Sakura figyelte, ahogy Itachi arca ellazul. A chakrájuk fehér fénye megvilágította, élesebbé tette a vonásait. Kihasználta, hogy a férfi nem tudhatja, hogy figyeli. A tekintete végigfutott Itachi felső ajkának vonalán, és szinte azonnal eszébe jutott róla az a kép, ami az édesanyját ábrázolta. Sasuke is hasonlított Mikotóra, de a bátyja egy hajszállal jobban emlékeztetett rá, és még ettől sem lett nőies az arca. Alig örökölt valamit az apjától, ami az arcát illette. Talán a szeme...

Sakura hunyorogva idézte fel magában a férfi szemeit. A formája inkább Mikotóé, de a színe közelebb állt az apjáéhoz, még akkor is, ha Fugakué jóval hidegebb volt azon a képen. Azon gondolkozott, vajon Itachi mit érezhetett, mikor az apjára nézett, mikor még gyerek volt. Volt valaha büszke rá? Vágyott valaha az elismerése után? Sakura tekintete követte a mozdulatot, ahogy Itachi ajkai szétnyíltak. Nem is tudta, honnét vette a bátorságot, hogy egyáltalán eszébe jusson...

- Sakura, tudom, hogy engem bámulsz - sóhajtotta a férfi, és Sakura megrezzent.

- Ne haragudj.

- Nem haragszom. Csak kicsit zavar.

A lány hallgatott, míg a sugárizom felé irányította kettejük chakráját, és Itachi válla megfeszült a hirtelen nyomásváltozástól. A szeme teljes egészében ment tönkre a sharingantól, a jelenlegi állapota tulajdonképpen egy hetven év körüliének felelt meg, és ez egy kicsit megijesztette Sakurát. És akkor még nem is gondolt az apró, mikroszkopikus méretű elpattant erekre, elhalt sejtekre és a használhatatlan látóidegekre, amik annyira károsodtak az évek alatt, hogy mostanra menthetetlennek minősültek.

- Itachi?

- Hm?

- Az a genjutsu... tudod. - A férfi igenlőn hümmögött, és Sakura egy nagy levegőt vett, mielőtt folytatta volna. - Amit én láttam, azt... azt láttad te is? Úgy értem, ha úgy működik, ahogy kellett volna működnie, és azt mondtad, én irányítottam, szóval akkor...

- Nem. - A lány megkönnyebbülve és kicsit zavartan elmosolyodott, míg Itachi megmozdította a lábát. A térde roppant egyet, ahogy visszaeresztette a talpát a szőnyegre. - Egyszerű, ha tudod a módját. A chakrád olyan, mint az ujjlenyomatod, vagy mint egy adatbázis rólad. Minden információ benne van, de elég bonyolult a lényeget kihalászni belőle, ha nem csináltál még ilyet. Veled szerencsém volt.

- Miért?

- Mert már ismerem. Amikor genjutsut használok, akkor chakrát használok. A tiédet, mint információ, és az enyémet, amiből felépíti, amit látni akarsz. És nem, ez nem jelenti azt, hogy bármit is a chakrád alapján tudnék rólad - vágott elébe a kérdésnek Itachi, még mielőtt a másik kinyithatta volna a száját. - Azok az információk, amiket kiszűrök, automatikusan hozzád jutnak vissza, nekem semmi közöm hozzájuk. Ezért kellett használnom a sharingant is, bár először nem akartam belekeverni, de kénytelen voltam – mondta. - Ásítani fogok – tette még hozzá, és Sakura megszakította a chakraáramlást, míg nem végzett.

- Köszi, hogy szóltál - mondta megkönnyebbülten. - Ilyenkor akkor is összeszorítod a szemhéjad, ha nem akarod.

- Mi lett volna, ha nem szólok? - kérdezte kíváncsian Itachi.

- Nos, a választék a következő: megvakulsz, egyszerűen csak kifolyik a szemed, ha éppen egy elhalt látóideget szeretnék leválasztani, de megmozdulsz, elmozdul a chakrám, és mást vágok el, esetleg örökre lehetsz rövidlátó, vagy... Nos, maradjunk annyiban, hogy az utolsó eset a legrosszabb, és nem igazán szeretné egyikünk sem.

- Sasuke lesz az utolsó sharingan-használó? - kérdezte a férfi, de a hangsúlya inkább egyszerű kijelentésre utalt.

- Helyes válasz. Tíz pont Itachinak – nevetett halkan Sakura, míg befejezte a kezelést, és feltápászkodott az ágyról. - Most jön a gyógyszer, és aztán alvás.

- Csak ha te is jössz - könyökölt fel Itachi az ágyon, és a lány egy pillanatig rámeredt.

- Nem csinálunk belőle rendszert - idézte végül egy hajszálnyit gúnyosan, mire a férfi ugyanabban a hangnemben válaszolt, mintha már várta volna, hogy mikor fogják a nem sokkal ezelőtti szavait a fejéhez vágni.

- Persze, hogy nem. Rémesen festene – mondta halkan, és mosolygott, nem csak a szája, az egész arca, és ettől Sakurának is mosolyognia kellett.

- Hát, nem tudom, te hogy vagy vele, de én még nem igazán vagyok álmos - vonta meg végül a vállát a lány, és leült az ágyra Itachi mellé, a kezébe nyomta a gyógyszerét.

A férfi felült, és bevette a tablettát.

- Én sem – felelte, aztán Sakura már csak arra figyelt fel, hogy az ágyon fekszik, Itachi karjával a dereka alatt, a férfi mellette. - Kisame egészen normális lett pár óra alvás után - jegyezte meg, míg a lány egy pillanatra kicsit döbbenten rámeredt. Nem csak a mozdulat, ahogy lehúzta az ágyra, de a hirtelen témaváltás is meglepte, aztán összeszedte magát.

- Igen. Jót tett neki – mondta, míg a hátát megemelve kihúzta maga alól Itachi karját. - Nyomtad a gerincem - magyarázkodott, és a férfi rövid biccentéssel jelezte, hogy érti. Aztán felé fordult, és a tenyerébe zárta Sakura kézfejét.

- Aranyos, hogy így törődsz vele – mondta halkan, és a lány nevetett.

- Nem, te nem használhatsz ilyen szavakat – kuncogta. - Nem mondhatod csak úgy, hogy 'aranyos'. Furcsa vagy. Jut eszembe... Mikor nem voltál itt... Olyan hét óra felé. Nem éreztél semmit? Úgy értem...

- Kyou megpróbált nekem képet közvetíteni - sóhajtotta Itachi. - Tudom. És köszönöm, hogy megszüntetted, akárhogyan is csináltad.

- Egyszerűen csak kikapcsoltam a sharinganját. Miért, hogy máshogy...? - A férfi elengedte a kezét.

- Az én szemem és az övé chakrával van összekapcsolva. Azt hittem, hozzáférsz.

- Meg sem próbáltam, mivel fel sem merült bennem a dolog. Ez nem... Nem olyasmi, amit minden használó tud? - Sakura homlokráncolva nézte Itachit, aki a hátára fordult, és a feje alá hajlította mindkét kezét, az ujjait egymásba fonta a tarkóján.

- Nos, nem egészen. Bizonyos keretek között, de akkor is szemtől-szemben kell állni a másikkal, akinek képet közvetítesz, és erre leginkább a tsukoyomi egyik egyszerűbb részét használom. Leterhelőbb ugyan, de jobban működik, és valahogy kézreesőbb. Kyou viszont a világ másik végéről képes csatlakozni a szememhez.

- Miért? Egyáltalán... Ne haragudj, de még soha nem láttam byakuganos nyulakat rohangálni az erdőben, vagy rinnenganos őzikéket. Egy sharinganos holló... nos, először azt hittem, hogy te használod az ő szemeit, bár már ez is elég bonyolult, de mikor Kyou megpróbált a szemedhez csatlakozni, akkor ugyan nem, de később leesett, hogy ha Kyou is tudja használni a te szemed a sajátjaként, akkor ez oda-vissza működik.

- Kyou ritkán használja önként ezt a kapcsolatot, csak ha parancsot kap rá. Épp ezért nem értettem a dolgot. Az ő szeme pedig nem a sajátja... - Itachi elhallgatott, mély levegőt vett. - Shisuié.

- És ő...? - kérdezte óvatosan Sakura, és a férfi felsóhajtott.

- A barátom volt. Másodunokatestvér apai ágon. Egy halott. Nem számít. - Egy halk nyögéssel feltápászkodott, a válla megroppant, ahogy kinyújtóztatta az elgémberedett karjait. Csak egy lépést tett, mielőtt Sakura feltámaszkodott volna az ágyon.

- Ne mondj ilyet - szólt utána dühösen, és Itachi megfordult, az arckifejezése elárulta, hogy meglepte. - Igenis számít - mondta makacsul. - Ha a barátod volt, akkor igenis számít.

- Igazad van, nem jól fogalmaztam. Ő állt a legközelebb ahhoz a kifejezéshez, amit te barátként értelmezel - helyesbített töprengve a férfi. - Nem volt a barátom. Nagyrészt azért volt mellettem, hogy szemmel tartson, de ennek ellenére kedveltem, és azt hiszem, ő is engem, amennyire a határai engedték.

- Konoha az unokatestvéreden keresztül figyeltetett téged? - szisszent fel Sakura, és Itachi egy keserű félmosollyal felelt.

- Nem. Az apám figyeltetett Shisuin keresztül - mondta lágyan, mintha szórakoztatta volna a naiv gondolat, aztán a lány után tapogatózott, a hajára fektette a tenyerét. - Próbálj meg aludni. Lezuhanyzom, és jövök én is.

- Segítsek? - kérdezte óvatosan Sakura, de Itachi legyintett, míg megfordult.

- Megoldom - mondta, a hangjában vidámság bujkált, de a lány tudta, hogy csak a kedvéért igyekszik jókedvű maradni, vagy csak már a az ötlet is nevetésre ingerli, hogy elkísérje a fürdőbe.

Hiába, Itachi Uchiha büszke volt, túlontúl büszke ahhoz, hogy elismerje, segítségre van szüksége. Vagy hogy azt mondja: félek. Hogy azt mondja; nehezen viselem. Vagy azt, hogy nem akarok egyedül lenni.

És Sakura tudta, hogyan változtathat ezen. Figyelte, ahogy a férfi eltűnik a fürdőben, aztán egy sóhajjal felállt, hogy megágyazzon. Nem lesz egyszerű menet, és mindenképpen meg kell őriznie minden lélekjelenlétét, ha azt akarja, hogy Itachi átengedje a sebtében felhúzott falain. Tudni akarta, hogy igazából hogyan érzi magát.

*****

Tsunade belépett az irodájába, és rábámult Jirayára, aki mély, fekete árkokkal a szeme alatt, kávésbögrével a könyökénél, állát a tenyerébe támasztva éppen kiosztott pár küldetést. Nem vette észre őt, csak amikor az egyik kis gennin szepegve köszöntötte, és meghajolt előtte.

Tsunade rámosolygott a kislányra, és mikor a szemébe nézett, mintha önmagát látta volna ugyanebben a korban. Ő akkor már chuunin volt. Biztatón megérintette a kislány vállát, és Jiraya felé fordult.

- Rosszul csinálod, Jiraya – mondta egy mosollyal. - Túl sokan vannak ahhoz, hogy egy csapat legyenek.

- Nem is azok – felelte a férfi, a homloka ráncba szaladt. - Két csapat.

- C-szintű küldetésre? - kérdezte Tsunade, és Jiraya háta mögé lépett, felvette a szék háttámlájáról a Hokage-köpenyt, és belebújt.

Jiraya szinte azonnal felállt, és átengedte neki a széket. Míg az Ötödik leült, és áttanulmányozta az előtte fekvő papírt a küldetésről, a férfi kávét töltött neki, és Tsunade egy gyors pillantással köszönte meg, mielőtt beleivott, aztán a többi papír felé nyúlt, egy percig válogatott.

- Rosszul csináltam valamit? - kérdezte Jiraya, és a nő felé nyújtotta az egyik kitöltött iratot.

- Ez egy B- szintű küldetés, és elküldtél rá egy jounint – kuncogta Tsunade.

- A francba – mormolta a férfi, és a tekintete a papírt kutatta. - De hát itt van rajta, hogy A-szintű...

- Küldetés része, igen – biccentett a Hokage. - Most már mindegy, de legközelebb olvasd el rendesen.

- Nagyon remélem, hogy nem lesz legközelebb. Ez maga a papírpokol.

Tsunade nevetett, majd gyorsan átfutotta a még kiosztásra váró feladatokat, és végül előhúzott a kupacból két iratot.

- Tessék, ez pont megfelel – mondta, és a csapatok vezetőinek kezébe nyomta a két papírt.

Átolvasták, biccentettek, és mentek is, nem vártak további utasításra, Tsunade pedig ráírta a lapok sarkára a csapatszámot, és már hívta is a következőket. Jiraya egy idő után horkolni kezdett az asztal melletti egyik kanapén, és mikor Shizune bejött egy adag jelentéssel, rutinosan befogta az orrát egy percre, mielőtt az asztalhoz lépett volna. Tsunade egy hálás pillantással jutalmazta.

- Főznél kérlek még egy adagot? - kérdezte a nő a bögréje felé biccentve, és Shizune rámosolygott.

- Természetesen - mondta, aztán lehajolt, és a Hokage fülébe suttogott. - Atsuya felébredt, az életfunkciói stabilak. Kenji mozgatja az ujjait, a gyógytornásza azt mondja, még pár hónap, és talán járni fog, ha kitartóan dolgozik rajta.

Tsunade elmosolyodott, ahogy felrémlett a szemei előtt a szétszabdalt férfi, és a másik, aki lassan fél éve ágyban feküdt. Sakura boldog lesz, ha visszaér. Míg Shizune kisietett az irodából, hogy kávét főzzön neki, Tsunade kinyitotta az asztala fiókját, és oda sem nézve a szemétbe ejtette a szakésüveget, ami kitartó társa volt éveken keresztül. Már nincs rá szüksége. Itt van Jiraya, hogy pótolja.

A Hokage aláíratott egy papírt az egyik jouninnal, mit sem törődve a előbbi mozdulatára válaszként érkező meglepett pillantással, és maga elé húzta a jelentéseket. Nem elég. Még mindig rengeteg munkája van. A gyógyítás teszi boldoggá, ezt mindig is tudta, de emellett kötelessége is van, amit teljesíteni fog. Akármilyen nehéz legyen is.

*****

Itachi már akkor tudta, hogy be fog lázasodni, mikor belépett a fürdőbe, és becsukta maga után az ajtót. A zuhanyzás csak egy hirtelen eszébe jutott ürügy volt a gyors távozásra. Nem akarta, hogy Sakura lássa. Elég volt, hogy egy rohamot előtte kellett végigszenvednie még Konohában. Hiába győzködte magát, hogy a lány ettől nem fog úgy gondolni rá, mint egy gyenge, legyőzött emberre, de ő annak érezte magát, és ez elég kellemetlen volt. Főleg olyasvalakivel szemben, akinek a testi épségét rábízták. Tudta, hogy egókérdés, hogy büszkeség, felesleges, még talán nevetséges is, de gyűlölt gyengének látszani mások előtt. A vérében volt, alaposan belénevelték. Nem olyasmi volt, amit az ember könnyen lerázhat magáról, ha szeretné másképp gondolni, ha szeretne máshogy hozzáállni a dolgokhoz.

A homlokán izzadság ütközött ki, míg levetkőzött, a torkát köhögés kaparta. Már éppen megnyitotta volna a csapot, mikor rátört a rosszullét, és a mosdó szélét markolva szinte fulladozva köhögött. A kezelés valószínűleg sok volt neki, vagy csak a szervezete tiltakozik a gyógyszer ellen. Tudta, hogy ez normális. Hány embert látott úgy fulladozni, vért köpni ahogy most ő, annak idején, amikor minden harmadik ember fertőzött volt. Örült neki, hogy legalább a vérhányós szakaszba nem jutott még el.

Egy pillanatra az eszébe ötlött az a nő, aki tőle alig fél méterre halt meg, a vér a száján ömlött kifelé, mint a víz. Emlékezett az üres, szürke szempárra, és a vérbuborékra a szája sarkában. Aztán jött egy nő, szép volt, de a vonásai mára elmosódtak, és rámosolygott, azt mondta, menjen haza, de Itachi csak állt ott, a lába nem moccant, és nem tudott mást kérdezni, csak azt, hogy meghalt-e.

"Igen, de te élsz."

A szeme. Zöld volt a szeme. Sötét, mélyzöld, mint a borostyán levele árnyékban, Itachi pedig megfordult, és hazament. Csak egyszer nézett hátra, a fekete ruhás alakra, ahogy a halott fölé hajol, lezárja a szemeit. Több tucat embert látott még így meghalni, mire végzett az akadémián, de soha nem tudta elfelejteni egészen annak a haldokló nőnek a látványát. Ő megmaradt, élesen, mintha most történne.

"Az első halál - gondolta. - Az utolsó én leszek."

Vért köpött a mosdókagylóba. Nem látta, de érezte a vér fémes ízét, szinte látta maga előtt ahogy a bíborvörös vér lassan lefolyik a hófehér porcelánon, és kirázta a hideg, verejték csorgott végig a gerince mentén. Az ujjai rátaláltak a csapra, és elfordította. Kiöblítette a száját, a tenyeréből hideg vizet locsolt az arcára. Mintha nem történt volna semmi. Elzárta a vizet, és belépett a kádba, tapogatózva lezuhanyzott.

A gondolatai nem álltak meg, a víz csobogása eléidézte Shisui mosolygó arcát, ahogy mindkét szemüregéből vér csorog, ahogy hátrál, és onnantól nem volt megállás. Aztán megérkezett a láz, és Itachi reszketve állt a forró víz alatt, míg az ujjai hegyén ki nem ázott a bőre.

*****

Naruto nevetett, mikor Hinata klónja nem hagyta földet érni a lányt. Először megijedt, hogy leesik, és ő maga ugrott a földre, hogy elkapja, de szinte ugyanabban a pillanatban materializálódott előtte Hinata klónja, és megtette helyette.

- Ügyes - dicsérte meg a lányt, mikor a klón talpra állította és eltűnt.

- Köszönöm - pukedlizett elegánsan Hinata, aztán felegyenesedett, és nevetett.

Az ő hangja volt az egyetlen, ami közel és távol hallatszott. A város, ahol megálltak ebédelni és pihenni egy keveset üres volt, néma, és kis híján az Amagekurei határon állt, nem messze Kagerou-tól. Nem véletlenül hívták Szellemvárosnak a rendes neve helyett, amire már Naruto sem emlékezett, pedig régen tudta. Tsunade említette neki, mikor hazahozták Jirayával, de az nem tegnap volt, és a fiúnak annyira nem volt fontos.

Hinatára pillantott, aki egy másodpercre sem állt meg, aztán átbámult a válla fölött, és a távolba tekintett, a mozgó pontnak látszó Nejit figyelte. A férfi nyugtalan volt, talán a közelgő vihar miatt, és nem kívánt a társaságukban lenni, amin Naruto nem is csodálkozott. Nejinek sok átgondolni valója volt, és hiába tartotta felfuvalkodott hólyagnak, ezt tiszteletben tartotta, ahogy Neji is az ő hangulatát, mikor Sakura elment Orochimaruval.

Mikor Hinata egyik klónja előtte öltött alakot, hogy félrebiccentett fejjel a szemeibe nézzen, rámosolygott.

- Egyre jobban megy – mondta kedvesen, míg visszafordult a lány felé, és a klón megérintette a tarkóját, de szinte azonnal el is tűnt a háta mögül.

- Nem elég jól - ráncolta a homlokát Hinata.

- De egyre jobb lesz – mondta Naruto szigorúan. - Csak gyakorolnod kell még, és úgy fogod irányítani a klónjaid, mint én az enyémeket. Nekem majdnem egy évbe telt, hogy ennyire élethűek legyenek, és így tudjam mozgatni őket. Ne legyél türelmetlen.

- Ne felejtsd el, hogy nekem nincs egy évem - mondta halkan a lány.

- Nem is tudnám - felelte Naruto, és előrelépett. - Harcolunk?

- Harcolunk – egyezett bele egy halvány mosollyal Hinata.

Kakashi, aki mellettük ült egy fa tövében egy pillanatra felnézett rájuk, aztán mikor a két klón összecsapott, a tekintete újra visszatévedt Nejire. A sharingan mintha kicsit közelebb hozta volna az alakját, tisztán látta, mikor megtorpant, és hátat fordított neki. Azt is, amikor felemelte a kezét, és a férfi felállt, feszült tartással rámeredt Neji hátára. Ismerte azt a kézmozdulatot. De miért aktiválta a byakuganját? Mikor Neji leeresztette a kezét és fejvesztve végigrohant a Kagerou felé vezető úton, Kakashi odakiáltott Narutónak és Hinatának, akik azonnal abbahagyták a gyakorlást.

Egy kunai hangosan csattanva hullott a földre kettejük között, és Kakashi elrohant Neji után. Hinata kérdőn Narutóra nézett, majd a byakuganját aktiválva utánabámult, aztán élesen beszívta a levegőt.

- Ott van valaki. Megsebesült! - mondta ijedten, és Narutóval a nyomában követte az unokatestvérét és a jounint.

Mikor odaértek Neji az eszméletlen test mellett térdelt, a pulzusát próbálta kivenni, és Hinata felnyögött, mikor meglátta a nő arcát.

- Hiszen ez Temari! - kiáltott fel meglepetten Naruto. - Hogy kerül ide, és hol vannak a kísérői? - kérdezte értetlenül, míg Hinata Kakashi után bámult, aki valakit üldözött. A chakrája halványan ismerős volt, de a lány nem tudta volna megmondani, kihez tartozik.

Temari szeme hirtelen kinyílt, mikor Neji megpaskolta az arcát, és rémülten összemarkolta a férfi pólóját a mellkasán.

- Sakura... Hol van Sakura? - nyögte tágra nyílt szemekkel, aztán felnyögött, és rászorította a tenyerét a sebre a combján. A lábait alvadt vér borította, a haja kócos volt és piszkos, az arcát és a ruháját vérfoltok tarkították, és Neji aggódva rámeredt.

- Mi történt veled? Hol vannak a többiek? Megtámadtak?

- Sakura... - szűrte át a fogai között ingerülten a nő, és Neji meglepődött, mikor megrázta őt. Nem gondolta volna, hogy van még benne ennyi erő. - Sakurát akarom, most!

- Sakura nincs itt, nyugodj le – morgott rá a férfi dühösen. - Talán a zsebemből húzzam elő?

Hinata előrehajolt az unokabátyja válla felett, és megérintette a nő homlokát.

- Láza van. Siessünk vissza, Tsunade-sama talán segíthet még rajta – suttogta halkan, és Naruto tudta, hogy a Temari combján lévő seb az elfertőződés első szakaszában van.

Kakashi akkor ért vissza, mikor a nő lehunyta a szemét, és lenyugodni látszott. Megállt Temari felett, lihegve a térdére támaszkodott, és aggodalmasan felnézett Narutóra.

- Nem tudom, ki hozta el idáig, de arra gondoltam, akár a támadója is lehetett, aki felismerte, hogy kicsoda, és ezért nem ölte meg. Utolérhettem volna, de egyszer csak eltűnt - zihálta, aztán a nő sebére bámult, és összeszorította a száját. - Méreg is lehet – mondta, a hangja nyugtalan volt. - Jobb, ha minél előbb visszaérünk, és megmutatjuk Tsunadénak.

Neji bólintott, mikor Kakashi ránézett, és felállt karjaiban az ájult nővel. Kapkodva összepakoltak a Szellemvárosban, és elindultak visszafelé. Neji rohant elől Temarival, őt követte Kakashi, aztán Hinata és Naruto fej-fej mellett.

******

Sakura hallotta, amikor köhögött. Hallotta, amikor megnyitotta a csapot, aztán elzárta. Aztán megint megnyitotta pár perc elteltével. Összerezzent, mikor leborította a tusfürdős flakonokat, és dühében földhez vágott valamit, ami hangosan csattant a csempén. Elmosolyodott, mikor káromkodás szűrődött át az ajtón, tompán, fojtottan, aztán megrázta a fejét, és visszahajolt a papír fölé. Úgy döntött, leírja a kezelés menetét. Kakashinak volt egy fél sharinganja, és képtelen volt kikapcsolni. Talán megtalálja a választ Itachi szemeiben.

Hallotta, amikor Itachi megcsúszott a kádban, és egy pillanatra bennakadt a lélegzete. Aztán tenyér csattant a kád szélén, és Sakura felsóhajtott, az égnek emelte a szemét. Makacs szamár. Mikor kilépett a fürdő ajtaján a lány szándékosan nem nézett fel. Egyrészt, mert olyan gyorsan menekült be előle a zuhany alá, hogy egy darab ruha sok, annyit sem vitt magával, másrészt pedig nem is kellett ránéznie, hogy tudja.

- Lázad van – jegyezte meg, mintha az időjárásról csevegnének éppen, és Itachi morgott valamit az orra alatt, míg átlépdelt a szobán a szekrény felé, amit Sakura határozottan egy újabb káromkodásként könyvelt el.

- Oké, lebuktam - sóhajtotta végül, a hangja rekedt volt, és a polcokon tapogatózott.

- Segítsek?

- Csak szólj, mielőtt felvenném bármelyik ruhád.

- A kékben biztos csinos lennél - ajánlotta Sakura, miközben felállt a székről, és próbált nem a férfira bámulni, míg eljut a szekrényhez. - Póló, nadrág, sál, sapka, kesztyű? - kérdezte egy mosollyal, és Itachi arrébb lépett, hogy helyet adjon neki.

- Póló. És alsónadrág - köszörülte meg a torkát Itachi. - De én is megtalálom, köszönöm. Tudod, itt lakom egy ideje.

- Nem tudod elhitetni velem, hogy nincsenek lyukas... ruhadarabjaid – nevetett Sakura, míg kihúzta a legalsó fiókot.

- Ez a piros? - érdeklődött a férfi, mikor kézbe kapta az egyiket.

- Aha. Megy a szemedhez – kuncogta a másik, mire Itachi felsóhajtott, és az ujjait a pólóra zárta, mikor a lány a kezébe nyomta.

- Valahogy nem ez a legfontosabb szempontom...

Sakura hangosan felnevetett, és becsukta a szekrényajtókat.

- És még azt mondják, hogy nincs humorod – mondta szkeptikusan és visszaült az asztalhoz.

- Nincs is – felelte Itachi, míg a fürdő felé indult, és a lány óvatosan felpillantott a szeme sarkából. - A humor különben is csak gyenge próbálkozás az igazság elrejtésére, és nincs szükségem ilyesmire. Sakura. - A lány megrezzent.

- Honnan a fenéből...?

- Lyukat égetsz a lapockámba. És ne káromkodj - szólt rá még nyugodtan, mielőtt eltűnt volna a fürdőben, hogy átöltözzön, és Sakura egy sóhajjal visszatért a munkájához. Kezdett arra gondolni, hogy Itachinak maradt még pár szabad szeme. A tarkóján. A vállain. Vagy azon a kifejezetten előnyös felépítésű háton. Sakura elmosolyodott, és írni kezdett.

*****

Jiraya egy hatalmas horkantásra felrezzent, és ahogy felült, rá kellett jönnie, hogy a saját hangja ébresztette fel. Tsunade az asztalánál egy másodpercre szigorúan felé pillantott, aztán mit sem törődve Homura és Koharu, Konoha tanácsosainak megrökönyödött, megbotránkozott arckifejezésével, folytatta.

- Ezt már egyszer megbeszéltük, még évekkel ezelőtt, azt hiszem – mondta Tsunade, és a hangja arról árulkodott, hogy a két vénség már igencsak a türelme vége felé jár.

- Meg, persze – biccentett Koharu.

- És tulajdonképpen arra jutottunk, hogy el kell mennie – mutatott rá Homura.

- Sakura megoldotta a helyzetet – csattant fel Tsunade. - Hányszor mondjam még el? Narutónak az Akatsuki miatt kellett elmennie Jirayával a faluból Gaara visszahozatala után, mert majd' összeszartátok magatokat, hogy mi lesz, ha az a rakás bijuu-buzi idetolja a pofáját! És mit értünk el vele? Lószart sem. És tudjátok ki oldotta meg megint a helyzetet? Sakura kicseszett Haruno, aki nem mellesleg már legalább háromszor az orrotok alá dörgölte, hogy okosabb nálatok, és a problémamegoldó képessége a tiétekkel szemben valódi értéket képvisel - dőlt előre a Hokage az asztala mögött, a szemei szikrákat szórtak, és Jiraya már ismerte eléggé ezt a pillantást, hogy megállja a közbeszólást. Koharu nem. Vagy csak nem tanult az előző alkalmakból. Nem az a fajta volt.

- Mégsem a kislány ül itt, hanem mi ketten, és úgy gondolom....

- Nem érdekel, hogy gondolod! - csattant fel a Hokage, és egy csúnya pillantást vetett a fejét csóváló Homurára. - Nem fogom megint elküldeni Narutót, csak mert túlságosan is óvatosak vagytok.

- Tsunade, mi mindig Konoha érdekét tartjuk szem előtt, ezt neked is tudnod kell. Konoha érdeke pedig az, hogy biztonságban legyen, és ez Naruto eltávolításával jár, akármilyen fájdalmas döntés is ez mindannyiunknak – mondta sajnálkozva Homura, és a kezét tördelve, szinte segítségkérőn pillantott Jirayára, de az csak a fejét rázta.

- Kizárt, hogy megint elmenjek vele. Egyébként is, Tsunadénak igaza van – mondta, míg felállt a kanapéról, kinyújtózkodott, és közelebb lépett az Ötödik asztalához, hogy a sarkán álló csészét felemelve igyon egy kortyot. Mikor megérezte az ízét, majdnem kiköpte. - Hé, ez nem szaké - meredt csodálkozva Tsunadéra.

- Nem, nem az – felelte a nő szinte oda sem figyelve, és a tanácsosokra nézett. - A végső döntésem ez marad, akármit is mondjatok. Sakura alkut kötött azért, hogy Konoha biztonságban legyen egy darabig, és Naruto maradhasson. Nem fogom egy szóval kidobni ezt a tökéletes megoldást az ablakon, csak azért, mert minél öregebbek vagytok, annál gyanakvóbbak is. - Tsunade felállt, és kivette a még mindig sokkos arckifejezésű Jiraya kezéből a csészét, hogy igyon egy korty vizet, majd elfintorodott az ízétől.

Hirtelen kinyílt az ajtó, és a Hokage felpillantott a csészéről.

- Jó, hogy jössz, Shizune – mondta kissé szórakozottan. - Lehetne inkább tea a továbbiakban? - kérdezte, és a nő zavartan rámeredt, Tsunade pedig azonnal kiszúrta az okát.

Pakkun, Kakashi egyik kiképzett kutyája rohant be mellette, és egyenesen a Hokage elé ült, a szájában egy üzenetet hozott, és az Ötödik a homlokát ráncolva vette át tőle. A kutya fülét vakargatva kezdte el olvasni a szűkszavú értesítést, de az első mondat után a keze megállt Pakkun fején, és az arca aggodalmasba váltott.

- Mi történt? - kérdezte Jiraya.

- Nos, Kakashiék belefutottak Temariba – mormolta halkan.

- És ez miért baj? - értetlenkedett a férfi, mire Tsunade felsóhajtott, és lehuppant a székébe.

- Mert Temari ájult testébe futottak bele, azért. Valaki megtámadta, és úgy tűnik, elvitték egészen Amagekure határáig, Neji ott találta meg a byakugannal. Shizune, szólnál kérlek a főnővérnek, hogy készítse elő a hármas műtőt mire ideérnek?

*****

Sakura a tollával az alsó ajkát ütögetve gondolkozott, vajon leírja-e egyáltalán a szem normális jellemzőit a sharingannal összevetve, mikor Itachi kijött a fürdőből.

- Hé - mondta halkan, és Sakura felnézett. Egy póló repült felé, és ő döbbenten elkapta, rámeredt a férfira, aki félmeztelenül állt az ajtóban, és kiesett a kezéből a toll. Hogy ugyanazért, amiért az álla is leesett, vagy azért, mert a pólót fogta helyette, nem tudta, de nem is érdekelte. - Ez kicsi rám - mondta Itachi, és újra átsétált a szobán, Sakura sokkos tekintete követte minden mozdulatát.

A férfi megállt a szekrény előtt, kivett egy másik pólót, és... és kibontotta a haját. A fekete tincsek végigsöpörtek a tarkóján, végig a vállán, ahogy oldalra hajtotta a fejét, hogy a nyakában kinyújtóztassa az izmot.

- Vettél egyáltalán levegőt az utóbbi fél percben? - kérdezte Itachi, míg áthúzta a fején a pólóját, és Sakura hirtelen, élesen belélegzett. - És most kifúj. Menni fog ez. - A férfi mosolygott, és Sakura a tenyerébe temette az arcát.

- Viccet csinálsz belőlem - motyogta az ujjai között.

- Nem, ez nem igaz.

- Akkor én csinálok magamból - felelte Sakura nehézkesen, és felállt a székről, felvette a tollát, és ledobta az asztalra. - Na, nézzük azt a lázat - sóhajtotta, és Itachi engedelmesen lehajtotta a fejét, hogy a lány elérje. Sakura a kézfejét egy percig a férfi homlokán tartva homlokráncolva meredt az üres levegőbe. - Oké. Épphogy csak láznak lehet nevezni. Egyelőre - tette még hozzá komolyan, mikor a férfi megrántotta a vállát. - Úgyhogy légy szíves nem így reagálni az egészséged állapotára - mondta rosszallóan.

- Előbb-utóbb elmúlik - sóhajtotta Itachi, és a könyvespolchoz lépett, az ujjai végigfutottak a könyvek gerincén, aztán leeresztette a kezét.

- Ha így állsz hozzá, akkor inkább előbb, mint utóbb - motyogta a lány. - Felolvassak? - kérdezte végül óvatosan Itachi leeresztett vállára meredve, de a férfi megrázta a fejét.

- Nem. Úgy nem ugyanaz.

- Tehetek valamit érted? - kérdezte végül Sakura, míg összeszedte az asztalon hagyott holmiját.

- Add vissza a látásom.

- Éppen azt csinálom - felelte szárazon a lány, és összerezzent, mikor kopogás hangzott fel az ablakon. Mielőtt mozdulhatott volna, Itachi az ablakhoz lépett, és kinyitotta.

Kyou a fejét súrolva repült be a szobába, és eszébe sem jutott úgy viselkedni mint előző nap Sakurával, fegyelmezetten a férfi vállára telepedett, kissé bizonytalanul a lányra pislogott, majd megcsípte a csőrével a kötszercsík szélét.

- Kyou, nem szabad - szólt rá Sakura, miközben összegöngyölte a papírt, és a madár a szavait ismételgetve Itachi fejére telepedett, a férfi pedig egy sóhajjal hagyta, hogy ugráljon rajta.

- Megőrjíted ezt a madarat – mormolta, míg felnyúlt Kyou-ért, és kis híján a markába zárta, de a holló elrepült előle, és a lány már csak arra figyelt fel, hogy a vállán ül, a karmai enyhén belemélyednek a vállába.

- A madár azt gondolja, hogy egyszerűen megőrül, ha a gazdája idő előtt kénytelen lesz kórházban tölteni a napjait, mert nem hallgatott a szép szóra - tette csípőre a kezét Sakura. - Sakura pedig úgy gondolja, hogy abban a kórházban annyira készséges lesz a kiszolgálás, egy bizonyos doktornő utasítására, hogy egy percre sem lesz egyedül, és hetekig nem fog látni, sőt, valószínűleg még mosdóba sem engedik ki majd egyedül. Lehet választani - tette hozzá, és megfordult, bement a fürdőbe, hogy fogat mosson és befonja a haját éjszakára.

Itachi követte, megállt az ajtóban.

- Kisaménak igaza volt reggel.

- Miben? - motyogta Sakura, míg fogkrémet nyomott a fogkeféjére, és Kyou a felemelt karján sétálgatott fel-alá.

- Néha kifejezetten ijesztő vagy – jegyezte meg a férfi, egy halvány mosoly ült a szája sarkában.

Sakura a mosdókagylóba köpte a fogkrémet, és meglepve Itachira bámult.

- Nos, az a helyzet, hogy nem szeretnélek látni a kórházamban. Egyszer sem – mondta végül. - Az osztályomon pedig végképp nem. A sürgősségin nem tartunk madarakat, valószínűleg kisebb háború törne ki, amikor Kisame, Deidara és Konan eljönnek meglátogatni, és attól tartok zárnom kéne a szobád ajtaját, mielőtt a lányok elkezdenek beosonni hozzád éjszakánként - mondta egy gúnyos mosollyal, és kiöblítette a száját, a férfi pedig a fejét rázta.

- Pein nem engedne olyan messzire, hogy egyáltalán kórházba mehessek. A konohairól pedig végképp ne beszéljünk. A Hokagénak lenne egy-két szava hozzá attól tartok.

- Ó, Pein nagyon is elengedne, ha az egészségedről, főleg, ha a szemedről van szó. Szüksége van rá, nem igaz? Aztán meg Konohának nem is kell tudnia, ki vagy, Tsunade-sama pedig valószínűleg a második érv után engedne. Vajszíve van, és amennyire nem kedvel téged, engem annyira szeret. Nem ismered még a kreatív problémamegoldó képességeim - nevetett, míg áthúzta a vállán a tincseit, és a tükörben figyelve az ujjait befonta a haját. - Volt rá öt évem, hogy megtanuljam; nincs lehetetlen, csak ha nem próbálkozol eléggé.

- Nagyon... optimista.

- Naruto és Tsunade mellett élek jó ideje. Csodálkozol? Naruto mindent napfényen keresztül néz, még akkor is, ha odakint zuhog az eső, Tsunade pedig megtanult az öklével falat bontani és lakberendezni, csak mert így akarta – mondta Sakura vidáman, és hajgumival összefogta a fonata végét. - Ilyen emberek mellett tehetség kell hozzá, hogy az ember depressziós vagy akár csak szomorú legyen huzamosabb ideig. - Sakura megfordult, és Itachira nézett, aki karba tett kézzel állt az ajtófélfának dőlve. - Bár, ebből a szempontból talán mégis jót tenne neked, ha kicsit a közelükben kéne lenned.

- Nem tudlak átverni, nem igaz? - sóhajtotta végül Itachi, és a lány elmosolyodott.

- Nem. Túl sok beteget láttam már így viselkedni, ahogy most te. Hiába teszel úgy, mintha minden rendben lenne... Eltúlzod a dolgot. És ebből lehet tudni, hogy igazából nem vagy jól. Mióta itt vagyok nem mosolyogtál annyit, mint egyedül a mai nap folyamán, Itachi – mondta lágyan, és közelebb lépett hozzá, a tenyerét a férfi felkarjára simította. - Áruld el, hogy tudok segíteni, és megteszem.

- Én csak... - motyogta halkan, a hangja elhalt, aztán felsóhajtott. - Elég ha itt vagy. Hogy nem vagyok egyedül - mondta végül, és megfogta Sakura kezét, hogy a homlokára tegye. - Fázom - tette hozzá magyarázatképpen.

- Bújj be az ágyba - mondta a lány. - Hozom a lázcsillapítót.

- Nem kell. Majd kialszom – vonta meg a vállát Itachi. - Jobban szeretem gyógyszer nélkül megoldani a problémáimat. Mindig így csináltam.

- Segítség nélkül. Igen, tudom – biccentett Sakura.

Éppen ezért volt olyan nagy dolog, hogy kimondta, elég, ha ott van. Hogy bevallotta, hogy segítség, hogy vele van. Hogy kicsit jobban érzi magát tőle, hogy most nem akar egyedül lenni.

A következő lépés, hogy átvezeti ezen a szakaszon. Úgy érezte, itt az ideje, hogy szerepet cseréljenek - ezúttal ő lesz az, aki segít felejteni és tovább lépni.