Asuma hangosan felsóhajtott, és magához ölelte Kurenait.

- Nagyon gondterheltnek látszol - mondta a nő, és felé nyújtotta a cigarettás dobozt, amit a férfi szinte megszállottan keresett az éjjeliszekrényen.

- Köszönöm. - Asuma rágyújtott, és csak aztán válaszolt neki. - Csodálkozol? Nagy bajban vagyunk.

- Tudom, de azt hittem, egy időre sikerült elfeledtetnem veled. - Kurenai felült az ágyban és mellei elé húzta a takarót.

- Igen, sikerült. Egy időre. De ilyenkor eszembe jut minden. - A férfi követve kedvesét, hátát az ágy háttámlájának vetette és lepöckölte a hamut a cigarettájáról.

- Ne a szőnyegre! - szisszent fel Kurenai.

- Bocsánat. Feltakarítom.

- Hagyd, majd én elintézem később. Kérdezni akarok valamit - kapott a férfi karja után.

Asuma kíváncsian nézett vissza rá, majd újra hátradőlt.

- Igen?

- Szeretnél gyereket, Asuma?

- Ez... ez most, hogy jutott eszedbe?

- Nem tudom. - Kurenai megrántotta a vállát, és kinézett az ablakon. - Csak eszembe jutott, hogy van-e egyáltalán értelme...

- Kurenai, ezt már megbeszéltük egyszer - sóhajtott a férfi, és megsimogatta kedvese arcát. - Mindennek eljön az ideje. Kettőnknek is.

- Asuma, hét éve vagyok a szeretőd, és hét éve ezt hallgatom. - A nő lehunyta a szemét és arcát haja mögé rejtette.

A férfi szótlanul kibújt az ágyból és öltözni kezdett. Kurenai tudta, hogy hibázott. Türelmetlen volt. És emellett el sem mondta azt, amit akart...

- Később találkozunk - vetette oda neki Asuma, és rá sem nézett.

Kurenai egy pillanatig figyelte, ahogy kimegy a szobából, majd a takarót maga előtt markolva kiugrott az ágyból.

- Asuma! - Kétségbeesett hangjára az ajtó kemény csapódása volt a válasz.

***

Gaara némán meredt maga elé.

Figyelmen kívül hagyott papírok borították el az asztalát, mert démona nem hagyta dolgozni.

„Küldj már legalább egy üzenetet a kislánynak, hogy nem kell erősítés. A hülye falud biztonságban van, ezért ne rángasd ide."

„Mióta aggódsz te a szánalmas emberekért, a szavaiddal élve?"

„Az a szánalmas emberi lény megmentette a segged, vöröske, és vele együtt az enyémet is. Tudod, hányszor történt ilyen azóta, mióta létezem? Egyszer sem."

„Túl sokat foglalkozol Sakurával. Talán lemaradtam valamiről?"

„Nem" - morogta Shukaku, majd hosszasan elhallgatott.

Gaara felsóhajtott és felállt. Ahogy kilépett a folyosóra, Temari jött vele szembe.

- Pont veled akartam beszélni - mondta a fiatal nő.

- Hallgatlak.

- Azon gondolkodtam, ki akart eltávolítani a Levélfaluból, és miért.

- Érdekes kérdés. Valójában magam sem tudom.

- Ha a Hokage parancsa volt, az elég nagy szemtelenség rád nézve, Gaara - ráncolta a homlokát a szőke kuonichi.

A Kazekage figyelmesen nézte nővére gondterhelt arcát.

- Ha nem másról van szó, akkor tudod, mit jelent ez, ugye? Meg kell szüntetnünk a Konohával kötött békét.

„Azt már nem" - horkant fel benne Shukaku, mire Gaara összerezzent.

- Temari, ez őrültség. Mért kéne ilyet tennünk?

- Az egész Homokfalu fel fog lázadni, ha a fülükbe jut, hogy ilyen arcátlanok voltak a Kazekagéjukkal. Nem lennének hajlandóak elviselni. A néped túl büszke ehhez, Gaara.

„Dugják föl maguknak..."

- Nem akarom megszegni a szavamat. Emlékszel, mit mondtam Narutónak?

- Persze, a kis tejfölösszájú megesketett, hogy sosem hagyod cserben a faluját - válaszolta kissé ingerülten, de halványan mosolyogva Temari.

- Ő pedig a szavát adta, hogy meg fogja védeni a népem, ha arra kerül a sor. Téma lezárva.

„Szép volt, vöröske."

- Ja, és Temari... küldj egy levelet a nevemben Sakurának. Az üzenet a következő: Nem lesz szükségünk erősítésre. Mindent köszönök. És amiről beszéltünk... azt hiszem, soha nem következik be. Ha kész, hozd be az irodámba. Saját kezűleg fogom aláírni.

„Az én nevemben is..."

„A tiedben is."

***

Másnap reggel az égbolt borús volt, a szél pedig erőteljesen söpört végig Konohán, kis híján elsodorva Sakurát.

„Még mindig teljesen le vagyok gyengülve. Kevés volt ez a kétnapnyi pihenés."

Hirtelen meglátta Asumát, ahogy sietősen keresztülvágott az utcán. A férfi felnézett mély töprengéséből, és meglátta az erős széllel küzdő lányt.

- Sakura! - kiáltott oda neki. A lány megtorpant, hogy bevárja őt.

Mikor a férfi mellé lépett, az erős szél hirtelen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Aztán a rejtélyre magyarázatot adott az őket egész halványan körbevevő chakra. Asumának szél elemű chakrája volt, így aztán nem esett nehezére elterelni a levegőt a közelükből.

- Köszönöm, sensei, így sokkal jobb. - Sakura megkönnyebbülten felmosolygott a férfira.

- Semmiség - felelte egy apró, udvarias mosollyal, majd megköszörülte a torkát, és zavartan a lányra nézett. - Kérdezhetek valamit, Sakura?

- Nagyon tanácstalannak tűnik, sensei. Persze, ha tudok, válaszolok.

- Mért akarják a nők azokat a flancos esküvőket?

Sakura meglepetten nézett fel Asumára, majd felkuncogott.

- Kurenai-sensei esküvőt szeretne?

- Hogy mi... mi a... honnan tudja mindenki? - nézett rá a férfi szinte kétségbeesetten.

- Nem nehéz észrevenni, sensei, hiszen ragyognak egymás mellett - mosolygott rá lágyan a lány.

- Kurenai nélkülem is ragyog - fénylett fel büszkén Asuma arca.

- Igen, persze. - Sakura halkan felkuncogott. - Kurenai-sensei valóban nagyon szép nő. Szóval... lássuk csak. Mért is akarna egy esküvőt? Nos, azért, mert sok ideje együtt vannak, sensei. A szép szerelmes napok kissé megkoptak, mind a ketten leestek a felhőkről és a hétköznapok szürke talajára pottyantak. Már nem udvarolja úgy körbe, ahogyan régen, nem igaz, sensei?

Asuma zavartan meredt maga elé, majd lassan bólintott.

- Tényleg nem. Szóval ezért...?

- Csak megerősítésre van szüksége, sensei - helyeselt Sakura.

- És szerinted...

- Igen, sensei. Hiszen ön is pontosan tudja, hogy megéri! Kurenai-sensei egy csodálatos nő. Megérdemli. Minden napja szép lesz mellette. És gondoljon csak bele... minden reggel vele ébredni, átkarolni, segíteni neki mindenben és kiállni mellette... Ettől lesz igazán kapcsolat egy kapcsolat.

- Istenkém, hogy neked mennyire igazad van! - kiáltott fel Asuma megilletődötten pislogva, majd boldog vigyorral megölelte a lányt. - Köszönöm, Sakura! - azzal elviharzott, és a lányt kis híján ledöntötte a lábáról a hirtelen arcába csapódó szél.

Sakura halkan felsóhajtott.

- Szívesen - mormogta maga elé, és újra elindult a kórházba, ahova Tsunade hívatta őt.

Arra gondolt, hogy megint olyan tanácsot kellett adnia, amit bizonyára valahol olvasott. Nem beszélhetett tapasztalatból, mert még sosem volt kapcsolata. Talán igazán szerelmes sem volt sosem... Talán amit Sasuke iránt érzett az nem is valódi szerelem. Hiszen nem volt semmiféle összehasonlítási alapja. Ugyan kivel is... Talán Nejivel? Hiszen elhívta randizni.

„Hülyeség - söpörte félre azonnal a kósza gondolatot. - Az csak egy baráti randi volt, semmi több. És még csak nem is beszéltünk sokat, mert elaludtam."

Sakura elpirulva nézett fel a konohai kórház magas, fehér homlokzatára, majd gyorsabbra vette a tempót. Éppen egy folyosón sietett végig, mikor az egyik kórteremből kinyúlt egy kéz és berántotta az ajtón.

Meglepetten pislogott mesterére, és éppen meg akart szólalni, mikor Tsunade lepisszegte, majd halkan behúzta az ajtót.

- Sakura, ugye tudod, miért jön ide az Akatsuki? - kérdezte tőle halkan, egyből a közepébe vágva.

- Azt hiszem igen, Tsunade-sama - bólintott sápadtan és ujjai önkéntelenül összerándultak.

- Adok neked valamit, amivel megvédheted, ha kell. - Tsunade elszántan nézett tanítványára, aki érdeklődve feltekintett rá.

- Mi... mi lenne az?

A Hokage kézjeleket formált, majd jobb hüvelykujját megharapva, bal kezével feltűrte Sakura pólójának alját, és vérző ujját rányomta a lány csípőcsontjára. Sakura felszisszent, mert úgy érezte, hogy megégették. Igaza volt. Tsunade vére konkrétan ráégett a bőrére.

- Ez egy pecsét? - kérdezte meglepetten, mestere művét szemlélve. A vér egészen furcsa formát öltött. Pontosan olyan volt, mint egy kis fa.

- Igen, Sakura. Ez felerősíti a készségeidet, ezen felül pedig beléd pecsételtem vele egy adag különleges chakrát, amit a szervezeted még nem lenne képes előállítani.

- Azt a chakrát, amiről a múltkor...

- Igen, azt.

- De én még nem vagyok elég erős hozzá! Ha használom, akár bele is halhatok! - tiltakozott ijedten Sakura.

- Éppen ezért használhatod csak legvégső esetben. Ha tudod, hogy enélkül meghalsz, és más esélyed már nincsen. Értetted?

- Igenis, Tsunade-sama. - Sakura elszántan bólintott, majd egy fertőtlenítő kendővel áttörölte sajgó, kivörösödött pecsétjét.

- Most menj. Úgy hallottam, a Kazekage levelet küldött neked. A kapu őreinek adta át egy postás, aki nemrég itt járt.

A lány újra bólintott, majd csodálkozva megindult Konoha kapuja felé.

„Gaara-sama levelet küldött nekem?"

***

Shikamaru a fűben elnyúlva hallgatta Ino fékevesztett fecsegését.

- Azt hittem, ott kapsz szívrohamot, olyan arcot vágtál. Sosem gondoltam volna, hogy csak így beállítasz apámék üzletébe, és megcsókolsz...

„Hát ez elég nagy szívás. Öreg haver, komolyan kellett ez neked?"

Shikamaru elvigyorodott. Persze, különben nem tette volna meg, nem igaz? Most mégis jobban foglalkoztatta a falu sorsa.

- Ino... - szakította félbe halkan a szőkét, mire az meglepetten ránézett.

- Igen?

- Szerinted a falu ki fogja bírni az Akatsuki támadását?

- Naná - kuncogott Ino. - Királyok vagyunk, Shika, ezt senki nem tagadhatja. Ráadásul itt leszel te is a csavaros eszeddel, hogy...

„Néha nem elég, ha valakinek van egy kis sütnivalója. Néha az ész sem ér sokat a nyers erő ellen. Ideig-óráig persze elhúzható vele egy küzdelem, de végső sorban nem sok hasznát veszi az ember."

Shikamarunak rossz érzése volt a támadással kapcsolatban. Mintha egy igazán kellemetlen meglepetés készülődne a háttérben, ami csak kínos pillanatokat tartogat számukra.

***

Sakura halkan felnevetett. Úgy, szóval Gaara azt gondolja, hogy Temari sosem talál magának pasit. Ez érdekes. Szeme lejjebb vándorolt, és elképedt.

„Üdv Sunagakuréból: Gaara és Shukaku (ő kérte, de ne kérdezd miért, mert fogalmam sincsen)"

Az Ichibi üdvözletét küldi? Sakura homloka ráncba szaladt.

„Mégis, mi folyik itt?"

- Sakura! Ó, édes Sakura!

A lány felrezzent és tágra nyílt szemekkel megpördült. A látványtól kihullott a kezéből a Gaarától kapott levél.

- Na... Naruto! - sikoltott fel, és rég nem látott csapattársa elé rohant.

Félúton összetalálkoztak, és Sakura boldogan vetette magát a fiú ölelésébe. Naruto felkapta és megpörgette a levegőben, miközben boldogan kacagott.

- Azt hiszem, magatokra hagylak benneteket - szólalt meg egy hang a hátuk mögött.

- Jiraya-sama! Nézzen be Tsunade-samához, biztosan örülni fog magának - nevetett rá Sakura Naruto karjaiból.
Jiraya bólintott és egy pukkanás kíséretében eltűnt.

- Milyen szép lettél, édes Sakura!

- Köszönöm, Naruto. Tegyél csak le, hadd nézzelek meg magamnak - kuncogott a lány.

Picit eltolta magától a szőkét, és alaposan szemügyre vette. Az Uzumaki pironkodva várta a végkifejletet.

- Naruto, te kész férfi lettél! - vallotta be végül elismerően a rózsaszín.

A fiú jól ismert rókavigyorával megvakarta a tarkóját.

- Akkor most már eljössz velem randizni, Sakura?

- Nem. - A lány Naruto fancsali képén hangosan nevetve újra átölelte a fiút.

És akkor tekintete összetalálkozott egy éjfekete szempárral, amitől a szíve egy pillanatra elfelejtette, hogyan is kell dobogni.

***

Halkan nyílt az ajtó. Kurenai felnézett, és meglepődött mikor szembe találta magát kedvese vidám arcával.

- Asuma! Azt hittem már nem is jössz többet... - A nő megkönnyebbülten fészkelte be magát a férfi karjai közé.

- Sajnálom, hogy olyan hülyén reagáltam a múltkor - dörmögte Asuma.

- Semmi baj, én voltam türelmetlen. - Egy sóhaj szakadt fel Kurenaiból, és felmosolygott a férfira.

- Kérdezni szeretnék valamit.

- Igen?

- Kurenai lennél a feleségem?

- Asuma, terhes vagyok.

- Micsoda?

- Várandós vagyok.

- Gyermekem lesz? - Asuma térdre rogyott a boldogságtól, és átkarolva kedvese derekát, apró csókokkal halmozta el a most még lapos hasat. - Mennyire? Úgy értem... hol tartasz?

- A harmadik hónapban. Azelőtt esküdjünk meg, mielőtt meglátszódik - nevetett Kurenai.

***

Kilenc ember közeledett Konoha felé, méghozzá eléggé zajosan.

- Maradjatok kussban ott hátul! - sziszegte Hidan.

- Tobi jó fiú.

Pein vérfagyasztó tekintete végigsöpört a társaságon, majd a hirtelen beállt csendben megállapodott Itachin.

- Mindent látni akarok a lehető legközelebbről, a lebukás veszélye nélkül.

- Ez esetben lépj előre kettőt - felelt az Uchiha hanyagul és kényelmesen elhelyezkedett egy faágon.

Pein szemeit forgatva eltűnt a fa lombjában, amin mindannyian álltak. Konan tett egy lépést utána, de aztán meggondolta magát és visszanézett társaira.

- Értitek ezt?

- Nem hinném, hogy Pein azt akarná, hogy értsük, mit akar ezzel - szólalt meg kimérten Kakuzu és nekidőlt a fa törzsének.

Kisame Itachi példáját követve leült a férfi mellé, és Samehadáját ölébe fektetve nyugtalanul nézett körbe.

- Előadás páholyból, ezt nevezem, hm - kuncogott Deidara és megpróbálta lerázni magáról Tobit.

Kisame apró halszemei Konoha kapuját pásztázták. Itachi követte a tekintetét és meglátott egy fiatal lányt. Ott állt kezében egy levéllel, vállai picit megrázkódtak. Nevetett. Vékonynak tűnt és törékenynek. Nem a shinobik fajtájából való. Aztán szemügyre vette a ruházatát is, ami viszont előző benyomásával szöges ellentétben állt. Piros, ujjatlan felső, halvány rózsaszín könyökvédő, fekete, hóna alá csapott kesztyűk, szintén halvány rózsaszín rövid, oldalt hasított szoknya, és alatta egy fekete rövidnadrág, ami a térde fölé ért. Na, és persze a fejpánt, miszerint konohai ninja. Itachi a homlokát ráncolta. Egy ilyen vékony kislány nem való ninjának. Vagy ha mégis az, akkor a rosszabbik fajtából való.

- Ott a Kyuubi - mordult fel Kisame és előrébb hajolt, hogy jobban lásson.

Itachi tekintete abban a pillanatban Naruto alakjára tapadt. A fiú egyenesen a kislány felé tartott, és valamit kiabált, de nem lehetett érteni.

- Zetsu, menj közelebb, hallani akarok mindent. - Pein továbbra is a lomb takarásából figyelte az eseményeket.
Zetsu bólintott és eltűnt a fa törzsében.

Itachi újra a Kyuubi felé fordította vöröslő sharinganjait. A lány Naruto nyakába vetette magát és hagyta, hogy megpörgesse.

„Mégis ki a fene ez a lány?" - Egyre jobban bosszantotta, hogy nem tud róla semmit.

- Ki a csajszi a Kyuubival? - érdeklődött Konan, a hajába tűzött papírvirágot igazgatva.

- Fogalmam sincsen - felelte bosszúsan Itachi, miközben szemei újra végigsiklottak a lányon.

„Valahonnan ismerős nekem. Rózsaszín haj... Valamiért Sasuke jut eszembe róla. Mindegy."

- Nahát, a Kyuubinak van érzéke a művészethez. - Kisame szintén a lányt nézte Naruto nyakában, de megjegyzését csak Deidara bosszantásának szánta.

- Milyen művészet, hm?

- Nem látod a színeket? - kötekedett a kékbőrű.

- Ez nem művészet, hm! - közölte haragosan Deidara.

Amióta Sasori meghalt, nem volt kivel a művészetről vitatkoznia, és ezt egy kicsit hiányolta, így most szinte jólesett neki Kisame kukacoskodó megjegyzése.

- Hallgassatok már el.

- Tobi jó fiú.

- Nyughass már narancsfejű. - Kisame a Samehadájával tessékelte odébb szerencsétlen Tobit, aki persze leesett a fáról, de rögtön felpattant és visszakúszott az eredeti helyére.

- Deidara-senpai, Tobi csúnya kígyót látott - szipogta és megrángatta a szőke köpenyét.

- A jó öreg csúszómászó, heh? - Itachi gúnyos félmosollyal előrehajolt és lenéző tekintete végigszaladt Orochimarun.

- Jó szarul néz ki - vihogott Hidan.

- Mintha valami megrágta, lenyelte és visszaöklendezte volna - helyeselt Kisame egy elégedett mosollyal.

Itachi sharinganjai az Orochimaru mögött lévő alakra siklottak. Pökhendi járás, arrogáns mozdulatok... Semmi kétség a köpeny az ifjabbik Uchihát rejtette.

- Ostoba kisöcsém. - Itachi a fejét csóválva elégedetlenül morgott.

„Nem lesz ennek jó vége..."

***

- Tsunade.

A Hokage felpattant íróasztala mögül, és egy olyat kevert le a háta mögött álló férfinak, hogy szó szerint a fal adta neki a másikat.

- Hol voltál, te disznó? Egy hónapja azt írtad, hogy hamarosan jöttök! Számítottam rád, te idióta! Hatalmas bajban vagyunk, de fogadjunk, hogy te nagyon jól szórakoztál mindenféle nőcskékkel bárokban iszogatva, amíg én vért izzadtam, hogy neked jó életed legyen! Mégis, hol a büdös francban csavarogtál ennyi ideig? Szükségem lett volna rád! Az egész falunak, mindenkinek!

- Én is örülök, hogy látlak - sóhajtott fel Jiraya, és állát dörzsölve feltápászkodott a padlóról. - Elszoktam a pofonjaidtól, Tsunade.

- Nem érdekel, megérdemelted! Nem jöttél, mikor hívtalak, pedig tudhattad volna, hogy nyomós okkal teszem ezt!

- Ó, fogd már be. - Jiraya elkapta a nő csuklóit, magához rántotta és durván megcsókolta. Tsunade szemei legalább akkorák lettek abban a percben, mintha megfulladni készülne. Kirántotta jobb kezét és újra állon vágta a férfit.

Jirayának feltűnt, hogy nem repül.

„Ó nagyon is élvezed te ezt" - kuncogta magában, majd elengedte a Hokagét és hátralépett.

- Ez meg mi volt?

- Nekem is hiányoztál - vont vállat Jiraya és belekotort a nő fiókjába. - Igyunk valamit, teljesen kiszáradtam.

Tsunade nehézkesen megmozdult, és lassan leült a férfival szemben.

- Mennyit töltsek?

- Ide az üveggel. - Jiraya elismerően elvigyorodott.

- Parancsolj.