Sakura lassan ébredezett. Aznap éjjel más volt az ügyeletes a kórházban, így végre aludhatott éjszaka is. Odakint, az ablak homályos üvegén túl, a nap éppen átbukott a horizonton, meleg, narancssárga sugarakkal festve be a lány hálószobájának falát. Nyöszörögve fordult a másik oldalára.

- Megölöm Itachit helyetted is... - sóhajtotta halkan.

Felmordult és a fejére húzta a párnáját.

- Egyszer még nagy Hokage leszel... - suttogta.

Combjában megrándult egy izom.

- Nem, nem vihetnek el... a bijuuk...

Felnyögött és lerúgta magáról a takarót.

- Sasuke! - Zihálva ült fel az ágyában, arcáról folyt a veríték. Ijedten fürkészte az idegen szobát, majd lassanként, ahogy visszatért a valóságba, lenyugodott.

„Itthon vagyok. Csak álmodtam."

Arcán mégis könnycseppek gurultak végig. Igen, most csak egy álom volt. De, hogy Sasuke elhagyja, ez egyszer már megtörtént vele a múltban. A többi részlet pedig... Csak halványan emlékezett rá. Naruto elszánt rókavigyora, és az Akatsuki.

Szemei kipattantak, ahogy eszébe jutott egy közömbös tekintet, ami olyannyira hasonlított Sasukééra. Itachi. Itachi Uchiha idejön. Szíve zakatolt a gondolatra. Elmosódott emlékképeket őrzött a férfiról. Annyit lógott a fiatalabbik Uchihán, hogy elkerülhetetlen volt az idősebbikkel való találkozás. Emlékezett az arcára. Sápadt bőr, élettelen fekete tekintet, két vágás a lélekfagyasztóan üres szemek alatt, hosszú fekete tincsek. Ennyi maradt meg benne Itachiról. A hangja mély volt, férfias, erre még emlékezett. Beleborzongott, ahogy a szavai halkan, a férfi hangján szólaltak meg a fejében.

„Sasukét keresed? Nincs itthon. Apánkkal eddz."

Karja libabőrös lett, gyomra összerándult. Lehet, hogy hamarosan szemtől szembe találja magát Itachi Uchihával. És akkor mi lesz? Nem nézhet a szemébe, mert azonnal vége van. Ijedten eszmélt rá, hogy igenis látni akarja azokat a szemeket. Annyira hasonlít rá...

Letörölte a könnyeit és kinézett az ablakon. Idejön az Akatsukival. De mégis miért? Nem tudják, hogy Naruto nincs itt? Az lehetetlen. Akkor talán...

Sakura hirtelen elsápadt. Nem, az nem lehet. Elhessegette a gondolatot, de az minduntalan beúszott a többi közé. Hiába igyekezett, nem tudta távol tartani. Elvonszolta magát a fürdőszobáig, és beállt a zuhany alá.

„Ez így nagyon nem jó. Rettenetesen legyengültem a sok gyakorlás, edzés, papírmunka és kórházi felügyelet mellett. Jelenleg még Ino is legyőzne a kezdő orvosi jutsukkal, amiket fél éve tanítottam neki. Ha pedig jön az Akatsuki, akkor jön Itachi, és ha ő itt lesz... Sasuke..."

Sakura kiugrott a zuhany alól, gyorsan megtörölközött, felkapott egy rövidnadrágot és egy rövid ujjú pólót, majd elrohant a Hokage irodája felé.

***

- Az informátor halott volt, a tekercseket nem találtam. Minden bizonnyal elvitte a szükséges információkat az, aki megölte a férfit. Nagy mennyiségű chakrát éreztem, egészen különlegeset, Tsunade-sama. Még soha nem találkoztam ilyennel.

- Értettem. Köszönöm, Kurenai. - Tsunade halkan felsóhajtott.

- Most mihez kezdünk? Úgy értem, az ismeretlen chakra tulajdonosának kilétéről semmit sem tudunk.

- Ez így nem igaz. A férfi Yahiko néven mutatkozott be Akinarinak. Yahiko, Jiraya egyik régebbi tanítványa az eső faluból.

- Nem tudhatjuk, hogy valóban ő volt-e az, Tsunade-sama. Úgy értem, használhatott álnevet is.

- Csaliként? Igen, ez lehetséges. De Akinari híradása szerint fekete köpenyt viselt, vörös felhőkkel - hangsúlyozta az utolsó két szót a Hokage.

- Akkor ez már biztos? Úgy értem... elkerülhetetlen a háború?

- Nem. Egyvalami viszont biztos. Mindenképpen meg kell védenünk, Kurenai. - Tekintetük komoran villant össze.

Mindketten pontosan tudták, miről van szó. Hogy az Akatsuki a második Hokage felesége után érdeklődik, hogy mozgolódnak és meg akarják támadni a falut, hogy nem várják meg, míg Naruto visszatér, a különös kegyetlenséggel véghezvitt gyilkosság, Akinari holtteste és az eltűnt tekercs csupán figyelmeztetés volt Konoha Hokagéjának címezve. Jel volt. Üzenet. Azt mondta: Vigyázz, jövünk, és ezt fogjuk tenni a faluval, ha nem kapjuk meg, amit akarunk. Elpusztítjuk, és eltüntetjük.

Kurenai megremegett, tekintetében rémület ült.

- Ha a kezükbe kerül, nekünk végünk van. Megerősítettem az őrséget, és hazahívtam szinte az összes ninjánkat. Megvédjük a falut. Ha Naruto itt lenne, talán még jobban is elsülhetne a dolog... - Halk kopogás szakította félbe Tsunadét, majd kinyílt az ajtó, és Asuma lépett be rajta.

- Tsunade-sama, a védelem kész. A Gai-csapat tíz perce érkezett vissza a küldetéséről.

- Sérülés? - kérdezte a nő tárgyilagosan.

- Lee-nek kificamodott a bokája, de nem volt vele baj.

- Gondolom, Gai hazáig cipelte a hátán - húzódott mosolyra Kurenai szája.

- Néha megkockáztathatnál egy fogadást. Nagyon jól csinálod - bólintott felé elismerően Asuma.

Kurenai hátat fordított a férfinak és meghajolt Tsunade előtt.

- Megyek is, délután még van egy kis dolgom. Nemsokára találkozunk, Hokage-sama. - Beszéd közben a háta mögött jobb kezével kettőt mutatott, ami nem kerülte el a nő figyelmét sem.

Tsunade kíváncsian pillantott Asumára, aki a cigarettát kivéve a szájából, három ujját nyújtotta ki.

„Úgy" - gondolta a Hokage magában mosolyogva. - „Gyerekes rejtvények, jelnyelv, titkos találkák... Sosem fogynak ki az ötletekből."

***

- Erősebben, Sakura! Csak arra koncentrálj, hogy minél sűrűbb és áthatolhatatlanabb legyen a chakrád! Most válaszd le. Szép! És most kipróbáljuk!

Tsunade felugrott a levegőbe, és teljes erejéből lecsapott a világoskéken derengő chakra kupolára, aminek a felszíne ugyan repedni kezdett, de eléggé halványan.

- Ügyes - lihegte Tsunade. - Még egyszer.

Újra rávágott egy hatalmasat a félgömbre, ami ezúttal is bírta a strapát. Repedései ugyan elmélyültek, de nem omlott össze, és ez jó jel volt.

- Újra -sziszegte a Hokage.

Ezúttal Sakura ütött teljes erővel a kupola leggyengébb pontjára, oda ahova eddig mestere is. A félgömb felületén végigfutottak és elmélyültek a repedések, majd hangos zajjal összezuhant az „építmény".

- Hármat bír így, hogy nem fektetted bele minden energiádat - bólintott felé a nő. - Kíváncsi vagyok, mekkora területre tudod kiterjeszteni, hogy kibírjon egy csapást.

- Megpróbálhatjuk - zihálta hangosan Sakura. Szemeiben vad elszántság égett, Tsunade szinte olvasott a gondolataiban. A lány minden sejtje Sasuke nevét sikította az elhatározás hangján.

- Teljes erődből, Sakura.

- Igenis, Tsunade-sama. Másképp nem volna érdemes, nem igaz? - A lány rámosolygott mesterére majd kézjeleket formált, hogy előhívja új technikáját.

A Hokage árgus szemekkel figyelte az övéhez hasonló gyorsaságot, és precíz kézmozdulatokat. Tudta, hogy a lány egyszer túlszárnyalja majd, hiszen nagyobb dolgokra született, mint ő, de azt álmodni sem merte volna, hogy ilyen hamar közel kerül ehhez. Már nem állt messze tőle, hogy legyőzhesse akár őt is.

Most világoskék chakra vált láthatóvá a levegőben, a lány feje fölött körülbelül tizenöt méter magasan.

„Okos. Biztonságosan lefedhető terület, átlátható az egész. Minden, amit csinál... alaposan átgondolt, precíz munka."

A chakrafelhő egyre sűrűbb és tömörebb lett, szinte kézzelfoghatóvá vált, meg lehetett volna érinteni. Aztán szép lassan nyúlni kezdett, mint a rétestészta. Fél perc és egy szinte áthatolhatatlan chakraburok védte a lányt.

- Jövök! - kiáltott fel Tsunade, és minden chakráját jobb öklébe sűrítve újra lesújtott a félgömbre. Berepedt ugyan az ütés helyén, de kibírta a Hokage csapásának erejét.

- Sikerült. - Sakura megszüntette a jutsut és kimerülten rogyott a földre.

- Nos, gratulálok - mosolygott rá Tsunade. - Ahogy elnézem, maximum egy sannin tudná áttörni a védelmed. De ne feledd, ha valaki felfedezi, hogy alulról nem véd semmi...

A lány felnevetett, és maradék erejét felhasználva kiemelte a földből a ripityára tört chakragömb megmaradt felét, a benne lévő földdel együtt.

- Mindenhonnan védve voltam Tsunade-sama.
Az ötödik szemei majd kiestek a meglepettségtől.

„Sakura, te egy zseni vagy!"

- Megfelel - mondta. - Folytassuk.

A lány feltápászkodott a földről, hogy újra nekilásson a chakrapajzs létrehozásának, de ekkor egy hang hasított a levegőbe, és ő meglepetten fordult hátra.

- Sakura! Sakura! - Hinata rohant felé kacagva, haja repkedett utána, szemei örömtől csillogtak. Neji a háta mögött szorosan követte őt.

- Rendben, tartsunk egy kis pihenőt. Gyere az irodámba, ha itt végeztél - szusszant fel mögötte Tsunade és egy puffanás kíséretében eltűnt.

Sakura barátnője elé sietett.

- Hinata. - Lágyan elmosolyodott a lány önfeledt örömén. - Mi történt?

- Na... Na... Naruto... - lihegte lelkesen Hinata. - Naruto hamarosan visszatér!

Sakura örömében felsikoltott, majd összeölelkezett a Hyuuga-lánnyal, és körbetáncolták a tisztást. Neji kétlépésnyire tőlük, halvány mosollyal nézte az őrületet, ami eluralkodott a két kuonichin.

- Mi ez a nagy öröm? Bezzeg, mikor én jövök vissza egy küldetésről, egyikőtök se ugrik a nyakamba sikoltozva.

- Nahát, egy féltékeny ANBU kapitány - kuncogott Sakura elengedve Hinatát.

A sok pörgéstől megszédülve nekiesett Neji mellkasának, és imbolygott volna tovább, ha a férfi nem nyúl utána és rántja vissza magához.

- Elég lesz, még a végén kiterülsz itt nekem, mint valami béka.

Sakura fejében a béka Narutóvá változott, és szemei örömtől csillogtak, ahogy felnézett a Hyuugára.

- Visszajön hozzám, Neji - suttogta boldogan, és arcán végigcsorogtak az öröm könnyei.

A férfi, aki eddig a még mindig körbe-körbeforgó Hinatát figyelte homlokráncolva, most lenézett Sakurára és arcvonásai kisimultak.

- Igen, Sakura, visszajön. Hozzád. - Tekintete ellágyult, ahogy gyengéden letörölte a lány könnyeit.

***

Ino hatalmasat sóhajtott és megfordult, hogy eligazgassa egy vázában a gyönyörű rózsákat, amiket most hoztak.

Shikamaru biztosan nagyon haragszik rá. Olyan hűvös volt a múltkor. Miután Sakura elrohant, csak nézte őt, majd megfordult és elsétált, ő meg persze meg sem mert szólalni, mert félt a férfi reakciójától. Nem tudta, hogy most mit gondolhat róla, de a viselkedéséből ítélve jobb is...

Léptek hallatszottak a parkettán, ahogy valaki belépett az üzletbe.

- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte, és egy utolsó mozdulattal a helyére tett még egy rózsát, majd megfordult.

Arcáról leolvadt a nehezen ráerőltetett műmosoly. Szíve zakatolni kezdett, és elvörösödve lesütötte a szemét.

- Mért jöttél? - kérdezte halkan, szégyenkezve, és hangjából csak úgy sütött a megbánás.

- Igaz, amit mondtál? - Ino összerezzent a komoly, számon kérő hangtól.

- Miért...

- Igaz? - A lány csukott szemhéja alól egy könnycsepp gördült arcára.

- Minden egyes szó - lehelte halkan.

Shikamaru megrendülten figyelte, ahogy sír, és szívébe furcsa remegés nyilallt.

- Istenem, hogy milyen kellemetlen egy nőszemély vagy... - sóhajtott fel zavarában, hogy boldog mosolyát elrejtse, de nem sikerülhetett valami fényesen, mert Ino hitetlenkedve meredt rá.

- Shikamaru... - suttogta elképedve.

- Azt mondd meg nekem, mi az istenért kellett egy harc kellős közepén a fejemhez vágni? - morgott még egy kicsit, hogy a lány ne bízza el magát.

- Már nem bírtam... - Ino hangja remegett a bizonytalanságtól. - Shikamaru, most mi...

A férfi közelebb lépett hozzá és félbeszakította.

- Hát ez elég kínos, de... - Mondatát egy lágy csókkal zárta le.

Ino szemei tágra nyíltak, és meglepettségében elfelejtette viszonozni a csókot.

Shikamaru felegyenesedett és némán búcsút intett neki, majd kilépett az utca forgatagába.

Ino egy percig lefagyottan állt, kezét ajkához emelve, döbbenten nézett a férfi után, majd meglódult, hogy utána rohanjon.

- Shikamaru! - kiáltott hangosan. Egy ember megtorpant a tömegben, és ő odaszaladt hozzá. - Shikamaru... - halkan suttogta a férfi nevét és még mindig nem hitte el azt, ami az előbb történt.

Tenyerét Shikamaru karjára fektette és felnézett rá.

Tekintetük összetalálkozott, és a szőkeség láthatott valamit a férfi szemében, mert boldogan kacagva lerántotta magához a fiú fejét, és megcsókolta.

Shikamaru fejében visszhangot vert a szó, amivel Ino nemrég a küldetésen arcul csapta: „Szeretlek..."

***

Itachi felnézett néma töprengéséből, mikor nyílt az ajtó. Kisame állt a folyosón, egyik kezében a kilincset, másik kezében a Samehadát tartva.

- Gyerünk, Itachi. Küldetésünk van, úgyhogy kapd össze magad.

- Pein nem nagyon siette el azt a visszatérést. - Az Uchiha feltápászkodott az ágyáról és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait.

- Fárasztó a plafonbámulás, hm? - A kékbőrű férfi válla fölött egy szőke fej bukkant fel.

- Az idióta is velünk jön? - nyafogott a folyosón Hidan.

- Mindannyian megyünk - felelt egy hang Itachi háta mögül.

- Mégis hova, hm? Turistát játszunk? - vigyorgott Deidara szinte már Kisame hátára mászva lelkesedésében, hogy végre kimozdulhat.

- Vakard le magad rólam, szöszi - mordult rá a kékbőrű, és orrba nyomta a Samehadával.

Itachi megfordult és Peinre nézett.

- Bazdmeg, Kisame, Deidara rálépett a lábamra! - kiabált Hidan.

- Csak magadnak köszönheted. Útban voltál, hm - felelt az említett.

- Tobi jó fiú.

- Istenem, ezt a sok idiótát egy rakáson - sóhajtotta halkan Konan, és belekapaszkodott Pein karjába.

- Hova megyünk? - Itachi kérdését kíváncsi csönd fogadta.

- Körbenézünk kicsit Konohában. Itachi, elvállalnád az idegenvezetést?

- A legnagyobb örömmel. - Az Uchiha ördögi vigyorára válaszul halovány éljenzés tört ki Tobi és Deidara környékén.

- Mégiscsak turistásat játsszunk, hm?

***

- Holnap délutánra oda akarok érni - sziszegte Orochimaru. - Igyekezz egy kicsit.

- Mégis minek? A kislány úgysem lóg meg előlünk.
Sasuke kényelmesen elnyúlt az ágyán és vérforraló nemtörődömséggel bámult mesterére.

- Ha meglát téged, akkor biztosan nem - kuncogott fel hirtelen a kígyó.

- Ezt meg, hogy érted? - mordult fel elégedetlenül az Uchiha és felkönyökölt a párnáján.

- Ugyan, ugyan. Ne akarj mindent tudni. Hamarosan meglátod. De ha nem készülsz el tíz percen belül, lehet, a bátyád hamarabb ér oda - vetette oda Orochimaru csakúgy mellékesen a válla fölött, és távozott.

Sasuke úgy pattant fel, mintha megütötte volna az áram.

„Itachi is ott lesz? Erről eddig szó sem volt..."

Dühében belerúgott az ágyba, de csak a lábujja bánta. Tudomást sem vett a rajta végigfutó fájdalomról, és gyorsan, tokostul az övébe dugta a katanáját. Másra nem is lesz szüksége. Magabiztos félmosollyal az arcán követte mesterét. Végre... a bosszú. Minden, amit akart hamarosan beteljesedik, és akkor nem lesz senki, aki megállítsa. Nem félt az Itachitól való küzdelemtől. Sharinganja jelen pillanatban erősebb, mint bátyjáé. Aztán kinyírja a kígyót is, ha már nem veszi hasznát.

Nem kellettek koloncok a nyakára, magában is nagyon jól megvolt. A magányt már megszokta, csak a bosszú iránti vágya fűtötte még. Keserű, üres érzés uralkodott lelkén már mióta. Ilyen volt ő maga is. Üres.