormolta a hangjában bujkáló mosollyal, és figyelte, ahogy a képek újra lelassulnak, majd megállnak.

Itachit látta, ahogy a karjaiban fogja a tíz hónapos fiát, és mosolyog, pontosan ugyanúgy, mint az imént a mellette álló Itachi, mikor eszébe juttatta, hogy Sasuke a bátyjának nevezte. Újra.

Arra gondolt, akármi is történjen, látni akarja azt a mosolyt a férfi arcán, azt a büszke, boldog mosolyt. Ha beleszakad, akkor is eléri, hogy az öccse legalább az életben még egyszer, akár utoljára is, de anikinek szólítsa Itachit. Megérdemel ennyi boldogságot. Legalább egy csöppnyit, legalább ennyit. És tudta, hogy bár ez neki apróságnak tűnik, de Itachinak a világot jelenti. Ránézett a fiára - a fiukra -, és mosolygott. Gyönyörű volt, és ő büszke volt rá. Még akkor is, ha soha nem fog megtörténni. Ha nem ez lenne az a jövő, ami el fog következni, és a tényeket nézve ez elég valószínű volt, ő akkor is tudni fogja, hogy valahol, valamelyik párhuzamos univerzumban, Itachi boldog. És úgy gondolta, egyelőre ez a tudat is elég.

Azért, hogy valósággá váljon az a mosoly... azért tennie kell.