Sakura körülbelül a második perc eltelte után vette észre, hogy Reiki mosolya és vidámsága annyira hamis, hogy fáj.

Valószínűleg csak a saját, nyomasztó gondjai miatt nem tűnt fel neki előbb, de az agya kiutat keresett, és a másik volt a kiút. Mindig is érdekelték az emberek. A félelmeik, a vágyaik, az álmaik, a gondolataik, a szavaik, minden, amiből a tettek születnek.

Reiki a kezében tartott papírdobozt bontotta fel, és Sakura lenézett az ugyanolyan dobozra, amit az ujjai között szorongatott, a keze tétován leszakította a tetejét, egy pillanatig sem próbálva finoman felbontani, ahogyan a nő csinálta. A csempén ültek, Reiki törökülésben, ő a lábát felhúzva a hátát a kád hűvös oldalának vetve. A göndör, barna hajtincseket bámulta, amik ziláltnak tűntek, a nő szeme sarkában az apró fekete festékpöttyöt. Elkente a sminkjét, és Sakura egy pillanatig kísértést érzett rá, hogy odahajoljon, letörölje a festéket, és megigazítsa a haját.

Reiki mindig olyan összeszedett volt. Finom. Elegáns. Apró, bájos mozdulatai voltak. A reszketése hiába múlt el, ha ezek az apró jelek pontosan elárulták a lánynak, hogy milyen zaklatott is most tulajdonképpen. Mitől? Itachitól? Tőle? Kakuzutól? Vagy az egész helyzettől, a félelemtől...

- Nem kell féltened őt, ugye tudod? - kérdezte, míg a pillantása visszatért a hajfesték kicsomagolásának figyeléséhez. Hallotta, ahogy Reiki egy mély sóhajjal megáll a mozdulat közepén, majd folytatja, mintha nem is hallotta volna. - Tud magára vigyázni. Egyébként sem... - Sakura egy másodpercre elhallgatott, az ujjai tétován babráltak a dobozból kicsúszott kellékekkel. - Nem hagyná, hogy lássam meghalni. Nem akarná, hogy lássam.

A lány felnézett Reikire, aki rábámult, a szemei vörösek voltak, de szárazak.

- Tudom – felelte végül a nő, és folytatta, amit elkezdett, újabb tégelyek csúsztak a csupasz csempére. - Azt hiszem, öt... vagy talán hat doboz elég lesz - hümmögte halkan. - Remélem, teljesen lefedi ezt a hajzuhatagot - sóhajtotta még homlokráncolva, mintha egyedül Sakura haja okozna neki bármilyen gondot is, és a lány egy beletörődő szusszanással megadta magát.

Ha Reiki úgy akar tenni, mintha nem történne benne semmi, mintha nem is éppen a világa rengett volna meg, legyen úgy. Nem voltak bizalmas barátnők, bár az volt az igazság, hogy Sakura ilyenkor, amikor vidáman csacsogott mindenfélét, és ok nélküli lelkesedésével mintha csak őt próbálta volna kihúzni a gödörből, ilyenkor úgy érezte. És az a jóindulat... Az őszinte volt a részéről. Őszintébb talán, mint tőle bármikor is.

A lány lehunyt szemmel egy másodpercre engedte csak át magát a bűntudatnak, mielőtt Reiki rászólt volna, hogy hajoljon a kád fölé, és a kesztyűbe bújtatott kezeivel úgy ahogy volt, jóformán samponként a lány hajába masszírozta azt a hatdoboznyi festéket.

Sakura szeme könnybelábadt az irtózatosan erős szagtól, köhögött, és Reiki hagyta egy kissé felegyenesedni néha, amikor úgy érezte, mindjárt megfullad.

- Ne haragudj, de ha egyenként kenegetném a tincseidet, még holnap reggel is itt lennénk. - A lány megkönnyebbült, mikor úgy tíz perc után megkönyörült rajta. Reiki kontyba tekerte a sötét színű trutyival borított haját, és pár csattal, amit nem sajnált, odarögzítette. Az alsó kisszekrényből kivett egy kisebb törölközőt, és Sakura kissé furcsán nézett rá. - Az enyém. De már úgysem lesz szükségem rá - mondta a nő halkan, egy pillanatra rámeredt a kezében tartott anyagra, aztán a lány feje köré tekerte. - Tessék. Most várunk fél órát, és utána ki kell mosni a felesleget. Az lesz csak a mulatság - fintorodott el egy őszintétlen mosollyal, és Sakura egy hasonlóval válaszolt.

- Ne haragudj, kimennék egy kis levegőt szívni. Marja az orrom a festékszag.

- Persze, menj csak – felelte Reiki, mintha még örült is volna neki, és a szemébe bele volt írva, hogy búcsúzni szeretne.

A helytől, Itachitól. Sakura érzékeny szíve érezte a veszteséget, aznap már másodszorra, habár ez a második nem fájt úgy, és nem is fájhatott, mert nem az övé volt. De átérezte. Megértette. Tudta, milyen, még élénken élt a fejében a búcsúzás fájdalma. Az ujjai puhán, megnyugtatón, vigasztalóan végigsiklottak Reiki karján, ahogy ellépett mellette, aztán kilépett a folyosóra, és ahogy kattant mögötte az ajtó, arra gondolt, ez az ő hibája. Habár nem így akarta. Nem ezt akarta. Nem is akart semmit.

De Itachi jelei olyan félreérthetetlenek voltak, olyan nyilvánvalóak... Talán már őelőtte sem akart tovább Reikivel maradni. Érezte, hogy áltatja magát, és felsóhajtott. Éppen most csinált valakiből egy Konoha kapujához közeli hideg kőpadon fekvő, kábult Sakurát. És pokoli érzés volt. Pokoli.

******

Hinata érezte magán a férfi figyelmes, érdeklődő pillantását, ahogyan kitöltötte a forró teát a csészéjébe. Tudta, hogy tökéletesen csinálja. Mindig úgy csinálta, és volt alkalma gyakorolni. Évek alatt az egész rutinná vált, a keze fejének idegeiben rejlett, az ujjai rezzenésében. Összehangolt idegek, izmok és nyugodt elme. Lehiggasztotta az ismerős mozdulatok megszokottsága. Segített összeszedni a gondolatait, és most a kezdeti megilletődöttség ellenére is újra tisztán látott.

Felpillantott Kazuhikóra, aki rámosolygott. Kedves, elismerő mosoly volt, és Hinata szempillái megrebbentek.

- Gyönyörű lány vagy, Hinata. Remélem, tisztában vagy vele. - A lány érezte, hogy a vér öntudatlanul is az arcába szalad, de nem foglalkozott vele.

- Köszönöm - felelte komolyan, és magának is töltött.

Arra gondolt, Kazuhiko nem ismeri. Nem tudja, milyen. Nem könyvelte el haszontalan kis nyuszinak, aki szepegve az odújába bújik, ha kicsit keményebben szólnak hozzá. Sakurára gondolt. Rá, és Narutóra. Mind a kettőjüktől ugyanazt hallotta, előbbitől évekig. Állj a sarkadra! Szólj vissza. Merj önmagad lenni. Furcsa volt, és egy kissé nevetséges is, hogy ezt éppen most, és éppen egy ismeretlen emberrel szemben tudja megtenni, de attól még így volt.

A teáskanna halkan koppant az asztalon, ahogy letette, és a csészéjéért nyúlt. Úgy tűnt, nem számíthat igazán senkire. Hiashi így akarja, a Hokage próbálkozik megállítani, de nem tehet semmit, Neji hiába áll mellette, ha tehetetlen ő is, Naruto pedig, aki felléphetne, mint kívülálló, nem érne sokat, még ha most azonnal meg is mondaná Hiashinak, hogy el akarja venni. De Hinata tudta, hogy nem akarja, és miután megízlelte a keserű valóságot egyvalakiben látott lehetőséget a szabadulásra, és az ő maga volt.

- Nyugtalanít, amit Neji mondott a múltkor? - kérdezte Kazuhiko, és Hinata felnézett rá, biccentett. - Pedig nem kéne, hogy aggasszon – folytatta a férfi, a tekintete az arcára tapadt. - Nem rólad van szó, hanem a házasságról magáról. Huszonnyolc év alatt az ember hozzászokik az egyedülléthez, és meg is szereti. De vannak kötelezettségeim, ahogy mindannyiunknak ezen a világon. Az apám a daimyo, és ugyan van egy bátyám, aki... ő, nos... elég kicsapongó életet él. - Hinata úgy érezte a hangsúlyból, hogy Kazuhiko finoman fogalmaz, ahhoz képest, amilyennek a helyzetet látja. - Az apám pedig úgy hiszi, nem mostanában fog felhagyni ezzel, ő viszont már öreg, és gyenge. Nem vágyik másra, csak megpihenni végre, és valaki másra bízni a terheket. Úgy gondolja, én alkalmasabb vagyok rá, hogy átvegyem a helyét, mint a bátyám. A tisztséget viszont csak akkor vehetem át, ha nős vagyok – mondta Kazuhiko, és Hinata elmosolyodott.

- Mint nálunk a klán vezetőjének rangja. Ha a klán feje még él, az örököse csak akkor veheti át a posztot, ha biztosított, hogy neki magának is lesz örököse. Persze, sosem garancia, ha valaki megházasodik, ott a meddőség, a vetélés, kockázat mindig van. De ha az örökös megházasodik, és mindketten úgy kívánják a vezetővel együtt, átveszi a helyét, és a klán fejévé válik. Vannak speciális esetek, de ez az általános gyakorlat – mondta megértőn, és a férfi rámosolygott.

- Pontosan. Ez a helyzet nálam is. Akkor tehát érted, miért kívánok megházasodni, annak ellenére, hogy nem igazán vágyom rá.

- Csak azt nem értem, miért pont én? - kérdezte halkan Hinata, kíváncsian előrehajolt, kékesfekete tincsei lecsúsztak a vállán, és végigsöpörték az asztallapot. Kazuhiko tekintete követte a ráeső fényben felragyogó hajzuhatagot, a szája sarkában mosoly tűnt fel.

- Nem én választottalak, Hinata, de ha én tettem volna, attól tartok, hasonlóképpen döntök.

Egy percig csönd ült a szobán, és a lány állta a vőlegénye tekintetét.

- Szerelmes vagyok egy shinobiba – felelte halkan, lesütötte a szemeit, és a férfi előtt álló csészére bámult. - Nem tartom valószínűnek.... - kezdte lassan, merengve. - Nem tartom valószínűnek, hogy viszontszeretne, de ennek ellenére is inkább magam szerettem volna megválasztani a férjet, akinek az életemet adom majd.

- Fiatal vagy még, Hinata, és vannak dolgok, amik idővel elmúlnak, és ezek közé tartozik a szerelem is.

Hinata felpillantott, a tekintete metsző volt, mintha azt mondaná, gyűlöli, amikor gyereknek nézik, és komolytalannak hiszik.

- És vannak dolgok, amik akkor sem múlnak el, amikor az emberből kiveszett már az élni akarás, vagy akár az emlékezés képessége.

- Nem vonom kétségbe az érzéseid komolyságát, Hinata – mosolyodott el Kazuhiko az éles hangra, és letette a csészéjét az asztalra. - Amikor az apám és Hiashi megkötötték a szerződést, tíz lehettem, te pedig abban az évben születtél. Egyikünk sem tudta még, hogy idővel shinobivá akarsz majd válni. Máig sem tudom, hogy történt, mikor Hiashi azt ígérte, egy hölgyet fog nevelni belőled. Bár, nem hazudott, de egyáltalán nem számítottunk... erre. - Kazuhiko tett egy rövid mozdulatot a lány felé, és Hinata lepillantott magára, a tekintete a kunaitartóra tévedt a combján, és halványan elmosolyodott.

- Ez vagyok én - mondta, a férfira nézett, és hirtelen olyan boldognak tűnt, hogy Kazuhiko sem tudta megállni egy rövid mosoly nélkül, akármennyire is nem tetszettek neki a szavak. - Shinobi vagyok, és nem szándékozom más lenni. Nem kívánok egy olyan férfi felesége lenni, akit nem szeretek, és akit nem ismerek, azért, mert az apám így akarja. Megértem a helyzetedet, és őszintén sajnálom, hogy képtelen vagyok eleget tenni a klánom, és a családod kívánalmainak. - Hinata felállt, és bocsánatkérően meghajolt, de a mosolya nem enyészett el. - Ha szavakkal nem jutok semmire, hát küzdeni fogok, és harccal nyerek. Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat. Jó éjszakát, Kazuhiko.

Mikor kilépett az ajtón át a verandára, a férfi ott maradt egyedül, és némán bámult utána. Megértette, és hiába jelentett ez neki egy újabb gondot, nem tudta visszatartani a halk, komoly nevetést, ami előtört belőle. Ez a gyönyörű, megszeppent kislány lefegyverezte a két szép szemével, és aztán megmutatta neki a katanája élét.

******

Sakura egy halk sóhajjal lépett ki az Akatsuki menedékházának hátsó ajtaján. Az alacsony verandát derékig érő fakerítés vette körbe, a lány arra támaszkodott, és egy mély, hosszú levegőt vett, míg a tekintete a mólóra tapadt, és a kis tóra. A levegő füstös volt, ráült a mellkasára, de csak akkor nézett fel, mikor egy halk hangot hallott a jobb oldala felől. Arrafelé fordult, és a pillantása zöld szemekkel találkozott össze.

Kakuzu a falnak támaszkodva bámult rá, az ujjai között cigaretta parázslott, és a lány először látta az arcát az egyszerű, fekete maszk nélkül, ami valahogyan mindig Kakashira emlékeztette. Heges volt, varrások tarkították, a bőre pedig barna volt, barnább, mint Sunagakure néhány shinobiájé. Sakura felegyenesedett, és felé fordult, a férfi pedig beleszívott a cigarettába. Egy kérdő mozdulattal felé kínálta a dobozt, a lány pedig közelebb lépett.

- Rádfér - morogta Kakuzu, és Sakura ügyetlenül kihalászott egyet a dobozból, egy mély sóhajjal felült vele szemben a kerítésre.

- Miért is ne? - motyogta maga elé, és előrehajolt kicsit, amíg a férfi meggyújtotta a cigarettát. - Gondolom, alkohol nincs nálad.

A hangja tompa volt, ahogy próbálta a szájában tartani, míg felparázslott, és Kakuzu halkan, komoran nevetett.

- Ne is álmodj róla - mormogta, a szája sarkában mozgott a cigaretta. - Itachi így is széjjel fogja rugdosni a seggem, ha kiszagolja, hogy megrontalak.

- Kicsit elkéstél vele - vett egy mély levegőt Sakura, hogy sóhajtson, de helyette köhögés tört fel belőle, ahogy leszívta a füstöt a tüdejébe. Kakuzu felnevetett rajta a maga mély, dübörgős, komoly módján, és a lány könnybelábadt szemekkel szintén nevetett. - Sajnálom, nem dohányzom egyébként - kuncogta, és a férfi felhúzta a szemöldökét.

- Igen, észrevettem.

Egy pillanatig csönd ült közéjük, Sakura bizonytalanul figyelte az ujjai között égő cigarettát, aztán tétován beleszívott, figyelve rá, hogy ne tüdőzze le. Nem volt jó - ahogy a szaké sem volt jó. Csak jólesett most az egyszer. Felpillantott Kakuzura, aki elbámult a válla fölött, és csak akkor nézett rá, mikor megszólalt.

- Hidan egy seggfej – fakadt ki hirtelen a lány, és kíváncsian fürkészte a másik arcát.

- Az – biccentett Kakuzu.

- Hogy tudod elviselni?

- Mi mást tehetnék, ha egyszer nem bírom eltenni láb alól? - sóhajtotta homlokráncolva a férfi, mire Sakura elnevette magát. - Pein tett róla, hogy több társamat ne tudjam kinyírni. Vigyázz azzal a sunyi kölyökkel, meg az esküivel. - Kakuzu rápillantott, a szeme komoly volt, apró ráncok rajzolták körül. - A végén még olyasmit teszel meg magadtól, amit egyáltalán nem akarsz, mégis beleegyezel.

- Nem aggódom Pein miatt. Ismerem ezt a játékot - felelte Sakura. A férfi csak a profilját látta, ahogy elmerengve Amagekure felé bámult. - Hidan miatt aggódom. Azért, amit a múltkor mondtál. Hogy kerüljem el. Miért? - A lány ránézett, és Kakuzu lekönyökölt mellette a fára.

- Mert egy seggfej - válaszolta egyszerűen, és mikor Sakura kérdőn rápillantott, folytatta, bár eredetileg nem akarta. - Nézd, ezen a helyen rajtam kívül senki nem érintkezik Hidannel, és nem véletlenül. Azt hinnéd, azért én, mert én tudom kezelni. Nagyrészt így is van, és amikor nincs, akkor szexelünk, ha annak lehet nevezni, amit művelünk. - A lány akarata ellenére újra letüdőzte a füstöt, és a mellkasát ütögetve hitetlenkedve bámult Kakuzura.

- Bocs, de... Azt hiszem... - A férfi felpillantott rá, a tekintete értetlen volt. - Mit mondtál?

- Szex. Tudod, a dolog, amit Itachival csinálni akartok. - Kakuzu a szája szélén fityegő cigaretta füstjétől hunyorgott, ahogy a másikat figyelte, és Sakura arcába szállt a vér.

- Mi nem... - A lány lehunyta a szemeit, és felsóhajtott. - Oké, térjünk vissza az eredeti té...

- Nem ezt akartad? Lezárni az egész Sasuke-ügyet, és élni?

- De igen, de ez nem egészen azt jelenti, hogy Itachi meg én...

- Itachi tudja, hogy egyedül is képes lennél megcsinálni. Hogy egyedül is megállnál a lábadon, és én is elhiszem, hogy így van. Ahogyan itt mindenki tisztában van vele. Jóval nehezebb egyedül boldogulni, de vannak, akiknek így is megy. Közéjük tartozol. Mégis Itachira támaszkodsz. Ahogyan ő rád. Attól még, hogy nem vagyok ott, hallok és tudok dolgokat – mondta, mikor észrevette a lány kérdő tekintetét. - Ha nem akarnál az élete része lenni, nem lennél. Csakúgy, mint Hidan és én. Ő egy seggfej, én pedig még nagyobb seggfej vagyok. Ennyi az egész. - Kakuzu elnyomta a cigarettáját a fán, és megfordult. Mikor megtorpant egy pillanatra, hogy visszaszóljon a válla felett, az ajkai közül füst szivárgott. - A volt Kazekage jól van, a bátyja a névleges Kage helyette. A nővérüket megtámadták útban Konohába, de biztonságban elérte a célját. A Hokage a gondját fogja viselni, az elfertőződött sebek nem jelentenek neki akadályt. Jó éjszakát.

- Jó éjt - lehelte utána meglepetten Sakura, jóval azután, hogy az ajtó becsukódott mögötte, és elnyomta a tövig leégett cigarettát.

Minden, amit Kakuzu mondott, arra emlékeztette, hogy az élet megy tovább, vele, vagy nélküle. Nem fog kiszállni. Nem, amíg él, ő is játszik, mint mások. És most, Sasuke nélkül... megoldja egyedül. Mindig egyedül csinálta. Ezúttal csak annyi volt a különbség, hogy végre kidobta a szemetet, és megijedt a hirtelen jött könnyebbségtől.

Talpra állt, és az ajtóhoz lépett, hogy visszamenjen a szobába, Reikihez, lemosni a festéket.

Megy ez egyedül is. Nincs szüksége Sasukéra ahhoz, hogy élni tudjon. És ami nem létszükséglet, arról le tud mondani. És le is kellett mondjon. Elmosolyodott, ahogy átlépte a küszöböt, és a benti fény az arcára vetült.

Egyedül fogja csinálni.

******

Hinata kilépett az ajtón, és mikor felpillantott egy másodpercre lefagyott. Hideg, halványlila szemekbe meredt. Az ajkain egy halk, apró sóhaj csúszott ki. Tudta, hogy eljön majd ez a pillanat is, de nem számított rá, hogy ilyen korán lesz.

- Jó estét, apám - mondta, a hangja hűvös volt, és bár tudta, hogy Hiashi nem hagyja majd ennyiben, ellépett mellette, és a szobája felé vette az irányt.

Meg sem lepődött, mikor a férfi ujjai a felkarjára kulcsolódtak, olyan szorosan, hogy majdnem felszisszent. A szája egy vékony vonallá keskenyedett. Egy hangot sem fog kiadni, amivel elárulja a másik fölényét. Nem. Ezúttal nem.

- Mégis mit képzelsz, hová mész? - sziszegte Hiashi, és Hinata lassan megfordult. - Nem mondtam, hogy elmehetsz.

Gondolj Sakurára! Mit tenne Sakura? Seggbe rúgná. Jó, ő nyilván nem ezt fogja tenni. Akkor Naruto. Mit tenne Naruto? Kiabálna, és dühösen elrohanna? Nem, ez sem lesz jó. Aztán eszébe jutott az az ember, aki minden egyes alkalommal sikeresen kiakasztotta Hiashit, akadt rá precedens, hogy egész hetekre is. Tsunade.

- Valóban nem – biccentett Hinata, és az apja szemei összeszűkültek, az ujjai belemélyedtek a karjába. Nyomot fog hagyni. - Nem tudom, mit kívánsz megtárgyalni velem, de nekem nincsen semmilyen közlendőm a számodra - sóhajtotta, a hangja nem remegett, talán életében először, ahogy Hiashihoz szólt.

- Azt hiszed, ez elég lesz? Hogy azt mondod, harcolni fogsz ellene? Hogy azt mondod, mással fogsz hemperegni a háta mögött?

- Nem mondtam ilyesmit. A ceremónia, mint azt te is tudod, tartalmazza a hűségre vonatkozó esküket is. - Hinata az apja arcát fürkészte, a hirtelen megránduló vonásait, és úgy érezte, megütötte a főnyereményt. - Ahogy a ti eskütök is, annak idején, anyával. Vagy már elfelejtetted volna?

- Tűnj a szemem elől - horkant fel Hiashi, és meglódította a karjánál fogva.

Hinata kis híján megbotlott, de megőrizte az egyensúlyát, és kihúzta magát, hogy szembenézzen az apjával.

- Azt hiszed, jogod van minderre, mert az apám vagy. De tévedsz - mondta halkan Hinata, és otthagyta Hiashit az udvar közepén.

A szíve a torkában dörömbölt, de az ereiben jéghideg víz csörgedezett. Igaza volt. Mindig is igaza volt. És kiállni önmaga mellett, még akkor is, ha gyomorgörccsel járt, nos, ez volt a legjobb érzés évek óta, ami eltöltötte.

******

Sakura megállt a padlón ülő Reiki felett, és a nő felnézett rá, a szemében valami gúnyos fájdalom ült, ami annyira ismerős volt, mintha a saját szemeibe nézett volna.

A nő ujjai egy pillanatra megszorították a kezében tartott fekete pólót, Sakura pedig leült az asztalhoz.

- Minden olyan tökéletes volt – suttogta Reiki, a tekintetét Itachi pólójára szegezte, a lány pedig figyelte az arcán húzódó felszáradt könnyek nyomát. - Legalábbis próbáltam elhitetni magammal. Tizenhat éves voltam, és megmentett. Azt hittem... azt hittem, miattam teszi. Akkor még nem ismertem, nem tudtam, hogy ilyen a természete. Az apám és az öcsém meghaltak, és fájt ugyan, de nem annyira, mint a gondolat, hogy egyedül maradtam. Azt gondoltam, nekik jó, nekik nem kell folytatniuk tovább, és én vesztettem a legtöbbet. Hogy én vagyok mindannyiunk közül a legszerencsétlenebb. Mert én maradtam egyedül. Mindig is önző voltam, és minden gondolatom saját magam körül forgott. Nem akartam egyedül maradni. Annak láttam őt, amire éppen szükségem volt. Bele kellett kapaszkodnom valakibe, és ő hagyta. Azt hittem, miattam. Hogy jelentek valamit neki. Tévedtem, és nem először. Három éve jöttem rá tulajdonképpen, hogy nem körülöttem forog a világ - nevetett fel halkan, gúnyosan Reiki, a hangjában fájdalom bujkált. - Nem hitegetett – mondta, és hirtelen felnézett. - Soha nem hitegetett azzal, hogy szeretne, vagy érezne bármit irántam. Én beszéltem be saját magamnak, mert szükségem volt rá. Nem mondhatom, hogy soha nem próbálta meg. Hogy közelebb kerülhessek hozzá, hogy megérthessem, ha így szeretném, és én cserébe saját magamat adtam neki. Elmondott nekem mindent magáról, mindent. - Sakura lesütötte a szemét, az ujjai tétován babráltak az asztalon, mintha keresnének valamit, amiről tudják, hogy nincs ott. - Megbízott bennem, és ez annyira... annyira jólesett. Bármit megtettem volna érte. Ha kéri, megölöm magam a kedvéért. A szükségből részemről szerelem lett, de ő egyre csak távolodott. Tudtam, hogy eljön majd a nap, amikor vége lesz az egésznek, és újra egyedül leszek. Csak... nem gondoltam, hogy ilyen hamar fog megtörténni. Hamar... - Reiki újra felnevetett. - Hét év rengeteg idő, Sakura. Főleg egy olyan férfi mellett, aki nem enged magához senkit. Aki nem enged senkit a szívéhez.

Sakura végre felpillantott, Reiki szemébe nézett, mert tudta, megérdemli, hogy ne kerülje a pillantását, mint valami tolvaj. Nem volt az. Itachi döntött így, és nem ő. Sajnálta az egészet, de mégis mit tehetne ő? Akármit tesz, Reikinek nem lesz tőle jobb.

- Jobbat érdemelsz - szólalt meg hirtelen. - Olyasvalakit, aki tud szeretni. Sokáig azt hittem, én vagyok a hibás. Hogy nem vagyok elég jó. De ezért nem hibáztathatod magad, mert nem benned van a hiba, hanem a másikban, aki nem tud téged így szeretni. - Sakura apró mintákat rajzolt az asztallapra, és folytatta. - Mikor először találkoztam Sasukéval, felszínes voltam és ostoba. Egy gyerek. Mindig azt hittem, én vagyok a hibás, hogy nem tudok megfelelni neki, hogy nem érek fel az eszményképéhez, hogy nem olyan vagyok, amilyennek kéne lennem. Hogy nem az a lány vagyok, akire szüksége van. És hatalmas tévedés volt – mondta halkan, a tekintete egy kósza pillanatra találkozott Reikiével. - Ő volt a hibás. Képtelen volt szeretni. Vagy meglátni bennem a jót, az értékeimet. Azt, amivé válok majd idővel. De én csak mentem a makacs, ostoba fejem után, loholtam utána, mint egy kiskutya, és nem hittem el, hogy nincs semmi, amivel elérhetném őt. Most már tudom, hogy nem volt semmilyen módszer. Mert nem bennem volt a hiba, hanem benne. Hajlandó voltam feladni saját magam, próbáltam megváltozni, holott nem kellett volna. Lejjebb adtam az elvárásaimat, de soha többé nem teszem. Magasabbra tettem a mércét, és nem fogok megváltozni senkinek a kedvéért. Végeztem vele, és most megállok a saját lábamon, ha egyedül, hát egyedül. Nem fogom hagyni, hogy továbbra is úgy bánjon velem, mintha ő hozott volna létre, és a tulajdona lennék, akivel bármit megtehet, amit csak akar. Nem fogok úgy tenni, mintha elhinném, hogy a lelke legmélyén szeret engem és gondol rám. Többet akarok, és ezért nem hibáztathat senki. Ha nem tudom megőrizni az egyéniségem és az önállóságom valaki mellett, hát akkor ideje elsétálni. Azt hittem, tökéletes, hogy megtaláltam azt, aki mellett élni tudnék. De rájöttem, hogy ehhez magamat kéne lealacsonyítanom, mert nem érdemel meg. Soha nem is érdemelt meg. És ha soha nem találok magamnak olyat, aki megfelelne az elvárásaimnak, ahogy én az övéinek, hát akkor egyedül fogom végigcsinálni. Egyedül és büszkén. - Sakura a nőre nézett, aki halványan mosolyogva fürkészte az arcát. - Olyat érdemelsz, aki tud téged szeretni. És ha Itachi nem képes erre, hát akkor egy hatalmas idióta - tette még hozzá, és visszamosolygott Reikire, aki halkan felnevetett a szavaira.

- Nem gondoltam volna, hogy ide lyukadsz ki a végén... Hogy idiótának nevezed.

- Nem először - vágta rá Sakura vidáman, és előrehajolt, hogy meg tudja fogni Reiki kezét. - Hé. Csodálatos nő vagy. Ne érd be kevesebbel! Soha.

Mikor megszorította a másik ujjait, a nő hálásan rámosolygott, és egy nyögéssel feltápászkodott.

- Gyere, mossuk le azt a vackot. Remélem, nincs vele semmilyen gond, mert nem nagyon van időnk egy új festésre.

- Hát még én hogy remélem - fintorodott el Sakura, és követte a nőt a fürdőszobába.

******

Inoichi felsóhajtott, ahogy a lánya arcába nézett. Kint álltak a gyakorlópályán, és valószínűleg különös látványt nyújthattak azok számára, akik nem ismerték a Yamanaka családot. Se fegyver, semmiféle ugrándozás, csak ők, és egy kövér fiú, aki néha, úgy tűnik elég indokolatlanul furcsa dolgokat csinál.

Bár elmondta Inónak, hogy legyen fokozottan óvatos, és tudta, hogy a lány az is, mégis aggódott egy kicsit. Ez a fajta elmejutsu nem a finomságáról volt híres, és ha őt kérdezik, hát egyenesen ostobaságnak tartotta, hogy Chouji beleegyezett ebbe az egészbe. Arról nem is beszélve, hogy nem értette Ino hirtelen feltámadt érdeklődését az ő módszere után. Többnyire megtörte az alanyokat, és utána rájuk parancsolt, hogy beszéljenek, és meg is tették, kivétel nélkül. Ino most ennek a kissé finomított verzióját gyakorolta, ami természetesen meg sem próbálta megtörni a másikat.

Ino azt mondta neki, soha nem is lenne hajlandó derékba törni egy emberi életet ilyen módon, még ha veszélyes is az illető, és az apja egyetértett vele. Pokoli meló volt Ibikivel dolgozni odalent a cellákban. És a tudat sem volt kellemes, hogy amerre jár, nyálukat csorgató emberi roncsok, őrültek maradnak mögötte. Még ha meg is érdemlik.

Chouji halkan felnyögött, és megrázta a fejét, a tekintete kábult volt, ahogy Ino kiszállt a fejéből, és a lány rámosolygott.

- Egész jól megy – mondta Inoichi felé fordulva. - Próbál nem átengedni, de nem túl sikeres, azt kell mondjam – tette még hozzá, és csípőre tett kézzel Choujira nézett, aki kissé elkínzottan bámult rá vissza. - Ne aggódj, a többit a raboknak tartogatom a jövő hétre – mosolyodott el újra, és a fiú megkönnyebbülve felsóhajtott.

- Hála az égnek.

- Szerintem is bőven elég mára - mondta Inoichi, és egy pillanatig még fürkészte Choujit. Meg akart bizonyosodni róla, hogy nem történt semmilyen gikszer. - Oké, akkor meghívlak titeket egy korai vacsorára - folytatta végül, mert úgy tűnt, minden rendben, és amikor a fiú szemei felcsillantak, teljesen megnyugodott. - Melyik a kedvenc...

Inoichi elhallgatott, mikor hangos kutyavonítás hangzott fel a közelből, majd egy hangot hallottak, ami mintha az kiabálta volna, hogy "Gyorsabban!", és homlokráncolva megfordult, Ino utána. Még épp időben, hogy lássák a gyakorlópályát körbevevő fémkerítésen túl fejvesztve végigrohanó cirmos macskát, és az utána zúduló kutyacsapatot.

- Mi a... - nyögte Chouji meglepetten, és hunyorogva szemügyre vette az egyik kutya hátán ülő alakot. - Az ott... Naruto?

Ino felhorkantott.

- Mégis ki más lenne ilyen hülye? - kérdezte gúnyosan. - Nem is tudom, mit vártál, Chouji, hogy majd kicsit több esze... - Ino hirtelen elhallgatott, és a szemöldöke a homloka közepére szaladt, ahogy Kiba hirtelen kirobbant egy bokorból, Akamaru hátán, és ezzel elzárta a macska menekülési útvonalát, mire Naruto nemes egyszerűséggel ráugrott szerencsétlen cicára, majd egy győzedelmes kiáltással a magasba emelte. - Atyaég - sóhajtotta fáradtan Ino, és az orrnyergét masszírozva lehunyta a szemét.

- Hé, helló! - A lány felpillantott és a mellette lelkesen integető Choujira nézett, aki odasietett a kerítéshez. - Mit csináltok?

A fiúk sutyorogni kezdtek, és Ino Kibára meredt. Oké, Naruto egy idióta, ez eddig is teljesen nyilvánvaló volt. De Kiba mióta viselkedik úgy, mint egy tízéves kölyök? A fiú hirtelen felpillantott rá, mintha érezte volna a tekintetét magán, és Ino torkán akadt az újabb hitetlenkedő sóhaj. Kiba hirtelen rámosolygott, féloldalas volt, és inkább tűnt egy rosszban sántikáló kisfiú csibész vigyorának, mint egy kedves mosolynak, bár kétségkívül jobban állt neki, mint egy rendes.

Ino lesütötte a szemét, és az apja felé fordult.

- Mehetünk? - kérdezte hirtelen Inoichitől, aki egy pillanatig zavartan bámult rá, mint aki elfelejtette, hogy ő is ott van. - Szeretnék még beszélni erről a jutsuról.

- Ö, persze, persze – mondta az apja, és odakiáltott Choujinak, aki elköszönt és gyorsan otthagyta a két fiút.

- Hát, én inkább vacsorázom, mint hogy rohangáljak körbe-körbe a faluban. Bár, tök menők azokon a kutyákon! - sóhajtotta Chouji, mikor utolérte Inót, aki előresietett.

- Téged úgysem bírna el egyik sem – vetette oda a lány undokul, mire Inoichi felsóhajtott.

Hát megint kezdődik.

- Már megbocsáss, ebben a hónapban két kilót fogytam, és nem tűröm el, hogy sértegess!

- Bocs - szólalt meg hirtelen rövid hallgatás után a lány. - Kicsit ideges vagyok a jövő hét miatt.

- Semmi baj. Megértem - mondta Chouji, és a hatalmas tenyerével hátbaveregette Inót, aki vetett rá egy hálás pillantást.

- Kösz, Chouji.

******

- Na, ezzel meg is volnánk - mondta Naruto kuncogva, és behúzta maga után az ajtót. - Menjünk a tető felé.

Pár perc múlva Kibával a tetőn álltak, és a fiú megtorpant, felbámult a holdra.

- Mit gondolsz, az a barna csajszi eljönne velem egy randira? - kérdezte Kiba hirtelen, és Naruto meglepetten rábámult.

- Amelyiket majdnem fellökted Ichiraku előtt Akamaruval? - kérdezte végül, mikor beugrott neki a vérvörösre pirult lány arca, mikor Kiba a lefékező kutya hátáról épp időben kapta el a karját, hogy ne essen el.

- Aha.

- Hát, nekem esélyesnek tűnik - hümmögött Naruto. - Próbáld meg. Ha megtalálod megint.

- Ott dolgozik az Ichiraku melletti üzletben. Mondta. Figyelj, mi a terved Hinatával? - kérdezte Kiba rápillantva a szeme sarkából, és Naruto ezúttal szinte teljesen lesokkolt.

- Mi? Micsoda? - hebegte zavartan, és a másik egy vigyorral rásandított, mintha azt mondaná: "ugyan már". - Nem tudom - nyögte végül kicsit gondterhelten, megadva magát. - Beszélnem kéne vele, de ott van Neji, a habzó szájú házőrző, Hiashi, aki egy ütéssel kiterít, hacsak ránézek a lányára, ott van az a szerződés a házasságról... meg hát... Betojtam – ismerte el végül egy sóhajjal, és leült a tetőre, Kiba pedig követte a példáját. - Hinata gyönyörű és kedves lány, és... tetszik nekem, persze. De olyan félénk, sosem tudom, hogy éppen csak udvariaskodik, vagy komolyan gondolja...

- Amit Hinata mond, azt komolyan gondolja. Ezt elhiheted - vágott a szavába hirtelen Kiba. - Határozatlannak tűnik, mert olyan szégyellős, de nem az. Tudja, mit akar, csak nem mindig mer hangot adni neki. De amit kimond, azt úgy is gondolja.

- Ezt jó tudni. Kösz - mondta Naruto, és felbámult a holdra. - Tényleg beszélnem kellene vele, hm?

- Ja, azt hiszem, az lenne a legjobb. Hívd el valahová.

- Persze, hogy aztán bámulhassam Neji savanyú képét. Soha nincsen egyedül - nyavalygott, és a szemét forgatta. - Szerintem Neji éjszakánként a szobája előtt szobrozik, és eszelősen mered a semmibe.

Kiba hangosan felröhögött, mikor elképzelte.

- Még el is hiszem, hogy így van - vágta rá egy vigyorral, és Naruto sem tudta megállni, hogy felnevessen. - Talán meg kéne kérdezned Hinatát, hogy legalább kedve lenne-e hozzá. Még ha végül nem is mentek el, mert az apja nem engedi, vagy Neji életre-halálra kihív érte, legalább tudnád, mi a helyzet.

- Igen. Azt hiszem, így lesz – mondta Naruto, és rámosolygott Kibára. - Kösz, haver.

- Nincs mit – felelte a másik, és felállt. - Na, megyek, meglátogatom a csajom. Holnap reggel a Hokage iroda előtt? Látni akarom Tsunade arcát, mikor benyit – vigyorogta.

- Azt én is - röhögött fel Naruto. - Hatkor a főtéren.

- Ott leszek. Szevasz! - Kiba intett, és már ott sem volt.

Naruto irigyelte, hogy milyen magabiztos. Most elmegy, és randira hívja azt a lányt, és ha a jelek nem csaltak, akkor hamarosan Kiba is azok közé tartozik majd, akiknek barátnőjük van. Először Jiraya, majd Asuma-sensei, végül Shikamaru, és most Kiba is. Egy pillanat alatt átfutott a fején egy gondolat, és bár tudta, hogy biztosan megőrült, de felpattant, és nekiindult.

Beszökik a Hyuuga-birtokra. Beszélnie kell Hinatával. Most. Azonnal.

******

Sakura azt hitte, úgy marad a dereka, annyit görnyedt a kád felett, míg Reiki kimosta a festéket a hajából. A szeme csukva volt, a hátán hűvösnek érezte a levegőt, de tudta, hogy csak azért van, mert a víz meleg, és nincsen rajta a piros ruhája. Levette, mert nem akarta összekenni a festékkel, és tönkretenni, mégiscsak Mikoto ruhája volt. Szerencséje volt, hogy lányok előtt nem volt szégyellős, mert különben biztosan nem tudott volna ilyen lazán fehérneműre vetkőzni Reiki előtt, de így nem volt vele gond.

Mikor végre felegyenesedhetett, és Reiki egy törölközővel elkezdte szárazra törölni a haját, kinyitotta a szemét, és rámeredt a kádra. Felnyögött a látványtól. Úgy nézett ki a hely, mintha legyilkoltak volna valakit abban a kádban. A lefolyón lassan csordogált lefelé a víz, ami úgy festett, mint többliternyi vér. Aztán leesett neki. Ha barna a festék, akkor ez miért...

- Ez vörös! - sikkantott fel hirtelen, és Reiki zavartan leeresztette a törölközőt.

- Nos, igen – motyogta zavartan. - Azt hiszem, vagy a csomagolás volt rossz, vagy... Kakuzut átverték vele. De a lényeg, hogy nem rózsaszín a hajad, és ez is megfelel...

Reiki hirtelen elhallgatott, mikor az ajtó kivágódott odakint. Sakura elvörösödve felnyikkant.

- Ne engedd be Itachit, egek, majdnem meztelen vagyok! - nyögte kétségbeesetten, és jobb híján kikapta Reiki kezéből az apró törölközőt, és a mellkasához szorította.

A nő hirtelen kapcsolt, és megfordult, de későn. Itachi az ajtóban állt, égő sharinganokkal és pattanásig feszült idegekkel.

- Mi a baj? - kérdezte, aztán a tekintete megtalálta Sakurát, ahogy egy rakás szerencsétlenségként áll a kád mellett, és próbálja takargatni magát azzal a semmi kis kéztörlővel. Egy azonosíthatatlan torokhang tört fel belőle, mire Reiki a mellkasának feszített tenyérrel kilökdöste a fürdőből.

Sakura lehunyta a szemét, és egy kiakadt sóhajjal letörölte a vállán végigcsorgó vizet, ami szinte ömlött a hajából. Nagyszerű.

- A francba veled, Itachi, hogy lehet ennyi eszed? - kiáltott fel odakint Reiki mérgesen.

- Sikított! Honnan a fenéből tudtam volna, hogy semmi baja? - morogta Itachi, de Sakura még a fürdőszobából hallva is tisztában volt vele, hogy a férfinek teljesen máshol jár az esze.

- Jobb helyeken illik kopogni – oktatta ki a nő.

- Persze, majd illedelmesen kopogtatok, amíg Sasuke leüti, a vállára dobja és kilóg vele az ablakon. Francokat - hörrent fel Itachi, majd lehalkította a hangját, de Sakura még így is tökéletesen hallotta. - Egyébként, miért... miért nincs rajta ruha?

- Mert nem akarta tönkretenni édesanyád ruháját. De most már kifelé, mert elveszítem a türelmemet!

- Jól van már, jól van - motyogta a férfi, és Sakura hallotta, ahogy csukódik az ajtó, aztán Reiki visszajött.

- Ne haragudj, nem is gondoltam rá, hogy be fog jönni - mondta bocsánatkérően, és a lányra bámult, aki fülig pirulva ücsörgött a kád szélén a törölközővel az ölében.

- Hát, én sem – mondta meglepetten a szemközti falra meredve.

Arra a hangra gondolt, amit Itachi az imént adott ki magából, mikor felfogta, hogy mit lát, és hirtelen felnevetett. Valahogy hízelgő volt ez a reakció, bár tudta, hogy Itachi jelen állapotában valószínűleg bármilyen kis híján meztelen nőre így reagálna. Mindenesetre, szórakoztató volt. Fel kell jegyeznie, hogy ha van módszer, amivel Itachit el lehet hallgattatni és leállítani az agyműködését, az az, ha leveszi a pólóját. Felnevetett, és arra gondolt, már csak az arckifejezéséért is megérte, akkor is, ha most egy hétig égni fog a feje, ha a férfi ránéz.