Kakashi dobott egyet a hátizsákján, mielőtt lecsúszott volna a pántja a karján, aztán bekopogott az ajtón, és míg a válaszra várt, kicsit oldalra fordult, és figyelte Konohát, ahogy az éles reggeli fényben fürdik.

Hosszú percekre elmerült a látványban: a nap már most erősen sütött, megfakította a színeket, csúszdázott a Hokage torony tetején, és elhalványította a Hokagék portréinak apró, finomabb vonásait. Kakashi farkasszemet nézett Minatóval, aztán végül lassan pislantott egyet, mintha némán beszélgetne a kőarccal, végül rájött, hogy még mindig senki nem szólt rá a háta mögül, hogy mit álldogál itt. Megfordult, és rábámult a csukott ajtóra, aztán újra kopogott, de semmi.

Egy gyors és türelmetlen körbepillantás után megállapította, hogy senki nincs a közelben, aztán lehajolt, és a zárral kezdett babrálni. Mikor kiegyenesedett és lenyomta a kilincset, a zár egy halk kattanással engedett, és Kakashi belépett az előszobába. Az orrát azonnal megcsapta az áporodott levegő szaga, és elfintorodott. Ez a kölyök soha nem szellőztet?

- Hé, Naruto! - kiáltott be a hálóba, de válasz nem jött, és mikor nehezen rávette magát, hogy átlépje a küszöbét, egy pillanatig némán az alvó fiúra meredt az ágyban, aki a lábait és a karjait széttárva hason feküdt az ágyon, és egy gyanúsan környezetéből kilógó - virágmintás - párnához szorítva az arcát, tátott szájjal, békésen aludt. - Naruto - mondta Kakashi, az ágyhoz lépett, és megrázta a fiú vállát, aki hirtelen fölrezzent és ugyanazzal a lendülettel lefordult az ágyról ijedtében, majd fenékre huppanva, álmosan és meglepetten a férfira meredt.

- Sensei? - kérdezte kómásan hunyorogva a retináját hirtelen érő erős fényben. - Mit csinálsz itt?

- Gyere, állj fel onnan - motyogta Kakashi, és a kezét nyújtotta Narutónak, aki belekapaszkodott, és felhúzta magát a földről. - Pakolj, küldetésünk van - mondta végül mikor a fiú talpra állt, és Narutót olyan hirtelen érte a dolog, hogy még a kezét is elfelejtette elengedni.

- Micsoda? - kérdezte értetlenül pislogva. - Küldetés? - A fiú arca felragyogott, aztán elengedte a kezét, felugrott és a levegőbe bokszolt. - Király! - kiáltotta, majd berohant a fürdőbe, és Kakashi a fejét csóválva utánabámult. - Tíz perc és kész vagyok!

*******

Temari egy utolsó, nehézkes pillantást vetett Sunagakure felé. A tenyerét a védőfalnak simította, és mintha élő volna: a kövek megdobbantak az érintése alatt, lüktettek, érezte a naphevítette melegüket. Annyi mindent hagy itt, annyi mindent, amiért inkább maradnia kéne. De dolga van, dolga, amivel Gaara bízta meg. A homloka aggodalmas ráncokba szaladt, ahogy az öccseire gondolt, és szinte átmenet nélkül Kiyoko arca jelent meg előtte, a rettegő tekintet, és ahogy álmában lázasan dobálja magát. Meglátogatta, mielőtt elindult volna a kapuhoz, és kicsit sem volt biztató, amit látott. Yoshi, a nő vőlegénye nyitott neki ajtót, gondterhelt arckifejezése mindent elárult, de a saját szemeivel kellett látnia Kiyokót, aki aludt ugyan, de nyugtalanul és hánykolódva, és Yoshi halk szavakkal számolt be róla, hogy szinte folyamatosan nyugtatót szed, mióta Shukaku kitört.

- Temari-sama? - Temari megfordult, és kicsit zavartan meredt a háta mögött álló, tétova jouninra. Meg is feledkezett róla, hogy menni kell. Egy sóhajjal leeresztette a kezét, és szinte azonnal hiányolni kezdte a védőfalból áradó meleget, de rákényszerítette magát, hogy ellépjen mellőle.

- Mehetünk - mondta halkan, és a jounin megkönnyebbülve adott parancsot az ANBU-knak.

Épphogy megtette az első lépést a szedelőzködő csapata felé, mikor hangos köhögést hallott a háta mögül. Temari megtorpant, és visszapillantott a válla felett. A szemöldöke felszaladt, ahogy meglátta a védőfalnak támaszkodó öregembert, a köhögéstől rázkódott az egész teste, és a nő azonnal ledobta a hátizsákját a földre, visszarohant a férfi mellé, és segített neki kiegyenesedni, a kezébe adta az imént a porba hullott botját, ami a járásban segítette.

- Ebizou-sensei - motyogta aggodalmasan -, jól van?

- Hová mész, Temari? - kérdezte még mindig köhécselve a tanácsos, és Temari gyengéden megütögette a hátát.

- Dolgom van, sensei, Konohába kell mennem. Gaara megbízott...

- Gaara, Gaara... Attól a kölyöktől hangos egész Sunagakure - vágott a szavába bosszúsan Ebizou, és a botjával ideges mozdulatot tett. - Nem mehetsz el éppen most! Mi lesz a Kazekage poszttal? Neked szánom.

Temari lehunyta a szemeit, és felsóhajtott.

- Nem lehetek én a Kazekage - motyogta végül tétován, mire az öregember szemöldöke a magasba szaladt.

- Már miért ne lehetnél? Az én dolgom kijelölni a következő Kagét, és én azt mondom, te leszel az! - Ebizou a botjával vállon bökte a nőt.

- Nem kell kijelölnöd semmiféle következő Kagét - vágta rá Temari, és megdörzsölte az előbbi, erőtlen ütés helyét. - Gaara a Kazekage, és ő is marad - felelte szigorúan, mire Ebizou úgy meredt rá, mintha megőrült volna.

- Az a kölyök közveszélyes, ki van zárva, hogy továbbra is ő maradjon a Kazekage - háborodott fel. - Mit szólna hozzá...

- Nem érdekel, ki mit szól hozzá. Már apa halála után is megmondtam, hogy Gaaráé a pozíció, és ezen nem változtathat semmi. Gaara nem szándékosan engedte szabadjára Shukakut, és igazán nem tehet róla, hogy az a démon erősebb nála! Évekig kordában tartotta, de Sunagakure a kezdetektől tisztában van azzal, hogy bármikor elveszítheti felette az uralmat. Számoltak ezzel. Hát most számoljanak a következményekkel is! Azért egyeztek bele Gaara kinevezésébe, mert tudták, hogy a démon minden helyzetben megvédi a falut, mivel az ereje Gaara akaratának van alávetve. Shukaku egyszer már kis híján az élete árán megmentette Sunagakurét. Gaara majdnem bele is halt. Az a két ember... Fáj, hogy ezt kell mondanom, de járulékos veszteség - sziszegte Temari, belelovalva magát a dühébe. - Neked kéne a legjobban tudnod! Inkább kettő, mint kétszáz.

- A húgom az életét áldozta Sunagakuréért. Pontosan tudom - morogta Ebizou, és Temari arca ellágyult.

- Tudom, sensei, tudom - mondta halkan, és biztatóan megszorította az idős ember vállát. - Gaara jó Kazekage. Szüksége van rá, hogy Kage maradhasson. Annyi mindent elvettek tőle...

- Nem maradhat a poszton - sóhajtotta a tanácsos, és mintha egy árnyalatnyi szomorúság ült volna a hangjában. - Tudom, de... egyszerűen nem engedhetem meg, hogy ez megismétlődjön. Márpedig ha egyszer kitört, másszor is kitörhet az a nyavalyás démon. Sunagakure veszélyben van a saját Kagéjától! Ilyesmire még nem volt példa, és többé nem is lehet. Ha te lennél a Kazekage... Gaara megtarthatna valamennyit a befolyásából.

- Nem tehetem ezt az öcsémmel - suttogta Temari. - Mást kell találnod, ha mindenképpen...

- Értem. Értem én - sóhajtotta Ebizou, és a türelmetlenül toporgó ANBU-k felé intett. - Menj. Menj, és tedd meg, amit meg kell tenned, mint testvér. Megoldom valahogy.

- Köszönöm, sensei - felelte megkönnyebbülve Temari, aztán megfordult, és az emberei mellé lépett, felvette a földről a hátizsákját. Még egyszer visszafordult, hogy egy bocsánatkérő és bátorító pillantást vethessen az öregemberre, de az már eltűnt, és a nő csalódottan leeresztette a vállát. - Induljunk - mondta halkan, és elszakította a tekintetét Sunagakurétól.

*********

Mitsuko kinyitotta a női fürdő egyik öltözőszekrényének ajtaját, és szinte mögé bújva áthúzta a fején a pólóját. Mito neki háttal éppen egy törölközőbe burkolózott be, és elégedettnek tűnt.

- Megkérte a kezed? - kérdezte végül mosolyogva a lány, és Mito megfordult, ránézett.

- Szerintem még gondolkozik rajta - felelte egy halvány mosollyal. - Már kezdtem feladni, de mostanában túl sokat bámulja az ujjaim - nevette, mire Mitsuko kuncogva kibújt a fehérneműjéből, és szintén törölközőt csavart maga köré, majd megfordult, és figyelte, ahogy Mito az egyik fapadra leereszkedve gondolkozva maga elé bámul. A haja, amit legtöbbször kontyba fogva hordott, most végigömlött a vállán, és a hátán, majdnem a térdéig ért.

- Boldog vagy? - kérdezte Mitsuko egy pillanatnyi hallgatás után, és nekidőlt a szekrényajtónak, ami egy halk kattanással becsukódott a súlyától.

Mito felnézett, és egy tétova mosollyal megvonta a vállát, mire a lány meglepetten meredt rá.

- Úgy értem... - vágott bele gyorsan a nő magyarázkodva, és a jobb kezével tanácstalanul a hajába túrt. - Azért jöttem ide, hogy felajánljam magam Hashiramának. Az apám így akarta, és anyám is jó ötletnek tartotta, hogy megerősítsük a szövetséget Konoha és Örvényország között, és ez így logikus is, elvégre, mondhatni szomszédok vagyunk, és jól jön, ha a hozzánk közeli hatalmakkal jó kapcsolatban állunk, de... Tudod, Mitsuko, nehéz, ha a politika irányít - nevetett végül, és leengedte a kezét. - Nem mondom, hogy nem örülök neki. Hashirama nagyszerű ember, és boldog lennék, ha egy ilyen csodálatos ember felesége lehetnék. Még talán azt is kijelenthetem, hogy szeretem. De ez akkor sem az én döntésem, és mindig is nehezen viseltem, ha nem az én kezemben volt a sorsom. Kicsit bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban. Mindig eszembe jut, hogy mi lett volna, ha én dönthetek. Ha nem vagyok képes arra, hogy befolyásoljam a világunkat fenyegető démonokat, és...

Mitsuko elfelejtett levegőt venni. Ez az. Szóval ez az, amit Mito nem mondott el neki. Valahogy érezte, hogy titkol valamit, nemcsak előle, de mindenki más elől is. Ezért jött ide. A bijuuk... Madara beszélt róluk. És végig mániákusan csillogott a szeme. Ha Madara tudna róla... Szóval, ezért van itt Madara. Ezt akarja, ezt, a bijuuk miatt, Hashirama miatt... Hát akkor ezért akarja Mitót? Vagy élve, vagy halva. És nyilván élve több haszna van. Mitsuko hátán végigfutott a borzongás.

- ... nem is tudom. Ha Hashirama tényleg megkéri a kezem, és én igent mondok... márpedig igent fogok mondani, akkor Örvényország, mint különálló része a világnak megszűnik majd létezni, és lassan beleolvad Konohába. Hogy miért... arról fogalmam sincsen, de efelől nincsenek kétségeim. Kicsit bánt ez a dolog, de Konoha... Konoha csodálatos. És mindezt Hashirama teremtette meg.

- És Madara Uchiha - tette hozzá halkan Mitsuko, és Mito kicsit zavartan felpillantott rá, aztán megvonta a vállát.

- Nem mintha a sajátjának tekintené ezt a helyet, de igen. Madara Uchiha.

*********

Sakura a móló szélén ülve, csupasz lábfejét a jéghideg vízbe lógatva némán bámulta a fodrozódó vizet. Kisame mellette éppen azt magyarázta Tobinak, hogy nem mehet be a vízbe, mert túl hideg, de csak fél füllel figyelt oda, az esze teljesen máshol járt.

- Mi az, tündérem? - Kisame hangjára felrezzent, aztán egy kicsit zavartan a férfira pillantott, végül az ölében fekvő üres papírra vándorolt a tekintete, és megvonta a vállát.

- Csak nem tudom, mit írjak Narutónak - felelte kicsit vonakodva. - Annyi minden történt, azt sem tudom, hol kéne kezdenem. Olyan, mintha nem láttam volna hónapok óta, pedig egy hete sem volt...

- Ha valakivel annyi minden történik, mint veled, nehéz számontartani az időt - vonta meg a vállát Kisame, és fél kézzel visszatartotta a nyafogó Tobit, aki úgy tűnt, fejest akar ugrani a tóba.

- Te tudod, nem igaz? - kérdezte végül hümmögve, komolyan Sakura, mire Kisame zavartan rápillantott, aztán elkomorodott, és hátrafordult a ház felé. Két ujját a szájába csúsztatva egy rövidet füttyentett, mire Konan meglepetten kidugta a fejét az ablakon, Kisame pedig egy bocsánatkérő fintorral Tobi felé intett a fejével. Konan elmosolyodott, és biccentett, a férfi pedig Sakurára sandított, de a lány töprengve a vízbe meredt, nem is figyelt oda rájuk. Mikor Konan kiért a mólóhoz, és becsalogatta Tobit a házba, Kisame tanácstalanul fészkelődött, mielőtt megszólalt volna.

- Tudom, persze - mondta végül halkan, és Sakura felpillantott rá. - Konan említette a sebeid, aztán a kicsi Uchiha... Onnantól hülyének kellett volna lennem, hogy ne találjam ki.

- Hát persze - mosolyodott el halványan a lány, és újra a lábfejére meredt, amit lassan mozgatva apró hullámokat indított el a tó felszínén, amik egymásba gyűrűztek aztán elhaltak, csakhogy elölről kezdhessék. - Gondolhattam volna, hogy kitalálod. Meg Konan is. Pein...? - kezdte kicsit tétován, és Kisaméra nézett, aki vonakodva bólintott. - Akkor Deidara is - sóhajtotta végül.

- Nem, Deidara nem tudja - felelte a férfi, és letámaszkodott a móló deszkáira. - Vagy csak nem akarja tudni, mindegy - vonta meg a vállát aztán pár pillanatnyi gondolkozás után.

Egy ideig hallgattak, és Sakura nem moccant, még akkor sem, mikor magán érezte Kisame érdeklődő pillantását, aztán hirtelen megmozdult, és felnézett a tavon túl húzódó erdősávra, és a fölötte lassan vonuló szürkés felhőkre, amik megszűrték a a napfényt, és sápadt lepelbe burkolták a fákat.

- Hol van Itachi? - kérdezte halkan, és Kisame is megmoccant, áthelyezte a súlyát a jobb karjára. A deszkák halkan megreccsentek a tenyere alatt, mintha hangosan nyögve tiltakoznának a sanyargatás ellen.

- Van egy kis dolga - felelte óvatosan a férfi, és figyelte, ahogy Sakura zavart mozdulattal a tincsei végével babrál. - Minél hamarabb el akarta intézni, azért nem ment vissza Tobi szobájába. Nem tarthat tovább pár óránál, hogy...

- Nem bánom, hogy elment - vágott a szavába halkan a lány, és elengedve az egyik hajfürtjét figyelte, ahogy tehetetlenül visszahullik a karjára. - Jó is, hogy nincs itt. Most sokkal nehezebb lenne... - motyogta, aztán felsóhajtott, és hanyatt dőlt a móló deszkáin, zavaros tekintettel az égre meredt. - Tobi lerajzolta nekem Sasukét - tette hozzá kissé tétován, mintegy magyarázatképpen, és Kisame fejében végre világosság gyulladt. Hát ezért menekült el olyan gyorsan Itachi a lánytól, köszönés, szavak nélkül. - Kell egy kis idő... összeszedni magam - suttogta, és Kisame a homlokát ráncolva lepillantott Sakura arcára, egy aprócska hitetlenkedő hang a torka mélyéről: ez árulta csak el, de a lány meghallotta, és felé fordította az arcát. - Csak nem gondolod, hogy lennék olyan ostoba, hogy pont Itachi előtt...? - kérdezte egy halvány mosollyal, mire Kisame visszamosolygott rá.

- Nem, tényleg nem - felelte töprengő, elismerő hangon, és nézte ahogy Sakura a feje fölé nyújtja a karjait, és egy fáradt sóhajjal kiűzi az izmaiból a feszültséget.

A válla hatalmasan roppant, ahogy végre leengedte őket, és Kisaméban csak ekkor tudatosult, hogy mennyire ideges lehetett az elmúlt napokban, hogy még a vállát sem eresztette le: mintha belemerevedett volna ebbe a feszült pozícióba. Itachinak is észre kellett volna vennie. De az is lehet, hogy csak azért nem figyelt fel rá, mert ő maga is ilyen feszült volt. Nem lett volna nehéz elképzelni.

- Így is túl sokat tépelődik - motyogta Sakura, ahogy összébb húzta magát, és egy pillanatra megtámasztotta a talpát a móló szélén. - Nem hiányzik, hogy még az én lelkivilágom is aggassza. Fáradt vagyok, Kisame - sóhajtotta végül elkínzott hangon, és a férfi mellé dőlt, végig a deszkákon. - Nem elég, hogy minden mozdulatommal hazudnom kell, most még Narutónak is... Nem tudom, meddig bírom még - suttogta halkan, csukott szemmel, és Kisame biztatóan megpaskolta a fejét.

- Ugyan, kislány - mormolta, és mikor Sakura erőtlenül rámosolygott, otthagyta a kezét a lány fején. - Azt hiszed, ő nem dühös? Hogy nem bírna szétszaggatni akárkit? - kérdezte, mire Sakura megvonta a vállát. - Szépen is festenétek, te kiszáradnál a sok sírástól, ő meg embereket gyilkolna vacsora helyett, amíg sírsz - horkantott fel bujkáló nevetéssel a hangjában, Sakura pedig újra kinyitotta a szemeit, és kicsit bizonytalanul Kisamét fürkészte.

- Tényleg? - kérdezte végül halkan, hitetlenkedve, az ámuló gyerek hangján, és a kékbőrű válla megrázkódott.

- Hát hogy a fenébe ne. Itachinak kifejlett érvrendszere van ahhoz, hogy bármit a saját hibájának foghasson fel - felelte vidáman, és felbámult az égre. - Szerintem, ha Konan eltörne egy tányért mosogatás közben, megtalálná a módját, hogy magát hibáztassa érte.

Sakura halkan nevetett, és újra kinyújtózkodott, aztán felült.

- Segítesz? - kérdezte Kisaméra pislogva. - Narutónak nem szabad tudnia, hogy mennyire el vagyok kenődve - motyogta végül a papírra meredve.

- Hát persze - vágta rá lelkesen a férfi, és felült, kikapta a lány kezéből a papírt, és az ecsetet. - "Kedves Kyuubi-kölyök. Itt Hoshigaki Kisame, és ha nem hiszed el, hogy Sakura boldog, akkor számíthatsz a látogatásomra..." - motyogta, miközben kidugott nyelvvel úgy csinált, mintha írna, a lány pedig kacagva oldalba bökte.

- Meg ne írd neki, ne! - sikította vidáman, és megpróbálta elvenni Kisamétól a papírt, aki hagyta, hogy kikapják a kezéből.

- Azért írd bele, hogy üdvözlöm - vihogta a férfi. - Képzeld el az arcát!

Sakura kuncogva írni kezdett, és megnyugodva Kisame oldalának támaszkodott.

- Ne aggódj, lesz időd szerepelni - motyogta derűsen. - Van egy másik levél is, amit meg kell írnom, és segíthetnél benne - mondta még egy kicsit óvatosabban, és felpillantott Kisaméra, aki érdeklődve meredt rá.

- Kinek írsz még?

- Magamnak - felelte tétován, és kíváncsian figyelte a férfi arcát, aki hirtelen elvigyorodott.

- Hogy te milyen zseniális vagy, tündérem! - kiáltott fel lelkesen. - Kezdjük azzal, mielőtt Itachit hazaeszi a fene hozzád.

**********

Kakashi a szemét forgatva összefonta a karjait a mellkasa előtt, mikor látta, hogy Neji szemei összeszűkülnek, és kikerülve Hinatát Naruto elé állt, aki azonnal kihúzta magát, hogy a tekintete egy magasságba kerüljön a byakuganos szempárral.

- Teljesen egyértelmű, hogy egy ANBU kapitány alkalmasabb erre a feladatra - jelentette ki kereken Neji.

- Hogyne, teljesen természetes - horkantott fel Naruto, és csípőre tette a kezét. - Várjunk csak, kit kellett a vállamon hazacipelnem a legutóbbi küldetés alkalmával, mert totálisan bekattant? - kérdezte töprengve ütögetve mutatóujjával az alsó ajkát, majd leeresztette a kezét, és édesen rámosolygott a fújtató Hyuugára. - Ja, igen. Egy ANBU-kapitányt, aki történetesen te vagy.

- Nem mintha te nem lettél volna kiakadva - morogta, és összefonta a karjait a mellkasa előtt, szinte tükrözve Kakashi testtartását. - Egyébként meg, alkalmatlan vagy vezetőnek, ezt te is tudod. Az ég óvja Konohát, ha valaha lesznek olyan hülyék, hogy megválasszanak Hokagénak - szörnyedt el Neji. - Térkép nélkül meg sem találod a saját val...

Kakashi eddig némán hallgatta a kezdődő hatalmas vitát, és egy rövid "már megint kezdik"-pillantást váltott Hinatával, de mikor meghallotta a szó elejét, már tudta, hogy nem lesz a legfinomabb kifejezés, és a lányra való tekintettel előrelépett és a két kiskakas közé furakodott.

- Elnézést, a nyugalmazott ANBU-kapitány, és egykori Hokage-jelölt szeretne engedélyt kérni az akció vezetésére - jelentette be egy mosollyal, mire Naruto tekintete végre elszakadt a dühösen villogó byakugantól, és rábámult.

- Ne gyere nekem ezzel, vénember! - nyögte hirtelen. - Még mindig nem értem, hogy a fenébe utasíthattad vissza azt a kérést egy idióta szobor miatt, sensei! Hogy csakúgy feladni a Hokage posztot egy ilyen...

- Inkább induljunk, mert félútig sem jutunk estig, ha nem vagytok képesek tartani a szátokat és elviselni egymást - vágott a szavába finoman Kakashi, mire Naruto láthatólag elfeledkezett a Nejivel való vitájáról, és a Hyuuga is egy sóhajjal feladta, mikor Hinata mellélépett, és a karjára fektetve a tenyerét megrázta a fejét.

- Oké, oké! - kiáltotta lelkesen Naruto, majd megfordult és nagy léptekkel elindult a kapu felé. - Gyerünk, indulás! Irány a... - Naruto hirtelen megtorpant, és mozdulatlanná vált, a jobb lába kis híján a levegőben maradt, majd lassan, megfontoltan a földre eresztette a lábát, és Kakashinak már előre elkezdett fájni a feje, mikor rájött, mi a baja, és mi lesz Neji reakciója. A szőke megfordult, angyali vigyorral Kakashira meredt, és aztán zavartan a hajába túrt. - Hová is megyünk?

- Mi van?! Azt sem tudod, hová megyünk, és így akartál...

Kakashi egy sóhajjal megragadta Neji karját, és előretolta a kapu felé.

- Gyerünk, mozgás, Sunagakure messze van még - mormogta.

De még milyen messze, te jó ég. Kezdett kételkedni benne, hogy Tsunadénak nem volt-e igaza.

**********

Itachi felsóhajtott, és leeresztette a kezét.

- Nincs itt semmi - motyogta Pein szinte csalódottan, ugyanabban a pillanatban, és a másik megfordult, a zsebébe nyúlt.

- Akkor had örüljön a kölyök - mormolta Deidarára célozva, míg az ajtó mellé dobott egy agyagpókot, amiből még legalább három tucat volt a zsebeiben.

- Nem tudom, miből gondoltad, hogy pont itt lesz - felelte Pein, míg hanyagul utánozta Itachi mozdulatát, aztán az Uchihát követve kilépett a hosszú folyosóra, és figyelte, ahogy Itachi a fal tövébe dobálja a pókokat, nagyjából tízméterenként.

- Nem juthatott túl messzire, ha Amagekuréban akart találkozni a besúgójával - felelte a másik, és egy pillanatra Peinre sandított, aki éppen a zsebébe nyúlt.

- Megható, hogy örömet akarsz szerezni Deidarának - váltott témát Pein egy vigyorral, és az arcában lévő fémékszerek szinte belesüppedtek a bőrébe a nem túl gyakori mozdulattól.

- Kellemest a hasznossal - vonta meg a vállát Itachi szórakozottan, és befordult a sarkon. - Ez a főfal - mondta és rácsapott a kövekre maga mellett, a tenyerének csattanása visszhangzott. - Próbáld valahogy a falba tuszkolni ezeket - tette még hozzá, és megemelte a tenyerét, ami tele volt az agyagpókokkal, aztán a mállott, pergő vakolatú fal egyik résébe passzírozta az egyiket.

Egy ideig némán helyezték el a pókokat, és Itachi ügyelt rá, hogy csak a falra figyeljen, és a feladatára. Elűzte magától a gondolatokat, kiürítette a fejét, és így jó volt, pillanatnyi enyhülést hozott, egészen addig, míg Pein meg nem szólalt, belehasítva a csöndbe, amit csak a mozgásuk hangja tört meg időről-időre.

- Láttad az új Bingó könyvet? - kérdezte hirtelen. - Kakuzu képes volt hajnalban elmenni érte.

- Nem - motyogta szórakozottan Itachi, és az egyik falrésbe helyezte Deidara egyik agyagpókját, aztán továbbindult, és Pein kisvártatva követte. - Miért, ki nyerte a nevetséges versenyeteket?

- Természetesen én - horkantott fel Pein. - De nem ártana neked is megnézned - tette még hozzá nemtörődöm hangsúllyal, és ez már Itachi figyelmét is felkeltette. Eddig sem értette a témát, de most már érdekelte is. Pein sosem volt a híve a felesleges szócséplésnek.

- Miért? - kérdezte gyanakodva, és a keze mozdulatlanná vált a levegőben, félúton a zsebe felé, míg figyelte, ahogy Pein ujjai a falba mélyednek, és egy ökölnyi darab lepereg a falról engedve a férfi kezének, mintha vajból lenne.

- Nem kicsit felsrófolták a lány árát - horkantott fel szinte már derűsen Pein, és ez kis híján meglepőbb volt, mint amit mondott.

- Mennyi? - kérdezte Itachi, és érezte hogy remeg a gyomra, a másik válasza pedig csak egy halk, inkább ijesztő, mint vidám kuncogás volt.

- Húszmillió ryu - felelte végül. - Nem is rossz, mi? - kérdezte kajánul, míg oldalra fordulva a falnak támaszkodott, nem foglalkozva vele, hogy koszos lesz a köpenye, és diadalmasan Itachira meredt, aki megmerevedve ott állt, ahol az előbb, a levegőben a kezével, amit képtelen volt megmozdítani, és lassan felemelte a tekintetét a padlóról, hogy dühös szemvillanással visszabámuljon Peinre.

- Felejtsd el - sziszegte halkan, de a hangjában fenyegetés bújt meg, és ezt Pein is pontosan érezte.

- Ugyan - legyintett nyugodtan a férfi, és újra elmosolyodott. - Ahogy észrevettem, annak a lánynak az Akatsuki mozdítja előrébb a karrierjét - mondta és a zsebébe süllyesztette a kezét. - Kétmillió volt, mielőtt kinyírta Sasorit... Egy Akatsuki tag kiiktatása rendesen megdobja az összeget, mi? Aztán most mikor rájöttek, hogy nálunk van, megduplázódott a vérdíja. Ez csak jelent valamit. Mintha csak tudnák, hogy tizenöt alatt senkit nem veszek komolyan, nem igaz, Itachi? - kérdezte, és a mosolya gunyoros lett.

- Ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy ez számít bármit is - felelte fojtottan Itachi, és ökölbe szorította a kezeit, mielőtt behúzott volna Peinnek. - Csak mert elintézted, hogy a környéken mindenki rá vadásszon ezzel a hülyeséggel, hogy felajánlhasd neki...

- Lehet, hogy esetleg megemlítettem, hogy nálunk van, de ki az a hülye, aki kikezdene az Akatsukival? - kérdezte fölényesen Pein, és összefonta a karjait a mellkasa előtt.

- És mi lesz, ha visszamegy Konohába? - préselte ki magából nehézkesen Itachi, és érezte, hogy a düh hullámokban csap át a mellkasán. - Ki az a hülye, aki ne akarná levadászni ennyi pénzért a fejvadászok közül, főleg így, hogy tudják, hogy a te műved, ami abban az átkozott könyvben van?

- Hát akkor lehet, hogy maradnia kéne, nem? - kérdezte töprengve Pein, és szórakozottan végigsimított a haján, mire Itachi szemei összeszűkültek. - Így lenne tisztességes. Elvégre kicsinálta Sasorit, és ugyan nem Sasori volt a legerősebb tagunk, de nem is a leggyengébb.

- Nem, tényleg nem - ismerte be az Uchiha, egy pillanatig Pein arcát fürkészve, aztán zsebre dugta az ökölbe szorított kezét. - De nem egyedül csinálta, és nemet fog mondani.

Blöff az egész. Pein mindig elárulja magát, ha akaratlanul is. Így lenne tisztességes. Lenne. Igen. Itachi leeresztette a vállát. Tudta, hogy mire megy ki az egész, és most már kockázata sem volt a dolognak, de nem árulhatja el Peinnek, hogy miből jött rá...

Ha most engedne, és megkérdezné Peintől mit akar cserébe, hogy békén hagyja Sakurát... Nos, a válasz ő lenne, és azzal vége a játéknak... Pein onnantól tudná, hogy zsarolható. Mindenre képes lenne rávenni, elég lenne megemlítenie a lányt. Itachi némán átkozta a csalhatatlan érzékét, hogy rátapintson a kényes pontokra.

- Nagyon ritkán volt, hogy az ajánlatom elutasításba ütközött, és azok is hogy végződtek - felelte elgondolkozva, higgadtan Pein, és halkan cicegve, rosszallóan megrázta a fejét, míg felemelte a kezét, unottan szemügyre vette a kifestett körmeit.

- Azt mondtad, nem esik bántódása.

- Amíg az alku életben van - vágta rá Pein, és a szemei számítóan felcsillantak, ahogy felpillantott Itachira. Látta, hogy ideges, és ez több volt, mint jó.

- Elkerüljük Konohát, amíg nem feltétlenül szükséges - idézte rezzenéstelen arccal a férfi, de a szeme nyugtalan mozgása elárulta, mintha kiutat keresett volna.

- Amíg nem feltétlenül szükséges - mosolyodott el Pein, a másik szavait ismételve, és Itachi rámeredt. - Amíg nem ítélem szükségesnek, hogy oda menjünk - tette hozzá, és megvonta a vállát. - Ha várnom kell, amíg kidugja az orrát Konohából, hát várok. Van időm. Igazából, csak az van.

- Néha akkora seggfej tudsz lenni, Pein - vágta oda végül közömbösen Itachi, és megfordult, hogy otthagyja. - Ajánld föl neki a csatlakozás lehetőségét, hallgasd, ahogy nevetve a képedbe vágja, hogy hülye vagy, és utána leselkedj rá Konoha körül, hogy kinyírhasd, amiért vissza mert utasítani. Magadat teszed nevetségessé, és nekem aztán mindegy, hogy röhög-e rajtad az egész ninjatársadalom. Sok szerencsét - tette még hozzá hidegen, és eltűnt a folyosó végén, Pein pedig egy csalódott sóhajjal leeresztette a kezét, és a szemét forgatva Itachi után sietett.

- Miért nem jön be soha, ha blöffölök neked, Uchiha? - mormogta bosszúsan, és a háta mögé dobott még egy maroknyi agyagpókot.

- Mert mindig túlmész a határon, ahonnan már túl sokat kockáztatnál egy hülyeség miatt - felelte Itachi valahonnan a kanyaron túlról, és Pein elvigyorodott. - Túl jól ismerlek - tette még hozzá, amikor a férfi bekanyarodott, és megállt előtte. - Utálom, amikor megpróbálsz sarokba szorítani - mormogta, míg ellenségesen végigmérte Peint.

- Én meg utálom, hogy sose sikerül - vonta meg a vállát a másik, és rávigyorgott. - Gyerünk - sóhajtotta végül, és vállon veregette Itachit, ahogy ellépett mellette -, robbantsuk fel ezt a szemétdombot.